• Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház
– Az ügyelői szakma nem azok közé tartozik, amire készül egy gyerek. Gondolom, te sem ügyelő akartál lenni...
– Gyerekkori álmom az volt, hogy tanítónéni legyek vagy táncosnő. Aztán az élet úgy hozta, hogy színit végeztem. Egyetemistaként számos előadásban statisztálhattam, és már akkor megfigyeltem mindent, ami a színpad körül történik. Miután diplomáztam, végül mégsem színészként, de a színházban kezdtem el dolgozni, ügyelőként. Tudatos döntés volt, mert lehetőséget láttam benne, hogy színpadon lehetek, és a színfalak mögötti lüktetésbe láthatok bele.
– Eléggé beszédes a név, hogy ügyelő. De nem mindenki tudja, hogy tulajdonképpen mire ügyelsz?
– A megfelelő terminológia az előadásvezető, angolul stage manager a megnevezés, románul pedig regizor tehnic. A három kifejezés ötvözetéből lehet átfogó képet alkotni, mire is ügyel ő, merthogy
le kell vezényelni, le kell vezetni egy előadást, vagyis kézben kell tartani mindazt, ami a színfalak mögött zajlik. Mindenre Ő ügyel – ezért lett ügyelő a megnevezés.
– Nagyon sokoldalú ez a munka.
– Az ügyelő átlátja az előadás egészét – a nézők beengedésétől, az előadás végéig. A rendre, fegyelemre, csendre kell figyelni, és arra, hogy egy előadás alatt minden és mindenki a helyén legyen. Mindenki, aki azon dolgozik, hogy az esti előadás létrejöjjön, egy színpadi gépezet része. Mindenki tudja a dolgát, az én feladatom pedig, hogy minden tárat (részleget) ellenőrizzek, hogy a világosító, hangosító, öltöztető, sminkes-fodrász és kellékesek elvégezték-e a dolgukat, minden elő van-e készítve.
• Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház
– Kétfelé is bonthatjuk a feladataidat, mert jelen vagy a próbákon is, ahol magadba szívod a sok információt, az előadások pedig más feladatokat igényelnek. – Valóban jelen vagyok az első olvasópróbától az utolsó előadásig, amíg az adott előadást le nem veszik a színház műsoráról. Egy próbafolyamat általában 6-8 hétig tart, s hetente vannak produkciós gyűlések, ahol megbeszéljük a feladatokat. A bemutatót követően, miután elmegy a rendező, én felelek azért, hogy az előadás megmaradjon a rendező által elképzelt formában. A próbaidőszak alatt ellenőrzöm, hogy tisztaság legyen a színpadon próba előtt, legyen jó hőmérséklet, minden kellék legyen előkészítve, és megbizonyosodok arról is, hogy a színészek megérkeztek. Próba alatt jegyzetelek, majd a végén van egy egyeztetés a rendezővel, miután átgondolom, mire lesz szükség a következő próbán.
Megírom a napi jelentést – a munkanaplót, ahogyan mi hívjuk –, amiben objektíven jegyzem, mi történt aznap, mennyit haladtunk, és ide írom le azt is, mire van szükség a következő próbán.
A próbafolyamat során feljegyzem a mindentudó füzetembe és példányomba a színészek bejöveteleit, azt, hogy milyen kellék melyik jelenetben játszik, fény- és hangjeleket írok be, szóval, minden is bekerül a munkapéldányomba. A bemutató után elkészül az ún. mesterpéldány, ami egy letisztult, kottaszerű szövegkönyv. Tartalmaznia kell minden információt az előadásról. Betegség esetén, volt már rá példa, hogy a kolléganőm kellett helyettem levezényelje az előadást, és ő ebből a példányból dolgozott.
– Mi a dolga az ügyelőnek az előadás előtt, közben és után?
– Előadás előtt is ellenőrzöm, hogy minden a helyén legyen, majd kezdéséhez várom a szereplőket, és ha mindenki elfoglalta a helyét, bemondom, hogy lemegy a nézőtéri fény, és kezdődhet az előadás, felmegy a függöny. Mindig példányból dolgozunk, fejből tilos, még akkor is, ha már negyven- vagy akár ötvenszer is levezettem az adott előadást. Végig követem a példányt, és értesítem a színészeket, mikor kinek kell készülnie, elindulnia, mert ugye van olyan, aki csak a felvonás végén lép színre. Emellett, ha egy felvonás vagy jelenet végén nyílt színi díszletváltozás történik, hívom a műszakos kollégákat, akik viszik-hozzák a bútorokat, és máris egy új térben folytatódik az előadás.
• Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház
– Hogyan lehet ezt a szakmát megtanulni? Te hogyan, kitől tanultad?– 2018-ban a kolozsvári színház szervezett egy előadásvezetői (ügyelői) mesterkurzust László Judit vezetésével, aki a ’90-es években dolgozott ügyelőként a színházban. Én már épp az első előadásomon dolgoztam, amikor indult a képzés, így párhuzamosan értek össze bennem a dolgok: délelőtt a színpadi próbán tanultam a mesterséget, délután pedig elméleti kérdésekről tanultunk, például, hogy melyek az íratlan szabályok a színházban, hol a helye az ügyelőnek a színházi hierarchiában, hogyan tartom a kapcsolatot a különböző kollégákkal, próbafolyamatokról tanultunk, stb.
Azt gondolom, ezt a mesterséget nem lehet könyvből elsajátítani.
Azt hiszem, az a jó, ha előtte dolgozik színpadon az, aki ügyelő lesz, mert úgy tudja magába szívni azt a mikroklímát, amely a díszleten belül uralkodik. Tudni kell, mire van szüksége a művészeknek és technikai személyzetnek egyaránt. Színpadi tapasztalat nélkül elég nehéz érezni ezt a lüktetést, ami ennek a világnak a sajátja. Ahogy a kurzuson is elhangzott, én is azt gondolom ennyi év tapasztalatából, hogy nem könnyű megtanulni, sem továbbadni ezt a szakmát.
– Milyen készségekre van szüksége egy ügyelőnek?
– Kell egy rálátási készség arra, mi történik a színpadon, az intézményben. Vannak olyan napok, amikor órára pontosan be vannak osztva a tevékenységek: pl. reggel a nagyszínpadon beállítanak egy díszletet, 11 órakor indul a próba, majd a díszletmunkások felmennek a stúdióterembe, ahol nekifognak az előző esti díszlet elbontásának, rögtön utána el kell készülniük az aznapi előadás díszletével is ugyanott. Ha mindennel készen vannak, véget ér a nagyszínpadi próba, azt is el kell pakolni, mert aznap este opera vagy színházi előadás van, vagy egy másik esti próba. Egy ilyen megfeszített tempóban nagyon kell figyelni az apróságokra és a körülményekre is.
• Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház
– Keménykezűnek, határozottnak kell lenni?– Igen, és következetesnek. Számomra ez a járható út. Amikor az első technikai próbát kellett levezessem, akkor tapasztaltam meg, milyen amikor 12 műszakos kolléga várja, hogy én mondjam meg, mit hova tegyenek, és hogyan szervezzük meg a bútorok praktikus elrendezését. Ezt megtapasztalni fiatal nőként elég érdekes érzés volt, bevallom. Az egyik nagy titka a munkámnak a következetesség, mert a precíz és tiszta keretek között végzett munkának csakis jó eredménye lehet.
Az én működési elvem, hogy színpadon mindenekelőtt figyelem és fegyelem kell legyen!
– Melyik volt az első előadás, amit ügyeltél?
– 2018-ban, a Mihai Măniuțiu által rendezett Úrhatnám polgár c. előadás bemutatóján mondtam be először a mikrofonba, enyhén remegő hanggal, hogy „19 óra 7 perc, elkezdtük az előadást”. Ez óriási dolog volt számomra. Nem volt nehéz előadás, azóta már sokkal bonyolultabb előadásokat vezettem le, évente mintegy 70, havonta gyakran 12-13 előadás esetén is én „viszem fel” a függyönyt. Mai napig van bennem némi egészséges drukk, amikor egy előadásra készülünk, hiszen élő művészet létrehozásában dolgozunk.
– Volt már példa arra, hogy nagy bakid volt előadás alatt?
– Nem mondanám nagy bakinak, de előfordult, hogy egy változás során, bent felejtettem a szereplőket a liftben, és nem tudtak kijönni. Ez a karrierem első évében történt. Hirtelen nem jut más eszembe. Azóta természetesen nagyon figyelek, és igyekszem pontosan végezni a munkát. Váratlan helyzetek mindig adódnak, de előre gyártott forgatókönyv nincs ezekre.
Ami biztos, hogy gyorsan és higgadtan kell cselekedni minden helyzetben.
De olyan is volt nemrégiben, hogy én magam sérültem meg előadás közben. Az előadás nem állt le, a sebemet letöröltük, a változásokat megcsináltuk, és a taps is lement. Pörgött az agyam, de közben fájt is a lábam.
– Általában mit gondolnak mások, mit csinálsz te a színházban? Milyen kép él az emberekben erről a szakmáról?
– Sokan nem is tudják, hogy létezik ilyen szakma. A technikai személyzet a színházban a legkevésbé látható, bár a működésük igencsak kulcsfontosságú. Közéjük tartozom én is. Nagyon sokan nem tudják, mit csinál az előadásvezető nap mint nap.
• Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház
– Te miért szereted? Mi a szép ebben a munkában?– Amikor az előadás jól sikerül, az igazi sikerélmény. Van egy jó mondás: Ügyelő nélkül nem is tudna felmenni a függöny. A szépsége a nehézsége, a nehézsége a szépsége. A szójátékkal élve, valóban azt gondolom, nagyon összetett ez a munka, és valahol azt érzem, ki tudom használni az adottságaimat ebben a munkakörben. Sosem egyformák a napjaim, nagyon változatos ez az életforma,
minden napnak megvan a maga újdonsága, minden nap, minden előadás élő organizmus.
Szeretek kommunikálni az emberekkel, szeretem megoldani a helyzeteket, térben időben átlátom a párhuzamosan történő dolgokat. Ezek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a legapróbb részletekre is figyelni tudjak.
– Előfordul néha, hogy egy-egy ügyelő is bekerül egy előadásba – valamilyen módon. Veled történt már meg?
– Mivel színész végzettségem van, ezért történt már meg, hogy kisebb-nagyobb beugrásnál rám gondolt a rendező. Három ilyen lehetőségem is volt eddig, és mindhárom esetben dupla műszakban voltam, azaz vezettem is az előadást, és jelenetbe is be kellett menjek. Ez az jelenti, hogy ezeken az estéken jelmezes ügyelő vagyok a színfalak mögött, hiszen vezetem az előadást, majd az adott jelenetnél cipőt cserélek, kis rúzs és tessék! Kiemelném a Hegedűs a háztetőn című előadásban játszott Ceitel nagymama szerepét, ami egy kis énekes szerep. Gyors beugrás volt, de megszerettem, és jó érzés színpadon lenni.
• Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház
– Kinek ajánlanád a szakmádat?– Akinek jó a szervezőkészsége, aki szeret emberekkel dolgozni, figyelmes, pontos, és van jó koordinációs készsége is. De ez távolról sem csak ennyiből áll, hiszen mindig adódnak váratlan megoldandó helyzetek is. Hogy milyen végzettség kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen felelősségteljes munkakörben dolgozzon? Ez jó kérdés!
– El tudod képzelni, hogy több évtizedig ebben a szakmában dolgozz? Mik a céljaid?
– Egy nagyon kedves barátom egyszer azt mondta: „Figyelj Réka, lehet, hogy te egy született ügyelő vagy”. Mindenképpen előnynek tartom, hogy színészként dolgozom ebben a munkakörben, hiszen nagyon sok apró részletre tudok egy időben figyelni. Számomra ez az egész munkakör egy önismereti folyamatot is jelent, rengeteget változtam, fejlődött a problémamegoldó készségem, sokat tanultam magamról. Próbálom megőrizni magamban a kellő nyugalmat és kitartást, hogy még jó pár évig tudjam ezt csinálni. Azt is megtanultam az elmúlt hat év alatt, hogy sok mindent el kell engedni a fülem mellett, hiszen egészségem csak egy van, és az a legfontosabb. A felelősség nagy, a munka mennyisége is egyre több. Nehézségek és konfliktusok mindig adódhatnak, mint minden munkahelyen, ám
ha kellő alázattal és emberséggel próbálok közeledni a dolgokhoz, azt hiszem, járható az út.
A célom az lenne talán, hogy maximális nyugalommal tudjam végezni a munkám a továbbiakban, valamint fejlődni szeretnék technikai téren is.
– Melyik előadást ajánlanád most az olvasóknak?
– Szívből ajánlom a Rómeó és Júlia előadásunkat, a stúdióban az Édes Annát és az Ifjú barbárokat, nagyteremben pedig az Állatfarmot, és természetesen a Hegedűs a háztetőn-t is, annak, aki még nem látta.
korábban írtuk
Tompa Eszter: Ott a helyem, ahol dolgozhatok
Az Erdély-szerte ismert Mende Gaby volt a nagymamája, nagytatájának nevét viseli a marosvásárhelyi színház magyar társulata. Édesapja, Tompa Gábor színházigazgató, anyai nagynénje, Nagy Katalin, az Ariel színház alapító tagja volt. S bár szinte mindenki óva intette Tompa Esztert a színházi léttől, külső szemmel nem is kérdés, hogy ez volt az ő útja. Ma már sikeres színésznő, itthon mégis kevesen ismerik munkásságát.(Cikkünk a Nőileg magazin 2022. januári lapszámában jelent meg.)
