• Fotó: Fejér Magor
– Hogyan lettél a csillagászat szerelmese? Gyermekként inkább a fiúk, nem a lányok azok, akik érdeklődnek a csillagászat iránt, nem?
– Nekem nagyon sok olyan nő meg lány ismerősöm van, akik rajonganak a csillagos égboltért, csak valahogy végül nem ezt a szakmát választják. Én is már gyermekkorom óta rajongó voltam. Megnyugvást jelentett számomra felnézni a csillagos égre, és egyfajta utazás volt, pedig még
lehetőségem sem volt akkoriban, hogy távcsőbe nézzek, nem voltak csillagokról szóló könyveim, de tudtam, hol van a Kisgöncöl, Nagygöncöl, Fiastyúk, Orion.
A reál tantárgyakat mindig is szerettem, a matematikát, fizikát, kémiát, amelyek – ugye – mind kötődnek a csillagászathoz. Középiskolás koromban találkoztam először ezzel a tudománnyal, amikor opcionális tantárgyként tanulhattam egy év csillagászatot Nagy Antal tanár úrral. Akkor vettem meg az első könyvemet is a témában, egy csillagászati kisokost. A csillagászathoz köthető alapfogalmakat magyarázták meg benne, hogy mi a tejút, a fényév, mi a csillag, a bolygókról írtak egy picit részletesebben, és emlékszem, hogy ennek a könyvnek nagyon örültem.
– Végül fizika szakra jelentkeztél Kolozsvárra, ahol újra „belebotlottál” a csillagászatba.
– Igen, utolsó éven találkoztam újra a csillagászattal, jártunk a csillagvizsgálóba, és volt egy este, amikor használhattuk a távcsövet, és megmutatták nekünk a Szaturnusz bolygót. Az volt az első távcsöves élményem, és óriási élmény volt, amikor megpillantottam ezt a csodálatos bolygót, és a gyűrűjét is láttam, valami fantasztikus volt. Akkor jött el az a pont, hogy
már nem csak az érdekelt, hogy nézzem a sok fényes pontot a fejem felett, a csillagokat, hanem hogy ennél többet is lehet látni egy viszonylag egyszerű szerkezet segítségével,
egy távcsővel, és én úgy éreztem, hogy mindent akarok látni. Azután szinten mindenkinek erről meséltem, megállíthatatlanul. Csillagászati táborba jártam, az egyetem támogatásával sikerült eljutnom a Magyar Csillagászati Egyesület által szervezett ifjúsági táborokba, és persze folyamatosan jöttek vagányabbnál vagányabb távcsőélmények. Még azt is megcsodáltam, hogy távcsőből is mennyiféle van, különféle méretűek, úgy éreztem, egy teljesen új univerzum nyílik ki előttem. Nehéz leírni azt az érzést, amikor azt érzed, nincsenek határok. Hogy messze el lehet nézni, hiszen a csillagok fényévekre vannak tőlünk.
– Valóban nagyon nehéz elképzelni azt, hogy ha belenézel egy távcsőbe, akkor amit látsz, az nem feltétlenül most van, hanem már megtörtént.
– Pontosan! És engem elvarázsoltak ezek a nagy távolságok. A csillagászati táborokban sok mindent magamba szívtam, megismertem az égboltot, a csillagképeket, aztán jöttek a galaxisok, az Androméda. Amikor először láttam távcsövön keresztül az Andromédát, az is meghatározó élmény számomra. Hogy ott egy másik galaxis, olyan, mint a tejút, ott is van egy nap bolygókkal, és még az is lehet, hogy van ott is élet.
– Hiszel abban, hogy létezhet még valahol élet?
– Meg vagyok győződve róla, hisz végtelen az űr, és úgy gondolom, lehetetlen, hogy ne legyen. Egyetem után csillagászatból végeztem a mesterképzést, a szakdolgozatomat pedig az exobolygók témájából írtam – vagyis olyan bolygókról, amelyek más csillagok körül keringenek. Kutatásaim során különösen lenyűgözött az a felismerés, hogy a Galaxisunkban rengeteg csillagnak lehet saját bolygórendszere, így a Naprendszerünk korántsem egyedülálló.
Ahhoz, hogy valahol élet alakulhasson ki, számos különleges feltételnek kell teljesülnie, ezért ez rendkívül összetett folyamat.
Ugyanakkor a Világegyetem hatalmas mérete miatt egyáltalán nem kizárt, hogy máshol is létezhet élet. Természetesen ezt nem feltétlenül úgy kell elképzelni, mint a filmekben szereplő emberszerű lényeket vagy „ufókat”; sokkal inkább valamilyen egyszerűbb, számunkra még ismeretlen életforma jelenlétére gondolhatunk. Én személy szerint úgy vélem, hogy az élet bizonyos formája nem csak a Földön létezhet.
– Elvégezted a mesterképzést, csillagászatból, és mégsem ebbe az irányba mentél.
– Sajnos. Utólag megfordult a fejemben, hogy azért kár, hogy nem mentem abba az irányba. Nem tudom, miért döntöttem így. Elkezdtünk foglalkozni csillagászati távcsövek forgalmazásával, közben a tanügyben is dolgoztam... Ez valahogy így alakult. A csillagászatnak természetesen vannak olyan területei is, amelyek sok kutatást, számítást igényelnek az íróasztal mellett, engem azonban mindig inkább a gyakorlati megfigyelések világa vonzott. Számomra az igazi élményt a távcső mellett eltöltött idő jelenti, és az, amikor saját szememmel pillanthatom meg az égbolt csodáit.
• Fotó: Fejér Szende archívuma
– Tulajdonképpen ezt kétféle módon meg is valósítottad, hisz lett egy távcsöveket forgalmazó vállalkozásod, illetve te magad is elkezdtél csillagászati táborokat szervezni.
– Már amikor az egyetemen voltam, a vezető tanárommal megszerveztük az első csillagásztábort Hargita megyében, Zetelaka mellett. Emlékszem, milyen izgatottan fogtam neki a szervezésnek húszéves fejjel. A lelkesedésem vitt előre. Azt szerettem volna, hogy ebbe a táborba minél többen jöjjenek, mert minél több gyermeknek, fiatalnak meg szerettem volna mutatni az eget. Több mint negyvenen voltunk. Jöttek előadást tartani Magyarországról, Ausztriából, fantasztikus élmény volt. Közben pedig újjászerveződött az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület is, mely ma is létezik és működik, így már több városban is alkalomadtán meg tudjuk mutatni a kíváncsi szemeknek a Holdat vagy a bolygót.
– Azt hiszem, van is ennek közönsége, mert nagyon sok fiatal és felnőttkorú érdeklődik ez iránt.
– Nagyon szeretek bemutatókat tartani, szoktam is, de nem annyit, mint szeretnék. Szeretem megmutatni a csillagos égboltot. Különleges élmény látni azt a pillanatot, amikor valaki belenéz a távcsőbe, és először pillantja meg a Holdat vagy egy bolygót olyan közelségben, ahogyan korábban még soha. Az emberek ilyenkor őszinte rácsodálkozással és lelkesedéssel reagálnak, és jó érzés megtapasztalni, mennyire magával ragadja őket az égbolt látványa. El szoktam mondani azt is, hogy a csillagászat mennyire fontos tudomány, hogy
bár ma nem igazán érezzük a fontosságát, régen az embereknek a csillagászattól függött a megélhetése.
A csillagok állás mutatta, mikor kell vetni, szántani, aratni. Most nem a csillagokat, a telefonunkat nézzük többet. Szoktam mondani a gyermekeknek, hogy legalább annyit nézzenek felfelé is, az égre, mint le a telefonukra, mert nem csak a telefonon keresztül nyílik ki számunkra a világ, hanem felfelé kinyílik számunkra az Univerzum.
– A csillagászt iránti vonzalmad miatt kezdtetek el távcsöveket forgalmazni...
– Húsz éve működik már a vállalkozásunk, és mindig az volt a célom, hogy az érdeklődők számára olyan távcsövet vagy olyan eszközt ajánljak, amit ki tud használni és számára a legmegfelelőbb. Nem kell egy kezdőnek a legfantasztikusabb távcsövet megvenni, nem kell egy fél obszervatóriumot hazavinni, fokozatosan kell ebben is fejlődni. Nemcsak eladunk, hanem a vállalkozásunk egyik tevékenysége, hogy
megmutatjuk az embereknek az égbolt különlegességeit, az Univerzum szépségeit, a Hold krátereit, a Jupiternek a holdjait, a Szaturnusz gyűrűjét, a Vénusz fázisváltozásait,
vagy a kettős csillagokat, amit szemmel nem láthatunk, csak ha távcsőbe nézünk. Ez az élmény az, ami életben tartotta a vállalkozást, merthogy megéltünk egy pár válságot mi is. Persze a távcsövek mellett mikroszkópokat is árulunk, binokulárokat, és egyéb különleges optikai eszközöket.
– Április egyik fontos eseménye volt űrkutatás szempontjából az Artemis 2 küldetés, melynek során négy űrhajós sikeresen megkerülte a Holdat. Követted?
– Igen, követtem az útját, és úgy gondolom, nagyon fontos volt ez a küldetés, és nem arról szólt, hogy visszamenjünk a Holdra, tudományos és technológiai szempontból volt fontos ez. A cél a Holdat egyfajta időkapszulának használni, a Holdon kiépíteni egy űrbázist, és onnan továbbjutni a Marsra vagy még tovább. A jövő űrutazásnak az alapja lehet ez.
– Amikor megkérdeznek, hogy mi a foglalkozásod, mit szoktál válaszolni?
– Azt szoktam mondani, hogy én sem tudom. Végzettségem szerint fizikus vagyok, de mondhatom azt is, hogy családanya és háztartásbeli, aztán meg kereskedő is, de mondhatom azt is, hogy azt csinálom, amit szeretek.
• Fotó: Fejér Szende archívuma
– A gyermekeidnek, gondolom, tetszik az, hogy anya ennyire ért a csillagokhoz... Sikerült átadni nekik is ezt a szerelmet?
– Amíg kisebbek voltak, szerették, ezért amikor csak tehettem, magammal vittem őket a csillagászati bemutatókra. Mindig külön öröm volt számomra látni, milyen kíváncsisággal figyelik az eget. Bár az évek során mindhármójuk érdeklődése más irányba is elindult, a nagyobbik fiamban megmaradt a csillagos égbolt iránti lelkesedés. Ma már ő maga is foglalkozik asztrofotózással, és lenyűgözően szép felvételeket készít az éjszakai égboltról. Jó érzés látni, hogy a csillagászat iránti szeretet valamilyen formában tovább öröklődött benne is.
– Bátorítanád arra a fiatalokat, hogy foglalkozzanak a csillagokkal, és akár csillagásznak tanuljanak?
– A bemutatók végén gyakran mondom, főleg a kisebbeknek, hogy merjenek nagyot álmodni. Az emberből bármi lehet: űrhajós, kutató, felfedező vagy akár tudós is. Nem az a legfontosabb, hogy mindenki mélyen beleássa magát egy-egy tudományágba, hanem az, hogy legyen nyitott a világ megismerésére, és kapjon egy kis betekintést abba, milyen csodák vesznek körül bennünket. Ha valami igazán megérinti az embert, abból később szenvedély is születhet. Ezért szeretem különösen, amikor kisgyermekek néznek bele először egy távcsőbe. Hiszem, hogy az a pillanat, amikor először meglátják a Hold krátereit vagy egy távoli bolygót, egy életre szóló emlékké válhat számukra. De ugyanígy a felnőttekre is nagy hatással van az égbolt látványa.
A csillagászat valahol segít kilépni a mindennapok szűk keretei közül, és egy kicsit más szemszögből nézni önmagunkra és a világra.
Amikor az ember belenéz egy távcsőbe, valójában nemcsak távoli égitesteket figyel meg, hanem szembesül az Univerzum hatalmas méreteivel is. Ilyenkor válik igazán érezhetővé, mennyire apró részei vagyunk ennek a végtelen világnak – szinte kisebbek egy homokszemnél. Talán éppen ezért fontos időről időre megállni, felnézni az égre, és tudatosítani, hogy az élet túl rövid a fölösleges indulatokra és butaságokra. A csillagos égbolt valahogy mindig emlékeztet bennünket arra, hogy mennyire értékes maga az idő és az emberi kíváncsiság.
