Noha korábban úgy gondolták, hogy csak az idősebb korosztályt érinti ez a betegség, a legfrissebb tanulmányok szerint a betegek életkori profilja jelentősen megváltozott az elmúlt 25 évben, a ma diagnosztizált vastagbélrákos esetek közül minden ötödik az 55 évnél fiatalabbakat érinti. Mivel ez a betegség a korai szakaszban nem feltétlenül jár egyértelmű tünetekkel, 50 éves kor fölött mindenképpen, de az előbb említett okok miatt akár már
A betegség okai szerteágazóak, az egészségtelen táplálkozástól kezdve a mozgásszegény életmódon keresztül, az alkoholfogyasztással bezárólag, számtalan kiváltója lehet, a vastagbél krónikus gyulladásos betegségei szintén fontos kockázati tényezőként szerepelnek a későbbi rák kialakulásában.
A rákok legnagyobb része ún. polipból indul ki, ami a rákot megelőző állapotnak tekinthető. Az ebben a stádiumban felfedezett betegség azonban szinte teljesen gyógyítható. A polipok nagy része véletlenszerűen fordul elő, de 2-3 százalékuk kialakulásánál örökletes tényezők is szerepet játszanak. Fokozott kockázatot jelent tehát a családi előfordulás is.
Évekig készülődtem erre a szűrővizsgálatra, de nem tudtam rávenni magam. Tartottam a vizsgálattól, annak kellemetlen, fájdalmas voltától, működtek bennem az előítéletek, tévhitek, az ismeretlentől való félelem. Az utóbbi időben azonban jelentkeztek különböző olyan tünetek nálam, amelyek megijesztettek, és komolyan foglalkozni kezdtem a szűrővizsgálat gondolatával. Elmentem hát egy belgyógyászhoz, és előjegyeztettem magam kolonoszkópiára. Az orvos tájékoztatott, hogy egy rutinvizsgálatról van szó, amit altatásban végeznek. A kérdésemre, hogy muszáj-e az altatás (féltem tőle, mert mi van, ha olyan jól sikerül, hogy nem ébredek fel), azt a választ kaptam, hogy nem mélyaltatásról van szó, és azért ajánlott, hogy „legközelebb is szívesen vegyek részt a vizsgálaton”.
Előző nap déltől már semmilyen szilárd táplálékot nem ehettem, estig két hashajtóval és négy liter vízzel ki is takarodott a bélrendszerem alaposan. Ez volt talán a legnehezebb része az egésznek, de közben meg azzal vigasztaltam magam, hogy végre egy léböjtkúrát sikeresen végigviszek, mert ez idáig soha nem sikerült. A húsvét is kedvező időpont volt a böjtöléshez, lelkileg is támogatta a felkészülésem. Való igaz, hogy a nap végére már utáltam a vizet, de annál jobban esett, amikor néhány pohár meleg, szűrt húslevest is magamba tölthettem (ugyanis vízen kívül teát és húslevest is lehet fogyasztani).
(munkaigazolás, családorvosi beutaló, egészségügyi kártya). Miután elvették az irataimat, felvették az altatáshoz szükséges adataimat, aláírattak két beleegyező nyilatkozatot (egyet az altatáshoz, egyet a szükség esetén történő mintavételhez), majd egy kedves nővérke egyénileg tájékoztatott a beavatkozás menetéről, aprólékosan elmondott minden várható lépést, minden felmerülő kérdésemre vagy aggodalmamra megnyugtató választ adott. Ezt követően EKG-t csináltak, vért vettek, feltettek egy kanült a vénámba az altatáshoz, és várnom kellett a soromra. Miután megérkezett az altatóorvos, egyenként szólították az embereket a szűrővizsgálatra (szándékosan nem írtam betegeket). Amíg várakoztam a soromra, figyeltem az előttem sorra kerülőket és az órát. Pontosan harminc perc telt el onnan, hogy beléptek az ajtón, addig, amíg kissé bódultan kiléptek. Tehát tokkal-vonóval fél óráig tartott az egész beavatkozás.
Amikor végre sorra kerültem (mi tagadás, azért volt bennem egy kis drukk), három nővér fogadott, bátorítóan mosolyogva elmondták, hogy mit kell tennem.
A doktornő kedvesen érdeklődött, hogy voltam-e már altatva, közben befecskendezték az altatót, rám tettek egy maszkot, és már csak félálomban válaszoltam a kérdésre. Ennyi volt, egyébre nem emlékszem.
Mikor felébredtem, átkísértek a másik szobába, ott lefektettek, és még kb. 10-15 percig megfigyelés alatt tartottak. Akkor nagyon kedvesen az egyik nővérke felszólított: „Leszállhat a néni!” Így: NÉNI. Isten bizony mondom, ez volt az egész procedúra legkellemetlenebb, legmellbevágóbb része. Mert
Bódult állapotban mosolyogva köszöntem el, s miközben kiléptem az ajtón (meg utána is még jó sokáig) azon töprengtem, hogy vajon van-e valami etikai kódex, írott vagy íratlan szabály, hogy a betegeket hogyan kell szólítani? Mert, ha csak simán annyit mond kedvesen, hogy „Leszállhat!”, esetleg „Leszállhat, Melinda!”, akkor tényleg egy hibátlan, már-már kellemes élmény lett volna az egész szűrővizsgálat. De komolyra fordítva a szót: ha ez a bagatell szösszenet volt számomra a legkellemetlenebb része a szűrővizsgálatnak, akkor sejthető, hogy milyen szintű beavatkozásról van szó. Pár óra múlva már a kezembe is adták az eredményt: minden rendben van. Megnyugodtam.
Amiért most elmeséltem tapasztalataimat, annak oka, hogy szeretném másokban is eloszlatni a vizsgálattal kapcsolatos félelmeket, tévhiteket. És mindenkit arra biztatnék, hogy ne mulassza el, és ne halogassa ezt az egyszerű szűrővizsgálatot, mert ez a harminc perc életet menthet.
korábban írtuk
Pakot Mónika: Minél közelebb kerülünk a természethez, annál boldogabbak vagyunk
Májusban berobban a természet, és ez az erőteljes növekedés még azokat is kimozdítja a négy fal közül, akik nem vallják magukat természetbúvároknak. Nem véletlen, hogy május elsejét a természetben ünnepeljük.
