énekes

Buzai énekes asszonyok: A szerelmi dalokban mind igazság van

Minden énekben megtalálni a születésekor elrejtett igazságot – vallja Anna néni és Piroska néni. Martin György és Kallós Zoltán a 80-as években fedezték fel a most nyolcvanhét éves asszonyokat, akik a Mezőség népdalait tanítják vissza a fiatalabb generációknak.

Abodi Nagy Blanka: Megéri nem feladni

A vele készült interjúkban visszatérő kulcsmondat: „Adni akarok”. Az Erdély Hangja győztese, X-faktor egyszer, Voice, majd X-faktor 13 év után, másodszor… Rivaldafény – elcsendesülés, rivaldafény – elcsendesülés, mintha ez lenne életének az alapritmusa.

Hirdetés

Antal Tibor: A népdal gyógyír

A Gyimesek közkedvelt népdalénekese, három gyermek édesapja, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium és a Domokos Pál Péter Általános Iskola zenetanára. Antal Tibor azokról az értékekről vall, amelyek szellemében terelgeti a közösség életét.

Szabó Előd: Ami a lélekből jön, azt meg kell írni

A dalok tartják össze immár több mint húsz éve Erdély egyik legrégebbi zenekarát, a szászrégeni Titán együttest. Szabó Előd a kezdetektől maga írja a dalok zenéjét és szövegét. Idén új albummal jelentkeznek, amely szerintük az eddigi legjobb lesz.

Sándor Csaba: A szívem mindig itthoni marad

A Kolozsvári Magyar Opera szólistája, a budapesti Operaház rendszeres meghívottja. Hónapok óta toljuk a beszélgetés időpontját: amikor legelőször egyeztettünk, éppen Hongkongba érkezett, a Bajor Állami Operával turnézott.

Villáminterjú Tóth Katival: Minden valóra vált

Tíz éve, a Nőileg első lapszámának bemutatóján adott koncertet, s azóta kissé eltűnt a látókörünkből és az erdélyi könnyűzenei életből. Tóth Kati szerint az „amerikai álom” nem olyan egyszerű, mint a filmekben, de ő rendületlenül hisz benne.

Hirdetés

Nyári erdők aranya: a rókagomba

Székelyföldön hihetetlenül gazdag volt gombában az idei nyár, rókagombát tömegesen lehetett látni a piacokon. Ami nekünk a gyerekkor erdei kalandja, a nyári erdők természetes ajándéka, az máshol különleges és nagyra becsült alapanyag.

Pap Kriszta: A ruha számomra állásfoglalás

Pap Kriszta sokszor kipróbálta magát modellként, de ez szinte soha nem az ő ötlete volt. Nagyon szereti kitalálni azonban, hogy mit szeretne viszontlátni a róla készült felvételeken: legyen az a saját kismamafotózása, vagy épp ez a mostani fotózás.

Szegfűgomba, újkrumpli, cseresznye – Előttünk a nyár

Gyermekkori emlékeim egyik legkedvesebbike, amikor a szüleim nyár elején hazaállítottak egy maroknyi frissen szedett eperrel. Vagy zöldborsóval. Sáros újkrumplival a mezőről. Az elsőket megkóstolni, illatukat beszívni ötcsillagos élmény volt.

Smink, ami nem maszk: így készül a tartós alkalmi smink

A rendezvényszezonban sok olyan nő is előveszi a sminkkészletét, aki a hétköznapokban alig vagy egyáltalán nem festi magát. A tartós alkalmi smink a bőr előkészítésén és a helyes technikákon is múlik, hangsúlyozza Burján Krisztina kozmetikus-sminkes.

A lelassulás öröme: grillezés

Nyáreste van. A nap már éppen lemenőben, a kert csendjét sürgés-forgás, edények csörömpölése, nevetés veri fel. Nemsokára füst száll fel, majd az összetéveszthetetlen illat, amely lassan betölti a teret. Megérkeztünk. Az élet valódi ritmusához.