A születés és nagy találkozás delíriumából felocsúdva oszladozni kezd a rózsaszín köd, és lassan-lassan beáll az új status quo. A család többi tagja kötelességének eleget téve kilép a kapun reggelente. Ha súrlódásmentesen sikerült végigcsinálni a reggeli teendőket, és mosolyogva elintegetni a nagyokat, akár elégedett is lehetnék. Körülnézek. Ott maradtam a kisbabámmal. A tegnapi mosatlannal, a rumlis házzal, az ebédkészítéssel, a felszedett kilóimmal, zsíros hajjal, tréningnadrágban.
Délután persze megint a legjobb formám kellene hozni, mire hazaér a család fáradtan, pihenésre és boldog anyukára vágyva. Mosolyt erőltetek az arcomra, és próbálom megőrizni a türelmem, miközben ordítani szeretném, hogy
Egyik este fél kézzel próbálok ágyat vetni, míg a két nagy az ágy mellett ücsörögve várakozik. Így szlalomozva véletlenül leborítom a szintén fél kézzel összehajtogatott, két mosásnyi gyermekruhát. Rájuk förmedek:
– Nem tudtatok volna segíteni?
– Nem tudtuk, hogy kell segítenünk – erre a nagy.
– Igen, ha azt akarod, hogy segítsünk, kell mondani – replikázza a kisebb.
Este sokáig nem alszom. Kissé eltávolodva magamtól, ránézek a mindennapjaimra, arra, mit hogyan csinálok? Vajon hányszor nem adok hangot igényeimnek, elvárásaimnak, és vagyok csalódott be nem teljesülésük miatt? Látom a még mindig bennem bujkáló kislány-ént, akinek minden cselekedete egy kétségbeesett kiáltás:
Másnaptól elkezdem gyakorolni – először kissé félszegen – a segítségkérést és -fogadást. Lám, nem történik katasztrófa. Sőt! Beigazolódik újra, hogy ha a rendszer egyik eleme változik, változik az egész rendszer. Senkinek nem esik nehezére kukába dobni a pelust, asztalt teríteni vagy éppen elgügyögni a legkisebbel, amíg én letusolok.
hanem csak szerettem a gyermekeim, és hitelesen képviseltem önmagam. Így tekintve babaillatú mindennapjaimra, jó eséllyel életem egyik legszebb időszaka ez. És családomat várva már nem azt kérdezem követelőzően, hogy „nekem mi jut?,” hanem sokkal inkább azt, hogy „mi fakad belőlem?”
korábban írtuk
Egy csipetnyi luxus: libamáj
Márton-napkor fogyasztjuk a legtöbb libahúst, a libamáj ezzel szemben egész évben hozzáférhető, még ha borsos is az ára. A hízott libamájat „aranyáron” mérik, de a szintén finom pecsenye libamáj olykor beleférhet, pláne, ha ha jól gazdálkodunk vele.
