Jó kedélyű házigazdáink, Nemes Annamária és Józsa Levente • Fotó: Csedő Attila
Nem palota kell a boldogsághoz – ezt már tudjuk régóta, de újra bebizonyosodott a keresztúri Józsa-Nemes család otthonában. Tíz éve lakik benne a Berde Mózes Unitárius Gimnázium csupa mosoly zenetanára, és férje, Józsa Levente, a Vadrózsák néptánccsoport oktatója. De csupán három éve tekintenek rá úgy, mint saját tulajdonú otthonra. Voltak ugyan korábban építési terveik, hogy kertes házban nőhessen fel Mátyás és Vince, ám amióta kétlaki életet élnek, okafogyottá vált az építkezés gondolata.
„Még leánykoromban adtam le a kérést az ifjúsági lakásra, s egyszer csak kérdezték, hogy kiegészítjük-e a dokumentációt a családdá alakulással. Nemcsak hogy kiegészítettük, de ide is költöztünk” – meséli Annamari a történetét az ifjúsági lakásnak. „Aztán annyira megszerettük, s az életformánkhoz kell a városi lakás, hogy két éve a nagyszüleim falusi házát felújítottuk, s akkor így kettős életünk van: azt meghagytuk teljesen falusinak, rongyszőnyeggel, régi bútorokkal, júniustól iskolakezdésig ott lakunk. S ez így jól kiegészíti egymást, a nyarak ott, a telek pedig itt találnak.”
Aktív társasági élet a konyhában
Hangulatos karospad csábít leülésre a ház lelkének számító konyhában, szeletelt téglával kirakott fal teremt melegséget, sehol egy hideg csempe, ami a szemet szúrja. „Amíg nem vettük meg a lakást, szinte semmit nem módosítottunk rajta, egyedül a konyhát és az előszobát burkoltuk újra, mert csempe volt, s azt nagyon nem szerettem” – mondja a ház asszonya. „A saját kezünkkel raktuk fel ide a téglát Annamarival” – teszi hozzá Levente, aki ekkor ugrik haza egy rövid kávéra.
Története van minden darabnak
A konyhapult fölött mívesen munkált bögrék, a szebbiken közös „gyermekük”, a Vadrózsák tánccsoportból alakult Lelkes Zenekar. A kínai (nagy) fal színes ajándékait Levi hozta Annamarinak, 2006-ban táncolt ott, még a Pipacsokkal. Esténként gyakran ülnek vendégek a konyhaasztal körül, a tánccsoport „kirepült” tagjai rendszeresen visszajárnak. „Ezek a fiatalok a gyerekeink lehetnének, de felhívnak, hogy jövünk kávézni. Vagy este beugrunk egy pohár borra” – mesélik felváltva.
Az előszobát díszítő fotók régi sófalvi tánctáborok emlékét őrzik, a Heveder prímásának kicsi fia puszilózik sok éve egy tündéri, sátoros cigánylánnyal. A hosszú folyosó fotóin Vince és Mátyás muzsikál – a „dülöngélő” keretek jelzik: itt bizony gyakran repül a labda…
A fekete pianínó nemcsak a nappali éke, de már a hatéves Vince is használja, gyakran leül eléje, „anya, hova tegyem az ujjam?” – felkiáltással. A hangulatos agyagszobrok Kádár-Dombi Péter alkotásai, helyeik mindegyre változnak a lakásban. Az éjfekete komód Annamari dédszüleié volt, jól passzol a lapos tévé kontrasztjával. A polcon aprócska brácsa, a falon pasztell árnyalatú akvarellek mutatják, szeretik a művészeteket – meg a rendet – ebben a családban.
A kis kanapén horgolt terítő, néhány színes párna. Most volt a gyep nyírva – viccelődik Levente – de jó lenne egy dolgozószoba is, ahol füstölögni lehet – teszi hozzá a bajsza alatt, halkan.
Ahol Ünnep az ünnep
„Vasárnaponként a két tata mindig itt ebédel, gyönyörűen megterítem az asztalt, karácsonykor pedig különösen szépen terítek, ha csak négyesben étkezik a család, akkor is. Nekem ezek fontos dolgok” – magyarázza a családanya. De a beszédes nevű Lelkes Zenekarral és néhány régi táncossal is megülik a karácsonyt. Most mind fent vannak Kolozsváron – mondják beletörődve az élet rendjének folyásába. Hiányoznak – sóhajt Annamari a szóval.
Feltöltődve köszönünk el Józsáéktól, ismét megállapítva: mennyi mindent mesél az emberről a lakása. S bár még odébb a karácsony, lelki szemeink előtt látjuk az ünnepi estét, amikor hazakerülnek a fiatalok, s egymás hegyén-hátán üldögélnek egykori táncoktatóik „annamaris” alapossággal ünnepivé varázsolt nappalijában: egy jó pohár bor mellett, ízléssel díszített fenyő illatában, a találkozás örömével, éjszakába nyúló hegedűszóval, népdallal, lélektől lélekig ható örömmuzsikával.
korábban írtuk
Kreatív embernek kreatív – és költséghatékony – a háza
Régi csűr deszkáiból újragondolt, mesés kapun át érkezünk Koszta Ignácz fenyédi szalmaházába. Az ügyeskezű hobbiasztalos foglalkozása szerint zenetanár, de mindent IS csinál. Két évig tanulta a szalmaház építésének módját, s az összes bútor a keze munkáját dicséri. Az, hogy egész télen százötven (!) lejt költenek fűtésre – még a szigetelőanyagok iránt kevésbé érdeklődők számára is megéri a tovább olvasást – és gondolást. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. novemberi lapszámában jelent meg.)
