Május sokak számára az év legszebb hónapja. Ez az ősi elképzelés több vallási és népi hagyományunkban visszaköszön, a kereszténységben a májust már évszázadok óta Mária-hónapként tartjuk számon.
Sokkal többet ki- és elbírunk, mint amennyit magunkról hittünk volna. Életünk nehéz időszakaira visszatekintve, már nem tudjuk, hogyan, de átvészeltük, megtépázva, ám megerősödve is kerültünk ki a helyzetből, s ez mindig ok lehet a további önbizalomra.
Húsvét közeledtével Erdély-szerte sok családban kerül bárány az asztalra. A fiatal, tejes bárányok legtöbbször húsvétra lesznek igazán finomak. De a bárány mint étel szimbolikus jelentéssel is bír: Jézust, az ártatlanságot és a feltámadást is jelképezi.
A régiek naptárában Szent György havaként jegyezték ezt a bolondos, alkalmazkodóképességünket igencsak próbára tevő hónapot. Bár a húsvét mozgó ünnep, leggyakrabban áprilisban ünnepeljük, így rányomja bélyegét az egész hónap hangulatára.
Sokat megélt, bölcs emberek mondják, csak úgy tudnak teret nyerni az új dolgok, ha előbb a régit kiseperjük. Ha pedig nem mi, kisepri az élet. A megszokottól való elválás őrületesen tud fájni, ideig-óráig azt hisszük, a régi nélkül nincs tovább.
Ahogy a színek újra megjelennek odakint, és az egyhangúságot felváltja a vibrálás, megújulásra vágyunk nem csak a ruhatárunk, de a tányérunk tartalmának tekintetében is. Könnyedségre vágyunk, élénk színű, könnyű, ropogós, harsogó összetevőkre.
Berobbant a tavasz a mindennapjainkba, s ezzel együtt talán a kedélyállapotunk is olvadásnak indult, belső hangunk az egyre melegedő, friss levegőre csalogat. A márciust meghatározza a hónap szinte teljes egészére kiterjedő böjti időszak.
Rengeteg a nyomorúság mellettünk, körülöttünk, nem kell Afrikáig menni, a városban, a munkahelyen, a szomszédban. De ha mind kesergünk, mi lesz? Az élet szép. Még ha borzasztóan nehéz is tud lenni, magasságok is vannak.
Mintha csak előírás volna, hogy az őszi színkavalkád lejártával a tavaszi kikeletig búcsúzni kéne a színes ruháktól is. Így aztán végképp teljes a kép. Ha nem volna elég színtelen, letargikus amúgy is minden.
Volt egyszer egy nő. Tanult (vagy nem), családot alapított, férjhez ment (vagy nem), pirkadatkor, a nappal kelt, reggelit készített és tízórait pakolt, kitalálta az aznapi ebédet, vacsorát, leszervezte, hogy melyik gyereket mikor, ki és hova vigye...
Nekünk, nőknek, valahogy mindig jól kell lenni. Akkor is, ha épp minden ez ellen szól: adni kell a látszatra is, erősnek lenni, de közben lágyságot, finomságot sugározni. Topon lenni a legnehezebb élethelyzetekben is.
Májusban berobban a természet, és ez az erőteljes növekedés még azokat is kimozdítja a négy fal közül, akik nem vallják magukat természetbúvároknak. Nem véletlen, hogy május elsejét a természetben ünnepeljük.
Sok születésünk van a világra jöttünk után is. Megszületnek különféle szerepeink, születnek érzéseink, korszakaink, álmaink, elvárásaink. Csodálatos pillanataink, emlékeink. És vannak születések, amelyeknek a részesei vagyunk.
Áprilisban rend szerint felbolydul a természet: viharok söpörnek végig a tájon, magukkal ragadva a tél maradványait. A természetnek ez a tavaszi bolydultsága egy nagyon fontos erőforrást tudatosíthat bennünk, mégpedig a megújulás képességét.
Számomra márciusban kezdődik az év, az első csokor hóvirággal és a mellkasomra büszkén tűzött márciuskával. A levetett vastag kabáttal, a buján kacérkodó széllel, a még fukarkodó napsugarakkal, az első szeplőkkel az arcomon, a hónap megannyi ünnepével.
A tavasz megújulás. Az utazás önmagunk újrafelfedezése – kissé elcsépelt mondatok, amiket a filmipar is szeret, hiszen a témához kapcsolódóan megannyi film született. Többnyire sablonos, csillámporos, közhelyes alkotások.
Mi, nők, sokat voltunk kiszolgáltatott helyzetben, társadalmi okokból és hagyományok nyomására is. Még ma is gyakran találkozunk olyan mondatokkal, hogy „hol a nő helye”. S ha éppen valaki kilóg a sorból, esetenként mi magunk törünk pálcát felette.
Csak úgy, rövidujjasan szaladt hátra a kertbe, hogy ebédelni hívja a családot. Férje a gyümölcsfákat metszette, a gyermekek tavaszi kerti munkákat mímelve játszottak. Szelíden cirógatta meztelen karját a nap, és az a szó jutott eszébe: kegyelem.
A futás jótékony hatásairól talán már felesleges is beszélni, mi arra voltunk kíváncsiak, hogy lelkiekben mit jelent ez a szenvedély. Magyari Vass István hat éve szalad rendszeresen, és úgy mesél a futásról, hogy az ember maga is kedvet kap kipróbálni.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.
Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.
Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.
Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.