Egyszer csak jött a hír a holland kikötővárosból, hogy a férje halott. Nem hivatalos úton, ismeretlen személy mondta be ezt neki telefonon: A férjed meghalt. Talán megölték. Talán honfitársai. Két év telt el kétkedő bizonytalanságban.
Gyakran hallhatunk a házasság válságáról, akárcsak a válások magas számáról. Kutatók és az átlagemberek is elemezgetik a helyzetet, keresik az okokat, a miérteket a problémára. Ugyanakkor az is elhangzik gyakran, hogy a házasságnál jobbat még nem igazán találtak ki, és kismillió tippet találunk arra, hogyan őrizzük meg épségét. Akiknek ez sikerült, azok jól tudják, mit nyújt, és miért érdemes tenni érte. Akiknek pedig (még) nem, a rossz hírek ellenére mégis vágynak rá. Talán A dán lány című filmben hangz
Bebújni a férje mellé az ágyba mindig megnyugvás volt számára. Akkor is, ha sajgott minden porcikája a rengeteg munkától, akkor is, ha a férje már aludt, de akkor is, ha alvást színlelve huncutul várta, hogy szerelmeskedjenek. Negyven évnyi esti megnyugvás. Időnként reggeli, ha hajnalban tértek haza valamilyen mulatságból. Időnként déli, amikor a rekkenő nyári melegben nem a mezőn deleltek, hanem a házban pihentek.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
Zseniális rendező az élet, az abszurd, a bájos, az igaz, s a varázsos történet is mind valamiképpen összefonódik. Ha közelebbről megnézed egyiket, másikat, magadat is megláthatod benne.
A virágbolt előtt megtorpant. Maga sem értette, miért, de betért. Bizonytalanul választott ki egy aprócska, élénk virágot. S ott lengett a kérdés: mit mond, miért is viszi? Ez forgott fejében még akkor is, mikor az ajtón belépett.
Volt egyszer egy gazdag ember, akinek rengeteg jószága volt. Mellette élt egy szegény ember, akinek csak egyetlen báránykája volt. Amikor a gazdag emberhez vendégek érkeztek, elvette a szegény ember egyetlen báránykáját, levágatta és elfogyasztották.
Tizenegy évesen, amikor eljött a farsang ideje, addig nyűgöltem édesanyámon, ameddig össze nem hozott nekem egy tavasztündér-öltözetet. Egy viseltes lepedőt vízfestékkel kékeszöldre alapozott, hatalmas hóvirágokat rajzolt rá, végül szoknyát varrt belőle.
Ahány válás, annyi történet, de a kimondott NEM csak akkor lesz boldogító, ha végigjárjuk az újjászületéshez vezető kálvária minden stációját a döntéstől az újjászületésig. Fáj, de megéri.
Sokak kedvenc írója Márai Sándor, ezért talán nem kell győzködni senkit arról, hogy mennyire zseniális. A gyertyák csonkig égnek és az Eszter hagyatéka talán a legolvasottabb művei, Az igaziról azonban megoszlóak a kritikák...
Szinte minden tökéletesen indult, már akkor majdnem elájultak, amikor egymásra pillantottak. Van az a szemkontaktus, amitől összecsuklik az ember lába, a szíve lefagy egy pillanatra, hogy aztán elemi erővel kezdje el pumpálni a forró vért a vénákba.
Manapság sokkal több válásról lehet hallani, mint jól sikerült házasságról. Úgy tűnik, hogy az első hullámvölgy után egyre többen az „eldobom, keresek másikat” stratégiát tartják a legkézenfekvőbbnek. De mitől lesz jobb a következő kapcsolat?
Tudja, hogyan kell eltávolítani a rágógumit, ha beleül, és a ruhájába ragad? Ez a szövetben förtelmes anyag, ha megfagy, szilárddá válik, tehát csupán az lesz a dolga, hogy a foltossá vált ruhát egy zacskóba zárja, majd a fagyasztóba teszi egy kis időre.
Írónő, tanár, publicista, szerkesztő, a helikoni íróközösség egyik ötletgazdája. A huszadik század erdélyi magyar világának elismert személyisége, bizonyos értelemben alakítója, ami a kor nőértékelésének ismeretében, önmagában is jelentős teljesítmény.
Harangoztak. Felült az ágyban, s mintha kelni készülne ki belőle, félrehajtotta magáról a paplant. Ránézett száradt kóróként heverő lábaira, de a szívéből induló lendület még csak a gyomráig sem ért el, nemhogy a térdéig.
Semmi sincs, ami rosszabbul nézne ki egy nő arcán, mint egy férfi öklének a nyoma. A szem körüli terület zsírban gazdag kötőszövete nyomban feltelik folyadékkal, vagyis a megsérült hajszálerekből a vér kiszivárog, és kékesfekete elszíneződést okoz.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Kint kásás eső hull, a meleg lakás kényelmét nem adnánk semmiért. Beugrik egy kép: a gyermekeink kicsik, le kell foglalni őket ovi után még órákig, a hosszú, sötét délutánokon. Közben főzni is kellene. Ilyenkor jött a mentőötlet: gyúrjunk tésztát.
Színes, vidám egyéniség, akinek életszeretete nemcsak a személyiségjegyeiben, hanem az öltözködésében is megmutatkozik. D. Balázs Ildikó kolléganőnk mindannyiunknak üzeni, hogy hordjunk színeket, és mosolyogjunk többet.
Az adventi csendben való készülődés jó lehetőség arra, hogy saját készítésű ajándékokkal lepjük meg szeretteinket. Az anyagi érték mellé társul még egy ennél fontosabb is, ami a két ember közötti kapcsolatot mélyíti. Ez pedig a másik emberre szánt idő.
Róma pezsgő nagyváros, annyi látnivalóval, hogy lazán túladagolásos állapotba kerülhet az ember, ha nem szelektál, nem tartogat élményeket egy újabb látogatásra.
Mézeskalács, mézespogácsa vagy mézes puszedli – mindegy, hogyan nevezzük, amint kimondjuk, érezzük az illatát, tapintjuk a puhaságát. Illata karácsonykor belengi a lakást, meghittséget ad az ünnepnek, hangulatba hoz. De honnan ered? Mi a titka?
Advent van. Mindjárt jön mennyből az angyal. Hangolódunk lelkileg, de mi van a testtel? És a renddel? Lányok, asszonyok, csak semmi pánik! Rágyúrunk.