Ritka, de nem lehetetlen, hogy valaki fiatalon megtalálja hivatását. Kitűnő példa erre András Katalin, aki huszonnégy évesen saját táncstúdióval büszkélkedhet, és céltudatossága, motiváltsága példaértékű. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Nagyon sokszor érezzük, hogy létfontosságú a lassítás, a jelen pillanat megélése, a testünkkel való jó kapcsolat és az a fajta rugalmasság, amely átsegít a nehéz élethelyzeteken. Antal Aliz ezt a lelassulást kereste, amikor rátalált a Nia-táncra.
A Krónika szerkesztőségének „legcsajosabb” tagja, szereti a színeket, a miniket és a magas sarkú cipőket. Bede Laura a hétköznapokon is elegáns – de sosem hivalkodó –, ám amikor „kiöltözik” jeles alkalmakkor, bizony minden szempár rászegeződik.
Friss, üde, vibráló egyéniség, tele alkotóenergiával és vulkánként kitörő erővel. Ádám Julcsi számára a test és a lélek harmóniája elengedhetetlen a mindennapokban. A tánc a létezés egyik formája, a zene pedig egy kapocs, mely összeköti az embereket.
Az erdélyi táncházmozgalom egyik zászlóvivője Orendi István, az Erdélyi Táncháztalálkozó újjáélesztője. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Cseke Ágnes tízévesen került a tánc szépséges és rögös útjára Budapestre, majd huszonhárom év után jött haza, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola balett-tanára. Hazatérni sokszor bátorság, és adott esetben a keskenyebb út vállalását is jelenti.
Mozgás, öröm, agytorna – röviden így lehetne összegezni a szenior tánc lényegét, amely nemcsak a testet, hanem a lelket és az elmét is frissen tartja. Kutatások szerint a szenior tánc 76 százalékban késlelteti az Alzheimer-kór megjelenését.
Messziről felismerem. Van benne valami titokzatos báj és elegancia. Bálint Hanna óvodás kora óta követi céltudatosan álmait. „Úgy élek, hogy híres táncos leszek” – mondja az ifjú csíkszeredai hölgy.
A nő hat alma – határtalanul áradó női erő címmel hívta kerekasztal-beszélgetésre a Lemanguria Élettánc Egyesület az udvarhelyszéki nőket. Erről kérdeztem a Lemanguria szemlélet és módszer udvarhelyi „nagykövetét”, Benczédi Zselykét.
Nem különc, de a maga nemében különleges ember, vallja Ruszuly Ervin táncos, koreográfus, aki feleségével együtt a székelyudvarhelyi TÉR összművészeti központ megálmodója és létrehozója. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
A családi legendárium szerint 10 hónaposan, a rácsos kiságyba kapaszkodva már zenére táncoltam. Nagyon muzikális családban nőttem fel, mindenki játszott hangszeren, a néptánc a fiatalságom erős háttérországát adta.
Táncot tanít, közösséget épít, és népi hagyományainkat próbálja átörökíteni a székelyudvarhelyi gyerekekbe immár negyedszázada. A Kékiringó néptánccsoport alapítója a Magyar Kultúra Lovagja is, ám tanítványainak ő csak egyszerűen Tanci.
Több éven át büszkeséggel fedezhettük fel a bécsi újévi koncert tévéközvetítését nézve. A bécsi opera kis-szólistájával, a sepsiszentgyörgyi születésű Ledán Eszterrel megvalósult és elengedett álmokról beszélgettünk.
Ikonikus kultúrkocsmája volt Székelyföldnek a G., az évek során felvonult az igényes alternatív kultúra színe-java. De hová térhetünk be most, ha érdekelne egy kis kulturális csemege, vagy, ha csak sö..., azaz találkozásra szomjazunk helyi barátokkal?
Nem való a mi otthonunk a lapba – szabadkozik Nemes Annamária, a székelykeresztúri ifjúsági lakás ajtajában, de mi sem hagyjuk lebeszélni magunkat olyan könnyedén és gyorsan.
1978 őszén Székelyudvarhelyen rendezték meg a világ első táncháztalálkozóját, majd 2017 őszén jelentkezett az első „újabb kori” Erdélyi Táncháztalálkozó, ugyancsak Székelyudvarhelyen. A két dátum között eltelt majdnem négy évtized alatt rengeteg változás történt, de a táncházas lét és életérzés köszöni szépen, él és virul. Mit nyújt ez a közeg tagjainak? Mennyire határozza meg ma az értékrendet? Olyanoktól kérdeztük, akiknek lételemük ez a világ.
A tánc valóban egyetemes nyelv – bizonyosodtam meg róla újdonsült néptánc tanulóként magam is, s ebből a meggondolásból kiindulva kérdeztem egy rendszeresen néptáncolni járó páros női tagját arról, hogy mit nyújt számára a néptánc. Miért érdemes időt szánni rá? Megerősített benne: sosincs késő a néptánctanuláshoz sem.
Lemondás, fájdalom, koplalás és rivalizáció a tüllszoknyák látványos világa mögött. A filmekben általában ez a kép rajzolódik ki a balett világáról, a balerinák és balerinok életéről. Nagy Ingriddel, a Kolozsvári Román Opera balettkarának táncosnőjével beszélgetve próbáltuk kideríteni, milyen Erdélyben egy balerina élete. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. szeptemberi lapszámában jelent meg.)
Alkotó ember, aki figyel a belső hangjára, és hisz abban, hogy test és lélek mindig és mindenben összekapcsolódik. Nem véletlen az sem, hogy olyan munkák találják meg, olyan hivatást választ magának, ami a lélekkel is foglalkozik.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.
Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.
Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.
Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.