Időnként meglátogatom anyai nagynénémet Kolozsváron, a régi Pap utcán át kanyarodok rá a Belső Magyar utcára. Csak lépésben haladok kocsival, a forgalom óriási. Mint ahogy óriási a változás is, ami e két utca lakóit illeti az elmúlt ötven évben…
Nemrég Udvarhelyért Príma-díjat vehetett át Székelyudvarhelyen, értékteremtő munkáját méltatták az elismeréssel. Korábban a helyi televízió főszerkesztője volt, karrierjét hátrahagyva, tizenöt évvel ezelőtt gondolt egyet, és Budapesten épített új életet.
Védjegye a vörös haj, mégsem szeret előtérbe kerülni. Szeret utazni, és meglepni a barátait gasztronómiai különlegességekkel. Podcast-sorozatunkban ezúttal D. Balázs Ildikó csíkszeredai újságíró kollégánkkal beszélgettünk.
Kézdi Imola, az erdélyi színjátszás kivételes tehetségű és humorú színésznője sikeres pályája közepén szakított a színház intézményével, otthagyta Kolozsvárt, a nagybetűs várost, és családjával együtt a szórványba, Aradra költözött.
Lassan kikopik a szótárunkból a középkorú kifejezés, az öregséghez való viszonyunk is alaposan megváltozott. Pedig a biológia maradt, viszont a különböző életkorok „tartalma”, megélése és megítélése módosult.
Több mint tíz éve, hogy Mihály László, a „mi Lacink” elvállalta a Nőileg magazin tördelő-szerkesztői feladatait. Azóta szó szerint az ő kezei között alakult, formálódott a lap.
Az életmódváltás, az önmagunkkal való ismerkedés fontosságát különböző életkorokban és helyzetekben ismerjük fel. De milyen hatás, eszköz kell ahhoz, hogy valaki el tudjon indulni ezen a küzdelmes, kalandos úton?
A gyermekek tisztelete, a mentálhigiéné fontossága, az emberek közti kapcsolatok minőségének javítása – csak néhány téma, amelyekről meglátása szerint nem lehet eleget beszélni, minden munkájában törekszik rávilágítani mindezek szükségességére.
Április a Nőileg „születésnapi” hónapja, és idén a lap fennállásának 10. évfordulóját ünnepeljük. Ennek apropóján pedig mi másban merülhetnénk el leginkább, mint a nőiségünkben? Mert valamikor az is megszületett, és sokunkban nem is olyan könnyedén.
Munkáiból nagyon pontosan kirajzolódó értékrend, természet- és szülőföldszeretet árad, a székelyföldi lét örömeinek elkötelezett híve és hirdetője. Székelyudvarhelyi kolléganőnk mesél ezúttal, miként változott velünk együtt az elmúlt tíz esztendőben.
Madaras Andrea 14 éves volt, amikor megkapta a diagnózist: Crohn-betegsége van. Tíz éve küzd a kórral és annak minden tünetével. Két évvel ezelőtt 35 kilóra fogyott, s – mintegy mementóként – fotósorozatban örökítette meg az akkori állapotát.
Ha valakinek vezérfonal az életében közülünk a változás, lapalapító főszerkesztőnknek, Sebestyén Kingának kiváltképpen az. Míg korábban nagyjából háromévente változtatott az élete folyásán, immár kereken tíz éve, hogy egy projektre, a Nőilegre fókuszál.
Mindig azt hitte magáról, hogy (nagy)városi nő lesz. Ennek ellenére, mára már nem jelent gondot számára a paradicsom hónaljazása, vagy épp tíz-húsz pulyka feldolgozása, előkészítése. Kovács Eszter nagyot változott – velünk együtt – az elmúlt tíz évben.
Budapestről költözött haza Székelyföldre, a nagyvárosi nyüzsgést cserélte a család és barátok közelségére. A Nőileg valamiként a nagyvárosi életstílust pótolta számára, tíz éve ugyanis minden álma volt ehhez a csapathoz tartozni.
Bárhonnan is nézzük az évet, 2024-ről biztosan elmondható, hogy a befelé fordulás, a külső-belső rendrakás, a helyretétel éve lesz. Alapvető fontosságú lesz a lelki stabilitás megteremtése, vagy megőrzése, a rálátásra, megértésre való törekvés.
Mindenkinek másként zárul a naptári év, ahogy a helyzet, a hagyományok vagy a (meg)szokás hozza. De vajon december utolsó napján zárjuk bensőnkben is az évet? Egyáltalán van időnk és igényünk az elmélyült évértékelésre, évnyitásra?
Tíz éve ilyenkor kezdett összeállni a Nőileg alapító csapata. Akik velünk tartanak azóta, tudják, sokat változtunk. És ahogyan a lap maga, kollégáink is sokat alakultak. Ezúttal Csatlos Tünde vallott az elmúlt évtizedéről és saját fejlődési útjáról.
Enyészet – ritkán fordulunk ehhez a szóhoz – mélázik el Markó Béla író, költő, az RMDSZ egykori elnöke. Mint mondja, a természet jut eszébe róla, és ilyen értelemben már nem is olyan sötét ez a gondolat, hiszen a természet tavasszal föltámad, ősszel elenyészik, télen alszik, és készül a föltámadásr
A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Bármerre nézünk a teraszról, fenyőerdők ölelnek körbe, nyugalmat sugározva. Csíkcsomortánban vagyunk, a település fölé emelkedő dombok egyikén gyönyörködünk a tájban, Fröhlich Orsolya és Mihály László szívélyesen vezetnek körbe otthonukban.
Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.
Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.
Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.