Friss, üde, vibráló egyéniség, tele alkotóenergiával és vulkánként kitörő erővel. Ádám Julcsi számára a test és a lélek harmóniája elengedhetetlen a mindennapokban. A tánc a létezés egyik formája, a zene pedig egy kapocs, mely összeköti az embereket.
Az erdélyi táncházmozgalom egyik zászlóvivője Orendi István, az Erdélyi Táncháztalálkozó újjáélesztője. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Cseke Ágnes tízévesen került a tánc szépséges és rögös útjára Budapestre, majd huszonhárom év után jött haza, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola balett-tanára. Hazatérni sokszor bátorság, és adott esetben a keskenyebb út vállalását is jelenti.
Mozgás, öröm, agytorna – röviden így lehetne összegezni a szenior tánc lényegét, amely nemcsak a testet, hanem a lelket és az elmét is frissen tartja. Kutatások szerint a szenior tánc 76 százalékban késlelteti az Alzheimer-kór megjelenését.
Messziről felismerem. Van benne valami titokzatos báj és elegancia. Bálint Hanna óvodás kora óta követi céltudatosan álmait. „Úgy élek, hogy híres táncos leszek” – mondja az ifjú csíkszeredai hölgy.
A nő hat alma – határtalanul áradó női erő címmel hívta kerekasztal-beszélgetésre a Lemanguria Élettánc Egyesület az udvarhelyszéki nőket. Erről kérdeztem a Lemanguria szemlélet és módszer udvarhelyi „nagykövetét”, Benczédi Zselykét.
Nem különc, de a maga nemében különleges ember, vallja Ruszuly Ervin táncos, koreográfus, aki feleségével együtt a székelyudvarhelyi TÉR összművészeti központ megálmodója és létrehozója. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
A családi legendárium szerint 10 hónaposan, a rácsos kiságyba kapaszkodva már zenére táncoltam. Nagyon muzikális családban nőttem fel, mindenki játszott hangszeren, a néptánc a fiatalságom erős háttérországát adta.
Táncot tanít, közösséget épít, és népi hagyományainkat próbálja átörökíteni a székelyudvarhelyi gyerekekbe immár negyedszázada. A Kékiringó néptánccsoport alapítója a Magyar Kultúra Lovagja is, ám tanítványainak ő csak egyszerűen Tanci.
Több éven át büszkeséggel fedezhettük fel a bécsi újévi koncert tévéközvetítését nézve. A bécsi opera kis-szólistájával, a sepsiszentgyörgyi születésű Ledán Eszterrel megvalósult és elengedett álmokról beszélgettünk.
Ikonikus kultúrkocsmája volt Székelyföldnek a G., az évek során felvonult az igényes alternatív kultúra színe-java. De hová térhetünk be most, ha érdekelne egy kis kulturális csemege, vagy, ha csak sö..., azaz találkozásra szomjazunk helyi barátokkal?
Nem való a mi otthonunk a lapba – szabadkozik Nemes Annamária, a székelykeresztúri ifjúsági lakás ajtajában, de mi sem hagyjuk lebeszélni magunkat olyan könnyedén és gyorsan.
1978 őszén Székelyudvarhelyen rendezték meg a világ első táncháztalálkozóját, majd 2017 őszén jelentkezett az első „újabb kori” Erdélyi Táncháztalálkozó, ugyancsak Székelyudvarhelyen. A két dátum között eltelt majdnem négy évtized alatt rengeteg változás történt, de a táncházas lét és életérzés köszöni szépen, él és virul. Mit nyújt ez a közeg tagjainak? Mennyire határozza meg ma az értékrendet? Olyanoktól kérdeztük, akiknek lételemük ez a világ.
A tánc valóban egyetemes nyelv – bizonyosodtam meg róla újdonsült néptánc tanulóként magam is, s ebből a meggondolásból kiindulva kérdeztem egy rendszeresen néptáncolni járó páros női tagját arról, hogy mit nyújt számára a néptánc. Miért érdemes időt szánni rá? Megerősített benne: sosincs késő a néptánctanuláshoz sem.
Lemondás, fájdalom, koplalás és rivalizáció a tüllszoknyák látványos világa mögött. A filmekben általában ez a kép rajzolódik ki a balett világáról, a balerinák és balerinok életéről. Nagy Ingriddel, a Kolozsvári Román Opera balettkarának táncosnőjével beszélgetve próbáltuk kideríteni, milyen Erdélyben egy balerina élete. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. szeptemberi lapszámában jelent meg.)
Magába vetett hitét a táncból, a közönségből és a megérdemelt sikerekből meríti. Melles Endre fiatal tánckarvezető és előadóművész, a Háromszék Táncegyüttes oszlopos tagja. A néptánc és a vele járó életforma elfogadóvá tette nemcsak a színpadon, hanem az életben is. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júniusi lapszámában jelent meg.)
A tánc géniusza. 1994-ben léptek fel az Eurovíziós Dalfesztiválon a Riverdance formációval, ami annyira látványosra sikerült, hogy beírták magukat a történelembe. A Riverdance nevet később a Lord of the Dance váltotta, Michael Flatley pedig nem csak alapította-, de rendezi és vezeti a csapatot a mai napig is. Május 19-ei, sepsiszentgyörgyi fellépésük apropóján beszélgettünk vele.
Lételeme a tánc. Nemcsak a zene, minden hang mozgásba hozza Macaveiu Blankát. Bár ritmikus gimnasztikával kóstolt bele a mozgás világába még gyerekként, végül a kortárs tánc mellett kötött ki. Megalapította a Navarra Dance kortárs tánccsoportot, ahol lassan tíz éve formál táncosokat a háromévesektől a tinédzserekig. S bár legtöbbünk még csupán ízlelgeti a kortárs tánc fogalmát, Blanka minden eszközével arra törekszik, hogy megszerettesse velünk ezt a világot.
Szülői kötelességünk, hogy tudjuk, milyen jogok illetnek meg akkor, ha iskolai bullying áldozata a gyermekünk, és azt is, hogyan szerezhetünk érvényt ezeknek. Ebben a hónapban erről beszélgettünk Lukácsi Katalin ügyvéddel.
Családi életünk fenekestül felfordulni látszik. Minden rendben van, minden rendben van – mantrázom –, hisz mindezek a változások a mi vállalásaink. Alapjaink szilárdak. Mégis kétségbeesett, indulatait uralni képtelen gyermekké degradálódom.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Három és fél éve vannak gyermekeink, és máris sikerült egyszer eljutni a tengerre. Azaz nyaraltunk egy akalommal. Vagyis nyargaltunk: fel-alá a parton egy másfél évessel, négyhónapos terhesen. Nyilván, naponta alakultak ki érdekes helyzetek.
Az első randinkon azt mondja, szép vagyok. Félrenézek, mintha nem is hallanám, mit mond. Túl vagyok már sok-sok bántáson ahhoz, hogy óvatos legyek. Mélybarna szemeit tekintetembe fúrja, és úgy mondja: Tényleg szép vagy! Zokogni kezdek.
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
„Nagy segítség lenne, ha segítenétek összegyűjteni az építőkockákat!” – mondtam egy este, észre sem véve, hogy duplán nyomatékosítom a segítségkérést. P. lazán vissza is dobja a labdát: „és ha te segítenél összegyűjteni, az nekünk lenne segítség”.
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Természetszeretet, szabadságvágy, bátorság, önazonosság – néhány jelző, ami eszembe jut a csíkszeredai születésű, Sepsikőröspatakon élő Tamás Kincsőről. Kétgyermekes anya, háromkötetes prózaíró és gyógyszerész.
Készülőben a vihar. A nappali kánikula melege még ott settenkedik a lakásban. Az udvaron végig-végigseprő szél feszültséget keltve hatol be a nyitott ablakon. Mint egy erőteljesen visszatartott lélegzet, melyet egyedül az eső képes felszabadítani.
Az erdélyi táncházmozgalom egyik zászlóvivője Orendi István, az Erdélyi Táncháztalálkozó újjáélesztője. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Szinte minden nő egy kicsit testképzavaros. Miért? Mert nem szokásunk tükörbe nézni. Mert nem bátorítottak, tanítottak meg elfogadni és szeretni magunkat. Sokszor az önelfogadás első lépése egyszerűen az, hogy merjünk belenézni a tükörbe.
Világpremiernek számító divatbemutatónak adott helyet Marosvásárhelyen az állatkert oroszlánketrece.
Egy házsor, kis kerti kapukon átjárható rokonlátogatási lehetőségekkel – ebben a megtartó falusi környezetben nőtt fel Köllő Miklós gyergyócsomafalvi műépítész, így, amikor családot alapított, számára is egyértelmű volt, hogy hazaköltözzön.
Olyan különleges helyen élünk itt Erdélyben, hogy a málnát, szedret és áfonyát akár a kertből, akár az erdőből is leszedhetjük. Gazdagság, hogy sokszor ismerőstől kapjuk, vesszük a bogyós gyümölcsöket, aki azt is elmeséli, idén milyen lett a termés.
A fókuszpont lényege nem az, hogy elrejtsd magad. Hanem, hogy megmutasd azt, ami szép.
A bőrünk, hajunk és körmeink egészségét nem csak külsőleg, hanem a táplálkozásunkkal is erősíthetjük. Nem kell számtalan táplálékkiegészítőt szedni, csupán egy kis tudatosságra van szükség az étkezés, a folyadékbevitel terén.
Megmosolyogtató olykor hallani, hogy Székelyföldön még a hal ellen is az a kifogás, hogy halízű. Ha a tájainkon nem szokványos ételt főzünk, olyan, mintha utaznánk. Kulturálisan biztosan ezt tesszük, megismerjük más népek ételeit, azok elkészítési módját.
Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.