A zene megszólít – csak időt kell adnunk neki 

Kell-e zenei műveltség ahhoz, hogy élvezzünk egy hangversenyt? Hogyan válhat a klasszikus zene a gyerekek számára is szerethető élménnyé? Bodurian Ágotával, a Székelyföldi Filharmónia művészeti titkárával közönségnevelésről, nyitottságról és a rohanásból kiszakító koncertélményről beszélgettünk.

Hirdetés

• Fotó: Székelyföldi Filharmónia archívuma

– Mit jelent ma egy filharmónia számára a közönségnevelés? Elég megszerettetni a klasszikus zenét, vagy azt is meg kell tanítani, hogyan hallgassuk?

– Nem hiszem, hogy létezne recept – persze vannak teljesen földi, egyszerű betartandók: hogy a tételek között nem tapsolunk, hogy a telefont le kell halkítani – de ezek csupán fizikai tényezők, kívánalmak. Maga a bérletrendszerünk is azt célozza meg, hogy kicsitől nagyig mindenkinek nyújtani tudjunk valamit – azaz minőségi, szerethető zenei élményt – ez önmagában is közönségnevelés.

Hirdetés

Mivel a zene elsősorban a lélekhez szól – bármilyen közhelyes is legyen ez a kifejezés – a hallgatónak annyi lenne a dolga, hogy eljöjjön, elengedje a mindennapok gondjait és befogadja azt.

– Kik jelentik ma a Székelyföldi Filharmónia közönségét? Mennyire sikerül megszólítani a fiatalabb generációkat, és mely korosztályt a legnehezebb becsalogatni a koncertterembe?

– Közönségünkben minden korosztály képviselteti magát. Természetesen túlnyomó többségben vannak azok a nyugdíjas tanárok, orvosok stb. akik anno úgy szocializálódtak, hogy erőteljes igényük van minden típusú kulturális/művészeti tevékenységre. A közhiedelemmel ellentétben nem azért mennek el mindenhová, mert unatkoznak, hanem mert nekik reális igényük ez. Ez a korosztály még akkor járt iskolába, egyetemre, amikor minden tanítóképzős diák megtanult legalább egy hangszeren játszani, amikor Marosvásárhelyen az orvosoknak komoly szimfonikus zenekara működött – számukra a komolyzene egy természetes közeg, mely része a mindennapjaiknak.

A mi korosztályunk – a 40-50 évesek generációja – rohan. Persze így is sokan vannak, akik mindig elérnek koncertekre, de jóval kevesebben, mint amennyinek mi örülnénk.
Ami a gyerekeket, fiatalokat illeti: az elemi tagozatosok számára diákbérletünk van, ún. nevelő- azaz gyerekkoncertekkel, rendhagyó zeneórákkal. Erre nagy igény mutatkozik. A középiskolások közül sokan már tudatosan érzik, hogy igényük van erre...valamint az önkéntességi programunk által is sokakat meg tudunk szólítani, be tudunk vonzani a hangversenyekre, ez a korosztály jelen van minden típusú koncertünkön. A gyerekek közül talán az 5-8 osztályosokat legnehezebb bevonzani, egyelőre valahogy nincs megfelelő felületünk őket is megszólítani.

– Hogyan lehet egy gyerek vagy fiatal első találkozását úgy alakítani a klasszikus zenével, hogy ne kötelező kulturális programként, hanem élményként maradjon meg benne?

– A már említett gyerekbérlet például kiváló eszköze ennek: úgy állítjuk össze a programot, hogy nem csak klasszikus zenei, hanem régizenei, népzenei, minőségi könnyűzenei elemeket is tartalmaz, interaktív jellegű, élvezetes, észrevétlenül tanít –

így ezek a gyerekek a Filharmónia fogalmát mindenképp pozitív élményekkel társítják és hisszük, hogy később is szívesen eljárnak majd hangversenyekre.

– Sokan azért idegenkednek a klasszikus zenétől, mert úgy érzik, nem értenek hozzá. Valóban szükség van zenei műveltségre ahhoz, hogy élvezni tudjunk egy hangversenyt?

– Természetesen mindig van a közönségnek egy olyan rétege, aki ismeri, szereti, értő módon, otthon is hallgatja a komolyzenét. De rengeteg olyan példám is van – és ez szolgálhat bátorító mintaként azok számára, akik emiatt tétováznak koncertekre járni – hogy teljesen laikus emberek jöttek be a koncertterembe ilyen vagy olyan oknál fogva, és aztán „ottragadtak”, olyannyira, hogy tizenéve bérleteseink és követnek minket, minden nehézségben, költözködésben, lehetetlen helyzetben is.

– Hogyan érdemes felkészülni egy koncertre? Segít, ha előtte megismerjük a zeneszerzőt, a mű történetét, esetleg meghallgatjuk a darabot, vagy éppen az első találkozás spontaneitása az érték?

– Természetesen, sokat segíthet, ha valaki dokumentálódik. Régen csak a szakmabelieknek volt erre módja, a rendelkezésükre álló szakkönyvek révén. Ma már bárki informálódhat a világháló nyújtotta kismillió lehetőség révén – természetesen tudni kell szelektálni. De hangsúlyozom, nem kizáró jellegű és fontosságú a felkészülés. Lehet egyszerűen csak jönni és engedni, hogy a zene belénk áradjon. Igazi flow-élmény lehet mindenki számára.

– Van-e helye a klasszikus zenének a 21. század gyors, vizuális, néhány másodperces figyelemre építő világában? Miben tud olyat adni, amit a mai populáris kultúra kevésbé?

– Én értelemszerűen nem tudok objektíven megnyilvánulni ebben a témában. De túl a nyilvánvaló szubjektivitásomon, hiszem is, hogy van helye. Mert az áradó információözön, a sok agresszíven érkező kért vagy nem kért tartalom mellett, a fogyasztói társadalom kényszerűségei közepette egy hangverseny a megnyugvás szigete lehet azok számára, akik eldöntik, hogy megállnak a rohanásban vagy felállnak a TV elől és eljönnek.

– Kell-e változnia a klasszikus zene közvetítésének ahhoz, hogy a következő generációk számára is releváns maradjon? Hol húzódik a határ a korszerűsítés és a hagyományok megőrzése között?

– Természetesen megfigyelhető egy fokozatos változás, egyfajta alkalmazkodás a közönség igényeihez, a legnagyobb filharmóniák esetében is.

Ahhoz, hogy szélesebb rétegeket lehessen megszólítani, helyet kell adni a picit populárisabb – persze a jó ízlés határain belül értve ezt – műfajoknak, szerzőknek, műveknek is.

Ez természetesen nem mehet a klasszikus komolyzenei repertoár rovására, de az utóbbi évtizedben – és ezt a mi műsorpolitikánkban is megfigyelhetik – a minőségi filmzene, rockzene, a jazz, a kortárs alkotások megtalálták helyüket a filharmóniák repertoárjában.

– Milyen szerepe van ebben egy vidéki, székelyföldi filharmóniának? Lehet-e feladata az is, hogy olyan emberekhez vigye közel a komolyzenét, akik családi vagy kulturális hátterükből adódóan korábban alig találkoztak vele?

– Természetesen igen. Ezért van az, többek között, hogy vidékre is kijárunk koncertezni. Zetelakára például egészen nagy volumenű produkciókat tudtunk elvinni a hely adottságai (a római-katolikus plébániatemplom) és a reális érdeklődés, a nagyszámú közönség miatt is. Homoródalmáson, Keresztúron, Gyergyóalfaluban, Szovátán és más helyszíneken is játszottunk az elmúlt 19 évben. Helyszíntől függően változó volt az érdeklődés és a közönség reakciói, de mérhetően sokan voltak, akik ezen élmények hatására megvásárolták a bérletet és rendszeresen bejárnak a koncertjeinkre Udvarhelyre.

– Ha valaki azt mondaná neked: „Szeretném megszeretni a klasszikus zenét, de fogalmam sincs, hol kezdjem”, milyen utat javasolnál neki? Mely művekkel, zeneszerzőkkel vagy koncertélményekkel érdemes elindulni?

– Mivel a YouTube és a többi online tartalommegosztó platformok egy-egy műnek számtalan változatát elérhetővé teszik, ma már nem kérdés, hogy hogyan lehet hozzáférni a komolyzenéhez. Konkrét zeneszerzőket sem föltétlenül mondanék, mert mindenki lelkét más és más érinti meg inkább.

Viszont, talán jobb az élő koncertélményt megpróbálni, szerintem teljesen másként hat.

Szimfonikus koncertjeink repertoárját úgy állítjuk össze, hogy az évad során a zeneirodalom legnagyobb, mondhatni ikonikus alkotásai szólalhassanak meg, kiemelkedő szólisták és karmesterek tolmácsolásában. Ezek mellé pedig periodikusan illesztünk kortárs, vagy kevésbé ismert alkotásokat, mert feladatunk az is, hogy ezeket megismertessük a közönséggel, „becsempésszük” a köztudatba.

Az pedig egészen biztos, hogy aki bejön, azt megérinti a komolyzene szellemisége és pozitív élményben lesz része.

korábban írtuk

Mentett udvarház, zölddel
Mentett udvarház, zölddel

Működött a falai között adóhivatal, laktanya, használták a pincéjét fogdaként, túl van számos tulajdonoscserén, átalakításon. D. Balázs Ildikó és férje, András István tágas kert ölelte csíksomlyói háza ma már melegséget és nyugalmat árasztó otthon.

Hirdetés