Szeptember 10-e az öngyilkosság-megelőzés világnapja, de egész hónapban az egymásra figyelés, a támogatás fontosságára próbálják felhívni a figyelmet a szakemberek. Persze, van, amikor az sem elég…
Többször írtunk már arról, hogy mit tehet a függő a rabságból való kitörésért, arról azonban kevesebbet beszélünk, hogy miként segíthet a tágabb környezet például egy alkoholbetegnek. Hogyan támogathat a barát, a szomszéd, a kolléga egy függőt?
A legtöbb erdélyi városban működnek támogató csoportok szenvedélybetegeknek. Ezek olyan környezetet nyújtanak a függőknek, amelyben megértést, támaszt kaphatnak a felépüléshez. Mégis kevesen merik felvállalni, hogy segítséget kérjenek ebben a formában.
Horváth Mária férjével, Horváth Levente református lelkész-teológiai tanárral csaknem harminc éve álmodta létre a Bonus Pastor Alapítványt, ahol drog-, játék- és alkoholfüggőket segítenek a szabadulásban. Szakmája szerint tanár, öt gyermek édesanyja.
A marosvásárhelyi Charity Shop nem csak használt ruhák boltja. Egy hely, ahol az adományok tovább dolgoznak: segítenek, örömet szereznek, esélyt adnak.
Kovács Gizella, azaz Gizi néni, vagy sokak számára a nagybetűs Tanci mindkét lábára lebénult. Négy éve nem tud kikelni az ágyból. És még így is megtalálja a szépet a mindennapokban, ő ad erőt másoknak.
Kis gesztus, nagy hatás! – nem véletlenül választották az alábbi mottót a Fuss NEKI! Csík szervezői, hiszen mindannyian hisznek abban, hogy ha mindenki hozzáteszi azt, amit tud, akkor az eredmény egy jobb világ lesz.
Számos olyan intézmény, projekt létezik, amelyek csakis a közös összefogás segítségével érhetik el ugyanazt a célt: tenni a közösségért. A The House Egyesület harmadik alkalommal szervezi meg a Fuss Neki! Csík rendezvényt.
A gyergyóalfalvi András Ildikó neve egyenlő a segítő szeretettel: az ápolás, a gondozás, az elesettekhez való odafordulás képessége keveseknek adatik meg olyan mély meggyőződésként, mint neki.
Életünk legtöbb időszakában van bár egy olyan közösség, amely nagyon erősen hat ránk, amely meghatározza azt, hogy miként és milyen irányba fejlődünk, a család és barátok mellett jó megtapasztalni más társaságokat is. Egy új közösség tagja lenni olyan, mintha mindent tiszta lappal kezdenél, ahol önmagad lehetsz, ahol tudod már, hogy mit tudsz adni, hol vannak a határaid, csak azt nem tudod még - és ez lehet a nagy meglepetés! -, hogy mit tanulhatsz, és mit kaphatsz te egy ilyen közösségtől.
Nem sokkal ezelőtt hallottam egy tapasztalt író-szerkesztőtől, hogy amikor már elviselhetetlenül gyötrő az ihlet késlekedése, valamint a leadási határidő fojtogató szorítása, legalább egy órára belefog valami másba: kertészkedik, virágot ültet, főz vagy kapál. Látszólag nem az írással foglalkozik olyankor, mégis, a mondanivaló a háttérben hatékonyan munkál. Jómagam is tapasztalom sok éve: amikor a legsürgősebb írásokra „edzek”, akkor készülnek a legbonyolultabb ebédek, akkor jön rám a rég halogatott taka
Az első három évben a gyerekek fejlődése nagyon gyors ritmusban zajlik, ilyenkor még azok az elmaradó készségek is jól fejleszthetőek, korrigálhatóak, amelyek a fejlődés későbbi szakaszában nagyobb problémaként köszönhetnek vissza.
Viktor Frankl „Az élet értelméről” című könyvében arról beszél, hogy ahhoz, hogy az ember megtalálja a helyét, az kell, hogy értelmesnek lássa az életét, tevékenységét. Mennyire segíthet valakinek idegenben az, ha a közösség hasznára válik? Gondolatok lelkiismeret-furdalásról és helykeresésről. A Sepsiszentgyörgyről származó Simon Ágnest faggattuk a berlini életéről. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. áprilisi lapszámában jelent meg.)
Templomba készültem, de nem volt víz. Csak a csapban. Ugye otthon, „ahajt”, ha egyéb nem, a szomszéd ad egy vödörrel a kútból. Három vendéggel ébredtem az új lakásban, ami még nem az otthonom, sem külsőre, sem belsőre, de alakul… Budapesti szisszenések székely szemmel és lélekkel.
Szomorú, elkeseredett, csalódott barátokat, családtagokat, munkatársakat látva mindannyian megkíséreltünk már valahogy segíteni. De hogy jól segítettünk-e, az nagy kérdés. Vajon tudunk megfelelő tanácsot adni annak, aki rászorul?
Kevesen tudnak felszabadultan kommunikálni a szexualitásról: körülírják, dadognak, lesütik a tekintetüket, viccelődnek, így próbálják palástolni zavarukat. Milyen folyamatok, értékrend működik a jelenség hátterében? Szemérmesség, gátlásosság vagy prűdség?
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Családi életünk fenekestül felfordulni látszik. Minden rendben van, minden rendben van – mantrázom –, hisz mindezek a változások a mi vállalásaink. Alapjaink szilárdak. Mégis kétségbeesett, indulatait uralni képtelen gyermekké degradálódom.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Három és fél éve vannak gyermekeink, és máris sikerült egyszer eljutni a tengerre. Azaz nyaraltunk egy akalommal. Vagyis nyargaltunk: fel-alá a parton egy másfél évessel, négyhónapos terhesen. Nyilván, naponta alakultak ki érdekes helyzetek.
Az első randinkon azt mondja, szép vagyok. Félrenézek, mintha nem is hallanám, mit mond. Túl vagyok már sok-sok bántáson ahhoz, hogy óvatos legyek. Mélybarna szemeit tekintetembe fúrja, és úgy mondja: Tényleg szép vagy! Zokogni kezdek.
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
„Nagy segítség lenne, ha segítenétek összegyűjteni az építőkockákat!” – mondtam egy este, észre sem véve, hogy duplán nyomatékosítom a segítségkérést. P. lazán vissza is dobja a labdát: „és ha te segítenél összegyűjteni, az nekünk lenne segítség”.
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Természetszeretet, szabadságvágy, bátorság, önazonosság – néhány jelző, ami eszembe jut a csíkszeredai születésű, Sepsikőröspatakon élő Tamás Kincsőről. Kétgyermekes anya, háromkötetes prózaíró és gyógyszerész.
Készülőben a vihar. A nappali kánikula melege még ott settenkedik a lakásban. Az udvaron végig-végigseprő szél feszültséget keltve hatol be a nyitott ablakon. Mint egy erőteljesen visszatartott lélegzet, melyet egyedül az eső képes felszabadítani.
Az erdélyi táncházmozgalom egyik zászlóvivője Orendi István, az Erdélyi Táncháztalálkozó újjáélesztője. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Immár tizedik éve zajlik Sepsiszentgyörgyön a Design Week, amely a térség egyik legjelentősebb kreatívipari eseményeként a szakma, az ipar és a nagyközönség találkozási pontja.
Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.
Amikor megszületik a gyermekünk, a világ átfordul: az „én” helyét átveszi a „mi”. Hirtelen új szerepek és feladatok kavalkádja hárul ránk, nem csoda, ha a nőiesség valahová a sor végére csúszik.
A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.
Bizonyára sokaknak ismerősen cseng a Rádió GaGa hullámhosszán Csizmadia Attila hangja, azt viszont talán kevesebben tudják róla, hogy szenvedélyes utazó: amikor csak teheti, világot lát, új kultúrákkal és emberekkel ismerkedik.
Szinte minden nő egy kicsit testképzavaros. Miért? Mert nem szokásunk tükörbe nézni. Mert nem bátorítottak, tanítottak meg elfogadni és szeretni magunkat. Sokszor az önelfogadás első lépése egyszerűen az, hogy merjünk belenézni a tükörbe.
Egy házsor, kis kerti kapukon átjárható rokonlátogatási lehetőségekkel – ebben a megtartó falusi környezetben nőtt fel Köllő Miklós gyergyócsomafalvi műépítész, így, amikor családot alapított, számára is egyértelmű volt, hogy hazaköltözzön.
Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.