Sebestyén Kinga

Sebestyén Kinga: Szerelem. Házasság. Nehezen kapcsolódok e két szóhoz – Februári lapajánló

Szerelem. Házasság. Nincs szép, felemelő történetem, és túl sok hamis fényű kapcsolatot látok. Túl sok sérültet, megtört, bizalmatlan embert, akik ennek nyomán képtelenek a hitre, hogy létezhet szép, hiteles összetartozás.

Sebestyén Kinga: Nincs biztos pont. Vagy mégis? – Januári lapajánló

Utolsó simítások még lapzárta után, s gondoltam, lelki nyugalomban, bizakodva, az előző napjaim édes, kellemes érzéseit összesűrítve ugrom neki a beköszönő megírásának. És akkor döbbenten szembesültem a képpel a beomlott székelyudvarhelyi bentlakásról.

Engedd szárnyalni! – Generációváltás szépen

Egy székelyudvarhelyi tömbház szárítójában indult a 2000-es évek elején, ma a maga területén meghatározó cég Romániában, sőt, nemzetközi kapcsolataival is. És egy vállalkozás, amely szép példája az anya-lánya generációváltás kihívásainak.

Sebestyén Kinga: A szeretet mértékegysége – Decemberi lapajánló

Ünnepi időszakban vagyunk. Már november elejétől gyakran halljuk, hogy elindult az őrület… Szomorú vagyok ettől, hogy ennyire degradáltuk az egyik legfontosabb ünnepünket. Így valóban nehezen megélhető mélységében az, amit igazán adhatna a készülés.

A „nincs időm” szorításában: kell-e menedzselni a magánéletünket?

Gyakran szűkösnek bizonyul az időnk, nagy a család, végeláthatatlan a teendő, mindennek meg kellene lennie, lehetőleg most, ma, akár tegnapra. Nemcsak a munkahelyi feladatok terén lehetünk időzavarban, gyakran még húzósabb jó időbeosztással élni a magánéletünket. Kell-e egyáltalán a privát szférát menedzselni? Van, aki elzárkózik ettől, s van, akinek működésképtelen lenne nélküle az élete. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. szeptemberi lapszámában jelent meg.)

Elengedés – Többek is lehetünk a veszteség által

Legtöbben a halálra gondolunk az elengedés kapcsán, és valóban az lehet az egyik legfájdalmasabb, pótolhatatlan veszteség. De egész életünkön át tanuljuk az elengedést: elengedünk barátokat, szerelmeket, munkahelyet, felnőtté vált gyermeket, álmot és kudarcot, vállalkozást. Míg élünk, tanuljuk – ki könnyebben, ki nehezebben. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.)

ZÉRÓ TOLERANCIA a bántalmazással szemben: Bogos Mónika, aki visszaszerezte az életét

Ijesztően agresszív a világunk, de lehet, azért érzékeljük többnek vagy közelebbinek az erőszakot, mert egyre több információnk van erről: megverték, bántalmazták, megölték – részesei lettünk egymás történetének. És lehet, hogy ez szükségszerű a változáshoz? Bogos Mónika története is bizonyítja – mindent meg kell próbálni, el kell menni a falig. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. augusztusi lapszámában jelent meg.)

Enyészet hava: Mi marad utánunk?

Az enyészetről mélázva, könnybe lábadt a szemem… Nem csak az elmúlás végett, hogy jönnek-mennek dolgok az életünkben, és szinte észrevétlenül olyan átváltozási folyamatoknak vagyunk részesei, hogy egy nap csak arra ébredünk: mivé lett a környezetem, s hát még én magam?

Ki mint vet…

Megtervezni az életet. Borzasztóan unalmasan hangzik. Mintha egy előre megírt forgatókönyv szerint kellene leélnünk az életünket. És mégis, tervek nélkül sodródásnak tűnhet az élet, bár van, aki azt állítja: tervezed vagy sem, van egy kijelölt út. De hogy a realitás talaján maradjunk, valóban lépések egymásutánisága vezet el valamilyen célhoz. Kérdés, hogy megtervezzük azokat a lépéseket, vagy hagyjuk a dolgokat a maguk mentén. Tervezünk vagy sodródunk?

A tervezett idő szabaddá tehet

Őszbe hajlik már a hónap. Furcsa módon inkább ez az időszak az összegzés, tervezés, az idő mérlegelésének időszaka számomra, mint az év vége, eleje. Mintha a nyarat követően innen indulna a következő évnyi lendület – de biztos sokan így vannak ezzel, például akik a gyerekek vagy hivatásuk miatt az oktatási rendszerhez kapcsolódnak.

Az óra mindenkinek egyformán ketyeg: igen a mára, de józanul

Könyvek, meditációs gyakorlatok tömkelege tanítja a jelenlétet, a pillanat megélését, s mintha egyre többen lennénk, akik arra ébrednek rá, hogy valahol a múlt-jövő tengelyén eltűnt a most. De a mában élés – élj a mának! – áhítata tévútra is vihet. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. augusztusi lapszámában jelent meg.)

Életeket menthetnénk, ha feladnánk a közönyt!

Nagyon összetett téma a nők elleni bántalmazás, családon belüli erőszak, sokat is foglalkoznak vele, és mi most nem is teljes mélységében, komplexitásában közelítjük meg, csak egy kis szeletét járjuk körbe. Olyan téma ez, ahol nők, férfiak, közösségek túl kellene lépjenek a közönyös hozzáálláson.

Áldás vagy átok? A szemüvegen (is) múlik

Sokáig nem tudtam szabadulni attól az érzéstől, hogy én szerencsétlen vagyok, nekem semmi nem sikerül, és sok időbe telt, amíg szembenéztem azzal, hogy ez nem így van. Egy mélyen elültetett kódolással hajszoltam magamat rendre a kudarc érzésébe, sőt, abba hajszoltam magamat akkor is, ha egyérteműen siker ízűnek kellett volna lennie az eredménynek.

És te mikor voltál bátor?

Tegnap érkeztem, ma itt vagyok, holnap elmegyek… Egész nap Feldmár András gondolata kattogott a fejemben. Azok, akik az életük közepe táján járnak, gyakran fennakadnak, elakadnak egy-egy hasonló gondolatnál. Mert ez amolyan keresgélős időszak. Mert jó lenne az életet a maga egyszerűségében látni. Mert jó lenne az életet könnyen élni. Jól élni. Bátran élni. S mert félünk, hogy valami menet közben elmaradt, kimaradt, pótolhatatlan, és félünk, hogy elvesztegettük az időt. Válaszokat, megerősítést keresünk.

Ígérjünk szép jövőt magunknak!

Mindenki máshogy van vele, engem a hideg kiráz, s lehet, hogy menekülőre fogom az irányt, ha egy mondat úgy kezdődik: ígérjek meg valamit. Két megérzésem támad: rám akarnak erőltetni egy elvárást vagy nem bíznak bennem. Egyik rosszabb, mint a másik. Na, de mégis gyakran élünk az ígéretekkel – még ha zömében nem is ezt a kifejezést használjuk. És nem mindegy, hogy azt kell megígérni, hogy kifizetjük a számlát vagy azt, hogy férjhez fogunk menni.

Borúra derűnek kell jönnie

Borúra derű jön, eső után napsütés, a rossz dolgokat jó követi – ez a remény tartja bennünk a lelket. Még akkor is, ha nem tudjuk mennyit kell várni a fordulatra. Mondhatni, napjainkban ez már kollektív várakozás, mert oly mértékben összekapcsolnak minket a világ eseményei, ahogy a legtöbben eddig nem tapasztaltuk.

Merjünk újratervezni, ha nem jó az irány

Időről időre jönnek az életünkben olyan szakaszok, amikor kicsit lelassulunk (no, nem a Covidra gondolok), egyszer csak megkérdőjeleződik az addig megtett út, vagy történik valami, ami felülírja korábbi nézeteinket, de az is lehet – egyszerűen már nem érezzük jól magunkat abban, amiben vagyunk. Gyakran ezt kifejezetten az életközéppel hozzák összefüggésbe, de mi most nem föltétlenül erre gondolunk. A rugalmasság, alkalmazkodóképesség, újratervezéshez való hozzáállásunk több annál, mint tíz-húsz évente m

Jégbontás: fagyos szokásokból minőségibb élet

Többnyire szokásainkba befagyva éljük mindennapjainkat, ami persze védelmet nyújt, de akadálya is lehet annak, hogy lépéseket tegyünk valami új, más, vagy minden értelemben egészségesebb, minőségibb élet felé.

Csehország: várak, sörök és jó emberek

Ha azt mondom, hogy Csehország és utazás, elsőre általában a finom sör és a csodálatos főváros, Prága ugrik be a legtöbb embernek. Tavaly nyáron mi a vidéket, a kisvárosokat céloztuk meg.

Lappföld: ahol még a természet a kormányos

Lappföld az utóbbi néhány évtizedben közkedvelt téli célpontjává vált az ázsiai, angol, holland, spanyol és német turistáknak. Nem is csoda, hiszen a tél már csak itt üt tartósan tanyát egész Európában.