Címke: házasság

Székely Kinga Réka: Asszonylét. Kibékülés.

Egyszer csak jött a hír a holland kikötővárosból, hogy a férje halott. Nem hivatalos úton, ismeretlen személy mondta be ezt neki telefonon: A férjed meghalt. Talán megölték. Talán honfitársai. Két év telt el kétkedő bizonytalanságban.

Jók vagyunk együtt – „Minden tiszteletem azoké, akik mernek és ezáltal nyernek"

Gyakran hallhatunk a házasság válságáról, akárcsak a válások magas számáról. Kutatók és az átlagemberek is elemezgetik a helyzetet, keresik az okokat, a miérteket a problémára. Ugyanakkor az is elhangzik gyakran, hogy a házasságnál jobbat még nem igazán találtak ki, és kismillió tippet találunk arra, hogyan őrizzük meg épségét. Akiknek ez sikerült, azok jól tudják, mit nyújt, és miért érdemes tenni érte. Akiknek pedig (még) nem, a rossz hírek ellenére mégis vágynak rá. Talán A dán lány című filmben hangz

Asszonylét. Megnyugvás.

Bebújni a férje mellé az ágyba mindig megnyugvás volt számára. Akkor is, ha sajgott minden porcikája a rengeteg munkától, akkor is, ha a férje már aludt, de akkor is, ha alvást színlelve huncutul várta, hogy szerelmeskedjenek. Negyven évnyi esti megnyugvás. Időnként reggeli, ha hajnalban tértek haza valamilyen mulatságból. Időnként déli, amikor a rekkenő nyári melegben nem a mezőn deleltek, hanem a házban pihentek.

Székely Kinga Réka: Asszonylét. Hűség.

Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.

Demeter Melinda: Egypercesek

Zseniális rendező az élet, az abszurd, a bájos, az igaz, s a varázsos történet is mind valamiképpen összefonódik. Ha közelebbről megnézed egyiket, másikat, magadat is megláthatod benne.

László Attila: Köszönöm, hogy vagy

A virágbolt előtt megtorpant. Maga sem értette, miért, de betért. Bizonytalanul választott ki egy aprócska, élénk virágot. S ott lengett a kérdés: mit mond, miért is viszi? Ez forgott fejében még akkor is, mikor az ajtón belépett.

Székely Kinga Réka: Böjt a hitben és a házasságban

Volt egyszer egy gazdag ember, akinek rengeteg jószága volt. Mellette élt egy szegény ember, akinek csak egyetlen báránykája volt. Amikor a gazdag emberhez vendégek érkeztek, elvette a szegény ember egyetlen báránykáját, levágatta és elfogyasztották.

Székely Kinga Réka: Nem hiszek az álarc felszínességében

Tizenegy évesen, amikor eljött a farsang ideje, addig nyűgöltem édesanyámon, ameddig össze nem hozott nekem egy tavasztündér-öltözetet. Egy viseltes lepedőt vízfestékkel kékeszöldre alapozott, hatalmas hóvirágokat rajzolt rá, végül szoknyát varrt belőle.

NEMes MESÉK: Majdnem mese

Szinte minden tökéletesen indult, már akkor majdnem elájultak, amikor egymásra pillantottak. Van az a szemkontaktus, amitől összecsuklik az ember lába, a szíve lefagy egy pillanatra, hogy aztán elemi erővel kezdje el pumpálni a forró vért a vénákba.

NEMes MESÉK: Rágógumi

Tudja, hogyan kell eltávolítani a rágógumit, ha beleül, és a ruhájába ragad? Ez a szövetben förtelmes anyag, ha megfagy, szilárddá válik, tehát csupán az lesz a dolga, hogy a foltossá vált ruhát egy zacskóba zárja, majd a fagyasztóba teszi egy kis időre.