– Kezdjük talán az alapoktól: szabad munkát vállalnia ma egy gyermeknek Romániában?
– Igen. A munkatörvénykönyv kitér arra, hogy tizenhat éves kortól vagyunk munkaképesek, de szülői engedéllyel tizenöt évesen is lehet fizikai fejlettségnek, képességeknek és ismereteknek megfelelő munkát vállalni, amennyiben ez nem sodorja veszélybe a gyermek fejlődését, egészségét, szakmai felkészülését. Ezen szabály megszegése bűncselekménynek minősül. A fiatalok legfeljebb napi hat órát dolgozhatnak, azaz heti harminc órát. Nem túlórázhatnak, nem dolgozhatnak éjjel, nem végezhetnek veszélyes vagy nehéz munkát, több a kötelező pihenőidő, mint egy felnőtt esetében, több az évi szabadnap.
– A gyermekek legfőbb érdekeivel kezdtük a sorozatunkat. Hogyan érvényesül ez a legfőbb érdek elv a munka mezején?
– Nem kérdés, hogy a munka világában is a gyermek legfőbb érdeke az alap. Ezt a jog több megközelítésből is szabályozza: egyrészt, munkát végezni csak tizenöt éves kortól lehet, bizonyos feltételek megléte mellett, másrészt, külön kormányhatározat szabályozza a fiatalok a kultúra, művészetek, sport, reklám és modellkedés területén kifejtett tevékenységét, harmadrészt pedig, a gyermekvédelmi törvény – a kizsákmányolás tilalma mellett – nem engedi az olyan munka vagy házimunka végzését, amely veszélyeztetheti a gyermek egészségét, a fejlődését vagy oktatását.
Tehát a jog elsősorban abból indul ki, hogy ne ártsunk a gyermeknek. Anyaként azt gondolom, hogy az is a legfőbb érdeke, hogy hagyjuk gyermeknek lenni. Legyen kellő ideje játszani, unatkozni, érni, fejlődni, nem csak teljesíteni. Szerintem a munka akkor fér bele, ha az nem azért történik, mert a felnőttnek kényelmes vagy hasznos. Mint minden gyermekekkel kapcsolatos témában, itt is fontos feltenni a kérdést, hogy a helyzet rólunk szól vagy a gyermekről.
– Létezik egy gyermekmunka-ellenes „tábor” is. Szülőként mit gondolsz, az a fajta szigorú álláspont nem éppen a munkára nevelést akadályozza?
– Különbséget kell tenni a felelősségre nevelés, a kitartó munkavégzés képességének fejlesztése és a kizsákmányolás között. A gyermeknek nem kell gondoskodnia a megélhetéséről, pláne nem a más megélhetéséről. A gyermek az gyermek, nem mini felnőtt. A jog nem tilt mindent, hanem védelmi korlátokat húz. A cél a gyermek fejlődése és védelme.
Én ezt valahogy úgy közelítem meg, hogy minek a gondja a gyermeké? Fontos nekem, hogy a tanulás, a házi feladat gondja az övék legyen, ne az enyém. Ha rossz jegyet kapnak, az az ő gondjuk, ahogyan a javítás is. Én biztosítom a feladat elvégzéséhez szükséges keretet, de nem az én feladatom, hogy ne hiányozzon a tolltartó. Segítek, ha kérik. Figyelek, követem, és beleszólok, ha látom, hogy valami meghaladja őket.
– Ha egy tizennégy éves akar dolgozni, miért tiltjuk? Nem vesszük el a döntési szabadságát?
– A gyermek véleménye fontos, de nem az egyetlen szempont. A jog a kiszolgáltatottságot igyekszik ellensúlyozni, a visszaéléseket visszaszorítani. Ezekben az esetekben a rövid távú akaratot felülírja a hosszú távú érdek. Tehát nem a döntési szabadságát vesszük el. Védőkorlátokat állít a törvény, nem elvesz szerintem.
– Ki a felelős, ha a gyermeket károsítja bármilyen tekintetben a munkája? A munkáltató vagy a szülő?
– A munkaadó, valamint a szülő, de az államnak is van felelőssége, hiszen aktív védelmi kötelezettsége van, nem csak passzív. Például, amikor az engedélyező/ellenőrző hatóság nem ellenőriz hatékonyan. Ha van például jelzés, van szabály, van hatáskör, de nincs valódi beavatkozás, az már állami felelősség.
– Említetted a beszélgetésünk elején, hogy külön kormányhatározat szabályozza a gyermekek kultúra, művészetek, sport, reklám és modellkedés területén kifejtett tevékenységét. Ezt kifejtenéd, kérlek, hogy miként, és miért van erre szükség?
– Ezek a tevékenységek egyszerre lehetnek fejlődési lehetőségek és kockázati tényezők. Éppen ezért ezeket az eseteket nem egyszerű munkavégzésként kell kezelni. Ezekről a jövedelemszerző tevékenységekről előzetesen tájékoztatni kell a szociális közszolgálatot, szükséges a szülő beleegyezése, és ebben az esetben is biztosítani kell, hogy a munka ne veszélyeztesse a gyermek egészségét, fejlődését vagy tanulmányait. Ezek a területek különösen csábítóak lehetnek manapság: sikerrel, pénzzel, láthatósággal, visszajelzéssel kecsegtetnek. Sokszor nagyon vékony a határ aközött, hogy egy kiskorú kibontakozik, vagy hogy teljesíteni kezd. Pszichológusok tudnák jobban elmondani, hogy nem a nyilvánvaló „túlmunka” jelenti a kockázatot, hanem az, hogy a gyermek identitása összefonódik a teljesítménnyel, a szereplés elvárássá, teherré tud válni. Szerintem, nem elég, hogy ezek a tevékenységek beleférnek a törvényes keretek közé.
Mindentől függetlenül, szülőként a mi felelősségünk figyelni a gyermekünkre, látni azt, hogy meddig lehet elmenni, tartani az egyensúlyt ahhoz a nagyon vékony szálon történő „tánchoz”, akár a gyermek akarata ellenére. Nehéz helyzetben van az a szülő, akinek a gyermeke túlhajtja magát. Ebben is nekünk kell meghúzni a határokat, a felnőttnek kell látnia előre, mindez hová vezethet. Talán segít, ha feltesszük a kérdést, hogy szereti-e végezni az adott tevékenységet, csak a flow kedvéért, vagy a siker, a pénz, a figyelem a motiváció.
– Mit gondolsz a gyermekinfluenszerekről? Lehetőség vagy kizsákmányolás?
– Mindkettő lehet – és pont ez benne a veszélyes. A gyermekinfluenszer jelenség önmagában nem probléma szerintem, lehetőség is: kreativitás, önkifejezés, akár anyagi biztonság. A kérdés az, hogy ki irányítja ezt a folyamatot, és kinek az érdekeit szolgálja valójában. Sajnos ebben a témában a jog le van maradva, nem tart lépést a valósággal. Az EU Tanácsa 2024-ben szorgalmazta a véleményvezérek fokozottabb támogatását az EU-ban, megállapítva, hogy az influenszereknek médiatudatossági készségekkel is rendelkezniük kell ahhoz, hogy tisztában legyenek vele: a félretájékoztatás és a dezinformáció megosztása, az online gyűlöletbeszéd, az internetes megfélemlítés és más jogellenes vagy káros tartalmak potenciálisan negatív hatásokkal is járhatnak. A gyermekinfluenszerek nem biztos, hogy felfogják ezeket a kockázatokat. Korukból fakadóan valószínűbbek az érzelmi reakciók. A létező jogi keret a klasszikus médiavilágra készült: reklámfilm, színpad, szervezett, rendezett produkciók. A közösségi média pedig folyamatos, kontrollálhatatlan lehet.
Tartalmat gyártanak, követői tömeget alakítanak ki, bevételt valósítanak meg, de a szerződést a szülő köti, a pénzt a szülő kezeli, a döntéseket a szülő hozza meg. Összehangolva a polgárjogi rendelkezésekkel, ez jogilag rendben lehet, de sok jogi dilemmát felvet, amivel foglalkozni kell. A játék nem válhat teljesítménnyé, a megosztás nem válhat munkává. Mondhatja a gyermek, hogy ma én ezt nem akarom?
– Fontos felvetések, igen… Beszélhetünk ma Romániában rejtett gyermekmunkáról – csak nem nevezzük annak?
– Szerintem igen. És nem csak az influenszerek vagy a szociálisan hátrányosabb helyzetű családok esetében. Gondoljunk arra, hogy milyen programot diktálnak az iskolák. A felnőttek esetében szigorúan szabályozott és büntetett a nem törvényes munkaóra szám, a túlóra, a kiszabható feladatok mennyisége. A gyermekek esetében hat-hét óra iskolai munka után – ne feledjük, az is munka, ha nem csinál különösebben semmit, de fegyelmeznie kell magát, viselkednie kell órákon át –, még ott a házi feladat és az egyéb szülői elvárások, például a házimunka. Elfogadom, hogy főleg a reál tantárgyak esetén nem elég megérteni az anyagot, azt be is kell gyakorolni. Ha kimarad egy láncszem, lemarad a diák, nehezíti a további tananyag elsajátítását, nem elég az iskolai munkavégzés. A nyelveket is gyakorlással sajátítjuk el, ami mind a szabadidőből vesz el. Úgy látom, maga az iskolai tananyag úgy van felépítve, hogy arra alapoz, hogy nem az iskolában, hanem otthon kell tanulni, begyakorolni, elolvasni. Talán nem is beszélhetünk rejtett gyermekmunkáról, mert
de láthatjuk, hogy ezer ok miatt eddig ez kivitelezhetetlennek bizonyult. Maradnak az elvárások, a soha véget nem érő feladatok az egyik oldalon, a másik oldalon a gyermekjogok, a kettő között pedig mi, szülők zsonglőrködve és reménykedve abban, hogy az idő majd igazolja, hogy sikerült-e a mutatvány, sikerült-e minden gyermekünknek személyisége és habitusa szerint a legjobbat nyújtanunk. A gyermekeknek nem az a dolguk, hogy teljesítsenek a világ felé – hanem az, hogy érjenek oda, nőjenek fel a világhoz, a saját ritmusukban.
korábban írtuk
Dr. Ledán Szende: Ha nincs kudarc, siker sincsen
Sokoldalú tehetség: fogorvos, tetováló, kutató, de dolgozott DJ-ként, és graffitiket is készít. Talán ő sem tud határt szabni, hogy melyik a munkája és melyik a hobbija. Ledán Szendét sokan Dishyként ismerik, beceneve is valami ilyesmit hordoz: dögös.
