• Fotó: Victoria Perger
– Hogy vagy?
– Jólesik itthon lenni. Balzsam a lelkemnek.
– Már kiskorodban kiköltöztetek Magyarországra, de nagyon erős gyökereid maradtak itt. Hogy éled meg ezt a kettősséget az itthon és az otthon között?
– Ezt a kapcsolatot nem lehet megszakítani. Itthon mindig gazdagodom valami plusszal, mindig van egy újabb találkozás. Nagymamámmal a piac környékén sétáltunk, és én olyan szépnek láttam mindent. Folyamatos nosztalgiába kerülök, de amellett pedig mindig valahogy egy új perspektívát is kapok a jelenlegi életemmel.
– Mit gondolsz, minek köszönhető az, hogy ennyire erősen megmaradt benned az otthonhoz való kötődés?
– Ez az a hely, ahova igazából születtem. Nekem ez egy atmoszféra. A parkon átsétálva (sepsiszentgyörgyi Erzsébet-park – szerk. megj.) nagyon érdekes volt abba belegondolni, hogy anyukám itt tologatott babakocsival. Ezen kívül pedig van valami, amit nem tudok megmagyarázni.
• Fotó: Hevesi-Szabó Lujza
– Vezess minket végig az úton. Azt érzem, hogy a zenédben megtaláltad a helyed. De hogyan zajlott ez az útkeresés?
– Az utat folyamatosan keresem, most is. És igazából mindig egy keresés lesz, csak a keresésnek mindig lesz egy lenyomata, ami akkor meghatároz. Aztán változik. Egyszerű válasz is van:
ha locsolgatsz egy virágot, egyszer ki fog nőni, de idő kell hozzá. Kitartás, kitartás, kitartás.
Egy ponton érezned kell, hogy mikor van nagyjából kész valami. Ha elkészült, szabadjára engeded, amivel úgymond le is zársz valamit.
– Mikor érezted, hogy nem csak ötleteid vannak, hanem készen állsz arra, hogy dalok szülessenek, aztán videoklipek, egy produkció, és egy kész – csúnya szóval – termék, amit érdemes közönség elé vinni?
– A felsoroltak különböző szakaszokban jöttek. Volt olyan, amikor még azt éreztem, hogy én még nem vagyok képes a videoklipre, de már publikáltam két dalt. Többfejezetes történet volt, hogy odáig jussak, hogy merek táncolni a kamera előtt. És nyilván ugyanez volt a dalokkal is, hogy kellett egy első dal. Már tinikoromban hallgattam az újvonalas, brit előadókat, ellestem az énektechnikákat, énekeltem is ezeket a dalokat kisebb eseményeken, és egyszer csak megérett bennem, hogy saját dolgot szeretnék. Aztán az is évekig tartott, hogy a megfogalmazódott érzéseket hogyan tudjam kiengedni magamból. A Transformania már egy másik lépcsőfok volt, de mindegyik album tanított valamire.
– Egyszercsak mindenhonnan megtaláltak a dalaid, a gondolataid, a videóid. Kellett legyen egy áttörés, amitől ez szétszóródott az éterben. Emlékszel erre? Valóban volt egy ilyen?
– Volt, igen, egy videó. Egy kis fekete–fehér videó, ahol a Felsütött a napsugára című átdolgozásomat éneklem. Villő barátnőm videózta, jól sikerült, átszíneztem fekete-fehérre, kiraktam egy részletecskét az oldalamra, és elkezdett futótűz szerűen terjedni. Akkor azt a dalt még nem publikáltam, tehát abból a másfél percből ismertek meg. Annak a dalnak amúgy is van egy hatalmas ereje, nem ismerni pontosan a szerzőjét, de azt az érzést mai napig megéneklik, és ma is él az üzenete. Szóval, akkor rengetegen bekövettek, mert tudtak kapcsolódni a dalhoz.
– Azt érzem, hogy van Csinszka, aki a mindennapokban él, és van egy világ, amit Csinszka kialakított magának, ami a zenéhez és a színpadhoz, valamint a megjelenéséhez kapcsolódik.
– Igyekszem mint előadó és mint ember is kiteljesedni. Fontos azt elmondanom, hogy az inspirációim nélkül egyáltalán nem tudtam volna így felfedezni magamat.
Óriási példaképem Rosalía (spanyol énekesnő, dalszerző – szerk. megj.). Én büszke vagyok arra, hogy hallatszik és látszik a művészetemben az ő világa is,
mert az valahogy természetes, hogy inspirálódunk, vannak előadók, akik hatással vannak ránk. Én biztosan érzem, hogy az ő inspirációja révén merészkedtem bizonyos területekre.
• Fotó: Hevesi-Szabó Lujza
– Nem tartottál attól, hogy esetleg azért fognak többet beszélni rólad, mert nem félsz a székely szoknyát felvenni a tollas felsővel? Ez egy tudatos meghökkentés vagy egy önazonosság?
– Nem az az első gondolatom, hogy ez meghökkentő lehet másoknak. Amikor felveszem a székelyruhát, az azért van, mert fel akarom venni, tisztán szeretetből. Valahol pedig ez a lényeg.
– Amúgy te találod ki a szetteket? Nem feltétlenül csak a székelyruhára gondolok, hanem úgy az egész megjelenésedre.
– Legtöbbet igen, de van, hogy tervezővel dolgozom, és együtt találjuk ki. A lényeg, hogy szeretek szervesen kapcsolódni mindenhez, így a megjelenésemhez is. Jó másokkal együtt dolgozni, de muszáj benne lennie a saját gondolatomnak, inspirációmnak.
– Ha választanod kellene egy itthoni, szép, csendes élet között, vagy egy világraszóló siker között, melyik lenne az?
– Mindkettőt választanám, mert mindkettőt szeretném. Azt szeretném, hogy ebből a menetelésből egy ponton az életem során el tudjak menni erre a szép helyre, akár úgy közbe-közbe.
Szeretnék például tavasszal egy hónapra valahol Kovászna környékén elvonulni, mert én ott születtem.
Muszáj leszek beépíteni ezt az életembe, mert a menetelést enélkül nem is lehet csinálni.
– Mi van még a tarsolyodban, mi az, amit szeretnél elérni, amin esetleg most dolgozol?
– Nagyon hálás vagyok ezért a nyárért, mert sokat adott. Ez volt az első tényleges szezonom. Amikor alkothatok, akkor jól vagyok, gondolatban is jó helyen vagyok. Kielégít és nagyon boldoggá tesz, hogy eljutottam odáig, hogy nem kell már más munkát vállalnom. Ne értsen félre senki, nem szégyelltem dolgozni, nyár elején még jártam jegyet szedni és ruhatárazni az Operába. De aztán egyszerűen úgy alakult, hogy nem fért bele. Jó érzés, hogy arra koncentrálhatok, amit szeretek, megvan rá a terem, biztonságban vagyok anyagilag. Ez nagy dolog.
– Ha egy kislány odaáll eléd és azt mondja, hogy Csinszka, én olyan szeretnék lenni, mint te, akkor mi az a tanács, amit adsz neki?
– Először megköszönöm neki, mert nagyon megtisztelő inspirációnak lenni. Számomra az egyik legmegtisztelőbb bók, amit kaphatok, ugyanis én olyan szinten nézek fel az inspirációimra, hogy nekem ők az istennők. De talán azt mondanám neki, hogy
bátran keresgesse magát, és ha ebben a keresésben én egy icike picike szentjánosbogár tudok lenni, annak örülök.
És azt mondanám még neki, hogy a saját útján fog odajutni, ahová szeretne, és így van ez jól.
– És ha azt kérdezné tőled, hogy mi az a három tulajdonság, ami legyen meg bennem ahhoz, hogy sikerüljön?
– Első: bátorság. Ne felejtsük el, hogy bátorság nincs félelem nélkül. Nem szeretném a hármas pakkba belerakni a félelmet, de tény, hogy ott van, a bátorság kezét fogja. A második legyen a kitartás, mert van, amikor tényleg ki kell tartani, hiszen ránk nehezedik a súly. És a harmadik a bizalom. Bizalom saját magával kapcsolatban, és bizalom az élettel kapcsolatban. Bízni abban, hogy ez az út, a saját út megvan. Bízni abban, hogy rendben van úgy, ahogy van.
