Aki járt már az UNESCO Világörökség részét képező székelyderzsi erődtemplom falai közt, minden bizonnyal nemcsak a XV. századi Szent László falképek emlékét vitte magával, de az erődtemplom bástyáiból a füstölt szalonna csalogató illatát is. Merthogy nem csupán a lelki táplálék helye a derzsi unitárius templom, de a helyiek évszázadok óta a templom bástyáiban tárolják a szalonnájukat is. Mazochizmusnak tűnhet sokak számára böjt idején ínycsiklandó szalonnákat mustrálni, ám az unitáriusok számára nem előí

A világ összes kisebbségének népviseletét próbálja összegyűjteni Dávid Botond, székelyudvarhelyi fotóművész, és jó úton jár a cél felé: 57 ország 263 kisebbségének több mint kétezer viseletét már lefotózta, és további szakembereket is bevonna a Geofolk-gyűjteménybe. A székelyföldi fotós számára hobbiként indult a népviselet-fotózás, ám a rendszerező- és gyűjtőszenvedély látványos eredményét 2021-ben Európai Polgár-díjjal jutalmazták Brüsszelben. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. februári lapszámában jelent

A megtisztulás ideje — Jégbontó, vagy Jégtörő hava, őseink pedig Szarvastor havának is nevezték februárt, a meteorológusok pedig télutóként tartják számon. A hónap neve, Februarius a „tisztulás” szóból ered. A február ugyanis már az antik Rómában is a decemberi, januári vígságot követő testi-lelki megtisztulás idejének számított. Valamikor az év utolsó hónapja volt, s ezért ragasztották hozzá a szökőnapokat. Az év utolsó hónapjában pedig illett az embereknek megtisztulniuk. Keresztény időkben a február a

Január évkezdet – de mióta? Az első római naptár csak a mezei munkák szempontjából számba vehető tíz hónapot vette figyelembe. A fennmaradó téli „holt időt” – a Bak és a Vízöntő havát – csak az i.e. 700 körül iktatták be az új, 12 hónapos holdnaptárba, Ianuarius és Februarius néven. Ianuarius névadója a kezdet és a vég istene,

Az őrkői Mocsel családot táncos, néprajzos körökben jól ismerik – nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is: négy generáció óta a Sepsiszentgyörgy melletti cigánytelep legjobb táncosai, akik nemcsak mulatni szeretnek, hanem tudatosan hirdetik, hogy számukra fontos a hagyományos cigány tánc továbbörökítése. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. januári lapszámában jelent meg.)

Mézeskalács, mézespogácsa vagy mézes puszedli – mindegy, hogyan nevezzük, amint kimondjuk, érezzük az illatát, tapintjuk a puhaságát. Illata karácsonykor belengi a lakást, meghittséget ad az ünnepnek, hangulatba hoz. De honnan ered? Mi a titka?

Önmagában már az egy örökség, ahová születünk, a kérdés csak az, hogy mit látunk belőle, és mihez kezdünk vele. Arisztokratát, néprajzkutatót, és többgenerációs értelmiségi családok leszármazottait faggattuk sajátos erdélyi örökségük életükben betöltött szerepéről. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. szeptemberi lapszámában jelent meg.)

Deák Gyula Levente szeptemberben kapta meg a magyar állam Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetését 27 éves munkája elismeréseként. A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes vezetője, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke arra törekszik, hogy a néptánc a korral haladva találja meg méltó helyét az egyre átalakuló világunkban. (Cikkünk a Nőileg magazin 2017. novemberi lapszámában jelent meg.)

Vannak rivaldafényben élő emberek, és vannak azok, akik nélkül nem tudnának sikeresek lenni az első sorban állók. Ők azok a háttéremberek, akiknek teljesítménye legalább akkora, mint a főszereplőké, mégis, róluk ritkán ejtünk szót. A rugonfalvi panziótulajdonos, László Lujza is ilyen: mindene a vendéglátás, de az ő gyakorlatiassága áll a Székelyföldi Tánctáborok hátterében is. Ha a vendéglátás művészete tanítható lenne, Lujzika professzora lehetne. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. decemberi lapszámában je

Régen a téli ünnepkör, a karácsony elengedhetetlen velejárója volt a disznóvágás. Falun minden háznál levágták az addig nevelgetett disznót, hogy hurka és kolbász legyen az ünnepi asztalon, hogy legyen lesütött hús, szalonna a kamrában, sőt, általában a városi rokonok is „hazamentek” a disznótorra, hogy kapjanak házias finomságokat. Bár ma már számos vidéki is boltban veszi a hústermékeket, a disznóvágás hagyománya él, sokan éltetik.

Gyergyószentmiklóson mondhatni minden háziasszony ismeri a hurutot, az örmény hagyományos konyha elengedhetetlen ételízesítőjét, míg máshol a világban kevésbé elterjedt. Mezei Anikó több mint egy évtizede érleli, főzi, gyúrja ezeket a zöld kis kúpokat, elérhetővé téve mindenki számára, életben tartva a hagyományt.

Népdalénekes, akinek a kisugárzása már akkor megragadott, amikor a márciusi lapszámunk Kopogtató rovatához férjével kalauzolt végig sepsiszentkirályi házukban. Ízig-vérig néptáncos, gyerekeket tanít hagyományainkra, életben tartja mindazt, ami gyerekkorában beléje ívódott.

Ha azt kérdezik, milyennek kell lennie a XXI. század egyházának, azt mondom: olyannak, amely mindenhol az ott élő emberekhez hasonul, az ők igényeire válaszol – tisztelettel és alázattal. Nagyon vonzó és hiteles lehet például egy székely falusi környezetben, ha egy szerzetesnő szövőszéken sző, üstben zakuszkát főz, gyógynövényeket szed, kapál, szénát gyűjt, és igen, akár mezőségit jár. Darvas Piroska, Csíkszentdomokoson szolgáló segítőnővér kezdetben ilyen tevékenységekkel „botránkoztatta” meg a falubeli

Fiatal édesanya, aki egy amerikai-cigány egyesületet működtet, turistákat fogad, emellett viseletkészítő műhelye van, többnyire szoknyákat varr. Egy mai modern nő ismérvei lehetnének a felsoroltak, és nem is tévedünk különösebben, ha ezt mondjuk, ugyanis a gáborcigány hagyományokat őrző és tisztelő Gábor Klára, amellett hogy gáborcigány nemzetiségű, azért mai, és lényegében modern is.

Ennek a háznak egyedi stílusú kapuja van, nem szokványos székely motívummal: első tartóoszlopán az asszony a tulipánnal, a másodikon a férj a hegedűjével, a harmadikon pedig a ló. Jól szimbolizálják mindazt, amit István Ildikó és Mihály Pál, a sepsiszentkirályi művészházaspár képviselnek. Óhatatlanul feltevődik bennünk a kérdés: milyen lehet az a ház belülről, melynek portája ily díszes. (Cikkük a 2020-as Nőileg magazin márciusi számában jelent meg.)

Legyen bár az ember hagyománytisztelő vagy sem, öreg vagy fiatal, az év első napja sokunk számára különös, megfoghatatlan jelentőséggel bír. Korok és kultúrák iktattak be különböző, a régi és új közötti választóvonalként szolgáló, dátumhoz kötött eseményeket, amelyektől a megújulást remélték, azt, hogy ami jön, „jobb” lesz, és ami megy, magával viszi a „rosszat”. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. decemberi lapszámában jelent meg.)

Tíz éve egy kiállítás megnyitóján találkoztam vele először. Ha valahol felbukkant, attraktív külsejével, kisugárzásával, elképesztő stílusérzékkel összeválogatott öltözetével minden tekintetet magára vont. Úgy tűnik, mintha szándékosan kerülné az éppen divatos trendeket, a szecessziós gyöngysorok, a csipkebetétek vagy éppen a századelő divatját idéző kiegészítők egyedivé teszik megjelenését. Igyekeztem a közelébe férkőzni, hogy ellessek néhányat női praktikáiból. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. augusztus

Színésznő és tehenes gazda. Négygyermekes édesanya és szervezetvezető. Olyan itthont, olyan szülőföldet álmodik, ahol a szülők jól érzik magukat és ahonnan a gyerekek nem vágyódnak el. A Magyar Szülők Szövetségének elnöke.