– Az elmúlt huszonkét év alatt rengeteg változott a zenei élet. Könnyebb ma már ismertté válni egy erdélyi együttesnek, mint a 2000-es évek elején?
– Amikor 2003-ban megalakult a Titán együttes, még semmilyen online platform – Tiktok, Facebook, Instagram, YouTube – nem volt, ahol megosszuk a dalokat. Így mi rengeteget koncerteztünk ingyen, jártuk az országot faluról falura, hogy megmutassuk, kik vagyunk, milyen zenét játszunk. Egyetlen lemezkiadó volt Erdélyben, a szatmári Sendus Music, náluk adtuk ki az első lemezünket, ami akkor rengeteg pénzbe került. Néhányan az együttesből elmentünk egy farmra is dolgozni, hogy összeszedjük a pénzt hozzá.
Ma pedig már akár otthon, egy ministúdióban, jó eszközökkel fel lehet venni a dalokat, majd meghangszerelve elküldeni egy nagyon jó hangmérnöknek, és kész a dal. Na, ez a 2000-es évek elején egyáltalán nem így volt.
Megvolt azonban az elszántság bennünk. Nem a pénzért akartunk albumot, hanem mert szerettük, amit csinálunk. Én folyamatosan írtam a dalokat, és azok nem maradhattak a „fiókban”. Meg akartuk mutatni a közönségnek. Az első lemezbemutató koncerten, Szászrégenben teltház előtt zenéltünk. Az emberek eljöttek, befizettek, mert hallani, látni akartak minket. Ki voltak éhezve az ilyen jellegű szórakoztató eseményekre. Akkor másképp fogyasztotta az erdélyi ember a kultúrát, a zenét, a könnyűzenét.
– Mi kell ahhoz ma, hogy egy erdélyi zenész, énekes vagy zenekar sikeres legyen?
– Elszántság, jó dalok. Ez az, amit a legfontosabbnak tartok, és ezt amúgy Ákostól hallottam, aki egy interjúban arra a kérdésre, hogy mi a siker titka, azt mondta, hogy jó nótát kell írni. Ennyi az egész.
– De ez a legnehezebb, nem?
– Igen, de a legszebb is egyben. A legjobb, amikor egy szál gitárral, egy tábortűz mellett megszólal a dal, átmegy az üzenet, és tetszik az embereknek. Az a dal, amelyiket meg kell hangszerelni, hogy tetsszen, nem biztos, hogy igazán jó.
És fontos az önazonosság is. Mi is kialakítottunk a 22 év alatt egy stílust, ami vagy tetszik, vagy nem. Van, akinek túl lágy, van, akinek túl ilyen, túl olyan.
De hiába próbálgat az ember különböző stílusokat és másképp írni dalokat csak azért, mert most épp az a divat, nem fog jól elsülni. Ami a lélekből jön, azt meg kell írni, és azt úgyis szeretni fogják azok, akik amúgy is szeretik a dalaitokat. Akik meg nem szeretik a zenédet, a lényedet, azokat úgysem tudod meggyőzni.
– A tehetségkutatók elkerülhetetlenek az ismertséghez az erdélyi zenészeknek, énekeseknek? Te is ott voltál az első X-faktorban, meg ugye A Dal-ban is megmérettetétek magatokat.
– Tulajdonképpen mind Romániában, mind pedig Magyarországon a '60-as évektől kezdve mindig voltak táncdalfesztiválok, voltak olyan megmérettetések, ahol felfedeztek különböző énekeseket, zenekarokat. Persze, akkor más volt, ahogy a legelső X-faktor is más volt, mint a legutóbbi. Régen még tényleg a tehetség volt a fontos, most az eladhatóság került első helyre.
Ez egy könnyebb út a megnyilvánuláshoz és bizonyításhoz. Rengeteg olyan énekes, együttes van a garázsokban, akik nagyon jók, de nem ismerik őket.
A tehetségkutatók, amiket én különösen nem szeretek, lehetőséget adnak, hogy megmutatkozzanak. De ez csak egy pillanatnyi ismertség. Jön a következő évad, és mások kerülnek előtérbe. A Dal ugyanakkor nem tehetségkutató, hanem egy dalválasztó verseny, ahol nem annyira az előadó, hanem maga a dal a fontos. Mi nagyon büszkék vagyunk rá, hogy sikerült 2023-ban hazahozni Erdélybe Az év magyar dala címet.
– Te hogyan írsz dalokat?
– Nagyon sok dalszerző meg művész van, akik megfelelő csendben, magányban tudnak alkotni. Én olyan extrém helyzetekben is írok dalt, amikor az autóban hátul a gyerekek üvöltöznek, de akkor jön egy ihlet, és muszáj előkapjam a telefont, és gyorsan felénekeljem. A januárban megjelent T1zen1 című dalunkat tavaly májusban írtam.
A parkban voltunk a gyerekekkel, és amikor hazafelé sétáltunk, eszembe jutott a refrén, és gyorsan feldúdoltam a telefonra. Még aznap este a fiam mellett, miután ő elaludt, elővettem a gitárt, és nagyon halkan, hogy ne ébredjen meg, megírtam az egész dalt.
Éjjel fél kettőkor úgy feküdtem le, hogy jaj, de jó, sikerült megírni. A legjobban persze stúdióban tudok írni. De ott hiába van csend, ha épp nem jön semmi gondolat, nincs ihlet. De az úzvölgyi eset is annyira megihletett pár éve, hogy bementem a stúdióba, meg is írtam a dalt még akkor, aztán meghangszereltük, fel is énekeltem, és másnap reggel már csináltunk videoklipet is hozzá.
– Kinek szoktad megmutatni elsőként az újonnan készült dalokat?
– Most már a producerünknek, Vizi Imrének, aki meghangszereli a dalokat. Vizi is a Titán zenekar alapcsapatába tartozott, és most visszatérőként dolgozik velünk, ez már a második lemezünk közösen. Amúgy meg a két gyerekemnek megmutatom az autóban a demót, és ők nagyon őszinték, ha azt mondják tetszik, örülök neki… Volt olyan is, hogy azt mondták, nem tetszik, vagy nem tudták eldönteni, de később hallottam, hogy dúdolják. Na, akkor megint tudom, hogy ez a dal rendben van.
– Az eltelt húsz év alatt változott némiképp a felállás a zenekarban. Mi az, ami mégis egyben tartotta?
– Szerintem ezt a zenekart a dalok tartják össze. Hárman vagyunk ma is alaptagok: mellettem még Tisza Kálmán, a dobos és Géczi János, a billentyűs. Úgy érzem, 2025-re kialakult egy olyan zenekari felállás, ami a következő években meg fog maradni. Nagyon bízom benne, hogy együtt maradunk.
– Ősszel jön az új lemez, amelyből az egyik dal, az Emelem kalapom már tavaly napvilágot látott, és az album címadó dalát, a T1zen1-et januárban hallhattuk a rádiókban. Azt mondod, az eddigi legjobb albumotok lesz ez.
– Igen, mindig azt érezzük, hogy na, most ez a legjobb. Talán ez is életben tartja a zenekart, hogy mindig meg tudunk újulni, önmagunk számára is. A 22 év alatt sok kudarcunk is volt, mélypontok, amikor azt láttuk, hogy
az erdélyi kulturális eseményeken, fesztiválokon nagyrészt külföldi zenekarok lépnek fel, és nem erdélyiek. Ez egy óriási igazságtalanság.
Próbáltam hangot adni ennek, igaz, halkabban, mert nem akartam, hogy a közönség szemében úgy tűnjön, savanyú a szőlő, de valószínű, egyszer csak fel fogja venni ezt az álláspontot minden erdélyi zenész, és össze lehet majd fogni. Mondjuk, nagy dolgot nem lehet tenni, de nagyobb hangot adni ennek, talán van értelme. Most már sokan szeretnek minket Magyarországon is, játsszák a rádiókban a dalainkat, amit tíz éve még el sem tudtunk volna képzelni. Ez nekünk nagy dolog.
