– Apropó evés: az amúgy kiváló evő gyermekem nem hajlandó nyers zöldséget enni, leginkább húst hússal enne. Szerinted abban is legyen teljes joga (jelen esetben egy másfél éves) gyermeknek, hogy eldönthesse, mit akar – és főként mit nem – enni?
– Nem teljes joga, de hallgassuk meg! A törvény azt mondja, hogy jogában áll, hogy meghallgattassék, korának és fejlődésének megfelelően figyelembe legyen véve az ő véleménye. Csakhogy a korának megfelelően a kulcsszó. Egy másfél éves érzi, hogy mit kíván a szervezete, mi ezeket elfelejtjük, vagy elhallgattatjuk magunkban, mert most ez a leves van, most az van ebédre, ezt kell megenni, stb. De
És itt rendes ételről, nem édességekről, értéktelen pocaktöltőkről beszélek. Ettől még nem borul fel az egyensúly, meg lehet kérdezni orvosokat. Persze figyelni kell arra, hogy mit esznek, kínálgatni kell, de hallgassunk az ő érzéseikre is. Egyébként ezt én is végigcsináltam a gyerekeimmel, de számomra fontosabb volt hallgatni rájuk, mint beléjük tömni akaratuk ellenére azt az ételmennyiséget, amitől én úgy gondolom, hogy egészségesek maradnak. Ettől még nem halnak éhen a gyerekek. Inkább az a fontos nekem, hogy minőségi ételt egyenek, ha kevesebbet is.
– A teljesség igénye nélkül, még milyen alapvető gyermekjogok jutnak kapásból eszedbe?
– Az élethez való jog, hogy meghallgattassék, korának megfelelően figyelembe véve a döntéseit, kapcsolatokhoz is joga van, és hogy mindig az ő legfőbb érdekét tartsuk szem előtt.
– Mondj egy példát, kérlek, a legfőbb érdekre.
– Például: az elvált szülők gyermekének az az érdeke, hogy jó kapcsolata legyen a szüleivel, akkor is, ha azoknak nincs jó kapcsolata egymással. És a szülők ezt kellene előtérbe helyezzék. Ez a legfőbb érdek, ezért a szülők meg kell tanuljanak kommunikálni egymással, mert az a gyerek érdeke, hogy a szülők jól tudjanak kommunikálni, nem kell szeressék egymást.
Vagy a másik, amit nem szeretek, az az, amikor többet várunk el a gyermektől, mint amit mi magunk le tudtunk tenni az asztalra. Pl. nekem nincs nyelvvizsgám, de a gyereknek legyen, és így tovább. Értem én, hogy ezt a mai világ megköveteli, és nagyon fontos, de nem kell azért túllőni a célon olyan értelemben, hogy mi ugyan nem vagyunk képesek rá, de tőlük ezt elvárjuk.
– A fiaidnak lesz nyelvvizsgája?
– Remélem. Szerződésünk van erről is. Apropó, szerződéskötés a gyermekkel: a szerződéskötés egy beleegyezés a részükről, hogy megegyeztünk velük. Neki nyelvvizsgája lesz, és én ehhez minden lehetőséget megteremtek. Merthogy a legjobb anyagi befektetés még mindig a taníttatás. És nem minden a teljesítmény, az is megérdemel egy zárójelet… Mindig elmondom a fiaimnak, hogy a vizsga mindig csak annak a tükre, hogy abban a pillanatban épp hogy állsz.
– És még milyen jogaikat kell tiszteletben tartanunk, a legfőbb érdekeik tükrében?
– Nagyon sokszor konfliktus van abban a szülők között, hogyan nevelünk, másképp képzelünk el dolgokat, és a kapcsolat elején ezt nem lehet tudni. Akár arról, hogy melyik iskolába járjon, mit olvassunk neki, hogy beadjuk-e az oltást stb. És
Aktuális tudásuk szerint tudnak döntést hozni a szülők, de most már annyi minden hozzáférhető… Gondolok itt az oltásra vagy oltásmegtagadásra. Mi a jó gyermeknek? Mi a fontosabb, az én hitem, vagy valóban megalapozott az a döntésem reálisan? Utánaolvasol, és szakembereket kérdezel ki. És akár a hited ellenére is, hogyha a szakemberek ezt vagy azt javasolják, akkor olyan irányú döntést hozol.
– De ez attól is függ, hogy milyen szakembereket kérdezel meg. Mindenik oldalon lehet találni szakembereket…
– Igen, de ne azt nézd, hogy neked mi a jó, vagy neked mi a kényelmes, hanem azt, hogy ez a gyermeked szolgálja, vagy nem szolgálja. Például: kit szolgál a gyorséttermi étel? Téged vagy a gyermeked?
Például: azért választom azt az óvodát/iskolát, mert közelebb van, kényelmesebb reggelente eljutni, tehát engem szolgál, vagy azért, mert azt találom leginkább megfelelőnek az ő igényeinek… Ilyenekre gondolok. Sokan hajlandóak akár egy másik településre szállítani a gyermeket, ha úgy gondolják, hogy az a gyereknek jobb. Biztos, hogy a szülőség áldozat is, de olyan jó lenne, ha úgy tudnánk felülkerekedni magunkon, hogy ezt ne áldozatként fogjuk fel.
– Te befektetésnek mondod…
– Igen. Még egy példa a legfőbb érdekre: mondjuk, ha megengedheted magadnak, hogy megvegyél bármit a gyermeknek.
Tehát még ha meg is tudnád engedni magadnak, nézd mindig azt, hogy neki függetlenednie kell tőled hamarosan, és ezt mi szolgálja. Ha én odaadom neki a teljes összeget, akkor mit tanítok? Hogy amit kiszólsz a szádon, azt anyád megveszi?
– Aztán van az egészségügyi ellátáshoz való joga, meg az egészséghez, nyilván, és a saját testéhez kapcsolódó döntések jogát se felejtsük.
– Nyilván, például egy oltást a gyerek nem akar, de ha meg vagy győződve róla, hogy ez a gyermek érdekeit szolgálja, akkor megfogod a gyermeket, és akarata ellenére is beoltatod. Hiszen akármilyen szépen magyarázod el neki, úgysem fogja megérteni, mert úgy fogja megélni, hogy ez ellene van. Vannak ezek a helyzetek, ez tény. Vagy az egyéb orvosi beavatkozások, vagy csak egy orrszívózás… De van az, amikor például nem akar puszit adni, a puszi vagy a köszönés visszautasításához való jog. Ha nem akar köszönni a gyermekem, akkor miért erőltessük? Csak azért, mert ez egy társadalmi elvárás?
– Van azért különbség a gyógyszer bevétele, az orrszívás, és aközött, hogy nem akar puszit adni valakinek.
– Ha nem tudja, hol vannak a határai, akkor később is megengedi másnak, hogy olyan dolgokat tegyen vele, amit ő nem akar, de elfogadja. Az a legelrettentőbb, hogy nálunk még mindig lehet testi fenyítést alkalmazni.
– Noha joga van ahhoz is, hogy ne legyen testi fenyítés áldozata.
– Így van. A könnyebbik út a testi fenyítés, hogy nem ülök le és próbálom neki elmagyarázni, hogy mi miért nem helyes. Ez sokkal hosszabb és nehezebb út, nem? Szóval, meg kell tanulni úgy kommunikálni, hogy ő megértse. Persze, kortól is függően, csomó „hisztihelyzetben” a magyarázat hiábavaló. Mifelénk még nyílt utcán is bepallanak a fenekébe a gyermekeknek. A szívem szakad meg ilyenkor. Nagyon nehéz, hogy ne menjek oda, és ne szóljak közbe. Csak tudom, hogy olaj lehetek a tűzre, és ez fog vissza.
– Szerinted mennyire szólhatunk bele mások gyermeknevelésébe?
– Tudod, mi zavar engem? Az, hogy
Megtörténhet, persze, hogy feszegetik a határokat, nyitogatják a „pofonos ládát”, de attól én felnőttként, hogyha más felnőttel szemben meg tudom tartóztatni magam ettől, a gyerekekkel miért nem? Miért nem tudunk ugyanazzal a tisztelettel bánni? Azért, mert kiszolgáltatottak nekünk. Ha nem lennének ilyen kiszolgáltatottak, akkor mi is teljesen másképp közelítenénk meg ezeket a kérdéseket. Azt mondják erre, hogy „elfogyott a türelmem”, „nem ért a szép szóból”. Olyan sokszor nem értenek a felnőttek sem a szép szóból, és nem ugrunk egyiknek se neki.
– Akkor szerinted szólni kellene a másik szülőnek, aki mondjuk, a játszótéren veri a gyermekét?
– Ha azt tudnám biztosan, hogy hatást érek el vele… De mivel pontosan tudom, hogy ezzel lehet, hogy épp annak a gyereknek ártok, mert a szülő frusztráltságában, hogy én rászólok, még inkább dühös lesz, és a gyermeken tölti ki a mérgét, inkább nem szólok. De ha a közvetlen környezetemből való lenne, biztos, hogy szólnék.
Visszatérve a szerződéskötésre, mi például szerződést kötünk a fiaimmal arról is, hogy este melyik az az időpont, amíg képernyőzhetnek. Ennek az a lényege, hogy amibe ő beleegyezik, azt jobban betartja. Ha úgy érzi, hogy neki is van beleszólása. És megtanulják a szerződés fogalmát, az adott szónak a súlyát, számomra ezért volt fontos.
– Térjünk még picit vissza a gyermek legfőbb érdekére, mert nem egyértelmű sosem, mikor mi a legfőbb érdeke a gyermeknek. Tudsz még példát mondani?
– Például: a nagy fiam nem reggelizett sokáig, az azonban nem lehet, hogy négyig étlen legyen az iskolában, mert tízórait ha visz, ha nem visz, nem eszi meg. Tehát én szülőként valahogy oda kellett hassak, hogy mégis egyen, még ha át is kellett lépnem az elveimen. Megállapodtunk, hogy minden tíz reggeli után kap egy hamburgert. Nagyon ritka az, hogy én anyagiakkal vagy tárggyal jutalmazzak, pláne olyasmit, amit egyébként természetesen meg kellene csinálni. De nekem
S azóta reggelizik. Igyekszünk egészségesen étkezni, de még ezt az elvet is felülírom azért, hogy reggelizzen. Úgyhogy sosem arról szól a szülőség, hogy mindent nagyon jól csinálsz, hanem hogy miként viszonyulsz az adott helyzethez. Mindig más a legfőbb érdek, ez mindig egy szubjektív döntés. Ami szerinted, a szülő szerint a gyermeknek aktuálisan a legfontosabb. Ez mindig egy döntés a szülő részéről, és nem mondom, hogy mindig tudsz jól dönteni. De mindig próbálj meg az ő legfőbb érdeke szerint dönteni. Vizsgáld meg, hogy ez őt szolgálja vagy téged? Neked a könnyebbik út vagy neki jó? És az sem baj, ha néha a könnyebbik utat választod saját magad számára, csak tudjad, hogy billen az az egyensúlyi rész, amikor az legfőbb érdeke kellene magasabban legyen. Mert itt bizony, nincs egyenlőség: az ő érdeke előbbre való, mint a tied.
– Nemrég mondta egy pszichoterapeuta, hogy heti minimum két óra gyermekmentes énidőt minden (kisgyermekes) anyának „receptre írna fel”. Egyetértesz?
– Igaza van. A gyermeknek a legfőbb érdeke, hogy a szülője vele legyen, amikor vele van. Nem csak fizikailag. És a szülő is jól legyen… Sok legfőbb érdeke van, például az is, hogy ha az iskolában szidják, te keresd meg azt, hogy mivel tudod megvédeni.
Neki nem az az az érdeke, hogy te demonstrálj valakinek, mert rosszul érzed magad, amiatt, hogy rossz fényt vet rád, hogy a gyerekedet szidják, vagy bármit is csinál, hanem hogy te kimutasd, hogy mindig mellette vagy, akkor is, ha hülyeséget csinál. Hallgasd meg az ő körülményeit, amiért úgy cselekedett, ahogy, mert mindig vannak körülmények, és mindig van egy forrása a cselekedeteknek. Te hallgasd meg! Ez az ő érdeke. Őt lássuk, ne a cselekedetét. És a cselekedeten gondolkozz el, hogy miért van, mit látott, mit hallott, mi zavarja stb. Persze nagy munka, amiről mi most beszélünk, de megéri.
– Rengeteget tanulok Tőled, remélem, más is. Rohannom kell a bölcsődébe, innen folytassuk legközelebb, kérlek!
korábban írtuk
Mátyus Melinda: A hívő embernek is van teste
Mátyus Melinda íróként és lelkészként arra világít rá, hogy a hívő ember teste nem csak a lélek hordozója. Olyan női történeteket tár elénk, amelyek arra ösztönöznek, hogy újragondoljuk a művészet, a vallás, az emberi tapasztalatok határait.
