• Fotó: Bicsak Gergő
– Ha nincs a kezdeti baróti impulzus, szerencsés találkozás a balettel, szerinted merre alakul az életed?
– Ezt, ugye, nem tudhatjuk, én azonban nagyon hiszek benne, hogy azt, amiért születtünk, amit bevállaltunk erre az életünkre, ha kerülőutakon is visszük véghez, de nem kerülhetjük ki.
– Mi a legkorábbi érzés-emléked a balett kapcsán?
– Az, amikor a nővérem, Csilla bemutatta a családnak, amit éppen tanult, és csodálattal néztem őt. Érdekes módon bennem akkor nem fogalmazódott meg, hogy ezt én is szeretném csinálni. Példakép volt ő akkor számomra. Amikor tízévesen felvételt nyertem a Magyar Táncművészeti Egyetemre (akkor még főiskola volt), nem tudtam, hogy balettozni fogok, csak azt, hogy tánc lesz.
Amikor először szembesültem azzal, hogy vannak olyan évfolyamtársaim, akik komoly balettalapokkal rendelkeznek, megijedtem.
Egy év alatt azonban a legjobbak közé balettoztam fel magamat. Nagyon megszerettem, ahogyan éreztem és láttam a testemen, milyen jól veszi az akadályokat, és gyors ütemben fejlődik technikailag.
– Mi a balett tulajdonképpen?
– Az én megfogalmazásomban a táncművészeti műfajok császára. Olyan táncművészeti forma, amely magasszintű technikai bravúrokkal vált ki csodálatot az emberekből. Különösen ismert a precizitásról, az eleganciáról és a figyelmes-fegyelmezett magatartásáról. Egyfajta lírai kifejezésmód, ahol a szépség, az emberi érzelmek és a fizikai teljesítmény egyensúlyban jelennek meg, létrehozva egy egységes harmóniát.
– A fizikai határok állandó feszegetése, alku a testtel, hogy még erre is képes vagy? Egyfajta folyamatos fölfelé, fény felé lépegetés? Zene, amelyben a test a hangszer, a lélek a húr? Igazítsd ki laikus elképzelésemet. Mi a saját balett-definíciód?
– Ezek mind benne vannak. A balett csodás eszköz arra, hogy kifejezzük lelkünk valódiságát. A test határainak feszegetése napi szinten a lélek határainak feszegetését is jelenti. Hogyan dolgozod fel a sikert, a kudarcot, hogy valami sikerül avagy nem sikerül? Azt mondanám, hogy a balett által a test és a lélek együtt edződik.
– Ma már inkább táncművészként szeretsz magadra gondolni, nem balerinaként. Mitől félsz leginkább?
– A sérülésektől, és attól, hogy idő előtt kell abbahagyni azt, amiért az egész gyermekkoromat feláldoztam.
– Lehet-e szomorúan táncolni? Tánc közben milyen érzelmi folyamatok zajlanak? Feszült koncentráció, és mi még?
– Egy táncművész az érzelmek színes skáláját éli meg. Ahogyan a színészek is sokféle szerepkörben közvetítenek érzelmeket, ez a táncosok esetében sincs másképp. A legszebb nonverbális kommunikáció, amikor a testeddel mesélsz és fejezel ki érzelmeket. Az igazi és őszinte jelenlét művészete. Olyan formája az önkifejezésnek, amely segít feszültséget oldani, közelebb kerülni a saját belső világunkhoz.
– Ha a balettre gondolsz, kérlek, mondj egy színt, egy illatot, egy épületet, egy tájrészletet – tegyük kicsit képszerűbbé!
– Fehér, a tisztaság jelképeként. Rózsaillat, a különlegessége miatt. A Magyar Állami Operaház. Tájrészlet: egy napsütötte tópart, a tóban két gyönyörű hattyú játszadozik, szerelmeskedik…
• Fotó: Székely Szabolcs / Művészeti Népiskola
– Egy évet a Honvéd táncszínház tagja voltál, aztán a világhírű Experidance-szel bejártad a fél világot. Balett és néptánc, külön és elegyítve. Az első inkább légies, nem evilági, kecses mozdulatok sora, azt dokumentálja, hogy az ember ilyen finom rezdülésekre is képes a testével. Ehhez képest a néptánc életszagú, zsong benne a vitalitás, dübörgő, más energiákat közvetít. Hogyan viszonyulsz ehhez a kettősséghez?
– A kettő gyönyörűen kiegészíti egymást. A balett az alapja minden táncművészeti műfajnak. Szerencsés vagyok, hogy ennyire erős balett alapokkal rendelkezem. A szakma legjobb mesterei között csiszolódtam az egyetemen, aztán szakmailag kiváló vezető táncművészekkel dolgozhattam együtt.
Megtanított az emelkedett, kecses, nőies, precíz mozgásra.
A néptánc, ahogyan te is fogalmazol, életszagúbb, természetesebb. Azt mondanám, hogy a balettnek köszönhető testtudatosság segített a néptáncot tudatosabban, tisztábban magamévá tenni, míg a néptánc élettel telibbé tette a balettos előadásmódomat.
– Aztán a Győri Nemzeti Színház tánckara következett. Még kisebb prózai szerepeket is kaptál. Egyik podcastben meséltél erről. Az hallatszott ki, hogy nagyon szeretted ott. Igaz ez?
– Igen, a győri éveim azt leszámítva, hogy közben elváltam, összességében élménydúsak voltak. Dolgozhattam a méltán híres Győri Balett akkori kiváló csapatával is egy szuper projektben. Együtt nyitottuk meg az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) sok ezer ember előtt, a győri ETO Stadionban. Eljutottam Izraelbe, a Szentföldre, ami életem legjobb utazása volt, főként lelkiekben.
– Később, a szintén táncos testvéred hívására hazajöttél, együtt vezetitek a Művészeti és Népiskola balett szakát. Több, mint százhúsz gyermeket tanítotok. Sikereiteknek híre van, a magas szintű szakmaiságot folyamatosan újabb képzésekkel emelitek. Magyarországon többet éltél. Milyen hazajönni? Megérkeztél, vagy beszorultál két világ közé?
– A hazatérés szándéka nem egyik napról a másikra fogalmazódott meg bennem. Próbáltam MAGamra figyelni, hogy a belső iránytűm merrefele visz. Az semmiképp nem szerencsés, ha az ember elkeseredésből, dühből, sértettségből hozza meg döntéseit. Jó érzés volt bennem, amikor meghoztam ezt a döntést. Itthon sokféle projekt talált/talál meg. Voltak, vannak nehézségek, igyekszem mindenből a lehető legjobbat kihozni.
– És most, huszonhárom év után, hogy a régen szétszakadt család egymás közelében él (hiszen édesanyád a tanulóéveid alatt veled volt), visszaad valamit az idő az elveszített családi egységből, ami a tanulásod miatt kialakult?
– Bepótolni azokat az éveket, a gyermekkori hiányállapotokat feltölteni, nem hiszem, hogy teljes mértékben lehetséges. Hálás vagyok, hogy vagyunk egymásnak, hogy a sok önmunkának van pozitív hatása a családunkra. Nem vagyunk tökéletesek, hazudnék, ha túlságosan szépíteném magunkat. József Attilától tudjuk, azt hogy „Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat”..., a család a legjobb színtér arra, hogy árnyékrészeinket meglássuk, s személyiségünk fejlődésére használjuk. Tanuljuk és tanítjuk egymást.
– A színpadtól az oktatásig mennyire rögös az út? Melyek a nehézségei és a szépségei ennek a munkának?
– Szerencsés, ha nem külső kényszer hatására kell meghozni a döntést. Szabadon döntöttem, és örömmel kezdtem el tanítani és tanulni a nővéremtől is, aki már jártas volt ebben. Meg szoktuk beszélni, hogy mi legyen a következő lépés. Minden órán együtt vagyunk, van, hogy ő tanít, s én asszisztálok, van, hogy én tanítok, és ő asszisztál. Általánosan tíz-húsz fősek a csoportjaink.
Balettot tanítani nem könnyű, hiszen nagy kitartást, elszántságot követel még így is, hogy alapfokon tanulják, akik hozzánk járnak.
Viszont pont ezért van nagy szükség arra, hogy figyelmet-fegyelmet, testtudatot tanuljanak a mai kütyüs világban. Az előadásokra való felkészülések nagy kihívás elé állítanak. Ennyi gyermeket összerendezni nagy feladat. Kisebb-nagyobb gubancok mindig adódnak, ezeket meg kell oldani… A szépsége? A Diőtörőnk.
– Nemrég új feladatot kaptatok, a szenior táncfoglalkozást. Több feladat több energiát feltételez...
– Nagyon szeretjük a szenior táncfoglalkozásokat. Ott is sokan vannak, nyolcvannál többen, nagy figyelmet igényel részünkről, de annyi szeretet vesz körül minket, hogy ha el is fáradunk, mégis feltölt az az atmoszféra. Létrejön egy adok-kapok egyensúly.
– Táncterápiában is gondolkodsz, új képzéseket tervezel... Mi a konkrét cél?
– Jönnek a sugallatok, ez is egy ilyen megérzésféle. Tartottam már olyan jellegű foglalkozásokat, amelyek a mozgás, a tánc által segítenek előhívni az érzelmeket. Nagyon jó hatással voltak azokra, akiknek tartottam és rám is.
Görcsösen nem akarok már semmit, hiszen amit erőltetni kell, azt nem kell erőltetni.
Fontos a minőség, ha adok és ha kapok is. Budapesten és Svájcban néztem ki posztgraduális képzéseket, egyelőre nem látom át a hogyanokat, de hiszek az isteni gondviselésben.
• Fotó: Székely Szabolcs / Művészeti Népiskola
– Hogyan gyógyít a tánc? Tudjuk, hogy ma már van zene-, mese-, művészet-, irodalomterápia, igen sok terület felfedezte a tevékenysége terápiás hasznát. És téged is gyógyít?
– Manapság valóban reneszánszát éli az önismeret, a különféle terápiás megoldások. Nekem húszéves koromban indult ez a folyamat, amikor elkezdtem érdeklődni a lélek iránt tudatosan. A testemmel való, komoly önmunka ekkorra már tíz éve tartott. A test mindent elraktároz.
Nem tudjuk megfogalmazni, elnyomjuk vagy nem is beszélünk érzelmeinkről. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek.
A művészeti nevelés fontosságát prof. dr. Bagdy Emőke is hangsúlyozza, hiszen ahhoz, hogy mindkét agyféltekénk használatban legyen, adott esetben koherens formát tudjon ölteni, nem elég, ha csak az okos agyunkat (bal agyfélteke) használjuk. Szükség van az érzelmekre is (jobb agyfélteke), amit kifejezetten a különféle művészetek által hozhatunk felszínre.
Sok esetben verbálisan nehéz kimondani, ezért a testünk csodásan segíthet a mozgás, a tánc által.
Igen. Határozottan gyógyít a tánc, tudományos szempontok alapján is. Az egyik ilyen fontos mechanizmus az endorfinok (boldogsághormon) termelődése, továbbá csökkenti a kortizolt (stresszhormon). Mondhatni, hogy a tánc természetes antidepresszáns. Nyilván más, amikor csak táncolunk saját örömünkre, vagy ha terápiás céllal megyünk el egy táncterápiás foglalkozásra.
– Hogy érzed, amiben most vagy egy állomás vagy nyugvópont?
– Határozott kijelentést erre vonatkozóan nehezen tudok mondani, hiszen amikor férjhez mentem, akkor is egy életre terveztem… Túlzottan ragaszkodni veszélyes. Megengedni, hogy az isteni gondviselés rendezzen, megtartani az alap értékrendszert, de nem félni a változásoktól. Az ember érzelmei sem konstansak, folyamatos változás, jó esetben fejlődés az élet maga is.
– Van különbség számodra a fontos és a lényeges között? A két szó közötti intervallumon hol a tánc helye? Van-e a tánc fölött még valami?
– Ha azt mondom, hogy fontos számomra a tánc, akkor egy külső meghatározó jelzővel látom el, de ha azt mondom, hogy a tánc az én lényegem, akkor már egy mélyebb belső tartalmat nyer. Ennek értelmében a lényeges szóhoz sokkal közelebb áll. A tánc maga is transzcendens, de mégis van „fölötte” valami, az a minőség, ami elérhetetlen, de épp a tánc által érinthető meg. Hívhatjuk ezt Istennek, vagy az Abszolútnak, vagy akár a Végtelen szeretetnek.
– Állítható, hogy a balettel/tánccal (is) képes a táncos megérezni valamit a transzcendensből?
– Abszolút. A balett, a tánc ilyen formában számomra az, amikor a lélek a testen keresztül imádkozik.
