Nagy Beáta Júlia öt éve dolgozik kutyaoktatóként Gyergyószentmiklós környékén. Már gyerekkorában érezte, hogy valami olyan hivatást szeretne, ami a kutyákhoz kapcsolódik, adminisztrációs munkája mellett így kutyákat oktat és alkalmi „kutyaszitter” is.
Van, aki életeket ment, más világra segít új életeket, és van, aki a haldoklás időszakát teszi elviselhetőbbé. Sárosi Ágota tizenkét éve dolgozik egy marosvásárhelyi magánklinika palliatív osztályán, súlyos betegségük végstádiumában levő betegeknél.
Gyermekként játszott a kőtömbök között, ma kőfaragó műhelyt vezet. Bár Ildikó nem faragja-vési a követ, mindent tud erről a szakmáról, édesapja révén megismerte annak csínját-bínját, és férjével viszi tovább a több generációs családi mesterséget.
Ha azt mondjuk, családi autókázás, valószínűleg nem egy sisakos lány jut eszünkbe, aki több mint 100 km/órás sebességnél diktálja a vezetőnek, hogy „jobb kettes, bal négy hosszú!”. Pedig pontosan ez történik, amikor Turzai Andreea beül az autóba.
Pici, törékeny nő. Elsőre nem mondaná meg az ember róla, hogy kemény bűnügyi rejtélyeken dolgozik. Nem mindennapi foglalkozása van: nyomozó. Kézdivásárhelyen próbálja elkapni a tolvajokat, erőszaktevőket, csalókat.
Gyerekkora óta civil szervezetekben tevékenykedik. Önkéntesként kezdte, és ez az életforma az élete részévé vált. Ma ő az, aki forrásokat teremt, pénzt gyűjt közösségi ügyek, szervezetek számára, sőt, másokat is bevezet a fundraising világába.
Már középiskolásként önkénteskedett a marosvásárhelyi SMURD-nál, onnan pedig egyenes út vezette Bauer Orsolyát az orvosi egyetemre. Aztán, amint ismerkedni kezdett a sebészettel, nem volt visszaút. Eldöntötte: általános sebész lesz.
Gyermekkora óta vasak és szerszámok közt mozog, így nem is kell csodálkozni, hogy mostani munkahelye is egy műhely.A MegoldomPont nem csak szerszámkölcsönző, közösségi műhely Csíkszeredában, hanem általa Enikőnek új álmai születtek.
Gyermekkorunkból szívesen emlékszünk az óvónőkre, dadusokra is, akik mesékkel, finom ételekkel vagy éppen egy meleg öleléssel tették szebbé a napjainkat. Ahogy teszi Marika dadus is. Nála az ölelés kiapadhatatlan kút. Még én is kaptam belőle.
Gyergyói vadászcsaládba született, és már gyerekként mindent megtett azért, hogy édesapjával ott legyen a vadászatokon. Pályája „meg volt írva”: Bálint Kingának a természetben a helye, így erdő- és vadgazdamérnök lett belőle.
Pásztor Márta egy olyan szakmában dolgozik, amelyet sokan inkább elkerülnének. Családjával együtt több mint 30 éve segítik a hozzátartozókat Marosvásárhelyen abban, hogy szeretteik utolsó útja méltóságteljes legyen.
A nagyváradi Székely-Farkas Tímea élete a szemét körül forog. Gyerekeknek, felnőtteknek folyamatosan mesél a szemét különválogatásáról, környezetvédelemről és fenntarthatóságról. Természetesen úgy, hogy szemétből ő minimálisat próbál termelni.
Gyergyói kislányként arról álmodott, hogy élsportoló lesz, sikeresen részt is vett két téli olimpián, az azonban eszébe sem jutott, hogy később majd rendőrként fog dolgozni Kovászna megyében. Koncz Mónika olimpikonból lett rendőrfelügyelő.
A sejtelmes budoárfotózást kevesen vállalják be. Nem csak azért, mert a nők többsége elégedetlen a testével, hanem azért is, mert tartunk „a nép szájától”. Ezt a falat próbálja ledönteni Újlaki Emőke és párja, Csaba.
Dolgozhatna könyvelőként, belsőépítészként vagy lelkigondozóként is, hisz több szakmát tanult, sőt, filozófiából is diplomázott. Bálint Péter Mónika családi vállalkozásukban, kulcsmásolóként tölti mindennapjait, Székelyudvarhelyen.
Ha nem a fém- és bútoripari családi vállalkozásnál, akkor saját műhelyében dolgozik Kristó Kinga. Nem kimondottan női légkör, ezért próbált más irányba nyitni, és kötött ki a cuki állatkáknál. 3D nyomtatóval készít nyuszit, medvét, kapibarát.
Kiss Eszter falkép- és vászonkép-restaurátor az elmúlt századok (fal)festményei közt éli az életét. Apró lépésekkel megtisztítja a történelem nyomaitól örökségünk őrzőit, hogy mi is ugyanazt láthassuk, mint elődeink, századokkal ezelőtt.
Egy modern köntösbe bújtatott vőfély, aki segíti a párokat a nagy nap lebonyolításában. Kicsit kaméleon – mondja magáról –, mert forgatja a szemeit mindenfelé egész éjjel, hogy mindent lásson. Hogyan lesz egy nő az esküvők karmestere? Köllő Nóra mesél.
Nem állítom, hogy teljes a siker, de úton vagyunk: néhány éve még sikerként éltem meg, hogy reggelente nem késtünk el, ma már a reggeli készülődés milyenségére is igyekszem figyelni. Valljuk be, a reggeli indulás gyerekekkel kemény meló.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.
Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.
Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.
Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.