Ismerlek. Nehezen fogadsz el bármit. Mert végtelenül szerény és alázatos vagy. Mert úgy gondolod, hogy nőségedből fakadóan, mindig neked kell adnod másoknak. Ez a természetes. Mindig mindenki érdekeit a magadé elé helyezned. Csak ma tedd magad az első helyre!
Pofonok tüzében, ölelések langymelegében cseperedtél azzá a csodálatos nővé, aki ma vagy. Néha egy jelentéktelennek tűnő esemény, egy meggondolatlanul elejtett, vagy viccnek szánt mondat, egy fájó hiány faragott le belőled. Sok-sok batyut aggattak rád az évek, legtöbbjét ma is cipeled magaddal. Tudom, hogy néha kibírhatatlanul nehezek. Olykor melléd sodródik valaki, aki átveszi egy rövid időre, de utána ismét magadnak kell cipelned.
Emlékszel, mit mondtál nekem nemrég? Hogyha visszagondolsz az elmúlt évekre, valahogy mindig a rossz emlékek jutnak eszedbe először, a fájdalmas, emészthetetlen dolgok, és szinte erőltetned kell magad, hogy a szépre is emlékezni tudj. És meséltél, meséltél megállás nélkül… És miközben te meséltél, én azon gondolkodtam, vajon hol fér el ez a sok fájdalom ebben a pici nőben? A világ összes nőjének fájdalma.
Nyolc hónapos vagy. Új lakásba költöznek a szüleid. Téged nagyanyádhoz visznek hónapokra, de úgy ordítasz, hogy át kell vigyenek nagynénédhez. Ott kicsit jobb, de ott is szinte megállás nélkül sírsz. Egy életre megtanulod, hogy „senki nincs, ki elringasson”. Szeparációs szorongással küzdesz a továbbiakban. Meg egy csomó egyéb „úri cifrasággal”.
mondja anyád. „Nem azért, mert viszketett a valagad, és összefeküdtél már akkor apámmal?” – kérdeznéd. De inkább egy életre meggyűlölöd anyádat. És továbbadod gyermekednek a lelkiismeretfurdalást, hogy miatta vagy boldogtalan.
„Olyan lábaid vannak, hogy a nyúl keresztben átugrik köztük” – mondja anyád nevetve. Egész serdülőkorodban nem vetkőzöl fürdőruhára. Sőt, tulajdonképpen egész életedben frusztrál, ha pucéran látnak. Akkor is, amikor jó néhány plusz kilóval gazdagabban, már hosszában sem ugrana át a nyúl. A legeslegkisebb sem.
„Apu, elengedsz diszkóba?” „Nem mész sehova!” Sírsz, keseregsz egész szombat este, de apád hajthatatlan. Ez megismétlődik néhányszor. „Apu, ma megyek diszkóba!” – mondod, majd kéjes élvezettel nézed, ahogy apád levegő után kapkod.
„Na milyen volt, kisasszony?” – kérdi apád minden kirándulás után. Utálod, ha kisasszonynak szólít. Egy ilyen kérdésre mit lehet válaszolni? Semmit. Csak bezárkózni lehet a csigaházba. Egy életre.
Anyád megtalálja a naplódat. Elolvassa. Első szerelem, legbensőbb, féltett titkaid. Senkire sem tartoznak. Ismét csigaházat bérelsz. Bezárod a lelked anyád előtt is.
Tízéves korodban meghal édesanyád. Mostohád nevel fel. Rendes asszony. Csak hát mostoha.
Édesanyád nem ismerte az apját. Soha életében nem találkozott vele. Az anyja megesett, szerelemgyerek lett. Te sem ismered apádat. Soha életedben nem találkoztál vele. Édesanyád megesett, szerelemgyerek lettél. Üvölteni tudnál a hiánytól. Feldolgozhatatlan. Egész életedben párkapcsolati problémáid vannak. Elválsz a gyereked apjától. Te szeretnéd, hogy apja legyen neki. Csak hát a családi minta... Apával is apa nélkül…
Férjhez mész. Anyósodék építenek az udvarukra nektek egy házat. Onnantól naponta átrendezi anyósod a házadat, és te meghallgatod, hogy „betelepedtél a készbe, ezért hálával és feltétlen engedelmességgel tartozol.” Nagy árat fizetsz. Az egészségeddel, a méltóságoddal, az önbecsüléseddel. Szinte mindened rámegy.
„A fejemre szarhatsz, ha neked sikerül a felvételid a tanítóképzőbe!” – mondja a romántanárod. Milyen remek oktató! Micsoda kemény motivációs bázis! Azért is megmutatod, hogy sikerülni fog! A pedagógusok krémje leszel. És még a fejére sem szarsz. Ilyen ember vagy te!
„Te kis csülök!” – mondja kedveskedve apád, miközben cuppanós puszit nyom az arcodra. Túl a negyedik X-en is, kis „hájpacni, csülök pékné módra, sonka” és egyéb becenevekkel illeted magad. Pedig kifejezetten szép és vonzó nő vagy.
Szülés után két héttel babalátogatóba megy a rokonság. Búcsúzáskor az egyik aranyos, csupa báj rokon kedvesen megjegyzi:
„Csókolom, Marika néni! De cuki tetszik lenni” – búcsúzol kedvesen a rokontól. Egész életedben testképzavarod lesz. Bár mindenki csinosnak mond, te iszonyú kövérnek látod magad.
„Te vagy a legeslegjobb!” – mondja apád. És te felnősz a feladathoz. A legeslegjobb leszel mindenben. Ja, hogy a maximalizmusod megöl? Járulékos veszteség…
„Neked nem áll jól a piros” – mondja anyád. Csak úgy, rántáskevergetés közben. Negyvenkét évesen nincs egyetlen piros cuccod sem. Pedig te nagyon szereted. Nem is érted, hogy miért…
„Éljünk élhető életet!” – javasolja a férjed. „Tartsunk mindketten szeretőt” – fordítod le magadnak. Majd megfogod két kisgyerekedet, és úgy lelépsz, mint Foxi. Nem akarod a lányaidnak ezt a modellt kínálni. És végre élhető életet élsz egy új férjjel, aki nem akar „élhető életet élni”.
Egyetlen gyermeked külföldre költözik. Egyetlen unokád több ezer kilométerre tőled. Kicsit belehalsz. Naponta.
Menopauza. Hol hevülsz, hol fázol, száraz vagy, mint a Szahara. De legalább jó szúrós, mint a kaktusz.
Nem szeretsz főzni. Kicsit csodálkozol. De a családfakutatás során kiderül, hogy nem szeretett főzni anyád, nagyanyád, dédnagyanyád, üknagyanyád, szépnagyanyád, ősnagyanyád, ónagyanyád… és egyetlen felmenőd sem a XVII. századig visszamenőleg. Már semmin sem csodálkozol.
Drága Barátnőm!
Hiszen ismerlek! Amikor megszülettél, örült neked a család, a szüleid békességben, szeretetben neveltek. Csodálatos vagy! – mondta anyád, és te felnőttél a csodához. Nagyon szeretlek! – mondta apád, és tényleg nagyon szeretett. Szerelmes lettél, férjhez mentél, hűséges volt a férjed, sikeres karriert építettél, csodálatos gyerekeket neveltél, és boldogan élsz, míg meg nem halsz. Legközelebb majd erről is mesélj.
korábban írtuk
Sebestyén Kinga: Nőnek lenni jó? – Márciusi lapajánló
Mi, nők, sokat voltunk kiszolgáltatott helyzetben, társadalmi okokból és hagyományok nyomására is. Még ma is gyakran találkozunk olyan mondatokkal, hogy „hol a nő helye”. S ha éppen valaki kilóg a sorból, esetenként mi magunk törünk pálcát felette.
