Míg ő Limában a reggeli kávéját, én Marosvásárhelyen már a délutáni adagot kortyolgatom, amikor videóhívásban csatlakozunk, és készülünk az interjúra. Adódik a kérdés:
– Tényleg annyira jó a perui kávé, mint amilyen a híre?
– A megtermesztett kávé az nagyon jó minőségű, viszont a pörkölési módszereikkel van baj. A már pörkölt és csomagolt kolumbiai meg brazil kávé sokkal jobb.
– No de, hogy kerül egy székely lány a kávéjáról is híres Peruba a kilencvenes években?
– Én Keszthelyen jártam agrármérnöki egyetemre, ahol a kollégiumban két kolumbiai lánnyal laktam egy szobában. A román nyelv ismerete miatt értettem őket, és hamar összebarátkoztunk. Ők vittek el Budapestre egy latin klubba, ahol megismertem egy perui fiút, aki aztán a férjem lett. Ő a műszaki egyetemen tanult, és miután végzett, vissza akart menni Peruba. Akkor már megvolt a kislányunk. Úgyhogy ment az egész család.
– Nem féltél? Mégiscsak a világ másik felén van…
– Egy kis félelem volt bennem, de hát huszonhárom éves voltam. Tiéd az egész világ ilyenkor…
– Nehéz volt az első időszak?
– Eléggé. Mert kiderült, hogy a férjem, aki most már a volt férjem, munkamániás. Egyedül voltam egész nap a kislányommal, s bár a nyelvet értegettem, eligazodni Limában még nem tudtam. Nagy a káosz a közlekedésben. Szóval, elindulni egy kisgyerekkel nem volt egyszerű. Talán épp ez az élethelyzet tette tönkre a kapcsolatunkat a férjemmel, úgyhogy elváltunk. Újra kellett kezdeni az egész életemet.
– És nem gondoltál arra, hogy hazaköltözöl Csíkszeredába? Mi tartott ott?
– Egy oka volt: a lányom. Sokat gondolkoztam azon, hogy mi legyen, de úgy éreztem, az a legjobb megoldás mindenki számára, ha maradunk. Lett aztán egy másik párom, és még két gyerekem. A legkisebb most 16 éves. Talán akkor kezdtem jobban érezni magam, amikor a lányom nagyobb lett, gyakrabban tudtam kijárni, ismerkedtem. Itt az emberek nagyon kedvesek, segítőkészek. Lassan lett egy baráti köröm, elkezdtem zenélni is. Csak csajok alapítottunk egy bandát, Honey Pie névvel, és Beatles dalokat játszottunk. Vagány időszak volt.
– Munkát nehéz volt találnod?
– Agrármérnökként soha nem sikerült elhelyezkedni. Egy ideig a magyar konzulátuson dolgoztam titkárnőként, de miután megszűnt a konzulátus, sokat keresgéltem, mindenfelé dolgoztam. Az volt az igazi hidegzuhany. Ráláttam, hogy a peruiak milyen nehezen élnek. Nagyon alacsonyak a fizetések, sokat kell dolgozni, és egyszerűen nem láttam a gyerekeimet, mert az ember elmegy reggel a munkába, és mire hazakerül, már a gyerekek alszanak. Lima 11 milliós város. Még ha a közelben dolgozom, akkor is legalább 1 órát kell buszozni. Szóval, úgy döntöttem, nem fogok alkalmazottként dolgozni.
– És nőként még nehezebb munkát találni?
– Egyértelműen, mert elég macsó beállítottságú társadalom ez. Most már egyre inkább védi a törvény is a nőket, de nem mindig volt így. Szóval, valami magánvállalkozásba akartam kezdeni. Akkor szűnt meg egy ismert kolumbiai fehérneműgyár, sokan jöttek Peruba munkát keresni. Az egyik ott dolgozó lány épp a szomszédba költözött, és ő hívta fel a figyelmemet, hogy ott a varrógépem, miért nem használom ki? Ő megtanít rá. Először bugyikkal kezdtük, aztán melltartókat varrtunk, és megszerettem. Elvégeztem egy divattervező iskolát, fehérneműre szakosodva, és nyitottam egy saját céget. Ma már luxusfehérneműt gyártok.
– Peruban mi az, ami az otthonra emlékeztet?
– Sokan mondják, erdélyiek, amikor ide jönnek, hogy olyan, mint a románoknál. Mármint ez a szervezetlenség, a rendetlenség, amit itt látnak. Én tulajdonképpen itt lettem lokálpatrióta.
Amikor az ember távol van a hazájától, akkor kezdi igazán értékelni azt, ami otthon jó, szép.
Érdekelni kezdett a népművészet. Kértem anyukámat, küldjön lenvásznat, amire tudok varrni, írásos terítőt készíteni.
– Láttam, hogy székely ruhát is varrtál magadnak…
– Igen. A divattervező iskola miatt már tudtam ezt-azt varrni, de azért az nagy falat volt. Megkaptam otthonról a házi szőttes anyagot, és nagyon nem akartam elrontani. Keresgéltem, ki tudna nekem segíteni abban, hogy hogyan kell megvarrni a székely ruhát. Ám akik ehhez igazán értenek, nem interneteznek. Aztán rátaláltam a fenyédi Blotár Ibolyára, aki székely ruha varrással foglalkozik. Ő megmutatta, hogy szokták szabni ezeket a ruhákat, a húgom pedig fényképeket készített, hogy hogy van belül összevarrva, összerakva. Pont egy augusztus 20-ára lett kész. Fel is vettem a magyar követségen tartott ünnepségre. Olyan jó érzés volt, hogy van székely ruhám.
– A hétköznapokban hogyan tudod őrizni a hagyományokat?
– Teljesen más hagyományok vannak itt.
Bár elég vallásos népről beszélünk, itt minden buli. Bármi legyen, az emberek kihasználják az alkalmat, még a temetés után is ünnepséget csapnak.
A karácsonyi ünnepség is úgy ér véget, hogy a végén mindenki felönt a garatra. Én vegyítem a hagyományokat. A karácsonyfa mellé betlehemest is állítok, mert itt az a szokás. Az adventi koszorú itt nem divat, de nekem szokott lenni. Viszont előfordult már az is, hogy innen vittem haza anyukámnak horgolt betlehemes figurákat, mert horgolni is szoktam.
– A világjárvány idején még kolbászt is töltöttetek...
– Igen. Én nem tudtam dolgozni, mert a szememet megműtötték, a férjem pedig zenész, nem voltak fellépései. Így kolbászt készítettünk különböző ízesítésben, és nagy sikere volt. Sőt, kovászos kenyeret is sütök mai napig, eladásra is.
A koronavírus-járvány hozadéka: kovászos kenyeret készít a peruiaknak is
– A gyerekeidnek van magyarságtudata?
– Anyukám haragszik, hogy nem tanítottam őket magyarul. Bár megpróbáltam. A lányom nagyon szépen beszélt ötéves koráig. De az ovi után ez abbamaradt. Itt a magyar közösségnek – ahol összesen ötven család van – már csak a háromnegyede beszél magyarul. A második generációsok közül talán senki. A gyerekeim viszont nagyon szeretik a magyar dolgokat. A lányom Facebookján is az szerepel, hogy származása Budapest. Büszke rá. Sok mindent tudnak Magyarországról, a magyar kultúráról. Most a középső fiam épp Magyarországon van, magyarul tanul. A Balassi Intézeten keresztül egy ösztöndíjat pályáztunk meg, és decemberig ott lesz. Panaszkodik, hogy nehezen megy a magyar nyelv, de ez nem szegte kedvét. Nagyon szereti ott.
Büszkén, a saját kezüleg készített székelyruhában a három gyerekével
– És te mit szeretsz Peruban?
– Csodálatos ország, tegnap érkeztem haza Cuzcoból, ami csodálatos élmény volt. Szeretem Peruban ezt a sokoldalúságot, ezt a csodálatos természetet, az inka örökséget. A huszonöt év alatt, amióta itt vagyok, a negyedét sem tudtam bejárni. Óriási ország. Szóval, még mindig van egy csomó minden, amit nem ismerek, és meg szeretnék nézni.
– Szeretsz ott élni?
– Limában kimondottan nem szeretem, túl nagy, zajos, koszos, az éghajlata egészségtelen, nagyon nedves a levegő, néha 96 százalékos a páratartalom, sok az asztmás gyerek például emiatt. S a pára miatt a hideg is sokkal elviselhetetlenebb. Most nálunk tél van, 13 fok, de a csíki mínusz 17 fok semmi ehhez a plusz 13-hoz képest. (nevet) Csontig hatol itt a hideg. Tehát Limát kimondottan nem szeretem, de minden itt történik. A munka miatt maradni kell, viszont amikor tehetem, kirándulok. A kedvencem Cuzco, nagyon jó energiája van. De nemrég voltam a lányommal az őserdő szélén, egy magas őserdei helyen Észak-Peruban, az is csodás volt.
– Itthonról mi hiányzik a legjobban? Van honvágyad?
– Van. Időnként rám jön, hogy jó lenne otthon lenni. Hiányoznak a hegyek, az emberek. Bár hegyekből van itt is bőven, de nem ugyanaz. Most télen, mikor mentem hazafele, és a Hargitán mentem keresztül, a sírás utolért. A fenyők… Szóval olyan nincs sehol a világon. Most nagyon rossz a gazdasági helyzet az országban, leállt minden befektetés. Elgondolkoztam azon, hogy ha tovább romlik a helyzet, talán jobb lenne hazamenni. Úgyhogy nem kizárt az a lehetőség sem, hogy valamikor majd hazaköltözzek. Bár az kicsit aggaszt, hogy 50 évesen kezdjem újra valahol, ahol már nincsenek meg az ismerősök, nincsenek meg a barátok, még ha az az otthonom is.
Fotó: Ferencz Kinga archívuma
korábban írtuk
Balla Zsuzsánna: Mindig vágyódom haza
Zongoraművész és zongoratanár, a Detroit-i római katolikus templom orgonistája és zenei vezetője, az észak-amerikai magyar közösségek aktív tagja, rendezvényeik szervezője. A marosvásárhelyi Balla Zsuzsánna a diaszpóra magyarságáért végzett munkássága elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést is elnyerte, férjével és két gyermekével a Michigan állambeli Ypsilantiban él. Villáminterjú két kontinens között, ímélben. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. szeptemberi lapszámában jelent meg.)
