• Fotó: Köllő Nóra archívuma
– Idén kicsit szellősebb lesz a szezonod, feleannyi esküvőd lesz, mint tavaly. Mint mondod, mindegyiket magadénak érzed…
– Tavaly augusztusban négy hétvégén hat esküvőm is volt. Pénteken mentem Vásárhelyre, szombaton vissza Udvarhelyre. Nagyon szép, nagyon jó, de nem szeretnék kiégni.
– Nem mellesleg az esküvők hétvégén vannak, amikor mások pihennek. Te ezt hogy viseled?
– Nincs gyerekünk, a férjem pedig laptopról bárhonnan tud dolgozni. Ilyen szempontból nem érezzük hátrányát a sok utazásnak, a hétvégi munkának. És
mi átfordítottuk a hétvégéket hétköznapra.
Néha az okoz csak gondot, hogy a barátainkkal összeegyeztessünk kirándulásokat, találkozásokat.
– Pszichológusként hogyan csöppentél bele az esküvőzésbe?
– Nem tudatos döntés volt, s nem is az én fejemből pattant ki. Egy barátnőm, aki Budapesten él már rég, szervezte az esküvőjét. Mivel ők nem tudtak gyakran hazajárni, megkért, segítsek az esküvő előkészületeiben. Telt-múlt az idő, már nagyjából megvolt minden, csak épp nem volt, aki levezesse. És akkor egy baráti társaságban épp meséltem arról, hogy mivel foglalkoztam az elmúlt hetekben, és egyikük azt mondta:
Te, Nóra, akkora szád van, ha már úgyis te szervezed, miért nem csinálod meg te?
Én azt hittem, poénkodik. Aztán kezdett dolgozni bennem a gondolat, hogy végül is miért ne? Féltem rákérdezni, hisz Lövétén volt az esküvő, ahol elég hagyománytisztelő közösség él, de a barátnőm imádta az ötletet. Így indult az egész, tizenhárom éve. Aztán egyik pár mesélte a másiknak, vagy láttak egy esküvőn, s meghívtak a sajátjukba is. Így terjedt szájról szájra a hírem.
• Fotó: Köllő Nóra archívuma
– Él az emberekben egy kép az esküvői ceremóniamesterről, vagy legyen az vőfély, gazda. Te pont nem ezt testesíted meg. Szembesítettek valaha ezzel?
– Gyergyóditrói vagyok, de Csíkszereda mellé jöttem férjhez, ahol nagyon erősek a hagyományok, az esküvőket tekintve konzervatívabbak az emberek.
Itt tényleg azt várják el, hogy legyen bácsi, legyen bajszos, beszéljen rímekben, s legyen pocakja (nevet).
Udvarhelyen, Gyergyóban, vagy Vásárhelyen (ahová szintén elég gyakran járok), már nyitottabbak az emberek. Egyszer – még az elején – felhívott egy férfi telefonon, és összehordott mindennek, hogy én mit képzelek magamról, hogy ilyennel foglalkozom. Annyit tudtam mondani: Jól van uram, én ebben a beszélgetésben nem szeretnék részt venni, köszönöm az észrevételt. Azzal letettem. Ezt leszámítva, nem volt olyan, hogy azt mondják, nem jó, amit csinálok. Inkább azt tapasztalom, nyitott szívvel fogadják, hogy ez milyen vagány, és micsoda újdonság, hogy ezt egy nő is meg tudja csinálni.
– Miben vagy te más?
– Szerintem az esküvő leginkább a nők igényeiről szól. Női szemmel, érzékkel állni egy pár mellett, nagyobb biztonságot ad a párnak, főként a menyasszonynak. Egyedivé, különlegessé teszem a nagy napjukat, finomságot, lágyságot, nőiességet adok az eseménynek. Nagyon sok párnál úgy álltam ott, hogy én voltam a cölöp. Tudták, hogy bármi van, én megoldom, így teljesen el tudták engedni magukat. Vannak olyan esküvők is, amelyeket teljes mértékben én szervezek le.
A pár elmondja az igényeit, és én megszervezem az álom-esküvőjüket.
Más vagyok abban a tekintetben is, hogy egyénre szabom a szövegeket, a köszöntőket. Sokat beszélgetek velük esküvő előtt, s megpróbálok minden fontos infót megtudni tőlük, hogy minél inkább személyre szabott legyen a nagy nap. Tavaly volt egy olyan pár, ahol a vőlegény édesapja kamionozik, és őt gyerekként sokszor vitte magával. Volt egy vicces történet, amit beleszőttem az elköszönésbe. Megvolt a komolysága, a mélysége, és egy kis humor is benne, amitől az egész felszabadultabbá válik.
• Fotó: Köllő Nóra archívuma
– A szülőktől való búcsúzás – ahogyan a kikérés is – régi esküvői szokás, sokan már nem is kérik… Bár úgy tudom, fontos, jelentőségteljes dolog.
– Én minden esetben szoktam javasolni, hogy legyen egy helye annak, ahol köszönetet mondanak a szüleiknek. Ezért is fontos tudnom, milyen a családi viszony, mert ez érzékeny pont tud lenni, ha el vannak válva a szülők, nem él valamelyik fél, vagy éppen mosolyszünet van, stb., mert akkor én is másképpen nyúlok a témához.
– Ezért jó, hogy pszichológus is vagy, hiszen ilyen szinten tudsz rájuk figyelni.
– Azt hiszem, fentről jól vezetik az utamat. Fiatal pszichológusként útkeresésben voltam, amikor épp jött az esküvőzés, ami felpezsdített. Aztán volt egy pont, amikor a saját esküvőmre készültem, és jöttek az élet nagy pofonjai. Rádöbbentem, milyen fontos az, hogy
van egy olyan kapaszkodó, tudás a kezemben, a pszichológia, amivel tudok segíteni magamnak, de tulajdonképpen a pároknak is.
Elvégeztem egy párkapcsolati és házassági tanácsadó képzést Budapesten, és kezdett így még inkább összeérni ez a két hivatás. Majd, ha kiöregszem az esküvőzésből, vissza szeretnék térni teljesen az eredeti szakmámhoz, addig ez a kettő párhuzamosan megy, jól kiegészítik egymást. Pszichológusként inkább a komolyabb, figyelő, empatikus énem dominál. Az esküvők alatt pedig a lazább, bulizósabb, több felé fókuszálni képes énrészeim bújnak elő.
– Mi a te munkád ceremóniavezetőként?
– Az esküvő előtt megbeszéljük a párokkal, mit szeretnének, és ez alapján összeáll egy programterv, kis csiszolgatás után maga a forgatókönyv. Ezt megosztom a násznéppel is az esküvőn, amikor megérkeznek a helyszínre, mert jó, ha tudják mi miután következik, lesz-e torta, mikor lesz a közös fotózás vagy lesz-e menyasszonytánc. Elmondom azt is, hogy a kérdéseikkel ne az ifjú párt bombázzák, hanem engem, hagyják őket és az örömszülőket is, hogy szórakozzanak.
Az általam vezetett esküvőn az is megtörténhet, hogy nem konferálok fel egy ételt, mert pont akkor van a legnagyobb buli. Akkor biztos, nem állíttatom le a zenét.
Sokkal fontosabb, hogy jól érezzék magukat a vendégek, az ifjú pár. Számomra a fókusz és a középpont a pár, a jó hangulat, a tánc, a pár igényei. Olyan esküvőm is volt, ahol épp csak köszönteni kellett a vendégeket, tájékoztatni. A pár nem akart játékot, semmi „bohóckodást”. Ez volt az elvárás, az igény, így azt csináltam, csendben intézkedtem, amit kellett. Ők pedig táncoltak, buliztak, és élvezték az esküvőjük minden pillanatát. Minden esküvő más, a párok sok új igénnyel, elképzeléssel érkeznek, és ehhez tudni kell alkalmazkodni. Szeretem ezt a „mesterséget”, mert folyamatosan megújulhatok, változásban vagyok. Ez segít abban, hogy ne égjek ki, ne unjam meg, és persze a mértékletesség. Mert akármilyen furcsán is hangzik, én nem szeretek szerepelni az esküvőkön.
• Fotó: Köllő Nóra archívuma
– Ez azért furcsa, mert végülis te vagy valamilyen szinten a középpontban, akár egy karmester.
– Középpontban vagyok, de nem én vagyok a főszereplő, és ezzel tisztában vagyok. Az esküvő nem rólam, hanem az ifjú párról szól. Ezért én nem úgy megyek az esküvőkre, hogy szórakoztatni akarom a népet viccekkel, versekkel. Úgy gondolom,
az én feladatom tájékoztatni a jelenlévőket, összefogni és irányítani az eseményt, hogy az előre megbeszéltek szerint alakuljon az egész nap.
Vannak olyan gazdák, vőfélyek, akik kiállnak, és hosszú verseket, köszöntőket, vicces dolgokat mondanak. Van, aki ezt szereti, és ilyenre is igény van, de én nem ezt képviselem.
– Min múlik, hogy milyen ceremóniavezető illik egy pár esküvőjéhez?
– A 13 éves pályafutásom alatt volt pár olyan esküvő, ahol azt éreztem, nem én vagyok a megfelelő. Ez talán múlik a vendégeken is, de azon is, hogy a pár mennyire ismeri valójában a saját igényeit, és ugye a vendégeit, akik ott lesznek. Egy nagyon hagyományos, falusi esküvőre én nem passzolok.
– Gondolom, sok megható pillanat is volt az elmúlt évek során.
– Volt például olyan (nem is egy), amikor a pár engem is megajándékozott egy szülinapi tortával, személyre szabott ajándékkal. Nagyon meghatódom, és nagyon jólesnek ezek a figyelmességek. Vagy tavaly volt egy fantasztikus esküvő, ami annyira jól sikerült, hogy azt éreztem, nincs ennél jobb hely a világon, most itt a legjobb lenni, velük örülni, szórakozni. Ezek a pillanatok megmaradnak.
Vannak azonban olyan esküvők is, ahol nincs a pár mellett senki. Nincs baráti társaság, mert mondjuk, évek óta külföldön élnek,
nem tudnak olyan mély barátságokat ápolni azokkal, akik itthon maradtak, akkor az az esküvőn nagyon megmutatkozik. És olyan is van, hogy úgy telik el egy esküvő, hogy nincs egy olyan csúcspontja, amikor azt érzed, hogy Atyaúristen.
• Fotó: Köllő Nóra archívuma
– Közel kerülsz a párokhoz az esküvőszervezés alatt?
– Naivan az elején azt gondoltam, milyen sok szép barátság fog kialakulni a munkám során. Közel kerülök, természetesen, mert átélek velük egy csodálatos napot, előtte mély és tartalmas beszélgetéseket folytatunk. Aztán mégsem alakul ki például életre szóló barátság. Egyrészt, mert az esküvő után erre időt kéne szánni, ápolni ezeket a kapcsolatokat. Másrészt, az esküvő előtt ez a kapcsolódás kicsit egyoldalú, hiszen néha én is megosztok velük ezt-azt, de azért mégis ők vannak a fókuszban, ők tesznek bele ebbe többet, osztanak meg velem történeteket, érzéseket, stb.
Nem tud ez idő alatt egy egyensúlyban lévő kapcsolat kialakulni.
Úgyhogy ezt már elengedtem. Megmarad a virtuális ismeretség, egy szép közös emlék, élmény. Mostanában azt figyelem, milyen a kapcsolat egy-egy pár között, és jó látni azt, hogy igen, ez a házasság fog tartani, dolgozni fognak azon, hogy életben tartsák.
– Mert már az esküvő előtt látod azt is, ha nem fog sokáig tartani?
– Sokszor látom, és egyre tudatosabban figyelem, amióta elvégeztem a képzést. Szerencsére, elég jó az arány, mert az elmúlt 13 évben mondjuk, elvált kb. 10 pár a több száz közül, akik mellett ott álltam, és támogattam őket.
– Min bukik el a nagy nap szerinted?
– Szerintem legjobban ott bukhat el, ha nincs egymásra hangolódva a pár. Ha túl nagyok az igények, az elvárások, vagy meg akarnak felelni másoknak. Ha a saját esküvőjük nem róluk szól, szerintem az egy olyan banánhéj, amin el tud csúszni egy esküvő. De vannak más apróságok is, például
sok férfi stresszel a nyitótánc miatt. Nem kellene.
Ha elvétenek egy lépést, csak ők tudják, kell mosolyogni egyet, táncolni tovább, és kész. Szerintem nem is kötelező, hogy betanult tánc legyen. Ez elég nagy nyomás tud lenni. Javasolni szoktam, hogy válasszanak egy olyan dalt, ami róluk szól, ölelkezzenek össze, és egyet andalogjanak rá. Nem kell nagy keringőt, showtáncot bemutatni, ha az kényelmetlen. Tavaly volt egy párom, akik elég kemény szövegű dalt választottak, de hát nagyon talált hozzájuk, és annyira a kapcsolatukról mesélt. És senki nem volt megbotránkozva. A házasságra való készülődés egy elég hosszú önismereti és párismereti munka, épp, hogy csak elindul az esküvőre való készülődéssel. Fontos, hogy tisztában legyünk az elképzeléseinkkel, lássuk, érezzük, a párunknak mi a fontos, és abból hogyan tudunk kihozni valamit, ami mindkettőnknek megfelelő. Elengedhetetlen, hogy helyén tudjuk kezelni a kapcsolatunkat a szüleinkkel, tudjunk határokat húzni. Az igények ütköztetése, a kompromisszumkötés, sőt, még a veszekedés is belefér az esküvő előtt, hiszen mindenki feszültebb egy picit, sok a nyomás, de ettől nem fog elbukni az esküvő. Van, akinek egy tartalmas vita, nézeteltérés helyére tesz dolgokat, kimondanak olyan elvárásokat, amelyek addig nem is kerültek terítékre. Az esküvőre készülni kell, azonban a hosszú távú cél a házasság.
• Fotó: Köllő Nóra archívuma
– Mit tanított neked ez a munka?
– Sok alázatot tanultam és emberismeretet. Még inkább erősödött a rövidtávú memóriám, hogy valami gyakorlatiasabb dolgot is mondjak, mert nagyon sok információt kell egy-egy szezon alatt megjegyeznem. Talán azt is megtanította, ne legyenek irreális elvárásaim, amelyek úgysem fognak teljesülni. Ugyanakkor folyamatosan topon kell lenni, figyelni kell minden apró rezdülésre.
Amúgy is elég jó problémamegoldó készséggel rendelkezem, de az esküvőzés erre ráerősített.
Azt is megtapasztaltam, hogy fontos a kondíció, a testemmel, lelkemmel való kapcsolat, és jó állóképességem kell legyen, hogy akár 24 órát éberen, fitten kibírjak úgy, hogy nem nyúlok élénkítő szerekhez.
– Van-e olyan gondolat, amit minden párnak elmondasz?
– Igen, azt, hogy ez róluk szól. Nem kell megfelelni senkinek. Ha egymásra vannak hangolódva,
ha jól érzik magukat, ha táncolnak, akkor mint a szivacs, maguk köré vonzzák a vendégeket,
mindenki ott lesz körülöttük, és velük örül. Néha a kevesebb több, és legyenek tisztában azzal, hogy ők ketten valójában hogyan is képzelik el a Nagy napot.
• Fotó: Köllő Nóra archívuma
– Ha most kellene újra megszervezned a saját esküvődet, mi lenne az, amin változtatnál?
– Elmondom azt mellékesen – hiszen el szoktam mondani a pároknak is –, hogy nincs esküvő baki nélkül. Mi például úttörőkként, menyasszonyi torta gyanánt poharas sütit adtunk a vendégeknek, de egy félreértés miatt, azokból is kitettek egy jó párat a candy barhoz. Mire észrevettük, már elfogyott belőle egy pár. Eléggé fogtuk a fejünket, hogy akkor most mi lesz… De megoldódott. Kicsit ciki volt, de korrigáltuk, azóta is mosolygunk rajta, hogy a ceremóniavezetőnek, esküvőszervezőnek sincs tökéletes esküvője. Vannak ilyen történetek, néha a bakikon mosolygunk nagyokat. Amin változtatnék, az, hogy sokkal tudatosabban, egészen részletesen beszélnék le dolgokat. Összességében csodás esküvőnk volt a maga tökéletlen tökéletességével.
Azért szeretem az esküvőket, mert sokszor tudom átélni a saját esküvőm pillanatait.
Látva a boldogságukat, hallani, ahogy esküt tesznek egymásnak. Ugyanabba a templomba bekísérni párokat, és átélni velük a szertartás mélységét, felemelő pillanatait. Nem tudom, mi lehetne ehhez fogható olyan mesterség, ami ennyire felpezsdít, feltölt pozitív élménnyel, szeretettel, szépséggel, és eltelít hálával, az élet szeretetével.
