Azt hiszem, ingersokk érte őt, és általa engem, délután hatkor már el kellett vonulnunk a körút sosem csituló zajából a magunk csendességébe. A kisvárosi székely gyermeknek új volt a villamos, a metró, a troli, de még a lift, a bérház, a mozgólépcső, a szökőkút és az enyhet adó párakapu is. Az állatkert egzotikus állatait legalább könyvekből ismerte. A rengeteg új élmény után hatalmas öröm volt hazaérni,
Utazás nélkül észre sem vesszük, ami minden nap ott a szemünk előtt. A hiány megtapasztalása nélkül a van-nak nincs értéke. Tudod, mekkora dolog, hogy itthon az emberek – még az idegenek is – segítőkészek? Hogy idehaza nem nézik tétlenül életerős férfiak, amint egy anya 15-16 kilós gyermeket felcipel a lépcsőn babakocsistól? Aprónak tűnő, mégis hatalmas dolgok ezek. A székely (vendégmunkás) észreveszi a repülőn, hogy ölben cipeled az alvó gyermeked, s egészen a repülőtér kijáratáig viszi az ugyancsak nehéz hátizsákod helyetted.
E havi címlaposunk, a Nemzetpolitikai Államtitkárság erdélyi ügyekért felelős főosztályvezetője több mint harminc éve él Budapesten, mégis, saját bevallása szerint onnan HAZA jön Erdélybe, innen pedig VISSZAmegy. Megfogalmazása számomra beszédes…
Meg kell tanulni pihentetni az elmét, különben súlyos gondjaink lesznek – Gyógyír rovatunkban Barabás Réka erre emlékeztet. „Brutális” érzés, hogy az álmokat meg lehet valósítani – vallja „A hónap pasija”, és ő egyre többször tapasztalja mindezt.
Az álmok megvalósulásának örömét kívánom mindannyiunknak, ahhoz pedig pihentető töltődést, hogy legyen tere bennünk a terveknek. Az utazóknak pedig boldog hazaérkezést, az itthon-érzés ölelő melegét.
