Harmincnál is több éve, hogy nem szánkóztam ennyit, idén hóemberépítésben lettem jártas, a kertünket látogató cinkék, szajkók etetése pedig nagyobb élményt jelent nekem, mint a lányomnak. Szünet nélkül ösztökélem magamat, hogy keressem a szépet, pláne tél vége felé, amikor már belátható közelségben hunyorog a tavasz.
A többiek vélhetően sietnek estebédet tálalni a párjaiknak, családjaiknak. Nekünk azonban nincs, amiért hazasietni: ennivaló mindig van nálunk, az életeink értelmei elmélyülten játszótereznek mellettünk, friss levegőn vannak. Mi pedig kibeszéljük a mindennapi semmiségeinket, nehézségeinket és örömteli pillanatainkat. Amiket egyébként más élethelyzetű barát vagy kolléga kevésbé értene, unna. Meghallgatunk és ventilálunk naponta. Egy erőforrás lett ez a mindennapokra. Minden sötét időszak ad is – ebben bizonyosodtam meg újra: az idei téltől új baráto(ka)t kaptam.
Régóta tudom, mégis megerősítés volt Dr. Egri Edit szavait olvasni ebben a lapban: fontos az önbizalom, de a (szakmai) alázat legalább annyira elmaradhatatlan. Rancz Zsolt reklámgrafikus szerint – akit ezúttal a márkaépítés kapcsán kérdeztünk – bár minden termék/szolgáltatás esetében fontos a megjelenés, az arculat, ennél is többet számít, hogy te, a mögötte álló, milyen ember vagy? A „szent ráhagyatkozás” ad erőt Tóth Anna református lelkésznőnek, és érzem, miről beszél: sosem voltam olyan bátor, mint amikor a „legyen meg a Te akaratod”-ra mertem bízni magam… „Muszáj néha kilépni a falak közül, a színház is akkor él igazán, ha nem csak a saját biztonságos tereiben mozog” – e havi címlaposunk, a Jászai Mari-díjas színművész, Pálffy Tibor egyik legfőbb üzenete ez számomra. Kívánom, hogy ki-ki találjon továbblendítő üzenetet, időtálló erőforrást magának a februári lapban!
