Szilveszter Andrea: Amikor szomjazza az örömöt a lélek

Csak úgy, rövidujjasan, ahogy a konyhában szorgoskodott, szaladt hátra a kertbe, hogy ebédelni hívja a családot. Ahogy hátraért, lassította a lépteit. Férje a gyümölcsfákat metszette, a gyermekek tavaszi kerti munkákat mímelve játszottak a kis traktorral, lapáttal, ásóval. A madarak valahogy másképp, vidámabban csiripeltek. Szelíden cirógatta meztelen karját a nap, és az a szó jutott eszébe: kegyelem.

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Mint egy nagy, lassú, olajozatlan fogaskerék, csikordult neki az újév, lomhán és nehézkesen. Talán még sosem volt olyan reménytelen a téli időszak. Nem hozott lelkesedést a január, s az előző év fáradtsága is ott lapult még a szem alatti táskákban és a napi teendőkupacban, persze. Az újabb korlátozások mintha csak az életkedv elfojtására láttak volna napvilágot.

Az újévi lendület éjszakára esett, s búcsúzott is a kelő nappal.

Képtelen volt erőt venni magán. Legszívesebben átaludta volna ezt az egészet, mint egy pincében telelő virág. Tudta, aligha fog kívülről ható erő fordítani borúlátásán. Nagy tervek kellenének, szép remények, kalandok. Nincs más mód, mint felülkerekedni. Van egy jól bevált taktikája, amit még az igencsak hosszúra nyúlt gyermeknevelési szabadságán ültetett gyakorlatba először. Azokon a napokon, amikor úgy érezte, már nem bírja, egyszerűen csak azt kezdte játszani, mintha ez lenne szabadsága utolsó napja. Olyannyira bele tudta képzelni magát ebbe a félig játékba, hogy szinte belefájdult a szíve. Így aztán rögtön értékesnek érezte még a legelviselhetetlenebb napokat is. Ezt is bevetette, de

a motiváció, az alkotási kedv vagy életigenlés még mindig nem jelentkezett.

Az első farsangi mulatságokon – mert idén jócskán kijutott belőlük – szinte csak illemből vagy kötelességből jelent meg. Testét vonszolta maga után, lelke jóformán meg sem tudott érkezni. Míg aztán, már farsang derekán hatotta át a felismerés: hisz ezeknek a báloknak is célja van. Lehetőség a találkozásra, beszélgetésre, talán épp erre van szükség, feloldódásra. Először csak a lábával dobolta a ritmust, amikor aztán felcsendült a zenéjük, férjével összenéztek, és

hajnalra kitáncolták magukból a feszültséget.

Az ő olvasatában két típusú ember létezik, az egyik gyűlöli, a másik odavan a kreált ünnepekért, mint a Valentin-nap például. Az utóbbiak táborát erősíti határozottan. Idén mégis, a tennivalók forgatagában, elmismásolta a dolgot, és nem készült a szerelmesek napjára. Ha nem készült ő, hát készült a férje, aki igencsak jó cinkos a rituálék megélésében. S aki megérezte, hogy neki kell kézbe vennie az irányítást. Ünnepeltek. Nem csupa vörös és csupa csoki, és nem is feltétlenül a szerelem. Egymást ünnepelték és magukat, a házasságukat, a szent köteléket. Az ünnep az élet sava-borsa. Az, ami képes átemelni a hétköznapi szürkeségen. Legyen bármilyen kis megemlékezés, különlegességet kölcsönözhet a hétköznapnak.

Főként, amikor ennyire szomjazza az örömöt a lélek.

Kegyelem, valóban, az, hogy az ember, amikor már kifelé jár belőle, csak akkor tudatosítja, hogy lám, ez mennyire nehéz volt. És kegyelem, hogy képes magával ragadni a tavasz, apró bájaival. Mert ugyan, ki ne lélegezne fel együtt a megújuló termőfölddel? És kit ne örvendeztetne meg az apró ujjacskák között szorongatott, „anya, nézd, az első hóvirág”? De értékét veszítené mindez, ha nem mártóztunk volna meg a tél kilátástalan sötétjében.

korábban írtuk

Nagyböjt gyógynövényekkel: „Nem azért böjtölök, hogy megmutassam, mire vagyok képes, hanem, hogy meglássam a gyengeségeimet”
Nagyböjt gyógynövényekkel: „Nem azért böjtölök, hogy megmutassam, mire vagyok képes, hanem, hogy meglássam a gyengeségeimet”

A farsangi mulatságok során bőségesen lakomázunk, amivel eléggé megterheljük a szervezetünket. Aztán, ha eltelik a január, és a telet hajtó farsangnak is vége, beköszönt a böjt. Hogyan tudjuk ezt a megtisztulási folyamatot segíteni gyógynövényekkel?