Mindenkinek van hátizsákja, és annak súlya időről időre változik. A mosolyok mögött sokszor nagyon nehéz időszakok, életesemények zajlanak. De a mindennapokat vinni kell, akkor is, ha azt érezzük, most hullik darabjaira minden. S ahol család van, ott hatványozottan előtérbe kerül, hogy fókuszáljunk a mai napra, tegyük a dolgunkat. Nemrég került szóba ez a téma kollégák között, azóta is magamban forgatom, ezért is hozom most ide – mert bizonyára sokunk életében megjelenik ez, még ha nem is tudatosítjuk, fogalmazzuk meg.
Furcsán, szinte ítélkezve afölött, hogy miért nem sugárzod, mutatod a fájdalmadat, szenvedésedet. Legalábbis sokak tapasztalata ez – a megszólítások mögött valamiféle előítélet húzódik: De jól nézel ki (annak ellenére hogy…)! Ilyen jól bírod? Ahhoz képest sugárzol! stb.
Való igaz, nem tesszük nap mint nap kirakatba a nehézségeinket, főként nem kívánjuk megosztani azokkal, akikre nem tartozik. De azért, hogy megpróbáljunk a lehető legjobban működni a hétköznapokban, használjuk a rendelkezésünkre álló eszközöket – kinek mi segít éppen. Mert a legnehezebb helyzetekben kell valami kapaszkodó, hogy megőrizzük a jókedvünket, kihozzuk a napjainkból amit lehet.
Nem vagyok az a napi sminkelős típus – bár állítólag az én koromban már ez is elvárás lenne –, sokszor még a szempillaspirál is elmarad. A közvetlen környezetemben már néhányan rájöttek az évek során, hogy akkor vagyok külsőre a leginkább topon, ha épp belül valami nyomaszt. És ez nem valami álca, hamis látszatkeltés a külvilág felé, inkább egy eszköz arra, hogy valahogy egyensúlyba hozzam önmagamnak az adott napi működésemet.
Más-más megküzdési stratégiákkal élünk mindannyian, és a felszínes megjegyzésekkel nem valószínű, hogy segítjük egymást.
Ezzel a lapszámunkkal is újabb utazásra hívunk a női lélek „bugyraiba”. Az életünk, és mi magunk is folyamatos változásban vagyunk. Arra, hogy ki hogyan oldja meg, ami adatott, reméljük, jó példákat nyújtunk, vagy csak rávilágítunk arra, hogy nem vagyunk egyedül. Sem a nehézségekben, sem a megküzdésekben.
