Ünnepi időszakban vagyunk. Már november elejétől gyakran halljuk, hogy elindult az őrület… Szomorú vagyok ettől, hogy ennyire degradáltuk az egyik legfontosabb ünnepünket. Így valóban nehezen megélhető mélységében az, amit igazán adhatna a készülés.
Na, milyen az anyaság? – szegezik nekem a (hülye) kérdést az utóbbi hónapokban sokan. Nem könnyű felelni, pláne pár hét után, „kösz, jól”-nyi hosszúságban… Mint az élet maga: könnyebb és nehezebb napok is vannak.
Napjaink munkaerőpiacán jelentős átalakulás kezdődött azzal, hogy egyre újabb generációk kezdtek elhelyezkedni. Noha az igazi áttörés még nem történt meg, a vállalkozásoknak lassan nyitniuk kell az igények felé, ahhoz, hogy elkerüljék a munkaerőhiányt, hangsúlyosabbá kell válnia a munkaerő megszerzése mellett a dolgozók megtartásának és a menedzselésüknek is. Ezekről a folyamatokról, az erdélyi munkaerőpiac még gyerekcipőben járó reformjáról és a HR jelentőségéről beszélgettünk Bencze Hajnalkával, a Médi
Nincs tökéletes család, ahogy tökéletes szülő sem létezik. Gyerekként, s főként kamaszkor környékén a gyerek nem csupán meglátja szülei vélt vagy valós hibáit, hanem a többség szembesíti azokkal felmenőit, vagy lázad azok ellen. Sok esetben azonban már felnőtt korba lépve szembesül egy gyerek azzal, hogy a szülővel való kapcsolat számára lelki terheket jelent.
A lelki betegségek között a leggyakoribb zavar a depresszió, és a népesség igen nagy százalékát érinti a világon szinte mindenhol. A depresszió olyan tartósan fennálló, rosszkedvű, szomorú, fáradt állapot, amelyben a világ kietlennek, a nehézségek leküzdhetetlennek tűnnek, az örömérzet pedig teljes mértékben elmarad. A depressziós megbetegedések kihatnak az emberi-, családi kapcsolatok minőségére, a munkahelyi teljesítőképességre, az általános közérzetre és nem utolsósorban az egészségi állapotra is.
Kamaszként a széna betakarítása, a pityókaszedés vagy éppen a fahordás nem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé. Az osztálytársaimmal ellentétben, én nem vártam annyira a nyarat, mert tudtam, hogy milyen sok munka vár rám. A család nagy volt, de édesapám mindig ragaszkodott ahhoz, hogy én is kivegyem a részem a munkákból. Mindig korán keltünk, összepakoltuk az ebédet, és hol traktorral, hol biciklivel, de olyan is volt, hogy gyalogosan indultunk útnak.
Nem fiatalok – pontosabban már jó ideje fiatalok –, és újra belevágtak az apaságba. Csinta Samu hatvanévesen kezdett újra babázni, a világutazó Szabó Zoltán Kobra ötvenes fejjel vált főállású apává. Dávid Botond, székelyudvarhelyi fotóművész – viccesen szólva – unoka helyett kapott egy újabb saját gyermeket magának. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júniusi lapszámában jelent meg.)
Törékeny, gyenge öregasszonyként emlékszünk rá, de rászorulók millióinak az életét tette jobbá a világ számos pontján. „Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel” – vallotta, Kalkuttai Szent Teréz konok segíteni akarása előtt még a Vatikán is fejet hajtott. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. áprilisi lapszámában jelent meg.)
Apuka felett kissé eljárt az idő. Ezért új apuka kell. 72 kilós, 172 centi magas, sportos példány. Maradhat? Egy apuka gondolatai válás után. Olvasónk küldte.
Még mielőtt a gyerekek megszülettek volna, eldöntöttük a feleségemmel, hogy soha nem fogunk előttük veszekedni. Mélyen egyetértettünk abban, hogy lehetőség szerint meg kell kímélni őket a szülői veszekedés látványától. Talán mert elég volt, amit eddig láttunk, talán csak úgy gondoltuk helyesnek, hogy a gyermeket nem avatjuk be a kettőnk közötti vitákba.
A gyermekek nem szeretnek unatkozni. A felnőtt sem, de ilyenkor előszeretettel kapja elő az okostelefonját, rápillant a Facebookra, megnézi a leveleit, vagy éppen fellapozza a digitális (vagy nem) könyvét. A gyermeknél már nem ilyen egyszerű a képlet, mert lételeme a játék.
A párkapcsolatok életciklusában egyszer csak eljön a pillanat, amikor a pár elhatározza: szintet akar lépni – minden téren. Van, aki egészségesebb életmódra vált, elkezd bringázni vagy tandemugrani, és van, aki gyermeket vállal. Mi utóbbiba csaptunk bele. Háromszor.
Akkor az idén legyen minden nap karácsony, szűnjenek meg a hétköznapok, és maradjon csak az ünnep – készültem a pandémia kezdetén a múlt évre. Amikor együtt a család, nem kellett dolgozni menni, és zárva a boltok. És amikor bent rekedtünk a saját házunkba, hát mit tehettünk? Ünnepeltünk.
Egyre nő az igény mifelénk is, hogy a munkatársakból igazi csapat váljon, egy olyan közösség, amely jelentősen hozzájárul(hat) a cég, az intézmény hatékonyabb működéséhez. Mert a csapat több, mint az egyének összessége. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. áprilisi lapszámában jelent meg.)
Mennyire igazi egy apuka, aki ezt írja: „A reggel a kakaórítussal indul. Ezt ma is vállalom. Kimegyek, elkészítem, beviszem, megisszák, együtt vagyunk, ha esik, ha fú. Csendben. Aztán kezdődik a nap.” (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júniusi számában jelent meg.)
Minden reggel vele ment az óvodába, biciklivel. Kisfiúként gyakran bámulta, amint a napi újságot olvassa a kanapén, később pelyhedző bajuszát rendezgette az ő mintájára. Vőlegény korában ő igazította meg a csokornyakkendőjét, majd elküldte neki az első tatás üzenetet: „én is apa lettem!” (Cikk
Már kisgyermekkortól rendkívül fontos az apa-gyermek kapcsolat, hogy a későbbiekre is megalapozódjon a „minőségi idő” apával.
Nehéz „csak” írni egy sportról. Főleg annak tudatában kihívás, hogy egyre többen tudjuk, hogy a bowling egy igazi, „csudajómókás", nagy kacagásos, „hangosdrukkolós" szórakozás is.
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
E havi címlapinterjúnk olyan mély gondolatokat hordoz, hogy talán többször is érdemes elolvasni ahhoz, hogy igazán át tudjuk engedni magunkon. Elsőre mindenkit más fog meg, attól függően, kinek milyen küzdelemben volt, van része...
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Az elmúlt hetekben a Nőileg hírlevelének feliratkozói körében is kutattuk a videófogyasztási szokásokat. Ezúton is köszönjük annak a csaknem 1000 felhasználónak, akik idejüket nem sajnálva válaszoltak a kérdésekre.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.