Nekünk, nőknek, valahogy mindig jól kell lenni. Akkor is, ha épp minden ez ellen szól: adni kell a látszatra is, erősnek lenni, de közben lágyságot, finomságot sugározni. Topon lenni a legnehezebb élethelyzetekben is.
Sok születésünk van a világra jöttünk után is. Megszületnek különféle szerepeink, születnek érzéseink, korszakaink, álmaink, elvárásaink. Csodálatos pillanataink, emlékeink. És vannak születések, amelyeknek a részesei vagyunk.
Bár azt mondja, sosem akart Rómeót játszani, és inkább mély szerepekre vágyik, mint erős hősök megtestesítésére, Szűcs Ervin bármelyik lovagregényben eljátszhatná a hősszerelmest: magas, jó kiállású, bársonyosan mély hangját egész nap hallgatná az ember.
Mi, nők, sokat voltunk kiszolgáltatott helyzetben, társadalmi okokból és hagyományok nyomására is. Még ma is gyakran találkozunk olyan mondatokkal, hogy „hol a nő helye”. S ha éppen valaki kilóg a sorból, esetenként mi magunk törünk pálcát felette.
Szerelem. Házasság. Nincs szép, felemelő történetem, és túl sok hamis fényű kapcsolatot látok. Túl sok sérültet, megtört, bizalmatlan embert, akik ennek nyomán képtelenek a hitre, hogy létezhet szép, hiteles összetartozás.
Utolsó simítások még lapzárta után, s gondoltam, lelki nyugalomban, bizakodva, az előző napjaim édes, kellemes érzéseit összesűrítve ugrom neki a beköszönő megírásának. És akkor döbbenten szembesültem a képpel a beomlott székelyudvarhelyi bentlakásról.
Ünnepi időszakban vagyunk. Már november elejétől gyakran halljuk, hogy elindult az őrület… Szomorú vagyok ettől, hogy ennyire degradáltuk az egyik legfontosabb ünnepünket. Így valóban nehezen megélhető mélységében az, amit igazán adhatna a készülés.
Na, milyen az anyaság? – szegezik nekem a (hülye) kérdést az utóbbi hónapokban sokan. Nem könnyű felelni, pláne pár hét után, „kösz, jól”-nyi hosszúságban… Mint az élet maga: könnyebb és nehezebb napok is vannak.
Napjaink munkaerőpiacán jelentős átalakulás kezdődött azzal, hogy egyre újabb generációk kezdtek elhelyezkedni. Noha az igazi áttörés még nem történt meg, a vállalkozásoknak lassan nyitniuk kell az igények felé, ahhoz, hogy elkerüljék a munkaerőhiányt, hangsúlyosabbá kell válnia a munkaerő megszerzése mellett a dolgozók megtartásának és a menedzselésüknek is. Ezekről a folyamatokról, az erdélyi munkaerőpiac még gyerekcipőben járó reformjáról és a HR jelentőségéről beszélgettünk Bencze Hajnalkával, a Médi
Nincs tökéletes család, ahogy tökéletes szülő sem létezik. Gyerekként, s főként kamaszkor környékén a gyerek nem csupán meglátja szülei vélt vagy valós hibáit, hanem a többség szembesíti azokkal felmenőit, vagy lázad azok ellen. Sok esetben azonban már felnőtt korba lépve szembesül egy gyerek azzal, hogy a szülővel való kapcsolat számára lelki terheket jelent.
A lelki betegségek között a leggyakoribb zavar a depresszió, és a népesség igen nagy százalékát érinti a világon szinte mindenhol. A depresszió olyan tartósan fennálló, rosszkedvű, szomorú, fáradt állapot, amelyben a világ kietlennek, a nehézségek leküzdhetetlennek tűnnek, az örömérzet pedig teljes mértékben elmarad. A depressziós megbetegedések kihatnak az emberi-, családi kapcsolatok minőségére, a munkahelyi teljesítőképességre, az általános közérzetre és nem utolsósorban az egészségi állapotra is.
Kamaszként a széna betakarítása, a pityókaszedés vagy éppen a fahordás nem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé. Az osztálytársaimmal ellentétben, én nem vártam annyira a nyarat, mert tudtam, hogy milyen sok munka vár rám. A család nagy volt, de édesapám mindig ragaszkodott ahhoz, hogy én is kivegyem a részem a munkákból. Mindig korán keltünk, összepakoltuk az ebédet, és hol traktorral, hol biciklivel, de olyan is volt, hogy gyalogosan indultunk útnak.
Nem fiatalok – pontosabban már jó ideje fiatalok –, és újra belevágtak az apaságba. Csinta Samu hatvanévesen kezdett újra babázni, a világutazó Szabó Zoltán Kobra ötvenes fejjel vált főállású apává. Dávid Botond, székelyudvarhelyi fotóművész – viccesen szólva – unoka helyett kapott egy újabb saját gyermeket magának. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júniusi lapszámában jelent meg.)
Törékeny, gyenge öregasszonyként emlékszünk rá, de rászorulók millióinak az életét tette jobbá a világ számos pontján. „Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel” – vallotta, Kalkuttai Szent Teréz konok segíteni akarása előtt még a Vatikán is fejet hajtott. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. áprilisi lapszámában jelent meg.)
Apuka felett kissé eljárt az idő. Ezért új apuka kell. 72 kilós, 172 centi magas, sportos példány. Maradhat? Egy apuka gondolatai válás után. Olvasónk küldte.
Még mielőtt a gyerekek megszülettek volna, eldöntöttük a feleségemmel, hogy soha nem fogunk előttük veszekedni. Mélyen egyetértettünk abban, hogy lehetőség szerint meg kell kímélni őket a szülői veszekedés látványától. Talán mert elég volt, amit eddig láttunk, talán csak úgy gondoltuk helyesnek, hogy a gyermeket nem avatjuk be a kettőnk közötti vitákba.
A gyermekek nem szeretnek unatkozni. A felnőtt sem, de ilyenkor előszeretettel kapja elő az okostelefonját, rápillant a Facebookra, megnézi a leveleit, vagy éppen fellapozza a digitális (vagy nem) könyvét. A gyermeknél már nem ilyen egyszerű a képlet, mert lételeme a játék.
A párkapcsolatok életciklusában egyszer csak eljön a pillanat, amikor a pár elhatározza: szintet akar lépni – minden téren. Van, aki egészségesebb életmódra vált, elkezd bringázni vagy tandemugrani, és van, aki gyermeket vállal. Mi utóbbiba csaptunk bele. Háromszor.
Lejárt az anyák-napi ünneplés, amely általában nagyon megható és túlidealizált szokott lenni, és, ha felitattuk arcunkról a meghatottság könnyeit, akkor ajánlom, hogy vessünk egy pillantást az anyaság sötét oldalára is.
Anya, emlékszel? Emlékszel még arra, hogy hároméves voltam? Hároméves, s akkor, ott, a kicsi szobában nem voltak gondjaink. Apa nem volt otthon, s csak mi ketten voltunk. Ketten, és mesét olvastál nekem, a nagy meséskönyvből, amelyiket úgy szerettem.
Néhány nappal ezelőtt kerek születésnapot ünnepelt a Nőileg. Alapítók és régi munkatársak, újságírók, szerkesztők, fotósok és külsős szerzők együtt elevenítettük fel a lap történetének emlékezetes eseményeit, örömeink, nehézségeink és kalandjaink.
Egész éjszaka nyugtalanul alszom. Hajnalodik, s amíg az ébresztőt várom, végiggondolom, hogy mi az oka a nyugtalanságomnak. Meglepődöm, amikor rájövök, hogy a mesemondó versenyről van szó. Kislányom életének első mesemondó versenyéről.
Egy rendezvény sikere mindig a részletekben rejlik. Nem abban, hogy mennyit költenek rá, sokkal inkább számít az, hogy ne szemfényvesztés, hanem valódi tartalom legyen mögötte. Ennek pedig alapja és melegágya a (rendezvény)protokoll.
Hazug-cumi. Amikor csecsemőkorban nincs idő, vagy nem alkalmas a helyzet a szoptatásra, akkor ezt kapja a gyermek: hazug-cumit. Ennek az elődje a pálinkába mártogatott kenyér volt. Nagyobb gyerekeknél az utódja a telefon lett.
Az autóban ülünk. Zuhog az eső. Körülöttünk mentők szirénáznak, a közlekedésrendészet sürgölődik, teszi a dolgát. Az ablakon utat törő esőcseppek illeszkedésében próbálok rendszerességet találni. Valami logikát vagy sorsszerűséget ebben az egészben.
Ha visszatekintünk eddigi életünkre, talán mindannyian be tudunk számolni fájdalmas kisebbrendűségi érzések szorításáról. Ilyenkor feltámad egy szorító, görcsös érzés, miszerint nem vagyunk elég szépek, okosak, menők, tehát szeretetre méltók.
A húsvéti történetben is – csakúgy, mint a karácsonyiban – a fő cselekmény végrehajtója egy nő. A betlehemi történetben Mária életet ad a kis Jézusnak, a húsvéti történetben magdalai Mária látja meg a feltámadott Jézust.
Munkám révén, akarva-akaratlan számos kisgyermekes szülő válásának kereszttüzébe kerülök. Az elején csak nevek, aztán ahogy egyre inkább beilleszkedem, megismerem a várost, elkezdenek arcok, személyek, történetek kapcsolódni hozzájuk.
Számomra márciusban kezdődik az év, az első csokor hóvirággal és a mellkasomra büszkén tűzött márciuskával. A levetett vastag kabáttal, a buján kacérkodó széllel, a még fukarkodó napsugarakkal, az első szeplőkkel az arcomon, a hónap megannyi ünnepével.
A régi és az új egymás mellé helyezése, a természet közelsége, az egyszerűség és a funkcionalitás voltak a fő jelszavai a gyergyócsomafalvi építésznek, amikor dédnagyapja házának újragondolásába belekezdett. A végeredmény ennél is több lett...
Követi a divatot, de nem rabja annak, stílusa klasszikus, nőies, itt-ott egy kis izgalmas fűszerezéssel. Asztalos Ágnes kolléganőnk engedett betekintést a gardróbjába.
Rendszeresen, hetente több alkalommal fogyasztva, a gombák rákmegelőző hatásúak, D-vitaminnal látják el a szervezetet, hozzájárulnak az agy, valamint az emésztőrendszer egészségéhez, ezáltal a jobb immunitáshoz is.
Arany Prága – jutott eszembe a cseh főváros egyik jelzője, miközben emlékeimet próbáltam feleleveníteni. Pedig arany fényekben, napsütésben szűkölködött az a három nap, amit ott töltöttünk, de az élmény és emléke bennem valóban aranyértékű.
Vannak, akik úgy vélik, reggelire csak gyümölcsöt együnk, így jutunk a legtöbb energiához. Mások a bőséges reggelik mellett szólnak. Abban talán mindenki egyetért, hogy reggelizni valamit mindenképpen kellene, és ezalatt nem a bögre teát vagy kávét értik.
Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.