Az igazi amerikai álmot élte- és éli meg. Erdélyből még gyerekként került az Egyesült Államokba, ma elismert divattervező. Frajkó Éva sokat dolgozott azért, hogy sikerre vigye Eva Franco néven futó saját márkáját, és hogy elmondhassa, veszik és szeretik a nők az általa tervezett darabokat. Ruháit olyan celebek viselték, mint Taylor Swift, Kim Kardashian, Zooey Deschanel, de még a Jóbarátok sorozat sztárja, Courtney Cox is.
- Mi vonzott a divat világába?
- Talán tizenhárom éves lehettem, amikor megfogalmaztam magamnak, hogy divattervező szeretnék lenni. Romániában nem különbözött az egyik lány a másiktól, hiszen egyenruhában, uniformisban jártunk iskolába. Öltözködésben egyenlőek voltunk. Itt, Amerikában viszont ez másképp volt. Képzelheted, alig hoztunk magunkkal valamit, két bőrönddel érkeztünk. Használt ruhákba öltöztünk, abba, ami akadt, nem mi választottuk meg, mit veszünk fel. Így
Emiatt kezdtem el újságkihordóként dolgozni, hogy legyen egy kis pénzem, amiből ruhát vehetek magamnak. Megtanultam, bizony, fontos a külső, az első benyomás. Mert utána másként bántak velem, pedig én ugyanaz az ember voltam, csak más ruhában. Így kezdett el érdekelni a divat.
- Milyen érdekes, hogy miközben egy negatív érzés társul számodra a divathoz, az öltözködéshez, mégis úgy érezted, ezzel kell foglalkoznod.
- Mert változtatni akartam. A középiskolában például már az volt a célom, hogy én legyek a legtrendibb. Minden reggel lefotóztam magam, nehogy ugyanazt felvegyem még egyszer egy másik napon, mert korábban azért is megszóltak. Romániában nem volt ilyen, mert ugye ott mindenki mindig ugyanazt viselte.
- Milyen emlékeid vannak Erdélyből?
- Nagyon sok emlékem van. De az, hogy egy nagyon más világból ilyen messzire költöztünk, azt hozta ki belőlem, hogy mennyire nagy ez a világ, és csak akkor ismered meg egy hely valóságát, ha elmész oda. Ezért szeretek utazni, megismerni, felfedezni más országokat. És nagy szerencsémre a divatszakma olyan, hogy sokat kell utazni.
- Kell azért a divat szakmához egy kis kereskedői véna is, nem?
- Én mindig szerettem a saját lábamon állni, s van bennem talán egy kis kereskedői véna is, mert
De ez nem azt jelenti, hogy könnyű volt elkezdeni vállalkozni. Mondják, hogy Amerika a lehetőségek országa, könnyű annak, aki itt van. De ez nem épp így van, pláne a divat világában. Például egy nehezebb gazdasági időszakban az első kiadás, amiről lemondanak az emberek, az az öltözködés, vagyis ruhára nem költenek. Ezt többször tapasztaltam az elmúlt 20 évben.
- Hogyan jutottál el odáig, hogy világszerte ismerik már ruháidat?
- A New York-i Fashion Institute of Technology divattervezői iskolába jártam. Ezután az utam Párizsba vitt, ahová abban a hitben mentem, hogy a Christian Dior divatháznál leszek gyakornok. Ez nem történt meg, s bár Párizs a divat egyik fellegvára, nehezen találtam munkát, mert nem voltak papírjaim, nem beszéltem jól franciául. Végül egy francia tervezőnőnél kaptam munkát, aki egyedi, személyre szabott ruhákat tervezett egy pici kis szalonban. Fantasztikus volt nála dolgozni, nagyon kreatív volt. Rengeteg dolgot újrahasznált, különleges, meghökkentő anyagokat.
Egy évet töltöttem Párizsban, ezalatt volt időm kiismerni és összehasonlítani a párizsi mentalitást az amerikaival... Hogy például Amerikában senki nem kérdezi meg, ki az apád, mi a vezetékneved. Szóval sokkal nagyobb esélyt láttam abban, hogy Amerikában kezdjem el a vállalkozásomat. Párizs csodálatos város, de a lehetőségek Amerikában vártak rám.
- Érdekes helyeken inspirálódsz…
- Igen, eljárok néha piacokra, ott nézelődök. Amikor időnként Romániában vagyok, ott is ellátogatok az ócskapiacokra, és ott jól szétnézek. Mostanában én készítem a ruháimhoz a mintákat, és ezek a helyek nagyon inspirálnak.
De visszatérve az utamhoz, Párizs után egy Fülöp-szigeteki tanárom, aki a divattervezői suliban tanított, megkeresett és felkért, hogy tervezzem nála a női ruhákat. Húszéves voltam. Persze, hogy bevállaltam, még úgy is, hogy oda kellett költözni. A tanárom oda sem jött.
S ezért az sem érdekelt, hogy annyira meleg, kosz és zsúfoltság volt ott. Mentem a bevásárlóközpontba, mert ott volt légkondi. (nevet) Egy alkalommal egy nő odajött hozzám, és felkért, legyek modell, készítsek reklámokat. Ezt is bevállaltam. Miért ne? Igazából ebből jött a pénz. Egy év után, amikor visszatértem New Yorkba, el is végeztem egy színésztanfolyamot, mert azt hittem, ezt kell nekem csinálni.
- A divattervezés teljesen visszaszorult?
- Igen. Legalább három évig nem foglalkoztam vele. Kaliforniába költöztem, mert az a színészet központja. Ám a színészi munka nagyon kiszámíthatatlan: hol volt munka, hol nem. És észrevettem, hogy itt is mennyi divattervező van, és a ruhakészítés sokkal olcsóbb is… de egyelőre csak színészkedtem, és ruhát csak magamnak varrtam. Persze mások erre felfigyeltek, kérdezték, honnan vannak a ruháim, s aztán rendeltek tőlem. Sehogy sem engedett el magától a ruhakészítés sem. Beadtam a derekam, és vasárnaponként a piacon árultam az általam tervezett ruhákat, kerestem egy kis pénzt, és hétköznap mentem a castingokra. Öt évig mindkettővel foglalkoztam, de aztán dönteni kellett.
- És a divat mellett döntöttél.
- Igen. És
- Mik a sajátosságai az Eva Franco ruháknak?
- Ó, hát ha egy Eva Franco ruhát viselsz, akkor észrevesznek, hogy wow, milyen érdekes, milyen különleges, milyen más. Az biztos, hogy ha az én ruhám van rajtad, akkor egy-két bókot be fogsz zsebelni. Apropó zsebek, nagyon szeretem őket, és szoktam mondani viccesen, hogy azért van minden ruhán zseb, hogy a bókokat oda be tudd tenni.
- Valamilyen erdélyi benyomás visszaköszön a munkádban?
- Volt egy hagyományos kollekcióm is, ahol olyan motívumok kerültek a ruhákra, amelyek a származásomat hozzák vissza: magyar és erdélyi minták voltak rajta. Amúgy körülbelül tíz évvel ezelőtt, amikor Erdélybe látogattam, eszembe jutott, hogy megpróbáljam a munkám egy részét az itt élőkkel elvégeztetni, hogy minden kézzel készüljön. Nagyon szépek például a kalotaszegi szegélyek. De nem volt sikeres a próbálkozás. A cérna nem volt jó Romániában, foszlott szét a bevarrás mindenhol. Az meg nagyon költséges lett volna, hogy én vegyem és küldjem a cérnát nekik. Szóval ez a kezdeményezés befuccsolt. A színeket viszont onnan hozom, mert az erdélyi népviselet nagyon színes és különleges, és én is nagyon szeretem használni a színeket a ruháim tervezésekor.
- Mire figyelsz, amikor egy kollekciót elkészítesz?
- Fontos, hogy mit szerettek a vásárlók az előző szezonban. Azt próbálom egy kicsit alakítani, próbálok változtatni egy kicsit rajta, de a legjobb dolgokat megtartom. Bár megnézem az aktuális trendeket, nem igazodom hozzájuk. Nem szeretem, ha mindenki egyformán néz ki.
- Mit tartasz a legfontosabbnak egy ruha tervezésekor?
Kétszer egy évben Kínába utazom, vagy néha Indiába, Törökországba, Párizsba is, hogy megnézzem a legújabb anyagokat. Gyakran én mondom meg a gyártónak, hogy mire van szükségem, mit csináljon, így lesznek különlegesek az anyagaim, amelyekből a ruháim készülnek. Egy kicsit már kényszeres gyűjtője vagyok a különböző textíliáknak. Ha látnád, hogy mennyi van belőlük itt nálam…
- Gyűjtöd őket?
- Igen. Kis mókus vagyok, összeszedek minden kicsi darabot, mert arra gondolok, hogy majd abból is tudok valamit csinálni.
- Sok minden inspirál?
- Igen. Nagyon kíváncsi természetű vagyok. Ha elmegyek az ócskára, és látok egy régi táskát, akkor kinyitom, megnézem, milyen anyaggal van bélelve, mert sokszor érdekes mintázata van. Érdekelnek a ruhák, kiegészítők, kigondolom hogyan lehetne azokat kicsit modernizálni, újítani… Vagy felfigyelek a régi részletekre, varrásokra, öltésekre, szegélyekre, de azt is szeretem nézni, hogy a színeket hogyan kombinálták össze. Tahitiben láttam egyszer egy olyan sálat, ami a sötétzöldből váltott egészen világoszöldig. Annyira megtetszett, hogy kitaláltam, készítsünk egy olyan anyagot, amelyben a zöld 9 árnyalata szerepel. Szóval, akárhová megyek, nem tudok megállni, folyton dolgozik bennem a kreativitás.
- Van kedvenc terveződ?
- A Dior meg a Valentino. Ha ők holnap hívnának, hogy menjek hozzájuk dolgozni, akkor pikk-pakk ott lennék.
- Mennyire fontos szerinted az, hogy egy nő milyen ruhát visel?
- Az a fontos, hogy amit visel, abban érezze jól magát. Ne csak a divat után menjen, mert akkor nem lesz stílusa. Szerintem fontos, hogy ha egy nő megérkezik valahová, akkor minden tekintet rá szegeződjék. Most sokkal szabadabban lehet öltözködni, sokféle ruhadarab divatos tud lenni. A fiatalok körében pedig azt látom, hogy a vintage ruhákat szeretik, mert az a fenntartható, az a környezetkímélő, és nekik ez most nagyon fontos.
Taylor Swift Eva Franco ruhában
- Mi volt a legnagyobb elismerés a munkád kapcsán?
Vagy egyszer megtörtént, hogy egy kis házat szerettünk volna kibérelni egy kisebb vakációra, és amikor az ügynök meghallotta a nevemet, mondta, hogy neki nagyon sok Eva Franco ruhája van, és mennyire szereti. Nekem ezek az elismerések.
- Áruld el, melyik a kedvenc ruhád?
- Ez nehéz kérdés, mert nagyon sok van, és mindig változik. Talán, amit most kimondottan szeretek, az a Masha Dress. Mondhatom, hogy két különböző vintage típusú ruhából állítottam össze, és különböző hosszúságban is megtalálható a kollekcióban. Nagyon szeretem, ahogy az anyag a szabás segítségével megtartja a női idomokat, és hogy mindegy, milyen magas vagy, hozzád igazodik a ruha. Ez nagyon nagy kihívás volt számomra, hogy egy olyan ruhát tervezzek, ami minden nőnek jól áll. Ez a Masha Dress pont ilyen. Nézzetek rá, s meglátjátok.
Masha Dress
- Ruháidat világszerte mintegy 400 üzletben forgalmazzák, köztük a híres Anthropologie kirakataiban is. Most meg azt tervezed, hogy Romániába is eljussanak.
- Ez régóta tervben volt, mert valahogy úgy érzem, az egy teljes kör lenne az életemben. Jó érzés lenne „hazatérni”, és az alkotásaimat az itthoni tájakon is bemutatni. Elvégre bármilyen messzire is jut az ember, sosem felejti el, hogy honnan indult el.
Fotó: Eva Franco
Nem csak beszél róla és megalkotja, ő maga az erő. Jánosi Ágnes ruhatervező rengeteg munkát fektetett abba, hogy megmutassa azt a hét archetípust, amely a nőt jellemzi. Teszi mindezt textilbe-, gondolatokba zárva. A benne rejlő erőt pedig ezáltal reflektálja kifelé is, megbolondítva egy csepp szorgalommal és egy jó nagy adag kreativitással. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. májusi lapszámában jelent meg.)
Édes az élete, és csaknem három évtizede mások életét is édesíti: nagy tapasztalattal rendelkező cukrász, aki hobbi- és profi cukrászokat is oktat. Lengyel László Levente számára nem jelent gondot egy mosogatás.
Mennyire kell egyedül megküzdeni a fájdalmával egy anyának, aki elveszítette gyermekét? Meg merjük kérdezni tőle, hogy van? A csíkszentkirályi háromgyermekes édesanya, Benedek Évi legkisebb gyermeke tavaly nyáron motorbalesetben veszítette életét.
Tizenhárom éves lányként határozott meggyőződéssel tudta, mi szeretne lenni. Gyermekkori álmát valósította meg azzal, hogy ma producerként dolgozik, és mint egy mesehős, mindent megtett azért, hogy ez megvalósuljon.
Emlékszel, mennyire szerettél a barátaiddal csevegni a szünetekben, órán vagy a buszon? Vagy, amikor a család tárcsás telefonján csüngtél órákat? A fiatalok – generációtól függetlenül – szeretnek titkokat osztani és szívügyekről beszélgetni.
Néhány nappal ezelőtt kerek születésnapot ünnepelt a Nőileg. Alapítók és régi munkatársak, újságírók, szerkesztők, fotósok és külsős szerzők együtt elevenítettük fel a lap történetének emlékezetes eseményeit, örömeink, nehézségeink és kalandjaink.
