Sebestyén Kinga: Nőnek lenni jó? – Márciusi lapajánló

Harag. Düh. Félelem. Szégyen. Nemtől függetlenül, bizonyára mindannyiunk tapasztalása. Divatos napjainkban – sok egyéb mellett – transzgenerációs szinten vizsgálni önmagunkat, ami jó, mert segít egészében látni a történeteinket. Mi, nők, sokat voltunk kiszolgáltatott helyzetben, társadalmi okokból és hagyományok nyomására is. Még ma is gyakran találkozunk olyan mondatokkal, hogy „hol a nő helye”. S ha éppen valaki kilóg a sorból, esetenként mi magunk törünk pálcát felette.

Fotó: Nagy Sarolta

Nagyon lassú folyamat volt számomra a nővé válás, persze nem biológiailag. S lehet, hogy sosem érek ennek az útnak a végére. Nagymamám volt az egyik olyan nő, akihez érzelmileg nagyon kötődtem. Sajnos keveset tudok a teljes történetéről, nem voltam még elég tudatos ahhoz, hogy faggassam, mielőtt elment.

Tőle láttam a család iránti alázatot, hogy mindenekelőtt összetartani,

egységbe kovácsolni azt a sokféleséget, amit négy gyerek és családjaik jelentenek. Soha nem mondott nemet, ha a nyári vakációkban az ő gondjaira bíztak, mindig a kedvünket kereste. Bár sok mindennel nem értek egyet abból, amit ő elfogadott, de azt érteni vélem, hogy azzal a háttérrel, ahonnan ő jött, nem tehetett mást. Megbékélt azzal, ami van, s kereste a szerethetőt benne. Azt a melegséget, amit adott, mindig magammal viszem.

Női mintaként az egyik legfontosabb személy az életünkben az édesanyánk.
És ez lett életem legerőteljesebb konfliktusa, terápiáim megoldandó nagy feladata. Sok fájdalmat hordozok vele kapcsolatban, amit csak nagyon lassan, lépésről lépésre lehet letenni. És elsősorban erre utal az is, amivel indítottam. Hiába vannak évtizedek a hátam mögött, bizonyos mély, tudattalan mintázataimat kemény munka felfedezni, és változtatni rajtuk. Örülök azonban annak, hogy ma már valamennyire az anyámat is „látom”, és fáj, hogy ő nem tudott változtatni.
Régebben kissé lázadó voltam a nőiséggel szemben. Pedig szeretek nő lenni. De nem tudtam azonosulni azokkal a mintákkal, amelyeket a családból hozok. Az „így szoktuk, így normális” nehezen emészthető számomra. Ma már gyakran szembesülök azzal, hogy időnként talán félelemből születnek a döntéseim. Hogy
ne azt az utat járjam, amit előttem jártak a női felmenőim.
De akkor melyiket? S milyet?

Harag. Düh. Félelem. Szégyen. Egy jó részét nőktől hozom. Pedig mi jobban érthetnénk egymást. Annyi szép példa van a környezetünkben erre is. Hogy a látszat fenntartása helyett kezdjük inkább egymást támogatni. Ez a lapszámunk jó példákat kínál erre is.

Nőnek lenni jó.

Áldott húsvétot kívánunk!

Nőileg magazin, 2024. március

korábban írtuk

Nagyböjt gyógynövényekkel: „Nem azért böjtölök, hogy megmutassam, mire vagyok képes, hanem, hogy meglássam a gyengeségeimet”
Nagyböjt gyógynövényekkel: „Nem azért böjtölök, hogy megmutassam, mire vagyok képes, hanem, hogy meglássam a gyengeségeimet”

A farsangi mulatságok során bőségesen lakomázunk, amivel eléggé megterheljük a szervezetünket. Aztán, ha eltelik a január, és a telet hajtó farsangnak is vége, beköszönt a böjt. Hogyan tudjuk ezt a megtisztulási folyamatot segíteni gyógynövényekkel?