Nem fogja a közösség varázsütésre megoldani a gondjainkat, de nagyban hozzásegíthet a továbblendüléshez, új nézőpontokhoz, vagy bár egy könnyebb délutánhoz. A felismeréshez, hogy keresztjeinkkel nem vagyunk egyedül.
Vekerdy Tamás szerint nem művészeket, hanem művészettel kell nevelnünk, mert az érzelmi fejlődés alapvető feltétele a művészetek közelsége: a tánc, a zene, a költészet, a színjátszás... Az októberi lapszámunk is ebben erősít meg engem.
Arról, hogy milyen közegbe születünk, nem sokat tehetünk, arról azonban igen, hogy milyen (szellemi) környezetet teremtünk mi a ránk bízottaknak. Egész életpályájukat meghatározhatja az, hogy – általunk – kikkel érintkeznek, milyen hatásokkal találkoznak.
Próbálkoztam néhányszor körülírni, de aki maga is nem anya, annak nem tudtam árnyalni: mi mindent átalakított a lányom születése bennem. Talán csak azok értik, akik maguk is gyermeket nevelnek, hogyan változnak meg gyökerestől prioritások és értékrendek.
Fiatalon több éven át laktam Budapesten, a pezsgő főváros azonban egészen új arcát mutatta ezúttal: egy kisgyermek szülőjeként tapasztalhattam meg mindent. Azt hiszem, ingersokk érte őt, és általa engem.
Amikor nincsen elegendő alázat bennem, akkor nyeri meg az önérzet a meccset. Ezt tanultam ebben a hónapban: a kivagyiságom, a méltóságérzetem nem mindig szolgálja a hosszú távú érdekem.
Sokat megélt, bölcs emberek mondják, csak úgy tudnak teret nyerni az új dolgok, ha előbb a régit kiseperjük. Ha pedig nem mi, kisepri az élet. A megszokottól való elválás őrületesen tud fájni, ideig-óráig azt hisszük, a régi nélkül nincs tovább.
Rengeteg a nyomorúság mellettünk, körülöttünk, nem kell Afrikáig menni, a városban, a munkahelyen, a szomszédban. De ha mind kesergünk, mi lesz? Az élet szép. Még ha borzasztóan nehéz is tud lenni, magasságok is vannak.
„Mindannyian a nagy mindenség kicsi fényei vagyunk, akkor is, ha mi magunk ezt nem látjuk” – vallja átütő hittel januári címlaposunk, Abodi Nagy Blanka székelyudvarhelyi énekesnő, aki gyermekeinek is példát mutat azzal, hogy merte követni az álmait.
Ismerek egy nőt. (Még) tagadja, hogy függő. Mit egyet? Többet. Férfit is, sokat. Akármikor abba tudom hagyni – mondják, arcukra könnyedséget erőltetve. Magam is megtettem az első lépéseket a függőségeim kezelésére. Néhányszor.
Advent első vasárnapja volt. Önállósodó gyermekem első adventje. Amióta megszületett, csak nagyon ritkán dolgozom hétvégeken, de szorított a határidő, már szombaton kigondoltam, hogy vasárnap délután „kiveszek” két óra szabadságot tőle, haladnom kellett.
Volt egyszer egy nő. Tanult (vagy nem), családot alapított, férjhez ment (vagy nem), pirkadatkor, a nappal kelt, reggelit készített és tízórait pakolt, kitalálta az aznapi ebédet, vacsorát, leszervezte, hogy melyik gyereket mikor, ki és hova vigye...
Félek a fájdalomtól. De a legtöbbünk így van ezzel. Előkapargatni sérüléseket, s szembenézni velük sokkoló, bénító is lehet. Azonban ha nem tesszük, az elfojtásaink rabjai maradunk, és elfelejtünk igazán élni.
A nyár a felszabadultabb hangulat mellett a jó találkozások ideje is. A napokban több ilyen élményem volt, s érdekes módon, ha nőkkel, ha férfiakkal beszélgettem, előbb-utóbb a párkapcsolatokhoz lyukadtunk ki.
Vívódtam magamban, le merjem-e írni? Hogy tényleg a nyilvánosságra tartozik-e, amit néhány hete megéltem. Ez is egy olyan téma, amit tabusítunk, szőnyeg alá söprünk, szégyellünk…
Nekünk, nőknek, valahogy mindig jól kell lenni. Akkor is, ha épp minden ez ellen szól: adni kell a látszatra is, erősnek lenni, de közben lágyságot, finomságot sugározni. Topon lenni a legnehezebb élethelyzetekben is.
Sok születésünk van a világra jöttünk után is. Megszületnek különféle szerepeink, születnek érzéseink, korszakaink, álmaink, elvárásaink. Csodálatos pillanataink, emlékeink. És vannak születések, amelyeknek a részesei vagyunk.
Mi, nők, sokat voltunk kiszolgáltatott helyzetben, társadalmi okokból és hagyományok nyomására is. Még ma is gyakran találkozunk olyan mondatokkal, hogy „hol a nő helye”. S ha éppen valaki kilóg a sorból, esetenként mi magunk törünk pálcát felette.
A fehér ing vasalásánál nem lehet mímelni a vasalást. Ott kell lenni teljesen, testben s lélekben. Mint a karácsonynál. Félig-meddig jelen lenni karácsonykor nem lehet. Mert ebben az ünnepben minden ötvöződik, ami a földi életben fontos.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
A gesztenye-evés visszavisz egy régebbi világba, amelynek más, emberibb ritmusa volt. A gesztenye lelassít, arra sarkall, hogy jelen legyünk, sült gesztenyét enni mindfullness-gyakorlat a javából! Igazi komfortétel a forró gesztenye.
A nyakvonal nem csak arról szól, hogy jól áll-e egy felső, esetlegesen mennyit mutatok meg magamból. A nyakvonal – dekoltázs, az arcunkat mutatja meg.
Márton-napkor fogyasztjuk a legtöbb libahúst, a libamáj ezzel szemben egész évben hozzáférhető, még ha borsos is az ára. A hízott libamájat „aranyáron” mérik, de a szintén finom pecsenye libamáj olykor beleférhet, pláne, ha ha jól gazdálkodunk vele.
B. Szabó Zsolt esküdözik, hogy legfeljebb öt percet vett igénybe a szettek összeállítása. A Rádió GaGa műsorvezetője arra törekszik, hogy minden, amit magán visel, összhangban legyen azzal, aki ő valójában.
Főleg a hideg időszakban jellemző, hogy kiszárad, bereped a kezeink bőre: ilyenkor egyrészt jó megvédeni kezeinket az időjárás viszontagságaitól, de a bőr hidratálásáról is kell gondoskodni.
Elkezdődött a vásárlási őrület: leárazások, kettő az egy áráért, csak most, csak ennyiért. Minden fórumon ezzel bombáznak. A Black Friday immár nem egy nap, hanem egy egész hónapot felölel. Nehéz ilyenkor megtartani a józanságunkat…
Frusztrációt, lelkiismeret-furdalást okozhat, ha a közösségi médiában látott, ultra-filterezett világhoz hasonlítjuk magunkat. Ez nem feltétlenül a valóság, hangsúlyozza Gergely Orsolya szociológus A pszichológus konyhája legújabb kiadásában.
A Szakáli család nyikómalomfalvi házához vezető út tágas udvaron keresztül, gyümölcsfák között visz fel a dombra – mintha már az út maga is arra késztetne, hogy az ember kicsit lelassuljon, és megérkezzen valami igazán őszintéhez.
Ahogy lehűl a levegő, vastagabbak a pulcsik, hosszabbak a kabátok – és valahogy egyre nehezebb megtalálni magunkat a rétegek alatt. Ismerős az érzés, amikor felveszed a harmadik réteget, és már nem tudod, hol végződsz te, és hol kezdődik a sál?