Ma ovis ballagásra készülünk. Elsőszülöttem ballag. Népviseletben, batyuval, büszkén, nagy igazságok birtokában. Napok óta izgatott. Nehéz tanéven van túl. Hányszor hallottuk a nem akarok napiba menni, mikor leszek már iskolást? Ilyenkor arról beszélek neki, hogy a napközis évek a legszebbek, leggondtalanabbak, tele varázslattal. És arról, hogy minden korszaknak megvan a maga szépsége. Hogy éljük meg a jelent, mert ha elmúlik, többé nem hozható vissza. S amikor beleszenderül vigasztalásomba, továbbgondolom. Fel is teszem magamnak a kérdést, hogy
Kit siratok már napok óta, őt, igazán őt? Vagy talán magam, amiért a napközi kora reggeltől délutánig óvva ölelő karjaiból kilépve, most még nagyobb feladatot kapok szülőként, gyermekem önállóvá válásának útján? Elég támogató szülő voltam-e a csoporttársával való konfliktusos viszonyában? Nem bagatellizáltam-e el, még ha vallom is, hogy mindig lesz egy csipkelődő Lili, akivel meg kell tanulni együtt élni?
Néhány hete elcsitultak a konfliktusok. A búcsúzás szele ott csiklandozott a csoportban, a homokozóban, váratlan szép gesztusokban és ölelésekben. Mostanra megszelídült mindaz, amit három év alatt nem lehetett megszelídíteni. Egy korszak végéhez érkeztünk,
Megilletődött szülők és izgatott ovisok töltik meg a virágokkal díszített napközi épületét. Búcsúztatnak, búcsúzunk. Utoljára ülünk ebben a csoportban így, ebben a minőségben. Mintha csak tegnap tettük volna először. A kisfiamra nézek, aki kiscsoportosként a nagyot búcsúztatja. Hálával telik meg a szívem, hogy csak egy részünk búcsúzik, nem érnek még véget számunkra a napközis évek.
A műsor végén kislányom kezembe nyomja az óvónéniitől kapott búcsúajándékát, a „napközis élményeim” füzetet. Belepillantok, a legek vannak bele rajzolva.
Batyuval a vállán, virágcsokorral a kezében ugrándozik a kapu felé:
– Iskolás vagyok, végre iskolás vagyok! – kiáltja büszkén. – De sokszor visszajövök még – teszi hozzá.
Ilyen könnyedséggel, átéléssel és nyitottsággal ugrándozd át életed minden fordulópontját, anyaként ezt kívánom.
korábban írtuk
Bálint Péter Mónika kulcsmásoló: A főnök nincs itten? – Még most is meg-megkérdezik
Dolgozhatna könyvelőként, belsőépítészként vagy lelkigondozóként is, hisz több szakmát tanult, sőt, filozófiából is diplomázott. Bálint Péter Mónika családi vállalkozásukban, kulcsmásolóként tölti mindennapjait, Székelyudvarhelyen.
