A tervezés növeli az élettel való elégedettséget

Az emberek autonómiára vágynak életük felett, mondja Michael Bratman filozófia professzor, ahhoz pedig nem árt a tervezés. A tervezés fontos készség, amely nélkül mind a célok megfogalmazása, mind pedig az ahhoz vezető stratégia nehezen megvalósítható. Ugyanakkor a tervezés a karrierfejlesztésben is igen hasznos adalék: szakmailag is eredményesebb az egyén, ha kijelöl maga számára mérföldköveket, és megrajzolja az ahhoz vezető térképet. Továbbá arról is tanúskodnak kutatások, hogy

a tervezés növeli az élettel való elégedettséget, mivel segíthet elérni életcélokat, megvalósítani az álmokat, elképzeléseket,

a sikeres tervezés fokozhatja azt az érzést, hogy halad az ember előre, nem toporog egy helyben. A tervezés segít egy iránymutatás elkészítésében, gyakorlatilag egy ütemterv arra vonatkozóan, hogyan tartsuk fenn és érjünk el egy általunk vagy mások által kitűzött célt. Na és azt látjuk, hogy körülöttünk így élnek az emberek? Terveznek és haladnak a terveik felé? Vagy inkább sodródunk a széllel?

A szokásrend kész terveket adott az egyén kezébe

Korábban a székely társadalomban uralkodó szokásrend és szabályok többé-kevésbé kész tervet adtak az egyén kezébe. Attól függően, ki milyen neműnek született, milyen családba, hányadiknak a családba, mivel foglalkozott a családfő, mi volt a családnak a fő megélhetési forrása, többnyire meghatározta az egyén életét. Lehetett természetesen egyéni terveket dédelgetni, de a mozgástér szűkösebb volt. Édesapám jófejű gyermek volt, így papnak szánták. Ő magának mást tervezett. Szerencsémre sikerült a tervét véghez vinnie, de ő csupán egy jó kivétel. Mert a terveknek többnyire a szokások keretében kellett maradni.

Az ingatlan mindig jó terv

Apai nagymamám sokat mesélt arról, hogy a terv mindig a gyarapodás, a földvásárlás volt. Dédapám annyi birtokkal rendelkezett, hogy ma egy egész utca a mi vezetéknevünket őrzi, mert valamikor abban az utcában csak neki volt területe. Tucatnál is több (!) gyermekének földet adott, és ma már unokái birtokolják azt. Ezt tanulták, ezt örökölték: a föld mindig jó befektetés. Ha szükség van rá, ki lehet adni, el lehet adni, de mindig jobb, ha van, mintha nincs.

Ha jó termés volt, ha sikerült eladni két borjút, ha jól alakult a cséplés, földet vettek. Az volt az érték, abba fektettek be. És mindig volt terv.

Tudták előre, hogy hova mit fognak ültetni. Abban az évben mit fognak tartani. Aztán a földdel együtt elfogytak a tervek… 1990 tavaszán nagyon lelkesen vetette bele nagytatám magát ismét a tervezésbe. Pista komájával egész délutánokat füstöltek végig a nyári konyhában, elfogyasztva legalább egy-egy csomag Carpați cigarettát, és elméletben mindenkinek visszaadták a földeket igazságosan. Fejben újramérték rendesen mindenik dűlőnél, ahogy kell. Sajnos egyikük sem érte meg, hogy a valóságban is megvalósuljon.

Az ötéves tervtől az öt hónaposig

Az 1989 előtti kommunista rezsimre nagyon is jellemző volt a tervezés. Állandóan terveket kellett megvalósítani, és a korábbiakat folyamatosan túlteljesíteni. Ezek nem voltak mindig (helyesebben: csak nagyon ritkán voltak) ésszerűek, logikusan megtervezettek, átgondoltak, alaposan megfontoltak, de voltak. Talán ez is lehet az oka, hogy térségünkben, pontosabban

a posztszocialista országokban fenntartásokkal tekintenek a tervekre, mivel megtapasztalták, hogy léteztek az íróasztal mellett kigondolt tervek, amelyek köszönő viszonyban sem voltak a valósággal.

A tizennyolc éves fiatal bejutott nagy nehézségek árán az orvosi egyetemre, azt el is végezte teljes odaadással, azonban hiába tervezte, hogy hol, milyen orvos lesz, egyszer csak Botoșani-ban találta magát kihelyezve, holott a szülővárosában, édesapja mellett szeretett volna praktizálni. És ez nagyon sok szakma esetében hasonlóan működött. Talán emiatt is az emberek csak óvatosan terveztek. Minek tervezni, ha majd a rendszer úgyis beleszól?! 1990 után azonban már változni látszott a helyzet, úgy tűnt, ismét kezdtek bátrabban tervezni az emberek: visszaköltözni falura, visszaállni a barázdába, felújítani a lakást, saját hőközpontot tervezni, megválogatni a gyermekek iskoláját, támogatni a gyermekek felsőfokú tanulmányait.

Mindig legyenek terveink!

Most azonban ismét tapasztalható egyfajta megtorpanás: sokan nem tudják, merre van az előre. Tervezni ilyen gazdasági helyzetben? Álmodni egekbe ugró energiaárakkal? Az ezzel foglalkozó szakemberek azt javasolják: mindig legyenek terveink. Persze,

rugalmasan kell kezelni a terveket, de szükséges, hogy legyenek. Viharos időkben is.

Mindig a legjobb tudásunk szerint érdemes tervet szőni, ha azonban új információkhoz jutunk, új dolgokat tapasztalunk meg, akkor az ötletek és lehetőségek elemzése nyomán a tervet módosíthatjuk. Több kutatás foglalkozik a jövőképpel, a jövőtervekkel, de leginkább a fiatalokra fókuszálnak ezek a megközelítések. Mit szeretnének tanulni? Milyen szakmában képzelik el magukat? Hány éves korukban terveznek családot alapítani? Hány gyermeket terveznek? Így a tervekkel kapcsolatosan leginkább a fiatalabb korosztály víziója ismert.

Külföldi tervek

Kapcsolódó

Már a kétezres évek elején egy székelyföldi kutatás egyik nagy következtetése volt, hogy a fiatalok alultervezik mind az oktatásban való részvételt, mind pedig a diploma adta lehetőségeket, azaz a munkakeresést. Vagyis nem a képességeikhez, készségeikhez mérten választanak oktatási intézményt, szakmát, munkát, hanem sokkal inkább a lehetőségekhez mérik azt, a minél korábbi és minél stabilabb pénzkereséshez. Egy 2014-es kutatás is megerősíti ezt, kiegészítve, hogy

a rurális környezet és a szerényebb anyagi lehetőség a továbbtanulás tervezésének is egy gátja. Emellett a fiúk is kevésbé tervezik a tanulást, mint a lányok.

Már ebben a nyolc évvel ezelőtti kutatásban a fiatalok egyharmada tíz év múlva egy más, nyugati országban képzeli önmagát, szakmai karrierjét, jövőjét. Minden ötödik fiatal tervében szerepel a hosszabb vagy rövidebb időre kalkulált külföldi munkamigráció. Főként a brit, a német, az amerikai, a spanyol és az olasz gazdaság és kultúra tűnik vonzónak ezekből a kutatásokból, ezekbe szeretnének sokan beilleszkedni, vagy legalábbis átmenetileg integrálódni. Azóta pedig még inkább jellemző a külföldi tervek dédelgetése a fiatalok körében. Ugyanakkor egyre jellemzőbb az is, hogy a fiatalok vállalkozást terveznek: közel minden ötödik huszonéves saját vállalkozás ötletét dédelgeti. Emellett bizakodók is a jövőt illetően:

úgy vélik, hogy szüleiknél többet tudnak megvalósítani, hiszen több lehetőséggel rendelkeznek mind a tanulást, utazást, mind pedig a külföldi életet tekintve.

A falun élő fiatalok nagy hányada szezonmunkára megy külföldre, amely évente négy-öt hónapot ölel fel, az év többi része itthon telik, többnyire jövedelem nélkül. Rövid távra tervezik legtöbben. Aztán egy évtizedre is beleragadhatnak ebbe a helyzetbe. A szülők, nagyszülők generációja aggódva figyeli ezt az egyik napról a másikra élést, a munka látszatának hiányát. A tervek hiányát.

Tervezni csak gondosan, szépen

Igen, a tervek segíthetnek. Ha azonban valaki kritikusan viszonyul a tervekhez, neki is igazat adhatunk: valóban, néha akadályozhatnak is. Gátat szabhatnak a spontaneitásnak, a lehetőségek hirtelen felismerésének és megragadásának. Viszont

a terveket át is lehet írni, ha úgy hozza a helyzet. Jól fog egy B terv. És C vagy D is.

Mert a tervek csupán tervek, és nem mindig megvalósíthatók. Például a legfrissebb kutatások szerint az erdélyi magyar fiatalok többnyire a húszas éveik végére tervezik a családalapítást, és többségük két gyermeket szeretne. Ha azonban addig nem ismeri meg a párját, akkor ezt a tervet nem tudja teljesíteni. A kutatások szerint a megfelelő pár megtalálása a legnagyobb akadály, mert ez jelentősen befolyásolja a gyermekvállalás idejét és a megszületett gyermekek számát is. Szóval a tervek a legjobb, ha irányító toronyként léteznek a tudatunkban: mutatják, hogy merre van a biztos pont, a haladás ütemét pedig az élet is diktálja. Azonban

mindenképp érdemes a tervezésre szoktatnunk magunkat, és ezt tanítanunk a legfiatalabbaknak, még akkor is, ha hangsúlyozzuk, hogy a tervektől néhol el lehet térni.

Nem szabad közösségek, generációk életének kizárólag attól függnie, hogy milyen döntéseket hoz egy adott ország bevándorlási hivatala, vagy mire van épp kereslet a térség, az ország, vagy valamely ország munkaerőpiacán. Ezektől függetlenül kell, hogy legyenek terveink. Mert a tervek szükségesek a tudatos döntésekhez, hogy pontosan tudjuk merre szeretnénk tartani, hová kívánunk eljutni. Hiszen térkép nélkül sem indulunk el egy ismeretlen vidéken, és hátha a jó szerencse mellénk is szegődik, ami – Thomas Edison szavai szerint – csakis akkor történik meg, „amikor a lehetőség találkozik a tervezéssel”.

korábban írtuk

Miért sír gyakran a dackorszakban? Hogyan támogathatod?

Felhőtlen őszi nap. Vidám almaszedés. A két és fél éves szaladgál, kacag. Beleharap egy almába, a következő pillanatban zokogástól hangos a határ. „Mi történt?” – kérdezem aggódva. – Darázs? fogfájás? Ő csak sír, kis teste rázkódik a hatalmas érzésektől.