• Fotó: Mihály László
– Képzőművészet és teológiai tanulmányok. Minek a hatására találkozott ez a két irány az ön életében?
– Csíksomlyón nőttem fel, vallásos környezetben, és szoros kapcsolatot ápoltam az egyházzal, ami máig meghatározó az életemben. Kétségtelen, hogy az ember gyermekkorban meglelt hite elkíséri a későbbi éveiben is. Ötödik osztályos koromtól művészeti iskolában tanultam, majd később, a középiskola elvégzése után Beczásy Antal tanítványa voltam. Emellett
egyre erősebb érdeklődésem alakult ki az egyház iránt, ami arra késztetett, hogy teológiát tanuljak a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
Később egy nagyszerű lehetőségnek köszönhetően, elnyertem egy ösztöndíjat Rómában, 2003-ban a római Accademia di Belle Arti festészeti karán szereztem diplomát. A vallás és a hit az életem alapjai. Az ember egy kis porszem ebben a nagy világban. Egy képzőművész, egy alkotó pedig megpróbálja a teremtés szépségét a saját eszközeivel bemutatni, továbbadni, picit hozzátenni.
– Milyen hatással voltak a Rómában töltött évek az alkotói világára? Van olyan művész, aki befolyásolta a festészetét?
– A művészettörténészek szerint a világ összművészetének hatvan százaléka Olaszország területén található, és ennek jelentős része Rómában. Olyan élmény, amelyet lehetetlen teljes mértékben befogadni. Én is csak „szemelgettem” belőle a négy év alatt. Természetesen a szakmát bárhol meg lehet tanulni, de azt a látványt és miliőt, amelyben az ember szépérzéke formálódik, semmivel sem lehet helyettesíteni. Ezért érkeznek művészek a világ minden tájáról Rómába, hogy továbbképezzék magukat. Rómában az első dolgom az volt, hogy megnézzem Andrea Pozzo híres mennyezetfreskóját a Szent Ignác templomban.
Róma belvárosában napi szinten jártam, impozáns helyszíneken haladtam keresztül, amelyek óhatatlanul is csiszolják és formálják az ember szépérzékét.
Nem tudnék olyan kortárs művészt említeni, aki mély hatással lett volna rám, azonban mindig is nagyra értékeltem Csontváry Kosztka Tivadar munkásságát, habitusát, emberi és művészi karakterét, valamint a világhoz és a művészethez való különleges hozzáállását. Érik az embert különböző nagy hatású élmények, de egy idő után rájön, hogy a saját útját kell járnia.
Jel – olaj, vászon, 100X80 cm, 2023
– És merre halad az ön útja? Művészként mi foglalkoztatja leginkább?
– Nem állítom, hogy teljes egészében a teológiai tanulmányok határoznák meg a művészetemet, de már kétszer is „nekirugaszkodtam” az Apokalipszis sorozatnak. Leginkább egy többdimenziós tér kialakítása foglalkoztat. A feltámadt Krisztus példája különösen inspirál: a hit szerint zárt ajtókon keresztül is megjelent, ami egy emberi érzékelésen túlmutató dimenziót sugall. Ez arra utal, hogy létezhet egy olyan dimenzionális világ, amit még nem ismerünk. Ezt próbálom vizuálisan megragadni és megjeleníteni a művészetemben.
– Hogy érzi, mennyire nyitott a mai társadalom a művészetekre? Megvan még bennünk a szépérzék?
– A szépérzék kétségtelenül megvan, soha nem fog kihalni, mert – hadd szólaljon meg belőlem a teológus – a szép transzcendens tulajdonság, amely belénk van ültetve, akárcsak a jó és az igaz iránti érzék. Viszont kétségtelen, hogy formálódik.
A tradicionális képzőművészet, amely évszázadokon, évezredeken át létezett, átalakul, változik. 130-150 évvel ezelőtt Munkácsy megfestette a trilógiáját, és annak egy-egy képét Sedelmeyer műkereskedő hordozta hónapokon, éveken át, az emberek megnézték, és ez rendkívüli élményt jelentett.
Vagy vásároltak egy festményt, kitették a szoba falára, és nap mint nap gyönyörködtek benne. Mára megjelent a közösségi média, ahol a képek gyors ütemben pörögnek, virtuálisan bárhová eljuthatunk, és aki múzeumba szeretne menni, az oda is elmehet. A művészet, a képzőművészet iránt mindig lesz érdeklődő, befogadó közönség, még ha a hozzá való viszonyulás formája változik is.
– Van olyan alkotása, amely különösen kedves?
– Mondhatnám, hogy mindegyik. Általában egy művész életművében 15-20, ha igazán nagy az életmű, akkor legfeljebb 25 kiemelkedő alkotás van, a többi pedig ezeket kiegészíti. Én sem vagyok kivétel. Saját munkásságomban is biztosan van néhány, amelyeket úgy érzek, hogy témájukban és technikai kivitelezésükben kiemelkednek a többi közül.
Több oltárképet is készítettem, ezek között is van két-három, amelyek különösen közel állnak hozzám.
Akadnak olyan alkotások is, amelyek kedvesek voltak számomra, mégis megváltam tőlük. Ugyanakkor vannak olyan műveim is, amelyektől nem válok meg. Ezekből állítom össze a kiállításokat, amelyeket időnként új alkotásokkal egészítek ki.
– Hogyan viszonyul a sikerhez? Az életútját kétségtelenül sikeresnek lehet nevezni.
– A siker érdekes kérdés. Sokan azt gondolják, hogy egyenes út vezet hozzá, de ez nem így van. A tehetség fontos, de az csak egy része az egyenletnek – talán 20 százalék. A fennmaradót a kitartó munka adja, ami nem csak a cél eléréséhez szükséges, hanem ahhoz is, hogy megmaradjunk azon a szinten, ahol értékelnek minket.
Az elismerésért sokat kell tenni: kiállításokat szervezni, pályázatokon részt venni, és ha ezek megfelelnek egy bizonyos szintnek, akkor azt az emberek értékelik.
De az eredményekhez nem elég csak „beállni a sorba” – mögöttük mindig nagy munkásság áll. Ahogyan Beczásy mesterem mondta egyszer: „sok becsületes munkának hosszú távon eredménye van”. Én ehhez tartom magam.
Bárka útja – olaj, vászon, 100X120 cm, 2024
– Olaszországban szakmai tekintetben is kiemelkedőként emlegetik.
– Mindig azokat az elismeréseket becsülöm a legjobban, amelyeket olyan helyeken kapok, ahol talán még a nevemet sem tudják pontosan leírni. Különösen kedves számomra a 2003-ban Olaszországban kapott Beato Angelico-díj. Abban az évben zajlott az Európai Unió bővítésének a szervezése, rá egy évre tíz ország csatlakozott, köztük Magyarország is. Minden országnak adtak egy-egy díjat – megtisztelő volt, hogy egy szélesebb közegben, nemzetközi szinten képviselhettem Magyarországot és Erdélyt. A művészet értéke mindig abban rejlik, hogy képes megszólítani az embereket, akár határokon túl is.
– Van olyan álma, célja, amit mindenképpen szeretne elérni az alkotói pályája során?
– Természetesen vannak megbízásaim, elképzeléseim. Az egyik ilyen a Szentírás témájával kapcsolatos.
A Biblia felépítése – a Genezistől az Apokalipszisig – számomra párhuzamot mutat az ember életútjával. Ahogy halad előre az életben, az elmúlás gondolata is egyre inkább előtérbe kerül.
Egy néprajzos ismerősöm egyszer azt mondta, hogy az ember életének három szakasza van: a születés, a családalapítás kora, majd az ötven év feletti időszak, amikor az elmúlás gondolata megjelenik. Hívő emberként ezt nem lezárásnak, hanem egy új kezdetnek tekintem.
Imánk – olaj, vászon, 80X70 cm, 2023
– Mélyen összefonódik az alkotás a mindennapjaival…
– Egy vérbeli művész egyszerűen nem tud meglenni alkotás nélkül. Persze, előfordul, hogy egy-egy nap kimarad, de azt az ember mindig bánja. Ez egy olyan szenvedély, amely folyamatosan hajt. A művészek különleges szerencséje: számukra a hivatás, a hobbi és a szenvedély ugyanaz. Ez az életük része. Állandó a késztetés, hogy minél többet kell alkotni, mert ez az, ami igazán kitölti az életet. Ez nem csak munka – ez a lényegünk.
Cikkünk a Nőileg magazin 2025. januári számában jelent meg.
korábban írtuk
Izgalmas történelem: Elfeledett harcosok és örök ékszerek
Az Elfeledett harcosok és örök ékszerek című kiállítás nemcsak a múlt tárgyi emlékeit mutatja be, hanem egy történetet mesél, interaktív formában, különböző generációknak. Hidat épít a népvándorlás korának eseményei és a mai látogatók között.
