Címke: Mesterségem címere

Deák Anna: Szeretek segíteni – a gernyeszegi „postás kisasszony”

Egész életét a postán töltötte: oda vitte édesanyja már pár hetes csecsemőként, és onnan megy majd nyugdíjba is Deák Anna. Bár nem az volt a terve, hogy postás kisasszony lesz, ma már állítja: az élete a posta. Ezt bizonyítja az is, hogy saját féltve őrzött emlékeiből létrehozta az ország első postamúzeumát, Gernyeszegen.

Herbeth Szilárd óvó bácsi: szeretnék jó példa lenni

Mondókázik, énekel, vág, ragaszt, öltöztet. Ezt teszik az óvó nénik minden kisgyerekkel. Na, de ha ezt egy óvó bácsi végzi, máris felszalad a szemöldökünk. Óvó bácsi? Tényleg? Igen. A huszonöt éves Herbeth Szilárd mindamellett, hogy a marosszentgyörgyi református egyháznál kántorizál, másfél éve a legkisebbekkel éli hétköznapjait. Óvó bácsi egy kis Maros megyei faluban.

Henter Zsuzsánna békéltető: Minden konfliktus mögött sérelmek vannak

A kriminalisztika is érdekelte, de hamar rájött, hogy a semlegességet, az igazságot meg a békét sokkal jobban szereti, így mediátor lett a marosvásárhelyi Henter Zsuzsánna. És alig harminc évesen már a Maros Megyei Mediátorok Szakmai Szervezetének elnöke is. Bár évek óta próbálják népszerűsíteni a mediációt országszerte, még mindig nagyon sokan nem tudják, hogy mi is ez a mesterség.

Piheni Panni: Nagyon klassz női borásznak lenni

Építészmérnök és borász. Egyelőre mindkettő, de szeretne a jövőben csak a borászatból élni. Női borász nagyon kevés van Erdélyben, az Érmelléken borászkodó Piheni Pannit épp ezért mindenhol megjegyzik, amerre jár.

Keresztesi Tekla programozó: „Én is kocka vagyok.”

Szereti a számokat, szeret programozni. Keresztesi Tekla bár énekesnőnek készült, végül programozó lett belőle. Abban a sokunk által férfiasnak vélt ágazatban dolgozik, ahol egész nap a számítógép előtt kell ülni, ahol általában mindenki szürke kisegér és antiszociális. Tekla számos sztereotípiát megcáfol, egyet azonban nem: az IT-szektorban tényleg szinte mindenki „kocka”.

Peres Gabriella református kántor: Nekem ez szívből jövő hivatás

Hangszertudás, szép énekhang meg egy adag bátorság szükséges ahhoz, hogy valaki kántor legyen, véli Peres Gabriella református kántor. S bár azt hinnénk, kevés női kántor van Erdélyben, ezt cáfolja az a tény, hogy a székelyudvarhelyi református egyházközségben mindenhol női kántor van. S bár Gabi szívesen lenne kertész is, hálás, hogy a legszebb hivatások egyikével áldotta meg őt a Fennvaló.

Olyan, mint egy detektívmunka – a patológus hétköznapjai

Nem csupán boncol. Szöveteket és sejteket elemez mikroszkóp alatt. Felfedezi és diagnosztizálja a kóros elváltozásokat. Azt mondja, munkája olyan, mint egy puzzle, kis darabkákból kell kirakni az egészet, ami maga a kórkép. Dr. Fetykó Annamária patológus szakorvos ugyan nem ezt a szakágat akarta választani orvostanhallgatóként, ma már nem tudná máshol elképzelni magát.

Albert-Tóth Andrea rendőrnő: Most pont jó helyen vagyok

Az édesapja is rendőr volt. Sőt, a férje is az. Mondhatni, ez az életút volt megírva Albert-Tóth Andrea számára, aki fiatalon határozta el, hogy édesapja nyomdokaiba lépve ő is rendőr lesz. S bár megfogadta az atyai jótanácsot, és jogi egyetemre ment, végül mégis a Kovászna Megyei Rendőrségen kötött ki, ahol 20 éve szolgál.

Munka közben a Mikulás és segítője, a manólány...

Tizenöt éve járnak már a gyerekekhez kettesben: a Mikulás és a manólány. Családokhoz kopognak be Szent Miklós napján, óvodákba, napközikbe látogatnak el az ünnep előtt, és lepik meg a legkisebbeket. Olyan sokan szeretnének találkozni velük minden évben, hogy aligha mennek nyugdíjba. Nem is szeretnek erről beszélni. Arról viszont sokkal többet mesélnek, hogy miért imádnak gyermekek között lenni.

Takács Éva, jeltolmács: Nekem ez az anyanyelvem

Egyszerre két nyelven kommunikál: beszél hozzám magyarul, és közben jelel. Beszélnek a kezei akaratlanul is, hiszen ebbe nőtt bele. Szülei siketnémák, így már gyermekként elsajátította a jelnyelvet, hogy kommunikálni tudjanak. Aztán felnőttként úgy hozta a sors, hogy jelnyelvi tolmács lett, és nem túlzás azt mondani, hogy mintegy háromszáz siketnek teszi könnyebbé a mindennapjait azzal, hogy ahol és amikor tud, segít nekik kapcsolatot teremteni a beszélőkkel.

A gesztenyés néni: csináljuk, mert szeretjük

Virágárusból lett gesztenyeárus, harmincévesen. Mert úgy hozta a sors, és akkor érett meg rá, hogy továbbvigye a tradíciót, amit szülei és nagyszülei alapoztak meg. Nagymamája már az ’50-es években is a marosvásárhelyi vár alatt árulta a sült gesztenyét, a volt RATA autóbuszállomás mellett. 11 éve már Moga Annamária és férje, Attila tolja ide a kicsi szekeret, ráadásul azokon a kerekeken, amit a nagymamától örököltek. Megérkezésük jelzi is a város lakóinak, hogy beköszöntött az ősz, itt a gesztenyeszezon

Három évszázados öröklődés: harangszó Évától

Márton Éva Homoródalmás harangozója. Ezt a nem mindennapi tevékenységet pedig ha esik, ha fúj el kell végezni, a harangnak meg kell szólalnia. A családi hagyomány, örökség az 1700-as évekig nyúlik vissza.

Csehország: várak, sörök és jó emberek

Ha azt mondom, hogy Csehország és utazás, elsőre általában a finom sör és a csodálatos főváros, Prága ugrik be a legtöbb embernek. Tavaly nyáron mi a vidéket, a kisvárosokat céloztuk meg.