kultúrkoktél

Túros Eszter: A kortárs művészet nagyon izgalmas és nehéz terep

Túros Eszter a Csíki Székely Múzeum művészettörténésze és muzeológusa, gyűjteménykezelőként és kiállításszervezőként is aktívan dolgozik. Vele beszélgettünk a hivatásáról és arról, hogyan lehet a kortárs művészetet közelebb hozni a közönséghez.

Hirdetés

Bölöni, a legenda filmen

Mostanra talán csak az alkotók tudják, pontosan hány vetítésen, közönségtalálkozón „vannak túl”. Ezrek látták a filmet és fotózkodtak velük, és természetesen Bölöni Lászlóval, akinek egyetlen feltétele volt: először szülővárosában mutassák be a filmet.

Maszelka – a „kovászember”, aki Udvarhelyszéket festette

Igencsak szerteágazó és további kutatásra váró társadalomtörténeti kérdés, hogy Erdélyben a művészeti központoktól távolabb eső településeken milyen tényezők határozzák meg a képzőművészeti élet alakulását, a kisvárosi képzőművészek sorsát.

Merni kell alkotni – Testközelből a Bolyaiak világa

Van, aki csak annyit tud, hogy iskola és egyetem is viseli Erdélyben a Bolyaiak nevét. Örökségük azonban ennél sokkal gazdagabb, igazi polihisztorok voltak, szerteágazóan értékes munkásságukat élményszerűen ismerteti a marosvásárhelyi Bolyai Műhely.

Komplex látásmód, szakmai alázat: Oláh Gyárfás világa

Az Újtusnádon született szobrászművész, divattervező, akitől nem áll messze a határok feszegetése, komoly szakmai utat járt be: ő tervezte két alkalommal a román olimpiai válogatott formaruháját, és a nevéhez fűződik a Rozalb De Mura márka alapítása is.

A népzene egy közösségi életforma része

Ha szeptember, akkor Erdélyi Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen – a táncházmozgalom legnagyobb hazai rendezvénye azonban nem csak a néptáncról szól. Sőt, élő népzene nélkül táncház sem lehetne, ehhez pedig népzenész szükségeltetik...

Végtelen kékség, regényben – A legjobb, tengert idéző könyvek

Nem mindenki jut el idén sem a tengerhez, ám sokan vágyunk a csodás kékség élményére. Ha üdülőjegyet nem is tudunk adni olvasóinknak, a sós víz illatát, a végtelen látóhatár és a napfényes kikötők hangulatát remek olvasmányok révén próbáljuk megidézni.

Fürdők, kádak, feredők – Fürdőkultúra Erdélyben

Nem is olyan régen Erdély megannyi fürdőhelye vonzotta az akkori Magyarország minden szegletéből a gyógyulni vágyókat. A fürdő nem csupán a gyógyulás helye volt, hanem közösségi tér, találkozóhely, a helyi identitás egyik fontos színtere.

Tapasztó Ernő: Nálunk véletlenszerűen történik minden

Míg az Aradi Kamaraszínház saját produkciói provokatív, élvezeti színházat kínálnak, addig a meghívott előadások inkább a „nagyközönségnek” szólnak. Ez a kettős lét igazolta önmagát az elmúlt két évtizedben, és a kamaraszínház sikeresen működik.

Örökséget mentenek a kúriák földjén

Különleges épületek, a történelem lenyomatai az udvarházak, belső tereikben mintha megállt volna az idő. A Háromszéki Kúriák Egyesülete pedig a tenni akarás megtestesítője: közösség, amely hiszi, hogy a múlt épületei a ma emberének is adhatnak valamit.

45 éves az erdélyi gyerekek közösségi hálója

Ahogy egykor mi, úgy ma gyermekeink is forgatják a Szivárvány gyermeklapot – az élő erdélyi gyermekirodalom hűséges közvetítőjét, amely generációkat kapcsol össze, megőrizve és továbbadva a mesék, versek és rajzok varázsát.

Erdélyben szeretjük a verset

A magyar költészet napja alkalmából egy napig mindenki szeret a versre koncentrálni, és bár sokaknak egy napig tart a lelkesedése, általánosságban mégis sokkal szívet melengetőbb a kép, hiszen az év folyamán is megannyi irodalmi est élteti a verseket.

Szabó Előd: Ami a lélekből jön, azt meg kell írni

A dalok tartják össze immár több mint húsz éve Erdély egyik legrégebbi zenekarát, a szászrégeni Titán együttest. Szabó Előd a kezdetektől maga írja a dalok zenéjét és szövegét. Idén új albummal jelentkeznek, amely szerintük az eddigi legjobb lesz.

Hirdetés

A stílus tényleg kortalan – Bardócz Judit gardróbja

Bardócz Judit fiatalos lendületét és megjelenését bármelyik huszonéves megirigyelhetné, noha Jutka néni 83 éves. A székelyudvarhelyi nyugdíjas hölgy az a típusú nő, akire ránézve az ember azt gondolja: így érdemes élni.

Vinczellér Zsuzsa ruhatára: Szeretem a kontrasztokat

Vagány, bevállalós – summásan talán így jellemezhető az udvarhelyi fitneszedző ruhatára. Az Alter stúdió és közösség megálmodóját a hétköznapokban gyakran sportruházatban látni, de gardróbja számtalan különleges, sokszor egyedi darabot rejt.

A bábszínház minden korosztálynak szól (VIDEÓ)

Bár úgy kezeljük, de a bábszínház valójában nem egy, kifejezetten a gyerekeknek szóló stílus, hanem a színjátszás önálló műfaja, hangsúlyozza Lukács Emőke bábszínész A pszichológus konyhája februári epizódjában.

Hogyan ápoljuk a festett hajat? (VIDEÓ)

A hajfestés sikere nem csak a fodrász rátermettségén, a festék minőségén múlik: legalább olyan fontos, hogy a festett hajat hogyan ápoljuk otthon. Fodrász osztja meg tippjeit a legújabb Kencében.

A zöld szójabab nemcsak élénk színével hódít

A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.

Faluképbe illeszkedő, modern székely ház Csomortánban

Bármerre nézünk a teraszról, fenyőerdők ölelnek körbe, nyugalmat sugározva. Csíkcsomortánban vagyunk, a település fölé emelkedő dombok egyikén gyönyörködünk a tájban, Fröhlich Orsolya és Mihály László szívélyesen vezetnek körbe otthonukban.

Az otthonosság íze: savanyú káposzta

Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.