Erdélyben évtizedek óta hagyománya van a néptánctáboroknak. Kiemelkedő helyet foglal el közöttük a Kallós Zoltán Alapítvány által, a Bánffy-kastély közelében, idén harmincharmadik alkalommal megszervezett válaszúti tábor.
Különleges épületek, a történelem lenyomatai az udvarházak, belső tereikben mintha megállt volna az idő. A Háromszéki Kúriák Egyesülete pedig a tenni akarás megtestesítője: közösség, amely hiszi, hogy a múlt épületei a ma emberének is adhatnak valamit.
Május sokak számára az év legszebb hónapja. Ez az ősi elképzelés több vallási és népi hagyományunkban visszaköszön, a kereszténységben a májust már évszázadok óta Mária-hónapként tartjuk számon.
Valahogy mindig természetesnek vettem a skanzenek, azaz a szabadtéri néprajzi múzeumok létezését. Épp ezért nem is igazán múzeumokként tekintek rájuk – még akkor sem, ha múltunk egy szeletét mutatják be, kulturális, nemzetiségi sajátosságokat.
Van az az érzékelhetetlen idő, amikor megtörik a több évszázados hagyomány, és a külvilág ezt nem is észleli. Nincs piros betűvel beírva a falinaptárba, nem jelzi előre a digitális emlékeztető. Kifordul a világ a sarkából egy észre nem vett órában.
Meleg fények, meghittség, és mégis lényegre törő funkcionalitás jellemzi Sólyomék gyergyóújfalvi házát. Az egykori kommunista kockaház tornácos parasztházzá alakult, sok, kalákában végzett munkával, türelemmel és a gyökerek megtartó erejével.
Gyerekként az ember egyértelműnek vesz dolgokat, még ha nem is találja feltétlenül kellemesnek őket. Számomra mindig ilyen volt a húsvéti locsolás. Minden percét gyűlöltem, de nem tudtam elképzelni nélküle a tavaszt.
Demény Elemér – vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Öcsi – zord külseje vajszívet (és markáns értékrendet) takar: a Lófő Lovasudvar alapítója és oktatója udvarhelyszéki gyermekek sokaságával szerettette meg egy életre a lovaglást.
Nálunk a családban mind a mai napig édesapám készíti a juhtúrós puliszkát, és szerintem nagyon sok családnál hasonló a helyzet. A legfinomabb tűrtpuliszka-recept generációkon át kísér minket.
Asszonysorsok elevenednek meg régi történetei révén, miközben sokszor megtelik a szeme könnyel. Érzékeny asszony Gáll Tímea, a Kölcsönkért kovász írója, valami olyan átütő mélység és ősi tudás lobog ebben a nőben, ami csak nagyon-nagyon kevesek sajátja.
Tudunk-e még tojást írni, van-e nótánk, vagy tudunk-e mezőségit táncolni? Pedig ezek is identitásunk alapkövei. Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány öt éve igyekszik intézményes keretek között életben tartani és átörökíteni hagyományainkat.
Hogyha ősz, akkor Feketetó. Aki egyszer is járt a feketetói vásárban, annak az első sárguló falevelek megjelenésével együtt bizseregni kezd a bal térde, hogy hadd lám, október hányadika is van. Menni kell.
Először egy kép született meg a gondolataimban: ők hárman, egymást ölelve, mintegy védőbástyaként Mátka Virág körül. Aztán beszélgettünk is anyaságról, női mintákról és szerepekről, féltésről, cinkosságról. Ősbizalomról és elengedésről.
Lelkész vagyok, három hete váltottam egyházközséget. Tizennégy éve foglalkozom gyerekekkel. Életem a jó és rossz köré épül. Sorsokat hallgatok, összefüggéseket keresek, hogy választ tudjak adni arra a kérdésre, hogy miért éppen az történik velünk, ami.
Egy modern köntösbe bújtatott vőfély, aki segíti a párokat a nagy nap lebonyolításában. Kicsit kaméleon – mondja magáról –, mert forgatja a szemeit mindenfelé egész éjjel, hogy mindent lásson. Hogyan lesz egy nő az esküvők karmestere? Köllő Nóra mesél.
Nem való a mi otthonunk a lapba – szabadkozik Nemes Annamária, a székelykeresztúri ifjúsági lakás ajtajában, de mi sem hagyjuk lebeszélni magunkat olyan könnyedén és gyorsan.
Otthonos udvar, virágos kert fogad Antal Klári néninél, Csíkmadarason. Az udvar közepén kis nyári konyha, benne kemencével, érkezésünkkor már javában zajlik a munka. Nem csoda: csaknem harminc kürtőskalácsnak kell elkészülnie pünkösdre.
Nincsenek véletlenek. Pár napja csűröm-csavarom magamban a gondolataimat a tolerancia kapcsán, aminek nem sokkal ezelőtt volt a világnapja. Így advent és karácsony előtt még érzékenyebb. Az elmélet és a gyakorlat között nagy különbség van, főleg ha a toleranciáról beszélünk.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Családi életünk fenekestül felfordulni látszik. Minden rendben van, minden rendben van – mantrázom –, hisz mindezek a változások a mi vállalásaink. Alapjaink szilárdak. Mégis kétségbeesett, indulatait uralni képtelen gyermekké degradálódom.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Három és fél éve vannak gyermekeink, és máris sikerült egyszer eljutni a tengerre. Azaz nyaraltunk egy akalommal. Vagyis nyargaltunk: fel-alá a parton egy másfél évessel, négyhónapos terhesen. Nyilván, naponta alakultak ki érdekes helyzetek.
Az első randinkon azt mondja, szép vagyok. Félrenézek, mintha nem is hallanám, mit mond. Túl vagyok már sok-sok bántáson ahhoz, hogy óvatos legyek. Mélybarna szemeit tekintetembe fúrja, és úgy mondja: Tényleg szép vagy! Zokogni kezdek.
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
„Nagy segítség lenne, ha segítenétek összegyűjteni az építőkockákat!” – mondtam egy este, észre sem véve, hogy duplán nyomatékosítom a segítségkérést. P. lazán vissza is dobja a labdát: „és ha te segítenél összegyűjteni, az nekünk lenne segítség”.
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Természetszeretet, szabadságvágy, bátorság, önazonosság – néhány jelző, ami eszembe jut a csíkszeredai születésű, Sepsikőröspatakon élő Tamás Kincsőről. Kétgyermekes anya, háromkötetes prózaíró és gyógyszerész.
Készülőben a vihar. A nappali kánikula melege még ott settenkedik a lakásban. Az udvaron végig-végigseprő szél feszültséget keltve hatol be a nyitott ablakon. Mint egy erőteljesen visszatartott lélegzet, melyet egyedül az eső képes felszabadítani.
Az erdélyi táncházmozgalom egyik zászlóvivője Orendi István, az Erdélyi Táncháztalálkozó újjáélesztője. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.
Amikor megszületik a gyermekünk, a világ átfordul: az „én” helyét átveszi a „mi”. Hirtelen új szerepek és feladatok kavalkádja hárul ránk, nem csoda, ha a nőiesség valahová a sor végére csúszik.
A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.
Bizonyára sokaknak ismerősen cseng a Rádió GaGa hullámhosszán Csizmadia Attila hangja, azt viszont talán kevesebben tudják róla, hogy szenvedélyes utazó: amikor csak teheti, világot lát, új kultúrákkal és emberekkel ismerkedik.
A minőség és a következetesség a szép, egészséges bőr titka. Az egészséges bőr pedig később kezdi öregedés jeleit mutatni, vallja Bondor Sipos Gyöngyi kozmetológus, a Mom’s Medicosmetics alapítója.
Szinte minden nő egy kicsit testképzavaros. Miért? Mert nem szokásunk tükörbe nézni. Mert nem bátorítottak, tanítottak meg elfogadni és szeretni magunkat. Sokszor az önelfogadás első lépése egyszerűen az, hogy merjünk belenézni a tükörbe.
Egy házsor, kis kerti kapukon átjárható rokonlátogatási lehetőségekkel – ebben a megtartó falusi környezetben nőtt fel Köllő Miklós gyergyócsomafalvi műépítész, így, amikor családot alapított, számára is egyértelmű volt, hogy hazaköltözzön.
Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.