Idegenben, még ha az „csak” az édesanyánk, Budapest, keresi az ember a földit, szemmel, füllel, szívvel. Lehet-e az embernek két hazája? Mekkora dolog, ha a diák megtanulja hallani a csöndet? Erről is beszélgettünk Gáspár Kata Ágnes zongoratanárnővel.
Táncot tanít, közösséget épít, és népi hagyományainkat próbálja átörökíteni a székelyudvarhelyi gyerekekbe immár negyedszázada. A Kékiringó néptánccsoport alapítója a Magyar Kultúra Lovagja is, ám tanítványainak ő csak egyszerűen Tanci.
Több éven át büszkeséggel fedezhettük fel a bécsi újévi koncert tévéközvetítését nézve. A bécsi opera kis-szólistájával, a sepsiszentgyörgyi születésű Ledán Eszterrel megvalósult és elengedett álmokról beszélgettünk.
Ikonikus kultúrkocsmája volt Székelyföldnek a G., az évek során felvonult az igényes alternatív kultúra színe-java. De hová térhetünk be most, ha érdekelne egy kis kulturális csemege, vagy, ha csak sö..., azaz találkozásra szomjazunk helyi barátokkal?
Nem való a mi otthonunk a lapba – szabadkozik Nemes Annamária, a székelykeresztúri ifjúsági lakás ajtajában, de mi sem hagyjuk lebeszélni magunkat olyan könnyedén és gyorsan.
1978 őszén Székelyudvarhelyen rendezték meg a világ első táncháztalálkozóját, majd 2017 őszén jelentkezett az első „újabb kori” Erdélyi Táncháztalálkozó, ugyancsak Székelyudvarhelyen. A két dátum között eltelt majdnem négy évtized alatt rengeteg változás történt, de a táncházas lét és életérzés köszöni szépen, él és virul. Mit nyújt ez a közeg tagjainak? Mennyire határozza meg ma az értékrendet? Olyanoktól kérdeztük, akiknek lételemük ez a világ.
A tánc valóban egyetemes nyelv – bizonyosodtam meg róla újdonsült néptánc tanulóként magam is, s ebből a meggondolásból kiindulva kérdeztem egy rendszeresen néptáncolni járó páros női tagját arról, hogy mit nyújt számára a néptánc. Miért érdemes időt szánni rá? Megerősített benne: sosincs késő a néptánctanuláshoz sem.
Lemondás, fájdalom, koplalás és rivalizáció a tüllszoknyák látványos világa mögött. A filmekben általában ez a kép rajzolódik ki a balett világáról, a balerinák és balerinok életéről. Nagy Ingriddel, a Kolozsvári Román Opera balettkarának táncosnőjével beszélgetve próbáltuk kideríteni, milyen Erdélyben egy balerina élete. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. szeptemberi lapszámában jelent meg.)
Magába vetett hitét a táncból, a közönségből és a megérdemelt sikerekből meríti. Melles Endre fiatal tánckarvezető és előadóművész, a Háromszék Táncegyüttes oszlopos tagja. A néptánc és a vele járó életforma elfogadóvá tette nemcsak a színpadon, hanem az életben is. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júniusi lapszámában jelent meg.)
A tánc géniusza. 1994-ben léptek fel az Eurovíziós Dalfesztiválon a Riverdance formációval, ami annyira látványosra sikerült, hogy beírták magukat a történelembe. A Riverdance nevet később a Lord of the Dance váltotta, Michael Flatley pedig nem csak alapította-, de rendezi és vezeti a csapatot a mai napig is. Május 19-ei, sepsiszentgyörgyi fellépésük apropóján beszélgettünk vele.
Lételeme a tánc. Nemcsak a zene, minden hang mozgásba hozza Macaveiu Blankát. Bár ritmikus gimnasztikával kóstolt bele a mozgás világába még gyerekként, végül a kortárs tánc mellett kötött ki. Megalapította a Navarra Dance kortárs tánccsoportot, ahol lassan tíz éve formál táncosokat a háromévesektől a tinédzserekig. S bár legtöbbünk még csupán ízlelgeti a kortárs tánc fogalmát, Blanka minden eszközével arra törekszik, hogy megszerettesse velünk ezt a világot.
Az őrkői Mocsel családot táncos, néprajzos körökben jól ismerik – nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is: négy generáció óta a Sepsiszentgyörgy melletti cigánytelep legjobb táncosai, akik nemcsak mulatni szeretnek, hanem tudatosan hirdetik, hogy számukra fontos a hagyományos cigány tánc továbbörökítése. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. januári lapszámában jelent meg.)
Finom, visszafogott jelenség, szavaiban – akárcsak a mozdulataiban – mélység van és őszinteség. A Székelyudvarhelyről indult néptáncos Magyarországon ért révbe, tehetségét és tudását a világ számos pontján megmutatta, és mostanában valami újra vágyik.
Vannak emberek, akikkel élmény beszélgetni, Ádám Júlia, avagy Julcsi pontosan ilyen. Sokoldalú, üde, kedves és gyönyörű. Igazi egyéniség, aki határozottan tart célja felé: néptáncol, hangszeren játszik, vegán blogger. És egy kicsit divatdiktátor is. De ez csak úgy zárójelben. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. októberi lapszámában jelent meg.)
Szabad-e imádkozás közben dohányozni? – intézi a kérdést a viccben a ferences szerzetes a jezsuitához. Nem, de nagyon üdvös dolog még dohányzás közben is imádkozni – hangzik a frappáns válasz. András Csaba, a marosvásárhelyi egyetemisták fiatal lelkésze tánc és tortasütés közben is tud kapcsolódni Istenhez. A Rómából hazatért jezsuita szerzetest művészi látásmódról, szépérzékről és álmokról kérdeztük.
Deák Gyula Levente szeptemberben kapta meg a magyar állam Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetését 27 éves munkája elismeréseként. A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes vezetője, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke arra törekszik, hogy a néptánc a korral haladva találja meg méltó helyét az egyre átalakuló világunkban. (Cikkünk a Nőileg magazin 2017. novemberi lapszámában jelent meg.)
Népdalénekes, akinek a kisugárzása már akkor megragadott, amikor a márciusi lapszámunk Kopogtató rovatához férjével kalauzolt végig sepsiszentkirályi házukban. Ízig-vérig néptáncos, gyerekeket tanít hagyományainkra, életben tartja mindazt, ami gyerekkorában beléje ívódott.
Mikor táncoltál utoljára? Házibuliban, étterem táncparkettjén vagy esküvőn? Ami egy évtizede még elkerülhetetlen része volt egy szórakoztató estének, egy nagyobb családi, baráti összejövetelnek, hirtelen eltűnt a hétköznapokból. És főként az ünnepeinkből.
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
E havi címlapinterjúnk olyan mély gondolatokat hordoz, hogy talán többször is érdemes elolvasni ahhoz, hogy igazán át tudjuk engedni magunkon. Elsőre mindenkit más fog meg, attól függően, kinek milyen küzdelemben volt, van része...
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Az elmúlt hetekben a Nőileg hírlevelének feliratkozói körében is kutattuk a videófogyasztási szokásokat. Ezúton is köszönjük annak a csaknem 1000 felhasználónak, akik idejüket nem sajnálva válaszoltak a kérdésekre.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.