hagyomány

Gyerekként az ember egyértelműnek vesz dolgokat, még ha nem is találja feltétlenül kellemesnek őket. Számomra mindig ilyen volt a húsvéti locsolás. Minden percét gyűlöltem, de nem tudtam elképzelni nélküle a tavaszt.

Demény Elemér – vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Öcsi – zord külseje vajszívet (és markáns értékrendet) takar: a Lófő Lovasudvar alapítója és oktatója udvarhelyszéki gyermekek sokaságával szerettette meg egy életre a lovaglást.

Nálunk a családban mind a mai napig édesapám készíti a juhtúrós puliszkát, és szerintem nagyon sok családnál hasonló a helyzet. A legfinomabb tűrtpuliszka-recept generációkon át kísér minket.

Asszonysorsok elevenednek meg régi történetei révén, miközben sokszor megtelik a szeme könnyel. Érzékeny asszony Gáll Tímea, a Kölcsönkért kovász írója, valami olyan átütő mélység és ősi tudás lobog ebben a nőben, ami csak nagyon-nagyon kevesek sajátja.

Tudunk-e még tojást írni, van-e nótánk, vagy tudunk-e mezőségit táncolni? Pedig ezek is identitásunk alapkövei. Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány öt éve igyekszik intézményes keretek között életben tartani és átörökíteni hagyományainkat.

Hogyha ősz, akkor Feketetó. Aki egyszer is járt a feketetói vásárban, annak az első sárguló falevelek megjelenésével együtt bizseregni kezd a bal térde, hogy hadd lám, október hányadika is van. Menni kell.

Először egy kép született meg a gondolataimban: ők hárman, egymást ölelve, mintegy védőbástyaként Mátka Virág körül. Aztán beszélgettünk is anyaságról, női mintákról és szerepekről, féltésről, cinkosságról. Ősbizalomról és elengedésről.

Lelkész vagyok, három hete váltottam egyházközséget. Tizennégy éve foglalkozom gyerekekkel. Életem a jó és rossz köré épül. Sorsokat hallgatok, összefüggéseket keresek, hogy választ tudjak adni arra a kérdésre, hogy miért éppen az történik velünk, ami.

Egy modern köntösbe bújtatott vőfély, aki segíti a párokat a nagy nap lebonyolításában. Kicsit kaméleon – mondja magáról –, mert forgatja a szemeit mindenfelé egész éjjel, hogy mindent lásson. Hogyan lesz egy nő az esküvők karmestere? Köllő Nóra mesél.

Nem való a mi otthonunk a lapba – szabadkozik Nemes Annamária, a székelykeresztúri ifjúsági lakás ajtajában, de mi sem hagyjuk lebeszélni magunkat olyan könnyedén és gyorsan.

Otthonos udvar, virágos kert fogad Antal Klári néninél, Csíkmadarason. Az udvar közepén kis nyári konyha, benne kemencével, érkezésünkkor már javában zajlik a munka. Nem csoda: csaknem harminc kürtőskalácsnak kell elkészülnie pünkösdre.

Nincsenek véletlenek. Pár napja csűröm-csavarom magamban a gondolataimat a tolerancia kapcsán, aminek nem sokkal ezelőtt volt a világnapja. Így advent és karácsony előtt még érzékenyebb. Az elmélet és a gyakorlat között nagy különbség van, főleg ha a toleranciáról beszélünk.

1978 őszén Székelyudvarhelyen rendezték meg a világ első táncháztalálkozóját, majd 2017 őszén jelentkezett az első „újabb kori” Erdélyi Táncháztalálkozó, ugyancsak Székelyudvarhelyen. A két dátum között eltelt majdnem négy évtized alatt rengeteg változás történt, de a táncházas lét és életérzés köszöni szépen, él és virul. Mit nyújt ez a közeg tagjainak? Mennyire határozza meg ma az értékrendet? Olyanoktól kérdeztük, akiknek lételemük ez a világ.

Tősgyökeres székelyként, sokáig azt hittem, hogy Székelyföld Erdély legautentikusabb, legtradicionálisabb része. Ahhoz, hogy meggondoljam magam, két kirándulás volt szükséges: egy a mezőségi Székre, egy pedig Kalotaszegre. Míg előbbi a hagyományőrzéssel, a mai napig viseletben járó helyi asszonyokkal bűvölt el, Kalotaszeg szinte kultúrsokk volt minden értelemben. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. novemberi lapszámában jelent meg.)

Ferencz Angéla neve összefonódott a kultúrával – legalábbis a mi csíki fejeinkben – és ennek több oka is van. Egyik természetesen az, hogy ő vezeti a Hargita Megyei Kulturális Központot. Egy életutat sok tényező befolyásol: Angélát a középiskolás magyar irodalmi tantárgyversenyek, az erdélyiség megtapasztalása, a pécsi egyetemi évek és a csíkborzsovai élet egyaránt formálták. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. októberi lapszámában jelent meg.)

Székely ruhát varr magának, kovászos kenyeret süt, kolbászt tölt és ad el, ha éppen úgy kívánja az élethelyzet, s bár élete nagyrészét Peruban élte le, semmit sem csillapodott a honvágya. Még mindig könnybe lábad a szeme Ferencz Kingának, amikor átutazik a Hargitán Csíkszereda fele. A szerelem vitte Dél-Amerikába, és gyerekei tartják ott. Gyökereit nem feledi, és ahová csak lehet, becsempészi a székely népi kultúrát. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. októberi lapszámában jelent meg.)

A tánc valóban egyetemes nyelv – bizonyosodtam meg róla újdonsült néptánc tanulóként magam is, s ebből a meggondolásból kiindulva kérdeztem egy rendszeresen néptáncolni járó páros női tagját arról, hogy mit nyújt számára a néptánc. Miért érdemes időt szánni rá? Megerősített benne: sosincs késő a néptánctanuláshoz sem.

A széki asszonyok jelentős része a mai napig hordja a hagyományos viseletét. Ezek a nők egyszerre üde és különleges színfoltjai az olyan nagyvárosoknak, mint Kolozsvár vagy Budapest, ahová dolgozni, takarítani, vásározni járnak. Csorba Zsuzsa néni is közel negyven éve jár varrottasaival a Kárpát-medence legjelentősebb vásáraiba. Otthona egyszerre tükrözi hagyománytiszteletét, és őrzi munkája gyümölcseit, utazásai emlékét. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júniusi lapszámában jelent meg.)