tudatosság

Lukácsi Katalin: Minden nap példát mutatunk jogi tudatosságban is

Jog és kötelesség párban jár – elemi szülői feladatának tartja ezt is megtanítani gyermekeinek Lukácsi Katalin ügyvéd. Élj a jogaiddal, de úgy, hogy tiszteletben tartod a másokét is – tanítja már kisgyermekkoruktól fiainak a Gyermekeinkért Mozgalom tagja.

Lukácsi Katalin: A szülői hatalom nem egyenlő az uralommal

Mihez van joguk a gyermekeknek? Melyek szülőként az iskolai lehetőségeink és hatásköreink? Hogyan váljunk nagyvonalúan az ő érdekükben? Megannyi gyermekneveléshez kapcsolódó téma, amelyet hónapról hónapra boncolgatunk Lukácsi Katalin ügyvéddel.

Kit szolgál a döntésem: engem vagy a gyermekem?

Amióta anya lettem magam is, szinte egyébről sem beszélünk Lukácsi Katalin ügyvéddel, mint a gyermeknevelés művészetéről. A Gyermekeinkért Mozgalom egyik tagjával gondoltunk egy merészet, s megosztjuk a beszélgetéseink, hátha mások is épülnek belőle.

Kész művészet: a csomagolás is legyen környezettudatos

Elcsépelt, hogy a karácsony a szeretetről és nem az ajándékozásról szól, de azért tegyük a szívünkre kezünket: jóleső érzés pár apróságot elrejteni a fenyőfa alatt, s látni, egyaránt boldog, aki kapja, aki adta.

Víz, víz… Tiszta víz?

Napjainkban a víz olyan érték, amely nem áll korlátlan mennyiségben a rendelkezésünkre, ezért mindent meg kell tennünk, hogy már a forrásánál minél több esetben megakadályozzuk a szennyeződést. Beszélhetünk-e ma még tiszta vízről? Szükség van-e az otthoni vízszűrő berendezésekre? Mit tehetünk mi azért, hogy legyen iható vizünk? (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. novemberi lapszámában jelent meg.)

Máthé Kriszta: Akárhova megyek, ott jól leszek

Elrugaszkodott életmód-tanácsadó könyvekben lehet olyanokat olvasni, hogy az ember csak azt csinálja, amit szeret. Hogy majd meglesz annak a gyümölcse, így vagy úgy. Persze, persze, gondoltam magamban. Azért az iskolába/munkába csak el kell menni. A ruhát be kell tenni mosni, a házat össze kell szedni, vásárolni, enni kell. Kell, kell, kell. És akkor szembejön velem Krisztáról egy hír vagy valamelyik írása. És a fejemre csapok: hát ez az. Erről beszélt az a könyv! (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. októberi

Kádár Tibor Sándor: Nem látjuk a fától az erdőt

Sokkal több az erdő, mint kitermelhető fák összessége: az életünk minden területére kiható, egységes ökológiai rendszer. Ha sikerül a klímaváltozást valamilyen szinten megfékezni, azt erdőkkel lehet – véli Kádár Tibor Sándor, Erdővidék szülötte.

A tervezés növeli az élettel való elégedettséget

Aki nem tervez, a bukást tervezi meg – vallotta Winston Churchill, és bár sokaknak nem a kedvenc politikusa, mégiscsak igazat kell adnunk neki. Ám a tervezést is tanulni és gyakorolni kell, hogy rutinosak legyünk a tervezésben és újratervezésben.

Te posztolsz a gyermekedről?

Tudjuk, hogy egy szülő mennyire büszke tud lenni gyermekére, amikor olyan kis cuki, vagy később, amikor valamiben kitűnik. Szeretjük megörökíteni a jeles pillanatokat, csakhogy sokan itt nem állnak meg: büszkeségük tárgyát megmutatják az egész világnak.

Ha olyant veszek, olyan leszek?

Gyakran láthatunk olyan videókat, amelyekben azt mutatják be, hogy a pár száz dolláros ruháknak vannak pár tíz dolláros párjaik, amelyekben pont úgy néz ki az ember, mint a luxusmárkák termékeiben. Mégsem ritka az, hogy a drágábbat vásároljuk. Vagy legalábbis arra vágynánk. De miért is?

Tanuljunk környezettudatosságot a Facebookon!

Bármennyire hihetetlen, a Facebookon tanulni is lehet. Például környezettudatosságot is, ha megtaláljuk hozzá a megfelelő oldalakat, csoportokat. Ajánlunk néhányat. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. szeptemberi lapszámában jelent meg.)

„Utazás során nem az hajt, hogy mindent megnézzünk: fontosabb az ottlét, a megismerés, a megtapasztalás”

Sokaknak ismerősen csenghet Asztalos Ágnes neve, írásai rendszeresen olvashatók a Nőileg felületén (is). Ágnes és párja szenvedélyes utazók, kolléganőnk útinaplói leginkább az általuk bebarangolt tájak, régiók szépségeibe engednek betekintést. Ezúttal a papírtérkép és az útikönyvek szerelmesére, az utazásokat racionálisan megtervező, mégis laza és nyitott Ágnesre voltunk kíváncsiak, a tudatosan készülő, kíváncsi turistára az utazások mögött.

Keresztes-Vakaria Edit: „Páratlan lehetőségeket kaptam az élettől”

A siker képletének összetevőit nem ismerjük, még kevésbé azokat az „esszenciákat”, amelyek szerethetővé, követendő példává tesznek egy-egy embert. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy a szülőktől látott szorgalom és kitartó munka, a gyermekkorban gyökerező fegyelmezettség és tanulni vágyás nem vezetett tévutakra a gyergyószárhegyi Keresztes-Vakaria Edit életében sem, aki sífutásban, téli triatlonban, majd hegyikerékpározásban ért el kiemelkedő eredményeket, hogy aztán saját szervezésű versenyek által tegye

Mutasd, mi van a kamrádban!

Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.

Kapszulagardrób kisgyermekes anyukáknak

Amikor megszületik a gyermekünk, a világ átfordul: az „én” helyét átveszi a „mi”. Hirtelen új szerepek és feladatok kavalkádja hárul ránk, nem csoda, ha a nőiesség valahová a sor végére csúszik.

Testi, s lelki táplálék is kell a kisdiáknak (VIDEÓVAL)

A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.

Fényes, egyedi és extravagáns: Simó Erzsi otthona

Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.