– Annyi területen kellene tudatosnak lennünk, de hát a jogi tudatosság terén is minták vagyunk a gyermekeinknek. Melyek a jogi tudatosság alapjai szerinted?
– Ez egy nagyon szubjektív válasz lesz. Nem tudom, melyek a jogi tudatosság alapjai, úgy általánosan elfogadva, ha van ilyen. Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata azonban nem véletlen. Arról tudok beszélni, ami nekem fontos. Számomra alapvető az élni és élni hagyni másokat elve. Ez a gondolat nagyon átfogó:
Arról is szól, hogy úgy viselkedek, ahogyan másoktól elvárom, hogy velem viselkedjenek, hogy ne kelljen a másé, teremtsem meg magamnak, ha annyira kell, fogadjam el, hogy mindannyiunknak megvan a maga útja és igazsága, énképe, gondolata és érzése, ne várjak el többet mástól, mint magamtól... Tulajdonképpen a jogi tudatosság talán ezeknek az elveknek a megélése, gyakorlatba ültetése, akár jogi eszközök segítségével.
– Az átlag szülő nem jogász, alig van jogi ismerete, a leggyakoribb gond, hogy nem is tudjuk, hogy egy adott helyzetben mihez lenne jogunk... Banális példákkal, ha irreális számlát küld ki az áramszolgáltató. Ha benzin helyett gázolajat tankol a kocsinkba a benzinkutas, stb.
– Érdekes, mind a károkozás-kártérítés témaköréből hoztál fel példákat. Sokunk számára egyértelmű, hogy az okozott kárt meg kell téríteni, helyre kell hozni. Ez is benne van a korábban említett elvben. Ha bárki egy kicsit is jobban belegondol, akkor rájön, hogy a kárt okozótól kell javítást, ha úgy tetszik, jogorvoslatot kérni. Ha nem tudnak megegyezni, akkor a bíróság az a végső fórum, aminek eljárási és döntési joga van a kérdésben. A pontosabb, jobb kivitelezésért, eredményért, igen, szakemberhez ajánlott fordulni. Minden más területen én is szakemberhez fordulok.
– Mondj példát kérlek, a jogok gyakorlását hogyan, mikor kezdted a gyerekeid nevelésében? Egyáltalán annak tudatosítását, hogy vannak jogaik...
– Fontosnak tartottam például, hogy tudják és érezzék, joguk van másképp gondolni vagy érezni, mint én vagy bárki más, jogukban áll ezt kifejezni, jogukban áll ennek érvényt szerezni. Ebből nem engedtem soha. Nem is fogok. Azt hiszem, ez volt az első „tanítás” tőlem. Akkor is, ha számukra csak szép lassan tudatosult. Előbb történt az úgymond zsigeri elsajátítás. Már a szoptatásnál elkezdődött. 17 évvel ezelőtt a kórházban és széles körben elvárás volt, hogy 3 óránként szoptassak. A gyermekem azonban számomra félreérthetetlen módon jelezte, hogy az neki nem jó. Minden jó tanács és észérv ellenére, igény szerint szoptattam, mert az volt a gyermekem legfőbb érdeke, no meg szívem sem volt a kínzáshoz. Sosem bántam meg, bár, nyilván, kimerítő volt, mint ahogy azt sem, hogy a gyermekem igényeire válaszoltam akkor is, amikor gyakorlatilag, összeadva, éveket töltöttem őket tartva a karomban. Pedig az élni és élni hagyni elvét semmibe véve, jóindulattól vezérelve
Lehet, hogy elszálltnak tűnök, de ahhoz, hogy jól lehessen gyakorolni a jogokat, meg kell élni azokat, és hiszem, hogy a sok tudattalan gyakorlás adja majd egyszer a tudatosságot. Elemi szülői feladatomnak tartom megtanítani, hogy a jog és a kötelesség párban jár. Az én jogom a más kötelme, és az én kötelességem a más joga. A jogaimat köteles vagyok jóhiszeműen, nem visszaélve gyakorolni. Mindennek (jog)következménye van. Akkor is, ha most még nem látom, ha most még fel se fogom. Már beszéltem a nagyvonalúságról: néha elengedhetem, hogy számonkérjem a jogaimat. Megéri hosszú távon… Jelenet a játszótéren: Pistike jól elvan, játszik a homokozóban a vödörrel és a lapáttal. Megjelenik egy kislány, akinek pont az a két játék kellene, ami a Pistike kezében van. Ezt bármilyen módon Pistike tudomására hozza: kikapja a Pistike kezéből, kéri, sír az anyukájának, tök mindegy. Ilyenkor a jófej Pistike-mama szól Pistikének, észérvekkel győzködi, hogy miért is kellene abbahagyja a játékot Pistike és azonnal eleget tegyen a kislány kérésének. Szerintem én sosem voltam jófej mama. Ha azt láttam, hogy a fiaimat meghaladja a helyzet kezelése, közbeléptem, és jeleztem a másik gyermeknek, hogy meg kell várnia, amíg a fiam leteszi a játékot. Fordított esetben, a fiaimnak is ki kellett várniuk a sorukat.
Azt sem értettem soha, hogy miért kell egy gyermeket arra kényszeríteni, hogy a féltett játékát odaadja másnak. Nem mondom, hogy nem kell megtanulnia időnként megosztani a dolgait, pláne, ha öt perc múlva az ő foga fáj a máséra, de tisztelnünk kell a gyerekek tulajdonjogát a játékai felett, és el kell fogadnunk, ha egyik-másik kedvencet nem akar megosztani. Mindenkinek jár ez a jog. Én sem adom oda bárkinek az autómat, hogy vezesse. Miért kellene a gyermekem különb legyen, mint én, és odaadja a féltett biciklit? Szóval, ezáltal a tulajdonjog tiszteletére is tanítom. Ugyanígy a mások tulajdonának tiszteletére is.
– A későbbi életszakaszokban megesik, hogy betöri a szomszéd ablakát focizás közben, vagy kárt tesz az autójában és a többi (akaratlan) károkozás, amit ugye a szülő kénytelen kifizetni… Egy ilyen helyzetben például hogyan tudsz (jog)tudatos szülői magatartást tanúsítani?
– Például úgy, hogy legyen jelen, amikor elnézést kérek és megbeszélem a szomszéddal a kártalanítás mikéntjét, és például ha következő alkalommal szeretné, ha valamit megvennék neki, mondhatom azt, hogy ha nem kellett volna arra a kártalanításra költenünk, most futná erre is, de ezúttal arra ment el az az összeg… Látod, a tulajdonhoz való jog az egyik alapvető jogunk. Az élet számos lehetőséget kínál, hogy megtanuljuk a mibenlétét. A Hargitán voltunk egyszer, amikor a hóban találtam egy köteg pénzt. A fiaim látták, ahogy keresem és megtalálom a gazdáját. El is tehettem volna, de sokkal többet kaptunk az által a lehetőség által, hogy megmérettettünk, és nincs szükségünk arra az örömre, amelyet a más boldogtalansága, szerencsétlensége által szerzünk.
Gyermekek közti vita esetén: jogukban áll, hogy meghallgattassanak, ne csak azt, aki hangosabb, vagy aki szemlátomást sérült. Minden agresszív cselekedetnek van oka. Ez tiszta jogorvoslat: a szülő, a pedagógus részéről: a gyermek máris megtanulja, hogy jogában áll kiállni magáért és másokért, megtanul konfliktust, érzelmeket kezelni. Ezért is olyan nagy a mi, felnőttek, felelőssége. Ezek a minták rögzülnek, és minden hasonló helyzetben előjönnek. Nagyon nem mindegy, milyen mintát adunk át.
– Mintha hangsúlyosabb lenne manapság a jogunk, mint a kötelességünk... Hogyan építed ki a gyermekben, hogy van jogod is, persze, de sok-sok szabály is, amiket be kell tartanod?
– Most, hogy nagyobbak, tudják, hogy fizetniük kell a közlekedési kihágások esetleges bírságait. Megjegyzem, azért erre még nem volt szükség. Nem látom, hogy miért kellene egy kamasszal a láthatósági mellényen vitatkozzak. Fontos, hogy kamaszról van szó. Elmondtam, miért elengedhetetlen a láthatóság, igyekszem demonstrálni, amikor az autómban ülnek. Nyilván nem a bírság a fő érv a mellény mellett, de rájuk ez hat ebben a korban.
Egy ilyen esetleges helyzetet is meg kell tanuljanak kezelni, elvileg, még védelmező közegben. Gondolhatod, hogy soha nem volt egyenruha gondunk, bár nem feltétlenül vannak oda érte… Tudják, hogy a tanulás lehetősége egy jog. Nem kell élni vele, ha nem akarnak. Nyilván, átbeszéltük, hogy ennek mi a következménye. El kellett gondolkozzanak azon, hogy óhajtják-e azt. Hát persze, hogy nem. Például nem veszekedek, ha nincs meg egy házi feladat. De ugye, ott vannak a következmények. Lényeges, hogy előre leszögezzük, hogy melyek azok a következmények.
– Önbíráskodás – mi is hajlamosak vagyunk rá zsigerből, de a gyerekeink is. Mert pillanatnyilag azt érezzük igazságosnak, ha sérelem ért, hogy igazságot szolgáltatunk majd mi... Hogy magyarázod meg a gyermeknek, hogy mire van hatásköre (joga) ilyen helyzetben, és mi az, ami nem az ő tiszte?
– Konfliktuskezelésre tanítom őket. Igen, itthoni környezetben nekem sem mindig sikerül higgadtan konfliktust kezelni. Van az úgy, hogy elszakad a cérna. Elengedhetetlen azonban, hogy ha lecsitulunk, megbeszéljük, miért nem tudtuk jobban kezelni, mik voltak a triggerek, legközelebb hogyan tudnánk elkerülni az olaszos megnyilvánulást. Nekem mondják a fiaim, hogy Anya, akkor látom, most ideges vagy, ne folytassuk, megbeszéljük, amikor lehiggadtál. Pontosan tudják már, hogy érdekükben áll leállítani a veszekedést, mert ilyenkor hajalmos vagyok büntiket bevágni, és ez nekik sem áll érdekükben. Bízom benne, hogy ezzel a hozzáállással elejét veszem az önbíráskodásnak.
– Felnőttként betartom a közlekedési szabályokat, élek a választójogommal... Ezek mind példamutatási eszközök is. Jut még ilyen eszedbe, amikor észre sem vesszük, de példát mutatunk a jogi tudatosságban?
– Minden nap példát adunk jogi tudatosságban: ha megrendelek egy munkát, ha elvárom a teljesítést, nekem is teljesítenem kell az én részem, akár határidőre való fizetéssel, ha megegyezünk valamiben, ahhoz tartjuk magunkat. Nálunk a képernyőzés kérdéskörben állandó a szerződéskötés, az újratárgyalás. Igen, be kell látnom, hogy az én fiaim viszonylag korán megismerték a szerződéskötés fogalmát. Ha valamely egyezségünkön módosítani szeretnének, vagy valami nem mindennapit el szeretnének érni nálam, tudják, hogy érvelniük kell, de csak három érvvel.
Mondanom sem kell, hogy ez a képességük mekkora hasznukra van már most. Amíg ezen gondolkoznak, van, hogy rájönnek, hogy nem is kell annyira, nem szól egy rendes érv sem az óhajuk mellett. Nem is kell vitatkozzunk, meg sem kell győzzem őket, ők meggyőzik magukat. Vagy: bevezetés a munkajog területére: egész kicsi koruktól viccelődtünk azzal, hogy mit tartalmaz az én munkaköri leírásom, és persze, hogy mit nem kell helyettük megcsinálnom. Mi az ő dolguk. Nyilván, ma már másképp értik a fogalmat, mint egész kisgyerekként, de a magot elültettem.
korábban írtuk
„Problémás” gyermek a közösségben
„Egymás között megoldják” – mondják a gyermekek közötti konfliktusok kapcsán, ám ha a közösséget érintik a problémák, a megoldáshoz nem ez az út vezet. Hatványozottan igaz ez, ha valamilyen „mássággal” élő gyermek kerül be a közösségbe.
