Nem frusztrációtól elvakult gondolatok diktálják eme sorokat, pusztán van egy olyan rétege is a társadalomnak, amelynek valahogy nem jött össze. Nem mindig arról van szó, hogy ők nem akarták. Messzire vezetne most mögé nézni, hogy milyen göröngyös út vezetett idáig, minden történet más, mindannyian máshol tartunk. De
Hogy ne lenne egy-egy tőrdöfés, felszakított seb, vagy láthatatlan pofoncsapás, amikor megkérdezik: „és te, még mindig egyedül?”, „nem kell annyit válogatni!”, „kifutsz az időből!”, „tudod, az életben kompromisszumokat kell kötni…”
Tudjuk.
Mindenki a maga történetét és önmagát tudja igazán vizsgálni. Ha akarja, persze. Ha még van víziója arról, hogy érdemes megpróbálni. Nekem, bár negatív minták sora övezte az életemet gyerekkoromtól fogva, mégis, valami belső késztetésem mindig volt rá, hogy
Igaz, hogy a két kezemen meg tudom számolni, hány jól működő házasságot, párkapcsolatot látok, de az már elég arra, hogy azt mondhassam: igen, lehetséges. És nagy örömöt szerez, amikor a Nőileg cikkei között is hasonlót olvashatok.
Februárban van a házasság hete és a szerelmesek napja. Párkapcsolatokról való gondolatok most több írásunkból is kibomlanak. A környezetem jó példái pedig többnyire azt mutatják: mindkét félnek akarnia kell, hogy jól működjön. Nem adják ingyen, dolgozni kell érte.
Boldog februárt!
