Sebestyén Kinga

Ugyanolyan jogunk van a testünk fölött rendelkezni, mint nekik! Köldökig kivágott blúzban is!

A nyár a nagy kirándulások, a hajnalig tartó bulik és fesztiválok időszaka. Kamasszá cseperedő lányaink meggyőző hadjáratba kezdenek, hogy márpedig ők már akkorák, hogy nem maradhatnak ki a jóból. De vajon tudatában vannak minden veszélynek?

Sebestyén Kinga: Ha sérül a gyermek – Júniusi lapajánló

Vívódtam magamban, le merjem-e írni? Hogy tényleg a nyilvánosságra tartozik-e, amit néhány hete megéltem. Ez is egy olyan téma, amit tabusítunk, szőnyeg alá söprünk, szégyellünk…

Sebestyén Kinga: Nem vagyunk egyedül – Májusi lapajánló

Nekünk, nőknek, valahogy mindig jól kell lenni. Akkor is, ha épp minden ez ellen szól: adni kell a látszatra is, erősnek lenni, de közben lágyságot, finomságot sugározni. Topon lenni a legnehezebb élethelyzetekben is.

Sebestyén Kinga: Árnyból a fénybe – Áprilisi lapajánló

Sok születésünk van a világra jöttünk után is. Megszületnek különféle szerepeink, születnek érzéseink, korszakaink, álmaink, elvárásaink. Csodálatos pillanataink, emlékeink. És vannak születések, amelyeknek a részesei vagyunk.

Sebestyén Kinga: Nőnek lenni jó? – Márciusi lapajánló

Mi, nők, sokat voltunk kiszolgáltatott helyzetben, társadalmi okokból és hagyományok nyomására is. Még ma is gyakran találkozunk olyan mondatokkal, hogy „hol a nő helye”. S ha éppen valaki kilóg a sorból, esetenként mi magunk törünk pálcát felette.

Sebestyén Kinga: Szerelem. Házasság. Nehezen kapcsolódok e két szóhoz – Februári lapajánló

Szerelem. Házasság. Nincs szép, felemelő történetem, és túl sok hamis fényű kapcsolatot látok. Túl sok sérültet, megtört, bizalmatlan embert, akik ennek nyomán képtelenek a hitre, hogy létezhet szép, hiteles összetartozás.

Sebestyén Kinga: Nincs biztos pont. Vagy mégis? – Januári lapajánló

Utolsó simítások még lapzárta után, s gondoltam, lelki nyugalomban, bizakodva, az előző napjaim édes, kellemes érzéseit összesűrítve ugrom neki a beköszönő megírásának. És akkor döbbenten szembesültem a képpel a beomlott székelyudvarhelyi bentlakásról.

Engedd szárnyalni! – Generációváltás szépen

Egy székelyudvarhelyi tömbház szárítójában indult a 2000-es évek elején, ma a maga területén meghatározó cég Romániában, sőt, nemzetközi kapcsolataival is. És egy vállalkozás, amely szép példája az anya-lánya generációváltás kihívásainak.

Sebestyén Kinga: A szeretet mértékegysége – Decemberi lapajánló

Ünnepi időszakban vagyunk. Már november elejétől gyakran halljuk, hogy elindult az őrület… Szomorú vagyok ettől, hogy ennyire degradáltuk az egyik legfontosabb ünnepünket. Így valóban nehezen megélhető mélységében az, amit igazán adhatna a készülés.

A „nincs időm” szorításában: kell-e menedzselni a magánéletünket?

Gyakran szűkösnek bizonyul az időnk, nagy a család, végeláthatatlan a teendő, mindennek meg kellene lennie, lehetőleg most, ma, akár tegnapra. Nemcsak a munkahelyi feladatok terén lehetünk időzavarban, gyakran még húzósabb jó időbeosztással élni a magánéletünket. Kell-e egyáltalán a privát szférát menedzselni? Van, aki elzárkózik ettől, s van, akinek működésképtelen lenne nélküle az élete. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. szeptemberi lapszámában jelent meg.)

Elengedés – Többek is lehetünk a veszteség által

Legtöbben a halálra gondolunk az elengedés kapcsán, és valóban az lehet az egyik legfájdalmasabb, pótolhatatlan veszteség. De egész életünkön át tanuljuk az elengedést: elengedünk barátokat, szerelmeket, munkahelyet, felnőtté vált gyermeket, álmot és kudarcot, vállalkozást. Míg élünk, tanuljuk – ki könnyebben, ki nehezebben. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.)

ZÉRÓ TOLERANCIA a bántalmazással szemben: Bogos Mónika, aki visszaszerezte az életét

Ijesztően agresszív a világunk, de lehet, azért érzékeljük többnek vagy közelebbinek az erőszakot, mert egyre több információnk van erről: megverték, bántalmazták, megölték – részesei lettünk egymás történetének. És lehet, hogy ez szükségszerű a változáshoz? Bogos Mónika története is bizonyítja – mindent meg kell próbálni, el kell menni a falig. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. augusztusi lapszámában jelent meg.)

Enyészet hava: Mi marad utánunk?

Az enyészetről mélázva, könnybe lábadt a szemem… Nem csak az elmúlás végett, hogy jönnek-mennek dolgok az életünkben, és szinte észrevétlenül olyan átváltozási folyamatoknak vagyunk részesei, hogy egy nap csak arra ébredünk: mivé lett a környezetem, s hát még én magam?

Ki mint vet…

Megtervezni az életet. Borzasztóan unalmasan hangzik. Mintha egy előre megírt forgatókönyv szerint kellene leélnünk az életünket. És mégis, tervek nélkül sodródásnak tűnhet az élet, bár van, aki azt állítja: tervezed vagy sem, van egy kijelölt út. De hogy a realitás talaján maradjunk, valóban lépések egymásutánisága vezet el valamilyen célhoz. Kérdés, hogy megtervezzük azokat a lépéseket, vagy hagyjuk a dolgokat a maguk mentén. Tervezünk vagy sodródunk?

A tervezett idő szabaddá tehet

Őszbe hajlik már a hónap. Furcsa módon inkább ez az időszak az összegzés, tervezés, az idő mérlegelésének időszaka számomra, mint az év vége, eleje. Mintha a nyarat követően innen indulna a következő évnyi lendület – de biztos sokan így vannak ezzel, például akik a gyerekek vagy hivatásuk miatt az oktatási rendszerhez kapcsolódnak.

Az óra mindenkinek egyformán ketyeg: igen a mára, de józanul

Könyvek, meditációs gyakorlatok tömkelege tanítja a jelenlétet, a pillanat megélését, s mintha egyre többen lennénk, akik arra ébrednek rá, hogy valahol a múlt-jövő tengelyén eltűnt a most. De a mában élés – élj a mának! – áhítata tévútra is vihet. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. augusztusi lapszámában jelent meg.)

Életeket menthetnénk, ha feladnánk a közönyt!

Nagyon összetett téma a nők elleni bántalmazás, családon belüli erőszak, sokat is foglalkoznak vele, és mi most nem is teljes mélységében, komplexitásában közelítjük meg, csak egy kis szeletét járjuk körbe. Olyan téma ez, ahol nők, férfiak, közösségek túl kellene lépjenek a közönyös hozzáálláson.

Áldás vagy átok? A szemüvegen (is) múlik

Sokáig nem tudtam szabadulni attól az érzéstől, hogy én szerencsétlen vagyok, nekem semmi nem sikerül, és sok időbe telt, amíg szembenéztem azzal, hogy ez nem így van. Egy mélyen elültetett kódolással hajszoltam magamat rendre a kudarc érzésébe, sőt, abba hajszoltam magamat akkor is, ha egyérteműen siker ízűnek kellett volna lennie az eredménynek.