Demeter Melinda: Néma élet

Hét órát kongat a toronyóra. A novemberi este már órákkal korábban a városra ereszkedett. A résnyire nyitott ablakon keresztül a kis konyhába beszűrődnek a közeledő hangok. Magában beszél, veszekszik, mint mindig, amikor tökrészeg. Az asszony becsukja a konyha ablakot. Sejti, mi következik.

Rettenetesen szégyelli magát a szomszédok előtt. Igaz, észrevette, hogy a szomszédok is becsukják az ablakot ilyenkor. Másnap, ha összefutnak a folyosón, mindenki lesütött szemmel, zavart mosollyal köszönti a másikat, és gyorsan, szó nélkül továbbmennek.

A lift hangja, majd a liftajtó csapódása hallszik. A nő gyomra is liftezni kezd. Tudja, ha a férje nem érkezik a munkaidő lejárta után pár perccel haza, legkésőbb negyed négyig, akkor aznap részeg lesz. Mindig van valami ok az ünneplésre. Ma milyen nap is van? Jaj, Katalin napja! Persze, akkor Katikát ünnepelték a kollégák. Évek óta sejti, hogy van köztük valami, de bizonyítéka nincs, és őszintén szólva nem is érdekli, ha szeretőt tart a férje. Addig is békén hagyja őt.

Gyors pillantást vet a terített asztalra, ellenőrizve, hogy minden rendben van-e? Persze úgysem lesz rendben, mert soha, sehogy semmi nincs rendben. Megkóstolja a levest. Mire hazajön, ott kell gőzölögnie az asztalon, így negyed négy óta folyamatosan melengeti. Ne legyen túl forró, de túl hideg sem, mert abból megint baj lesz. A gyerekeket már korábban beküldte a szobájukba játszani. Legalább ne lássák és hallják, hogy mi történik. Öt- és háromévesek, már ügyesen eljátszanak órákig.

Az ajtó kivágódik. Ott áll az ajtófélfának dőlve. Kigombolt kabátban, félrecsúszott nyakkendővel, kipirult arccal, vérben forgó szemmel, borgőzösen.

Majd nekilódul, imbolygó léptekkel valahogy eléri a konyhaajtót, ott ismét megpihen. De már ömlik is belőle a trágár beszéd:

– Jó estét, szép asszony! Na, megbaszta-é ma a szeretője? Büdös kurvája! – köp sercintve az asszony felé.

Az asszony szó nélkül kiteszi a levest. Megtanulta, hogy ilyenkor egy szót sem szabad szólni, mert bármit is mondana, csak olaj lenne a tűzre. Meg aztán mit is lehetne erre mondani? Évek óta, szinte kapcsolatuk elejétől iszonyú féltékeny a férje. Minden férfira, de különösen a bajszosakra. Józanul csak ferde szemekkel figyeli viselkedését a férfiak környezetében, nem tesz szóvá semmit, de egy-két pohár ital után kitámadja a gyanúsítottat is, hogy mit szemezget az ő feleségével, rettenetes botrányt rendez. Kezdetben otthon még csak halkan, suttogva mocskolta az asszonyt, még a gyerekszoba ajtaját is becsukta, hogy a kicsik ne hallják. De

mára már senki és semmi nem szabhat határt őrjöngésének, trágár beszédének.

Pedig szinte teljesen leépítették a baráti kört, nem járnak sehová szórakozni, legalábbis az asszony, csak a munkába és haza. De sajnos férfi munkatársak is vannak. S van köztük néhány bajszos is.

Az asszony ki akar surranni a konyhából. De a férfi útját állja. Most már állati hangon ordít. Elkapja az asszony jobb karját, másik kezével a hajába markolva, teljes erejéből az ajtófélfához vágja a fejét. Azonnal ellepi a vér. Ahogy kezével az orrából ömlő vért próbálja felfogni, a fürdőszoba felé rohanva, szeme sarkából még látja, hogy az ötéves ott áll a szoba ajtajában, tágra nyílt szemekkel. A hároméves egy lépéssel hátrébb sír, behúzódva a nagy mögé. Kis piros nadrágján hatalmas folt éktelenkedik.

Bepisilt. Pedig több mint egy éve szobatiszta.

– Nincs semmi baj, drágáim, csak anyunak megindult az orra vére!

Menjetek be szépen játszani, jövök mindjárt!

Gyorsan lemossa az arcát, gézt szorít az orrára, és a kicsik szobájába megy. Közben hallja, hogy a másik magában motyogva elkezdi kanalazni a levest.

– Anyu, miért ütött meg apu? – hallja a nagyobbik hangját.

– Látod, kicsim, anyu nem viselkedett jól, és ezért büntette meg apu. Tudjátok, ha valaki nem viselkedik jól, akkor büntetést kap. De nem lesz ilyen többet, ne féljetek, mert anyu ezután mindig jól fog viselkedni, s akkor apu nem lesz mérges.

– Én mindig szót fogadok majd – mondja a nagyobbik.

– Én is – toldja meg szipogva a kicsi.

Mintha az, hogy valaki jól viselkedik, garancia lenne arra, hogy soha-soha nem fogják bántalmazni – gondolja, miközben magához öleli gyermekeit.

Mire megvacsoráznak, megfüröszti, lefekteti a gyerekeket, kilenc óra is elmúlik. Addig a férje a nappaliban a tévé előtt elalszik. Félig ülve, félig fekve, kicsavarodott testtel, eltorzult arccal, iszonyatosan horkol. Szája sarkán kicsordul a nyál, fehér inge gallérjára folyik. Percekig némán, mozdulatlanul bámulja a cseppet sem szép látványt. A tévében egy kellemes női hang éppen arról tájékoztatja a nagyérdeműt, hogy ma van a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Lehalkítja a tévét, nem kapcsolja ki, nehogy a hirtelen beállt csendre megébredjen a másik. Majd kilép a szobából, és halkan beteszi maga mögött az ajtót.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

korábban írtuk

A nők elleni erőszak nemcsak a nők ügye! Mindannyiunk felelőssége.
A nők elleni erőszak nemcsak a nők ügye! Mindannyiunk felelőssége.

Az ENSZ közgyűlése 1999. decemberében nyilvánította november 25-ét a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napjává, hogy felhívják a figyelmet a problémákra. A Nőileg karakteres, tevékeny, véleményformáló nőket kérdezett arról, hogyan látják, miben nyilvánul meg manapság leginkább a nők elleni erőszak, és mit lehet tenni ellene. A válaszok annyira sokfélék, mint amennyire sokrétű a probléma maga.