– Nagyon sok válással találkozol a praxisodban, és néhány éve – fiaiddal együtt – magad is elköltöztél a gyermekeid apjától. Válás esetén mi a legfőbb érdeke a gyermek(ek)nek?
– Egyetlen egy legfőbb érdek van a válás kapcsán: a gyermek minél kevesebbet sérüljön. Beszélgetve ma már felnőtt, elvált szülők gyerekeivel, hallhatjuk, hogy igazából nem is annyira a válás ténye, mint a szétválás mikéntje az, ami traumatizáló tud lenni egy gyermek számára. Tehát, szerintem,
Persze, a válás fájdalommal jár, hogy ne járna fájdalommal, megszűnik valami, el kell azt gyászolni. De sokkal könnyebb a gyermeknek, ha azt tapasztalja, hogy a szülők meg tudnak tartani egy kapcsolatot, amit képesek működtetni. A gyermek számára nem feltétlenül kell trauma legyen a válás. És van erre is nagyon sok jó példa.
– Te látsz jó példákat? Mert én leginkább csak „hangos” válásokat, borzalmas elidegenítéseket látok a környezetemben.
– Sok-sok jó példa van. Nekem például zömében ilyen civilizált válóperes ügyeim vannak. Nem mondom, becsúszik egy-két eset, amikor menet közben felismered, hogy a felek – és igen, akár a saját ügyfeled – a kezdeti látszat ellenére, nem tudják megállni, hogy ne a válóperrel bizonyítsanak a külvilágnak. De úgy gondolom, hogy nekünk, barátoknak, családtagoknak, ügyvédeknek, óriási a felelősségünk abban, hogy milyen lesz egy válás. Mind a két válótárs sérült, nehéz helyzetben van, nagyon nagy fájdalmat él át, hisz nem így tervezték az elején. Egy ilyen sérült állapotban, amikor az érzelmek túlnőnek rajtunk, nagyon könnyű meglovagolni az érzelmeket, és
Ezer sérelme van, azért akar válni, rendben van, de ha úgysem marad a másikkal együtt, akkor már nem mindegy, hogy mivel okozott neki fájdalmat? Ne akarjunk visszavágni, ne akarjunk bizonyítani. Bőven elég az, hogy ha nem tudunk együtt élni, akkor próbáljuk meg külön.
– De miként tudod ezt ügyvédként, vagy akár barátként elősegíteni?
– Én mindig azzal kezdek az ügyfeleimnél, hogy keressük meg magunkban azt, hogy tudunk-e hálát érezni magunkban a másik iránt azért, mert van ez a gyermek, vagy vannak ezek a gyermekek. És hogyha egy pozitív érzéssel indítunk a sok negatív mellett, akkor már sikerül kimozdulni a holtpontról. Nem csak az ügyvédnek, de a környezetnek sem szabad partner lenni abban, hogy szapuljuk a másikat… Ha már válunk, akkor nem mindegy? Ennyit tudtunk kihozni a házasságból, ezen már nem kell lovagolni. Úgyhogy ez a kiindulópont:
Csak nyilván abban a nagy érzelmi cunamiban ezt nem lehet egyből megteremteni, de elkezdhetek hidat építeni. És ha építő a hozzáállásom, ha el tudok távolodni az érzelmeimtől, tudom racionalizálni az egészet, hogy igen, ebben a helyzetben vagyok, nézzük meg, miként tudjuk ebből a legjobbat kihozni, akkor bizony leteszem az első köveket az új alaphoz, egy új kapcsolatot alapozok meg a gyermekem másik szülőjével. Ami fontos, mert ezek a kapcsolatok életünk végéig kitartanak. Ha ugyanis én a gyermekemnek a legjobbat akarom, akkor nem akarhatom azt, hogy a másik szülővel ne legyen jó a kapcsolata.
– Én azt látom, hogy sok esetben a szülők ebben a helyzetben is előbbre helyezik a saját jogaikat, „jussukat”, mint a gyerek érdekeit.
– De ezek érzelmi döntések a részükről. Amikor még ilyen nagyon nagy az érzelmi kavalkád, nem szabadna döntést hozni semmiképpen. Lehet, hogy kicsit kellene késleltetni ezeket a dolgokat, addig, amíg megnyugszom, amíg megbékélek azzal, hogy ez a helyzet, ebből ennyit lehetett kihozni. Én például minden egyes válóperemben ugyanazt a szöveget írom le, mert minden egyes válásra alkalmazható. Nem írom le a válás konkrét okait. Én mindig mindegyik beadványba ugyanazt írom le: annak ellenére, hogy az elején mélyek voltak az érzelmeink, és családot szerettünk volna, menet közben elhidegültünk egymástól, mert mások voltak a szempontjaink, a helyzetünk, rájöttünk, hogy mi nem találunk. És
Nem kell leírni azt, hogy a másik alkohol- vagy bármilyen függő, nem kell leírni azt, hogy megcsalt vagy munkamániás, semmit. A váláshoz bőven elég ok, hogy már nem azon a lángon égnek a felek, mint valaha, elhidegültek egymástól. Az elhidegülés okait ki lehet hagyni a válóperből. Ha én azt beadványt úgy fogalmazom meg, tehát aki a válást elkezdi, az úgy fogalmazza meg, hogy semmi rosszat nem ír a másikról, hanem azt mondja, hogy igen, nekem is megvan ebben a részem, mert nem tudtam jobban kezelni, és oda jutottunk, hogy elhidegültünk egymástól, ez teljesen elfogadható. A másik, amikor megkapja ezt az írást, akkor nem háborodik fel, nem érzi magát sértve, nem érzi úgy, hogy be kell bizonyítsa az ellenkezőjét, mert neki más az igazsága. És innentől fogva civilizáltan le tud menni egy válás. A támadás a legjobb védekezés. De
Te is támadtál, én is támadok. Na, itt kell visszafognod magad, és itt kell észnél lenni. Hogy egyetlen egy lépést se támadj. Engedd el! Ne bántsd! Olyan, amilyen. Neked már nem kell vele együtt élni. Hagyd békén!
– Mennyire egyszerű, de okos érvelés ez…
– Ennyi az egész. Ez a civilizált válásnak számomra az egyik legnagyobb titka. Ezért vannak nekem civilizált válásaim. Mert amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. És ha én nagyvonalú vagyok, az nagyvonalúságot szül. Tehát ha én egy válásban például nagyvonalúan viselkedek – én mindig ezt látom, hogy – a másik, akármilyen volt azelőtt, mindig meg akarja mutatni, hogy ő is nagyvonalú, és más szinten mozgunk. Hogyha pedig már most rombolunk, és nem hidat építünk, akkor egy életre megágyaztunk magunknak a rosszból.
– Nagyon sok szülő – leggyakrabban anya – kínlódik azzal is, hogy 4-500 lej tartásdíjat ítél meg a bíróság gyermekenként, ami vicc a mai árak mellett...
– Nagyon nehéz ez, ha belegondolunk, hogy egy fogászati kezelés az 500 lejt simán elérheti, és igen, kell szemüveg, esetleg fogszabályzó, és arról nem is beszélek, hogy milyen gyakran növik ki a dolgokat. Vagy, hogy még gondoljunk az egészséges étkezésre is… Épp ezért én nagyon sajnálom, amikor azt látom, hogy az anyák szakadnak meg, mert próbálják mindezt előteremteni. Ez nagyon-nagyon nehéz. Jelentősen nőne a gyermek életének a minősége, ha az apák is belátnák azt – vagy fordítva akár, de ez a gyakoribb, hogy az anyáknál vannak a gyermekek – hogy
és ha megtehetik, akkor adjanak többet, hogy a másik szülő ne zsigerelje ki magát, ne teljesítsen két embernyit, tudjon igazán jelen lenni a közös gyermekük életében. Előbb-utóbb azért sokan rájönnek erre, de nem a válás hevében.
– Említetted korábban is, hogy nagyon fontos, hogy a szülők – válás után is – tanuljanak meg kommunikálni egymással. Mondjál példát, kérlek, te hogyan kommunikálsz a gyermekeid apjával?
– Őszintén. Nem akarom becsapni. Elfogadom, és tiszteletben tartom, hogy az ő meglátása ugyanazzal a súllyal bír, mint az enyém, akkor is, ha homlokegyenest ellenkező, mint az enyém. Akkor is, ha idegesít. Semmivel sincs több jogom. Igyekszem megbeszélni vele, érvelek, próbálok oda hatni, hogy meggyőzzem. Tudom, hogy sok esetben ez felesleges. Például a képernyőidőt és a tartalmakat illetően mi sosem fogunk egyezségre jutni, olyan távoliak a nézeteink. Egyszer azt mondta, hogy ne mondjam meg neki, hogy mit és hogyan csináljon a saját gyerekeivel, a saját lakásában. Igen, ehhez valóban nincs jogom.
Például, a sokadik megfázás után, a gyermek maga tanulja meg szabályozni, hogy milyen öltözékre van szüksége. Másképp önállósul. Szóval, elgondolkoztam azon, hogy fordított esetben én ugyanúgy kikérném-e magamnak ugyanazt. Tehát, meg kellett tanuljak változtatni a saját viszonyulásomon ahhoz, hogy ő másképp csinálja. Nincs jogom őt megváltoztatni. Ma is vannak komoly ütközési pontjaink, amiben mi már soha nem fogunk egyetérteni, annyira különbözőek vagyunk. De szem előtt kell tartsam azt, hogy mit veszíthetek, ha belefeszülök. Mert változtatni nem fog az én ízlésem szerint, az én kedvemért. Bíznom kell abban, hogy majd a gyerekeink a számukra leginkább megfelelő mintát sajátítják el, és jó érzékkel átírják, ami nem való nekik. A gyerekek tudják: ezt apával lehet, anyával szó sem lehet róla vagy fordítva. Az elvált szülők gyermekei állítólag reziliensebbek a többinél. Ettől még, nyilván, ez nem egy óhajtott helyzet.
– Mi a helyzet az időbeosztással?
– Megvizsgálom megint csak azt, hogy kinek az érdekét szolgálja az, amit én szeretnék. Például a (sí)vakáció. Most én kössem az ebet a karóhoz, hogy tavaly is apával voltak sízni, és nekem nem jut sívakáció a fiaiammal? Nem. Úgy gondolom, hogy nekik az az érdekük, hogy menjenek sízni, ha apa akarja vinni őket, menjenek vele, főként most, amikor itt nálunk ilyen gyengék a hóviszonyok.
Én azalatt jól kidolgozom magam, vagy jól megpihenek, vagy feltöltődök azért, hogy amikor a gyermekeimmel leszek megint, akkor többet tudjak nekik adni, és többet ki tudjak hozni az együtt töltött időből.
– Az ünnepek is problémát jelentenek sokaknál, tavaly nálad voltak, idén nekem „járnak” a gyerekek alapon…
– A gyermeknek teljesen mindegy, hogy december huszonnegyedike van vagy huszonötödike, ezt magyarázom az ügyfeleimnek. A gyermeknek az a fontos, hogy legyen békés karácsonya, és megtanuljon akár kétféleképpen ünnepelni. Hát nem mindegy, hányadika van? Az együtt töltött, jó ünnep a lényeg. És ez igaz a húsvétra, a szülinapokra is. Hát miért kell harcoljak én azért, hogy pont a napján legyenek nálam a gyerekek? Nem csak ünnepnapok vannak, és ezért nem is értem, hogy miért feszülnek egymásnak. Miután lejár a válás, nagy érzelmi cunamival, lejár a gyászidőszak is, utána lehetne higgadtan nézni ezeket, és
És azt sem szabad elfelejteni, hogy ha velünk valami történik, akkor a másik szülő, akitől addig elidegenítettük, akit addig szidtunk, na, az kell majd nevelje... Tehát egy válópernél az elején ezt is tisztázzuk, hogy ha bármilyen okból kifolyólag nincs ezen a szinten (még) az a válótárs, fel kell emelni arra a szintre, hogy így tudjon gondolkodni.
– Fel lehet?
– Igen. Idővel, munkával és azzal, hogy nem adok neki támadási felületet azzal, hogy én pont másképp csinálom. Tehát ha én elvárom tőle, hogy így vagy úgy cselekedjen, egyszer én kell megmutassam, hogy én erre képes vagyok. És ez az, amit nem gondolnak végig az emberek.
– Összegezzük, kérlek, kicsit a civilizált – gyerekérdekű – válás alappiléreit, ismétlés a tudás anyja alapon.
– Ne bántsd a másikat! Mindig nézd meg, hogy az adott dolog a sértettséged szolgálja-e. Azokat az érzelmeidet szolgálja-e, hogy te mégiscsak szerethető vagy, te vagy a jó, és nem te vagy a hibás, és bezzeg így, meg bezzeg úgy… Ha ezeket nem szolgálja ki, akkor jó a döntésed, bármit csinálsz. Ha kiszolgálja, akkor nem a gyerek érdekeiről szól. Akkor rólad szól, és ezek a te dolgaid, amikkel te kell dolgozz, és ezt mástól nem várhatod el, hogy megoldja neked. Vagy:
Jut eszembe, a másik, amit nem értek, gyakori a hétvégi apuka-jelenség. Mi akadályozza meg az apát abban, hogy reggel iskolába vigye a gyermekünk? És nem kell félni attól, hogy majd a gyermekem belőlem „kiszeret”, és jobban fogja szeretni a másik szülőjét. Bízni, ez a legfontosabb. Bíznod kell abban, amit addig szülőként csináltál. Fogadd el, hogy ahogy neked jogod van a meglátásaidhoz, a másik félnek ugyanehhez ugyanannyi joga van, se több, se kevesebb. A szülők válás után is együtt nevelik a gyerekeket. Akkor is, ha az egyikre több feladat hárul.
korábban írtuk
Miklós Csongor: Ha a nagy egészben látnánk a mi részünket is
A praxisomban újra és újra találkozom olyan történetekkel, ahol valakit bántanak. Gyerekek, felnőttek, közösségek – mindegyikben jelen van az elnyomás, a megszégyenítés, a kirekesztés.
