Együtt változunk – Asztalos Ágnes: Szeretem magamban a lázadó gyermeket (VIDEÓ)

Aki valamennyire is ismeri székelyudvarhelyi kolléganőnket, tudja, profi határvédő, aki „tripla szögesdróttal” védi saját határait: ha valaki tud közülünk nemet mondani, akkor az Asztalos Ágnes. A gyermekek tisztelete, a mentálhigiéné fontossága, az elfogadás, az emberek közti kapcsolatok minőségének javítása – csak néhány téma, amelyekről meglátása szerint nem lehet eleget beszélni, újságíróként és iskolai tanácsadóként egyaránt törekszik rávilágítani mindezek szükségességére.

Már gyermekkorban hozzá kellene segíteni a kicsiket ahhoz, hogy tudják minél jobban felismerni a saját igényeiket, szükségleteiket, és meghúzzák a saját határaikat – magyarázza saját határvédelme kapcsán Ágnes, ő ugyanis mindezt magának kellett kiépítse. Mint meséli, gyerekként nem volt megfelelési kényszere, erősebb volt benne a lázadás mint megküzdési stratégia, s ebből alakult ki, hogy ma már könnyen tud nemeket mondani. Érdekérvényesítő személyisége időnként fafejűségbe is átment, vagy nagyképűségnek tűnhetett, ami ellenszenvet is kiválthat – eleveníti fel saját változásait a Nőileg egyik alapító szerzője, aki egyébként témaválasztásaiban is nagyon tudatosan meghúzza a határokat.

Éveken át „vitte a hátán” a nyomtatott lap Egyensúly rovatát, de a gyermeknevelési kérdéseket taglaló Lurkót is szerette, mindezek mellett pedig az utazás, az útinaplók írása a nagy kedvence.

Együtt tanultunk női magazint írni – meséli Ágnes, ahogyan arról is őszintén beszél, hogy bár régen ódzkodott tőle, miként tanult- és szeretett meg mélyinterjúkat készíteni. „Örülök, hogy vannak még terei az én értékrendemnek, mert talán másabb a hangom, mint a fősodor” – összegzi munkája kapcsán a podcastben.

„Borzasztó hiányaink vannak a mi kultúránkban a pszichológiai műveltségből, ezt nagyon nehéz pótolni. Nem fordít rá hangsúlyt az oktatási rendszerünk, nem olyan a társadalmunk, nem elegek az önsegítő könyvek, nem elég, hogy egyre inkább teret kap a téma a közbeszédben. Apró cseppek vannak ugyan, de nem álltak még össze olyan folyóvá, hogy besodorják a mentálhigiénés szemléletet a családok mindennapjaiba, a konfliktuskezelésbe, a válások lebonyolításába, a szervezeteken belüli viszonyrendszerekbe nem csordogál annyira le, pedig jó lenne. Ha tíz emberből kettő-háromban elindul valami az írásaim révén, egy gondolat, felismerés, máris megérte.”

A munka mellett – bizonyos határig – a magánéletébe is betekintést enged Ágnes,

több évtizedes házasságáról, lánya „kirepüléséről” és annak megéléséről is mesél, amikor az egyetlen gyermeke több ezer kilométerre költözött tőle.

„Ha én lennék annyi idős, mint a lányom, én is kipróbálnám magam máshol, élményeket, tapasztalatot gyűjtenék, hogy miként tudok máshol helytállni. Ennek ellenére, anyaként nagyon nehéz volt megélni, hogy a világod közepe, a lányod elköltözik több ezer kilométerre. Az én hiányérzetem az egy dolog, de ez az élet természetes rendje, hogy el kell engedni a gyermeked. A legfontosabb az, hogy ő jól legyen” – mondja az elengedés kapcsán Ágnes.

Változókor elfogadása és nőiség megélése, test és lélek barátsága, egyhangúság és állandóság egyaránt szóba került udvarhelyi kolléganőnkkel, aki pedig a jól működő párkapcsolatok „titkait” keresi, annak is érdemes meghallgatnia Ágnest.

korábban írtuk

Szilveszter Andrea: Kit siratok napok óta, az óvodából ballagó lányom vagy talán magam?
Szilveszter Andrea: Kit siratok napok óta, az óvodából ballagó lányom vagy talán magam?

Kellemes, halk zene szólt, és meglepően sok kisgyermek szaladgált, bójázva a pincérek között. Rövidesen egyértelművé vált, hogy ez egy óvodai ballagási ünnepség. Óvodai ballagás, ízlelgettem akkor. Ott, akkor, gyermek nélkül, fiatalon.