Megszoktuk és természetesnek vesszük, hogy a víz a rendelkezésünkre áll olyan mennyiségben és minőségben, ahogy azt igényeljük – osztja meg tapasztalatait dr. Hajdu Zoltán, a Fókusz Öko Központ vezetője, aki korunk egyik legnagyobb abszurdumának látja, hogy a vizet palackozott formában vásároljuk a boltokban, és tulajdonképpen nem is a vízért, hanem a palackért fizetünk.
– Mikor beszélhetünk tiszta vízről? Elérhető még a természetben?
– Amikor tiszta vízről beszélünk, általában az ivóvíz minőségéről beszélünk, arról, ami emberi fogyasztásra alkalmas. Régen ez tisztítatlan formában elérhető volt a kutakból, hegyi patakokból, forrásokból. Ma már ilyen kevés van.
A legtöbb kútvíz például nitráttal szennyezett, ami káros, sőt veszélyes az emberi szervezetre, kisbabákra nézve még halálos is.
Így az ma már sajnos általánosan elfogadott, hogy 6 hónapos kor alatt tilos kútvizet adni a gyerekeknek. Még forralással sem lehet eltávolítani a vízből a vegyi szennyeződéseket, csak a kórokozókat, parazitákat, baktériumokat. A kútvizekhez hasonló a helyzet a városi forrásvizekkel is: időszakosan bevizsgálják, és ha magas a szennyeződés bennük, nem ajánlják fogyasztásra. Régen még nyugodtan ittunk a hegyi patakokból is, fel sem merült, hogy ne lenne iható. Most azonban a hely fölött, ahol iszunk a patakból, ott egy víkendház vagy állatfarm, így nagy valószínűséggel a tisztának látott víz szennyezett, és már nem biztonságos belőle inni.
– Ott a csapvíz is, de sokan ódzkodnak tőle...
– A jelenlegi technológiák segítségével szinte minden szennyeződést ki lehet tisztítani a vízből. Az nem mindegy, milyen árat fizetünk érte. Ezért nagyon fontos arra vigyázni, hogy a felszíni vizek (folyóvizek, tavak) minél kevésbé szennyeződjenek.
– Magánemberként mit tehetünk ez ellen?
– A szennyezést a forrásnál kell megállítani. Például
mindenféle olajszármazékot egyértelműen tilos a kanálisba önteni. Ezen kívül jó odafigyelni arra, hogy a különböző tisztítószerek, amiket a háztartásban használunk, legyenek minél könnyebben lebomlóak.
– És bízhatunk abban, amelyiken azt írja, hogy környezetkímélő?
– Persze ez reklámfogás is lehet, de sok olyan termék van, ami könnyebben lebomlik, vagy természetes alapanyagú (pl. mosószóda). De csökkenteni kell a kanálisba kerülő víz mennyiségét is, mert a koncentráltabb szennyvizet könnyebb megtisztítani. Persze ma sokan kinevetik azt, aki a kád fürdővizet vécéöblítésre használja, pedig ezzel a kis erőfeszítéssel is csökkenti a szennyvíz mennyiségét. A lényeg, hogy át kell gondolni az életvitelünket, és rendszerben értelmezni azt. Mert hiába használ valaki környezetkímélő mosószert, ha utána heti kétszer mossa az autóját, és rengeteg vizet elhasznál. Ha az életünk minél több pontján teszünk valamit a környezetért, a tiszta vízért, vagyis az egész életmódunk, életfelfogásuk valamilyen szinten átalakul, akkor az jó irányba visz.
– Az otthoni víztisztító berendezések hasznosak?
– Ma már sokféle házi víztisztító berendezést lehet vásárolni, a legegyszerűbb egy aktív szén alapú szűrőrendszer beszerzése, és minél komplexebb egy ilyen berendezés, annál jobban megtisztítja a vizet a különböző szennyező anyagoktól. Viszont az lenne a jó, ha minél többen hozzájutnának jó minőségű vezetékes ivóvízhez, pl. Szlovénia alkotmányba foglalta az ivóvízhez való jogot. Persze, aki tehetősebb, vásárolhat egy házi víztisztító berendezést, és már nem érdekli az, hogy a természetes vizeket (folyókat, tavakat, patakokat) ne szennyezze, mert ő magának megoldja, hogy tiszta vize legyen.
Az egyéni megoldással szemben azonban fontosabb lenne a közösségi megoldást választani, és több figyelmet fordítani a természetes vízkészletek védelmére.
– Van olyan, amit nem lehet kiszűrni a vízből?
– A különböző hormonokat, antibiotikumokat, gyógyszereket. És azok nem csak úgy kerülnek a vízbe, hogy eldobjuk a gyógyszert, hanem úgy is az ivóvízbe jutnak, ha átmennek az emberi szervezeten, és onnan a tisztítani kívánt szennyvízbe. És ezektől nem tudják megtisztítani a vizet.
– Mit tehetünk?
– Ne azt mondogassuk, hogy meg kell menteni a Földet, mert az egy absztrakt elképzelés. A Föld megvan az ember nélkül is. Nem a Föld van veszélyben, hanem a civilizáció, az a kényelmes élet, amit most folytatunk. A Fókusz Öko Központ a partnereinkkel, például a Klímaszövetséggel közösen azt próbáljuk megértetni a lakossággal, hogy
elsősorban azokat a fölösleges dolgokat kellene elhagyni, amelyek nélkül is jól elvagyunk (pl. palackozott víz)
és a hatóságokkal, hogy a természetközeli megoldásokat részesítsék előnyben. Tanácsolom, hogy minden nap gondoljuk át, mi az, ami nélkül amúgy megvagyunk, és nem feltétlenül szükségesek. Ha azokat elhagyjuk, máris tettünk azért, hogy tovább legyen tiszta vizünk.
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock