• Fotó: Mihály László
– Mivel foglalkozik? Mi az, amit kiemelne a tudományos munkájából?
– Élelmiszermérnök vagyok, lassan huszonnégy éve dolgozom a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán. Először laboránsként alkalmaztak, de már nagyon korán kezdtem tanítani. Mellette foglalkozom tehetséggondozással, szakkoordinátor is vagyok, és tevékenykedtem tanszékvezető-helyettesként is. Mindig csapatban tudtam és szerettem dolgozni. Például tizennégy éve kezdtük a Laborkukac diákvetélkedőt Mara Gyöngyvérrel, és több kollégánk aktív részvételével. Évek óta foglalkozom a sörfőzéssel – az államvizsga dolgozatom is egy sörgyár tervezése volt –, ennek volt egy nagyon intenzív időszaka. Az utóbbi időben sajtokat készítünk kollégáimmal az új étkezési trendekhez is igazodva.
Szeretnénk egy olyan funkcionális élelmiszert előállítani sajt és a fekete ribizli termék-változatok (bor és natúr lé) felhasználásával, amelyeknek egészségre való hatásai külön-külön is bizonyítottan kiemelkedőek.
Kutatásunk során több előállítási módszerrel is próbálkozunk, kezdve az alvadékdúsítással, áztatási módszerekkel és végül egy innovatív módszerrel is: a liposzómás mikroinkapszulációval. A sajtokban végbemenő változások jellemzésére kémiai, fizikai, mikrobiológiai és érzékszervi módszereket is alkalmazunk. Vizsgáljuk a kapott termékek eltarthatóságát, előtérbe helyezve az antioxidáns tulajdonságok fennmaradását és az élelmiszerbiztonsági előírásoknak való megfelelését. Az előállított termékünkkel az élelmiszermérnök hallgatóknak meghirdetett Ecotrophelia ökoinnovatív versenyen Bukarestben különdíjat is kaptunk, hisz a kutatásaimban hallgatók is mindig részt vesznek.
– Hogyan lett egyetemi oktató, tudományos kutató?
– Bevallom, eredetileg nem tanárnak készültem, sőt, még élelmiszermérnöknek sem. Nővérke szerettem volna lenni, de abban az évben, amikor én nyolcadikot végeztem, már nem volt középiskolai képzés Székelyudvarhelyen, így végül a Márton Áron Gimnázium biológia–kémia osztályában érettségiztem. Az osztálytársaim jó része orvosi, fogorvosi vagy gyógyszerészeti egyetemi képzésre készült, így gondoltam, ha már nem lehetek egészségügyi asszisztens, akkor én is gyógyszerésznek tanulok.
A kémiatanárnőm, osztályfőnököm Sata Klára viszont beültette a bogarat a fülembe, hogy szerinte alkalmas lennék az élelmiszermérnöki pályára
– nem lenne kedvem hozzá? Elmentem, felvételiztem Nagyszebenben, ne mondjam, nyolcan voltunk egy helyre, meg voltam győződve, hogy nekem ott semmi esélyem sem lesz. De csodák csodája, sikerült a felvételim, elvégeztem. Korábban csak Galați-on volt ilyen képzés. Így utólag nagyon hálás vagyok, a tanárnő nagyon jól látta ezt, nagyszerű tanácsot adott.
– Szeben általában nem a tipikus egyetemi város az erdélyi magyar fiatalok preferenciáit tekintve. Milyen volt ott egyetemistának lenni?
– Valóban nem voltunk annyian magyarok, mint a Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen, de aktív és összetartó közösség volt ott is. Alapító tagja voltam a Nagyszebeni Magyar Diákszövetségnek. A római katolikus parókián laktunk, több önkéntes tevékenységben is részt vettem,
a magyar vidékekről származó diáktársaimmal egymást számon tartottuk, segítettük, máig tartó barátságokat kötöttem, szép évek voltak, rengeteg emlék maradt.
Meggyőződésem, hogy nem csak a nagy egyetemi városok tudnak egy fiatalnak élményt nyújtani, hanem a közösség, a közeg dinamikája is nagyon meghatározó. Nem volt könnyű mindent román nyelven tanulni, ez a pályám elején sok nehézséget okozott. Románul tanulni is kihívás volt, de aztán magyarul kellett tanítanom, számon kérnem, és magyarul végeztem a doktori képzést is. Szóval ez többször is megnehezítette a dolgom, viszont így elsajátítottam mindkét szaknyelvet, amit most a hallgatóknak is igyekszem átadni.
– Mi volt az elsődleges motivációja a tudományos pályára?
– A fermentálás már egyetemista korom óta nagyon érdekelt, a sörrel is szerettem volna foglalkozni, de sajnos akkor épp a csíkszeredai sörgyárban nem alkalmaztak élelmiszermérnököt. Így a helyi tejfeldolgozó vállalathoz kerültem egy három hónapos próbaidőre. Közben az egyetemen indult az élelmiszermérnöki képzés, oda laboránsként alkalmaztak, és így a tejfeldolgozó vállalattól elbúcsúztam. Az elején csak laborgyakorlatokat tartottam, de nagyon hamar
egyre több oktatási feladatot is rám bíztak, főleg a Magyarországról érkező vendégtanárok tárgyai kapcsán, mivel helyben én voltam az egyetlen élelmiszermérnök.
Az a három hónap gyári munka jó iskola volt. Rájöttem, ennél azért másabb, aktívabb közegre vágyom, ahol inkább tudok fejlődni. Mindenképpen szerettem volna mesterizni, és az egyetemi laborban dolgozva ez valószínűbbnek tűnt. Akkor a mesteri még nem lett volna kötelező, de elvégeztem az élelmiszerminőség és -biztonság mesterit szintén Szebenben, majd utána Kaposvárra mentem doktori képzésre. Bár mindig valahogy „menekültem” a tejtől, elég sokszor tejes projektekben kellett részt vennem. A szüleim gazdálkodtak Csíkpálfalván, aztán az első állásom a tejgyárban, a doktorim témája is a tej konjugált linolsavakkal való dúsítását célozta meg, most meg újra a sajtokkal foglalkozom.
– Volt valami ijesztő az elején?
– Kezdetekkor a tanítás nagy falat volt. Alig három-négy évvel fiatalabbakat tanítottam, és nekem kellett a legtöbb dolgot kitalálnom. Vettem az én valamikori laborgyakorlataimat, lefordítottam magyarra, és azok alapján próbáltam haladni. Az elején nagyon ijesztő volt, hogy nincs kész rendszer, nekem kell felépítenem mindent. És az örökös kérdések a fejemben: Vajon jól csinálom-e? A tudományos, valamint a szakmai szint megfelelő-e? Tudok-e közös hangot kialakítani a hallgatókkal? Mert mindig bennem volt, hogy én nem oktató vagyok, hanem mérnök. Mondanom sem kell,
mint kezdő oktató nagyon következetes és talán túl szigorú is voltam, nemcsak a hallgatókkal, hanem magammal is, mindig próbáltam a maximumot kihozni magamból.
Az elején a diákok a hátam mögött ezért is neveztek el Vasladynek, mert szerintük túl sokat követeltem, a laborgyakorlaton való részvételt feltételekhez kötöttem, hajlíthatatlan voltam a határidőkben, elvártam a pontosságot. Az egyetemi professzoroktól nagyon sokat tanultam, dr. Szép Sándort mai napig mentoromnak tartom. Nagyon hálás vagyok, hogy vele dolgozhattam, tőle tanultam azt meg, hogy egyszer hozd ki magadból a maximumot, és aztán legyen elvárásod mások felé. Azt hiszem, talán a fiam születése miatt, de úgy érzem, mára sokkal empatikusabbá váltam.
– Említette, hogy a sörkészítés érdekelte, de a csíkszeredai sörgyárban épp nem alkalmaztak élelmiszermérnököt, amikor friss diplomával hazatért Nagyszebenből. A nevével végül mégis összefonódott a csíki sörkészítés. Ez hogy alakult?
– A fermentálás érdekelt a legjobban, kedveltem a tanárnőt is, szakmai gyakorlaton pedig itt voltam a csíkszeredai gyárban, és lenyűgözött, hogy a 2000-es évek elején számítógépes vezérléssel működtették a rendszert. Megismertem Simonffy Árpád sörfőzőmestert, akivel folyamatosan kapcsolatban voltam még akkor is, amikor az egyetemen kezdtem dolgozni, hallgatóimmal többször voltunk szakmai látogatáson a sörgyárban. Amikor indult a simoni sörgyár, megkeresték, ő meg engem, mert tudta, hogy oktatom a sörfőzési technológiát. Akkor látogatott el az akkori gyártulajdonos a laborba.
A mi laborunkról tudni kell, hogy általában tízféle sör mindig van a hűtőben, mert ugye a diákok készítenek laborgyakorlaton.
Lénárd Andrást nagyon meglepte, hogy kész sör is van, szakértelem is, diákok is vannak, akik értenek hozzá, és mindenképpen szerette volna az együttműködést. Kért, segítsek a technológia felépítésében is, ne csak a receptek kidolgozásában. Így történt, hogy részt vettem az első simoni sörtételek elkészítésében. Éjjel a sörrel foglalkoztam Csíkszentsimonban, napközben tanítottam az egyetemen. Nem volt könnyű időszak, eléggé elfáradtam. A tulajdonos felajánlotta a gyárvezetői pozíciót, hogy ne besegítőként, hanem főállásban dolgozzak ott. Miközben Przibislawszky Jolán kolléganőmmel a nulláról megterveztük, felszereltük és engedélyeztettük az üzemi laboratóriumot, vele párhuzamosan tagja voltam a termelés bővítését növelő, a második technológiai vonal beindításán munkálkodó szakmai csoportnak. Több egyetemi kollégát is bevontam a gyárfejlesztési optimalizálási tevékenységébe, vannak, akik most is vezetői pozícióban maradtak. Viszont egy idő után úgy éreztem, valamiről le kell mondanom.
– És melyikről mondott volna le inkább?
– Nem volt könnyű döntés, akkor az egyetemi oktatói munkától váltam volna meg. Úgy éreztem, a gyárban jobban megtaláltam önmagam, viszont az akkori rektor úr, dr. Dávid László nem akart hallani a dologról, rábeszélt arra, hogy maradjak, mondva az élelmiszermérnöki szaknak szüksége van rám. Így idővel a fiam születése segített a döntésben, és a sörgyári munkáról mondtam le. De úgy érzem, nagyon jó tapasztalat volt, egy teljesen új közegben sikerült megállnom a helyem, és természetesen
szakmailag is nagyon sokat fejlődtem, megértettem, mit kell, az elmélet mellett gyakorlatban is tudnia egy élelmiszermérnöknek, ez a további oktatási módszereimet is jelentősen befolyásolta.
Magamnak is megmutattam, tényleg értek hozzá, ipari szinten is meg tudom csinálni, amit tanítok. Természetesen úgy érzem, az egyetemnek is nagyon hasznos volt ez az együttműködés. 2017-ben, amikor gyermeknevelési szabadságra mentem, már csaknem harminc végzett hallgatónk dolgozott ott, több kollégám is bedolgozott, és működött egy általam kialakított ösztöndíjprogram is az egyetem hallgatói számára. Sokáig szerepelt a Szentsimonban készült sörök címkéjén a Sapientia Egyetem neve, a közös munka elismerésének jeléül. Nagyon sok volt diákunk dolgozik ott mai napig, sokakat én hívtam oda, vagy javasoltam alkalmazásra.
– Mi okoz örömet?
– Amikor látom, hogy a munkámnak van értelme. Ha volt hallgatóval találkozom, látom, hogy ügyes, megállja a helyét. Lassan nincs olyan jelentős élelmiszeripari cég, ahol ne lennének volt hallgatóink. Most már ők is látják, hogy amit én órán kértem tőlük, annak a sokszorosát kell teljesíteni, és milyen jó, hogy kaptak egy jó elméleti és gyakorlati tudásalapot.
Talán ez a legnagyobb öröm: látni, amikor visszajönnek és mondják, hogy amit tanultak, az hasznos, és hogy tudnak vele dolgozni, boldogulni.
Örömmel tölt el, hogy vannak olyan volt hallgatóim, akik az oktatói-kutatói pályát választották, és akik most a kollégáim. Tavaly ilyenkor szerveztük az OTDK Agrártudományi Szekcióját (Országos Tudományos Diákköri Konferencia – szerk. megj.) a Csíkszeredai Karon, több mint ötszáz résztvevővel, ami hatalmas, hónapokig tartó munka volt, de nagyon jó elégtétel, hogy sok munkatársam segített önzetlenül.
– Mikor volt legutóbb sikerélménye?
– A tavalyi OTDK előkészítése, lebonyolítása igazi sikerélmény volt. Nagyon sok térségbeli támogatót meg tudtam szólítani, akivel korábban szakmai kapcsolatban voltam. Így a szakma is jobban belelátott, mivel foglalkozik az élelmiszertudomány, mivel foglalkozunk mi az Élelmiszertudományi Tanszéken, milyen szakmai kérdések megoldásában tudunk részt vállalni, és természetesen így szívesen támogattak, amiért nagyon hálás vagyok. Sikerként könyvelem el az aktuális kutatásunk eredményeit tartalmazó publikációnk megjelenését is, amit egy kiváló Q1-es tudományos minősítésű lapban sikerült közölni. De sikerként éltem meg a XIV. Laborkukac diákvetélkedő lebonyolítását, felemelő látni a középiskolások szemében az érdeklődés okozta csillogást.
– Sikeresnek érzi magát?
– Igen, a munkám, a megvalósítások miatt, de azért is mert anya lehetek. Az, hogy ennyi éven át tudtam itt dolgozni, ennyi mindent meg tudtam valósítani, ami működik, ami sikeres, például az egyetemen is a nulláról korszerűen felszerelt erjesztési laboratórium, ahova most már minden látogató betér. Imádok szépirodalmat olvasni, de elég kevés időt tudok rá szentelni a szakirodalom böngészése mellett. Kézilabdázom, az NKSZ-csapatban kapus vagyok,
több évben is részt vettem a Hargita megyei bajnokságban, és 2023-ban a csapattal eljutottam Horvátországba az amatőr világbajnokságra is.
Ez a tevékenység mindig kibillent a komfortzónámból, de a csapat tagjai mindig biztatnak, én meg kitartóan próbálkozom. Van egy kis levendulásom, amiben imádok tevékenykedni, és különböző termékeket kipróbálni, az illóolaj mellett készítettem már levendulás sört vagy levendulapárlatot is. Az időgazdálkodásban nem mondhatom magamat sikeresnek, mint ahogy az írásban sem. Nagyon sok olyan eredményem van, amit nem publikáltam, a fiókban maradnak, mert nincs idő rá, mert talán túl sok mindennel foglalkozom egyszerre.
– Mi okoz ma kihívást egy ilyen szép pálya, ennyi sikeres szakmai megvalósítás mellett?
– Minden nap megtalálni a jó dolgokat. Hogy még mindig jól érezzem magam a munkában, még mindig jó kedvvel, lendülettel dolgozzak. Hogy megtaláljam azt a módot, ahogy érdekesebbé és emészthetőbbé tegyem a diákoknak a tananyagot. Hogy élvezzék, ne csak kötelességből üljenek ott órán, hogy miként tudom átadni úgy, hogy nekik is élmény legyen. Hogy megtaláljam az egyensúlyt a család és a munka között, hogy több minőségi időt tudjak tölteni a szüleimmel, barátaimmal.
– Hogyan látja, hátráltatta-e valamikor a pályáját az, hogy Ön nő?
– Volt részem olyan tapasztalatban, hogy a férfiak nem mindig hitték el, hogy értek ahhoz a dologhoz, próbáltak kicsit kijátszani, de soha nem hagytam ezt, mindig kétszer-háromszor annyit dolgoztam, és bebizonyítottam, hogy igenis értek hozzá.
És a gyermeknevelési szabadság alatt elfogott a szorongás. Hogy most mi lesz? Lehet, hogy lassú leszek, elfelejtek dolgokat?
De ezeket aztán gyorsan el is felejtettem, mert minden percét imádtam annak, hogy a fiammal lehetek. Nagyon sokat is vártunk rá, így semmiképp nem éltem meg lemondásként azt az időszakot, sőt, életem legcsodálatosabb évei voltak. Utána visszajöttem, és úgy érzem, ugyanúgy folytattam, és talán pár évig mintha még nagyobb lendülettel.
– Mit tanácsolna tudományos pályán gondolkodó fiatal nőknek?
– Minden sikernek az alapja az idő- és energiabefektetés, mert a siker nagyon sok munka után jön. Hogyha sikeresek akarnak lenni, akkor muszáj ezt az időt és energiát beletenni. De fontos, hogy az ember rátaláljon arra, amit szeret, amit szívesen csinál, vagy aminek az eredménye örömmel tölti el, mert akkor nem fogja már tehernek érezni. Néha ki kell lépni a komfortzónából, mert az a tapasztalat fog előre vinni, attól tudnak majd fejlődni.
