Nemrég még borzasztóan tapintatlannak éreztem egy ilyesfajta megjegyzést, főként egy idegen embertől. Felháborított. Egyáltalán hogy jön ahhoz bárki, hogy testi adottságaim firtassa? Joggal éreztem sértve magam. Napokig kerestem a választ arra, hogy mi változott? Különös, hogy az ember felnő, és azt hiszi, ismeri önmagát, ismeri a testét, pontosan tudja, hogy mire van szüksége. Aztán egyszercsak lehull szeméről a fátyol, és
A tavalyelőtti karácsonyon kezdődött. Beköltöztünk az újonnan épült otthonunkba, megkaptam az állást, amire vágytam, van egy jóképű férjem, aki rajong értem és két gyönyörű, egészséges gyermekem. Illene boldognak lenni. De, amikor a karácsonyi fényképeket készítjük, úgy érzem, megfulladok, hogy el szeretnék rohanni, hogy elrontom az egészet, nem akarom viszontlátni magam a fotón.
Elkezdem figyelni magam. Indíttatásaim, berögződött válaszreakcióim, sokszor tudatalatti cselekedeteim. Szép lassan világossá válik, hogy miért fulladt kudarcba valamennyi próbálkozásom. Megértem, hogy először a lélek kell leadja régről cipelt terheit ahhoz, hogy a test súlyt veszítsen. Saját magamnak válaszolom meg kérdéseim. Azt, hogy mitől félek? Mi ellen építettem évek hosszú során testem köré bástyát? Hogy azért bántottak-e, mert kövér voltam, vagy azért voltam kövér, mert bántottak? És hogy egyáltalán
Értelmet nyernek a sokszor közhelyes igazságok. „Szeresd te magad először, hogy más is szerethessen.” Azt mondom, szeretem magam. Jutalmazom és büntetem. Cukorral jutalmazom, éheztetéssel büntetem. És azt hiszem, tudom, mire van szükségem.
Hányszor szorítottam testem korlátok közé, és gyűlöltem, valahányszor nem tudott megfelelni irreális célkitűzéseimnek? Hányszor próbáltam kizsákmányolni? Hány napot, eseményt, nyaralást, évet, évtizedet tett tönkre a testemmel való elégedetlenségem?
Hogy honnan? Mert most hálával kezdem. Hála minden porcikámért. Szeretettel és elfogadással simogatom meg a félénk kislányt, a nőt, az anyát. Nincsenek határidők, nincs mindenáron X kiló, motivációs ruha, sem sztárdiéta. Befelé figyelés van és léleksimogatás. Kézen fogtam és vezetem magam. Tisztelem a testem, figyelek rá, és azt adom neki, amire valóban szüksége van. És ha mindez nem volna elég? Sikerül azért, hogy le nem rakott terheim ne a gyermekeim cipeljék tovább.
korábban írtuk
Demeter Melinda: Harminc perc csupán, és életet menthet – Óda a vastagbéltükrözéshez
A vastagbélrák világszerte a harmadik leggyakrabban előforduló-, valamint a második leggyakrabban halált okozó rákfajta. Épp ezért ajánlott szűrővizsgálatra jelentkezni akkor is, ha semmiféle panasza nincs az embernek.
