Kiss Eszter falkép- és vászonkép-restaurátor az elmúlt századok (fal)festményei közt éli az életét. Apró lépésekkel megtisztítja a történelem nyomaitól örökségünk őrzőit, hogy mi is ugyanazt láthassuk, mint elődeink, századokkal ezelőtt.
Egy modern köntösbe bújtatott vőfély, aki segíti a párokat a nagy nap lebonyolításában. Kicsit kaméleon – mondja magáról –, mert forgatja a szemeit mindenfelé egész éjjel, hogy mindent lásson. Hogyan lesz egy nő az esküvők karmestere? Köllő Nóra mesél.
Amikor házat építettünk, szükség volt egy mintára a földből, a mintavétel után történt egy elemzés, és ez fontos volt az építkezés során. Egy ilyen munka a geológusmérnök feladatai közé sorolható? Ezt is megkérdeztem Biró Edinától.
Nyolcadikos volt, amikor sétált a Szamos partján, és megfigyelt egy kis szigetet a víz közepén, elhanyagolva, szeméttel tele, kacsák úszkáltak körülötte. Nagy-László Kinga változtatni szeretett volna a tájon, szebbé tenni azt. Ma már ez a munkája.
Mondd a szakmád, és megmondom ki vagy! Négy éve ezzel a felütéssel indult útjára a Mesterségem címere rovatunk, amelyben olyan emberekkel beszélgetünk, akik munkájáról nem feltétlenül tudjuk, mivel jár.
Egész életét a postán töltötte: oda vitte édesanyja már pár hetes csecsemőként, és onnan megy majd nyugdíjba is Deák Anna. Bár nem az volt a terve, hogy postás kisasszony lesz, ma már állítja: az élete a posta. Ezt bizonyítja az is, hogy saját féltve őrzött emlékeiből létrehozta az ország első postamúzeumát, Gernyeszegen.
Mondókázik, énekel, vág, ragaszt, öltöztet. Ezt teszik az óvó nénik minden kisgyerekkel. Na, de ha ezt egy óvó bácsi végzi, máris felszalad a szemöldökünk. Óvó bácsi? Tényleg? Igen. A huszonöt éves Herbeth Szilárd mindamellett, hogy a marosszentgyörgyi református egyháznál kántorizál, másfél éve a legkisebbekkel éli hétköznapjait. Óvó bácsi egy kis Maros megyei faluban.
A kriminalisztika is érdekelte, de hamar rájött, hogy a semlegességet, az igazságot meg a békét sokkal jobban szereti, így mediátor lett a marosvásárhelyi Henter Zsuzsánna. És alig harminc évesen már a Maros Megyei Mediátorok Szakmai Szervezetének elnöke is. Bár évek óta próbálják népszerűsíteni a mediációt országszerte, még mindig nagyon sokan nem tudják, hogy mi is ez a mesterség.
Építészmérnök és borász. Egyelőre mindkettő, de szeretne a jövőben csak a borászatból élni. Női borász nagyon kevés van Erdélyben, az Érmelléken borászkodó Piheni Pannit épp ezért mindenhol megjegyzik, amerre jár.
Soha semmi más, csakis fodrász szeretett volna lenni. Bár az, hogy férfi hajakkal fog dolgozni és szakállakat igazítani, nem szerepelt a terveiben. Egy nő, aki borbély – Nagy Mária, csíkszeredai férfifodrász szakmájáról mesél.
Már gyermekkorában szerette az autókat, és mindig tudta, hogy vezetni fog. Ám az, hogy oktatni is fogja a sofőrnek készülőket, nem volt tervben. Egyszer azonban szembe jött a lehetőség, ő pedig élt vele. Az elmúlt 13 évben közel 900 diák vizsgázott vele sikeresen.
Laptop mögül került a bútorgyártásba, azt mondja, véletlen volt, de rajong érte. Végigköveti egy tévéasztal vagy ágy elkészülését egészen a kiszállításig – ismer minden részletet a gyártási folyamatban. Úgy passzol hozzá ez a munka, mintha neki találták volna ki.
Szereti a számokat, szeret programozni. Keresztesi Tekla bár énekesnőnek készült, végül programozó lett belőle. Abban a sokunk által férfiasnak vélt ágazatban dolgozik, ahol egész nap a számítógép előtt kell ülni, ahol általában mindenki szürke kisegér és antiszociális. Tekla számos sztereotípiát megcáfol, egyet azonban nem: az IT-szektorban tényleg szinte mindenki „kocka”.
Hangszertudás, szép énekhang meg egy adag bátorság szükséges ahhoz, hogy valaki kántor legyen, véli Peres Gabriella református kántor. S bár azt hinnénk, kevés női kántor van Erdélyben, ezt cáfolja az a tény, hogy a székelyudvarhelyi református egyházközségben mindenhol női kántor van. S bár Gabi szívesen lenne kertész is, hálás, hogy a legszebb hivatások egyikével áldotta meg őt a Fennvaló.
Nem csupán boncol. Szöveteket és sejteket elemez mikroszkóp alatt. Felfedezi és diagnosztizálja a kóros elváltozásokat. Azt mondja, munkája olyan, mint egy puzzle, kis darabkákból kell kirakni az egészet, ami maga a kórkép. Dr. Fetykó Annamária patológus szakorvos ugyan nem ezt a szakágat akarta választani orvostanhallgatóként, ma már nem tudná máshol elképzelni magát.
Az édesapja is rendőr volt. Sőt, a férje is az. Mondhatni, ez az életút volt megírva Albert-Tóth Andrea számára, aki fiatalon határozta el, hogy édesapja nyomdokaiba lépve ő is rendőr lesz. S bár megfogadta az atyai jótanácsot, és jogi egyetemre ment, végül mégis a Kovászna Megyei Rendőrségen kötött ki, ahol 20 éve szolgál.
Tizenöt éve járnak már a gyerekekhez kettesben: a Mikulás és a manólány. Családokhoz kopognak be Szent Miklós napján, óvodákba, napközikbe látogatnak el az ünnep előtt, és lepik meg a legkisebbeket. Olyan sokan szeretnének találkozni velük minden évben, hogy aligha mennek nyugdíjba. Nem is szeretnek erről beszélni. Arról viszont sokkal többet mesélnek, hogy miért imádnak gyermekek között lenni.
Egyszerre két nyelven kommunikál: beszél hozzám magyarul, és közben jelel. Beszélnek a kezei akaratlanul is, hiszen ebbe nőtt bele. Szülei siketnémák, így már gyermekként elsajátította a jelnyelvet, hogy kommunikálni tudjanak. Aztán felnőttként úgy hozta a sors, hogy jelnyelvi tolmács lett, és nem túlzás azt mondani, hogy mintegy háromszáz siketnek teszi könnyebbé a mindennapjait azzal, hogy ahol és amikor tud, segít nekik kapcsolatot teremteni a beszélőkkel.
Egész éjszaka nyugtalanul alszom. Hajnalodik, s amíg az ébresztőt várom, végiggondolom, hogy mi az oka a nyugtalanságomnak. Meglepődöm, amikor rájövök, hogy a mesemondó versenyről van szó. Kislányom életének első mesemondó versenyéről.
Egy rendezvény sikere mindig a részletekben rejlik. Nem abban, hogy mennyit költenek rá, sokkal inkább számít az, hogy ne szemfényvesztés, hanem valódi tartalom legyen mögötte. Ennek pedig alapja és melegágya a (rendezvény)protokoll.
Hazug-cumi. Amikor csecsemőkorban nincs idő, vagy nem alkalmas a helyzet a szoptatásra, akkor ezt kapja a gyermek: hazug-cumit. Ennek az elődje a pálinkába mártogatott kenyér volt. Nagyobb gyerekeknél az utódja a telefon lett.
Az autóban ülünk. Zuhog az eső. Körülöttünk mentők szirénáznak, a közlekedésrendészet sürgölődik, teszi a dolgát. Az ablakon utat törő esőcseppek illeszkedésében próbálok rendszerességet találni. Valami logikát vagy sorsszerűséget ebben az egészben.
Ha visszatekintünk eddigi életünkre, talán mindannyian be tudunk számolni fájdalmas kisebbrendűségi érzések szorításáról. Ilyenkor feltámad egy szorító, görcsös érzés, miszerint nem vagyunk elég szépek, okosak, menők, tehát szeretetre méltók.
A húsvéti történetben is – csakúgy, mint a karácsonyiban – a fő cselekmény végrehajtója egy nő. A betlehemi történetben Mária életet ad a kis Jézusnak, a húsvéti történetben magdalai Mária látja meg a feltámadott Jézust.
Munkám révén, akarva-akaratlan számos kisgyermekes szülő válásának kereszttüzébe kerülök. Az elején csak nevek, aztán ahogy egyre inkább beilleszkedem, megismerem a várost, elkezdenek arcok, személyek, történetek kapcsolódni hozzájuk.
Számomra márciusban kezdődik az év, az első csokor hóvirággal és a mellkasomra büszkén tűzött márciuskával. A levetett vastag kabáttal, a buján kacérkodó széllel, a még fukarkodó napsugarakkal, az első szeplőkkel az arcomon, a hónap megannyi ünnepével.
Drága Barátnőm! Ugye érzed, hogy ma neked bomlanak a virágok? Hidd el, hogy ma neked fütyüli rekedtre magát a rigó! Hallod? Kedvenc dalodat susogja a szellő. Tudom, nehéz elhinned, de tedd meg most az egyszer a kedvemért!
A protokoll nagykönyv szerint a megjelenésünk nem csupán fél-, hanem a teljes sikert jelentheti. Ezzel szemben, mifelénk a szürke összes árnyalatát viseljük, pedig van élet a fekete-fehér kombináción túl, még a protokoll szerint is.
Arany Prága – jutott eszembe a cseh főváros egyik jelzője, miközben emlékeimet próbáltam feleleveníteni. Pedig arany fényekben, napsütésben szűkölködött az a három nap, amit ott töltöttünk, de az élmény és emléke bennem valóban aranyértékű.
Vannak, akik úgy vélik, reggelire csak gyümölcsöt együnk, így jutunk a legtöbb energiához. Mások a bőséges reggelik mellett szólnak. Abban talán mindenki egyetért, hogy reggelizni valamit mindenképpen kellene, és ezalatt nem a bögre teát vagy kávét értik.
Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.
A nyomtatott lap újraindulásának örömére gondoltunk egy merészet, s az elkövetkezőkben kis „magamutogatásba” kezdünk: betekintést engedünk kollégáink gardróbjába is. Egyúttal pedig arról faggatjuk egymást, hogy kinek mit jelent a stílus?
Szeretjük a ráérős reggeleket, amikor nem sietünk sehová. Ilyenkor lassan eszünk, kóstolgatunk, csipegetünk, kapcsolódunk egymáshoz és önmagunkhoz. Ezért van ilyen szempontból is kiemelt jelentőségük az ünnepeknek.
Bár egyre több a napsütés, s szívünket melengeti már a csicsergő madárdal, alig bírjuk kivárni az igazi tavasz érkezését. A hosszú tél elnyelte a vitaminkészletünk, épp ezért epedünk valami zöld, valami zsenge, valami tavaszias íz után.