Szilveszter Andrea: A földben való matatásban megélem a teremtő erőt

Kitárom a nyári konyha ajtaját, hadd kukucskáljanak be a májusi napsugarak. A lekvárfőzés előkészületeivel foglalatoskodom. Az üvegek készen állnak, az epret pucolom. Ez az idei első nagy eltevés. A gyerekek mindenáron segíteni akarással, de egyelőre csak jóízű majszolással csacsognak körülöttem. Egyszer csak azt kérdezi a lányom: anya, te mit vársz a legjobban? Érdeklődve figyelem, hogy milyen élvezettel lavíroz mostanság az időperspektívák között. Úgy van a jelenben, hogy múltjáról meséltet, és folyton vár valamire. Válaszadásom azonban kicsit még várat magára.

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Az eperlekvár édeskés illata már a levegőben gomolyog, és gondolatban én is a múltban kalandozok. Nagymamára gondolok, arra, hogy milyen rafináltan csomagolt nekünk, unokáknak útravalót. Hogy édesgetett maga köré, s hitette el, hogy a számunkra akkor unalmasnak tetsző munkafolyamat élet-halál kérdés, de móka is ugyanakkor. A lekvárkészítés, mondta, a nyár disznóvágása. S míg váltva kavargattuk a lekvárt, ő, hipp-hopp, odatette sülni a gyümölcspitét, ezzel ünnepeltük meg a sikeres munkát. Közben észrevétlen szórta a megszívlelendő információkat, amelyeket ma is őrzök. Biztosra megyek, az ő receptje alapján készül a lekvár ma is. Hisz mestere volt annak, hogy tökéletes állagú legyen, ne veszítse színét, és megőrizze zamatát. Persze pite is készül.

Mit várok a legjobban? Ahogy idősödöm, egyre kevésbé várok. Inkább az aktualitásokat igyekszem megélni.

Válaszként ilyesmik jutnak eszembe: várom, hogy kinyíljon a teraszon a rózsa, kihajtson az újonnan ültetett cseresznyefa, első termését hozza a kajszi. Érdekes, ahogy idősödöm, egyre fontosabbak a virágok, növények is. Nem feltétlenül maga a produktum, hanem a velük való foglalatoskodás. Végigkövetni, ahogyan a magocskából növény lesz, majd meghozza a maga termését. Óvni hőtől, fagytól, gondozni. Tevékenykedni a kertben. Csinosítgatni, eltávolítani a gazt. Körbevenni magunkat nyugtató zölddel és helyenként színpompával. Körbevenni magunkat élettel.

A kerti munkálatokat, a virágokkal való foglalatoskodást női minőségnek és valóságos rituáléként élem meg.

Szeretem a kellékeit, a kis virágos kertészkesztyűmtől a kis ásóig. A földben, anyaföldben való matatásban megélem a teremtő erőt, a gyengéd gondoskodást, a hálát, de a felelősséget is. A rácsodálkozást, az újra és újra megújulni tudás misztériumát.

Mennyi kinccsel megajándékozott már. Ízekben, illatokban, színekben mérem: a

nagymama szerint minden kora tavasszal kihagyhatatlan csalántea illata, az első spájzban száradó citromfű és menta, a frissen roppanó újhagyma.

Az asztalon illatozó, vágott virág. Frissen zöldellő saláta az uzsonnás dobozban. A szerencsét hozó lóhere. A függőágyban elköltött kávé panorámája…

A lekvár száraz dunsztban. A pitét a kertben, kis pikniket rögtönözve csipegetjük, mellé bodzalevet szürcsölünk. Formákká képzeljük a vonuló májusi felhőket. A gyerekek mögött kirajzolódik a kert, a földi mennyország sziluettje.

– Ezt vártam – mondom, s kislányom hajába tűzöm a frissen szakított négylevelű lóherét.

korábban írtuk

Pakot Mónika: Minél közelebb kerülünk a természethez, annál boldogabbak vagyunk
Pakot Mónika: Minél közelebb kerülünk a természethez, annál boldogabbak vagyunk

Májusban berobban a természet, és ez az erőteljes növekedés még azokat is kimozdítja a négy fal közül, akik nem vallják magukat természetbúvároknak. Nem véletlen, hogy május elsejét a természetben ünnepeljük.