Mesterségem címere Balázsy Hajnalka: Az egyenruhával magunkra öltünk egyfajta felelősséget

Bár gyermekként eszébe sem jutott, hogy egyszer egyenruhát visel majd, Balázsy Hajnalka már tizenkét éve helyi rendőrként dolgozik a székelyudvarhelyi Helyi Rendőrségnél, egyedüli nőként az operatív ágon. Azt mondja, azért választotta, szinte véletlenszerűen, de inkább sorsszerűen ezt a pályát, mert jó érzés úgy hazamenni munkából, hogy aznap tett valami jót valakiért, a városért.

Hirdetés

• Fotó: Olti Angyalka

– Hogyan lettél helyi rendőr? Esetedben nem gondolom gyermekkori álomnak, hiszen helyi rendőrök nem is voltak, csak rendőrök annak idején, és nőket biztosan nem láttunk közöttük.

– Gyermekként semmiképp nem fordult meg a fejemben, hogy rendőr legyek, de aztán fiatal felnőttként szembe jött velem egy álláshirdetés, és tulajdonképpen egy hirtelen döntés volt, hogy helyi rendőr lettem. Van viszont egy kicsit mélyebb, személyesebb oka is annak, hogy miért választottam ezt a hivatást.

Annak idején, mikor éppen elköltöztem a szüleimtől, megtalált minket a lakásmaffia. Olyan dolgokon mentünk keresztül, amit nem kívánok senkinek.

Így amikor megláttam később ezt az álláshirdetés, azt éreztem, belevágnék, hátha tudnék segíteni majd másoknak, hogy ne kerüljenek ugyanabba a helyzetbe, mint amiben mi voltunk, más családoknak ne kelljen hasonlót átélniük.

Hirdetés

– Milyen elvárásoknak kellett megfelelni, hogy felvegyenek?

– Vizsgáznunk kellett bizonyos törvényekből, majd elküldtek rendőrképző iskolába, és ezt követően megkaptuk a fegyverviseléshez is az engedélyt. Ma már sportvizsgát is le kell tennie annak, aki helyi rendőr akar lenni, ami nagyon fontos, mert jó formában kell lennünk minden nap. Én is sportolok, sőt, versenyzem is.

– Milyen érzés volt, amikor az első munkanapodon szolgálatba álltál?

– Büszkeséggel töltött el, hogy ezt csinálhatom, tehetek valami jót a városért, hogy jobbá lehet tenni a helyet, ahol élünk.

•  Fotó: Balázsy Hajnalka archívuma

• Fotó: Balázsy Hajnalka archívuma

– Azt hiszem, ideje azt is tisztába tenni, hogy mi a különbség egy helyi rendőr és az állami rendőr között.

– A helyi rendőrség az önkormányzathoz tartozik, és a feladatai alapvetően az adott településhez kötődnek. Tehát a helyi rendőrségnek csak a városon belül van hatásköre, és azokkal a problémákkal foglalkozik.

Az állami rendőrség a belügyminisztériumhoz tartozik,

és a helyi feladatokon kívül a környező településeken is lát el feladatokat, valamint hatáskörükhöz tartozik még például a bűncselekmények felderítésével, nyomozással, közlekedési balesetekkel kapcsolatos munkák stb.

– Hogy képzeljük el, milyen egy napod? Milyen esetekben kell eljárnotok?

– Nagyon sok, kutyával kapcsolatos hívást kapunk, és szerencsére van chipolvasónk, így ki tudunk menni, és le tudjuk olvasni azt, de a gazda beazonosításához már állatorvos segítségére van szükségünk. Befogni az állatot, menhelyre szállítani vagy állatvédelmi feladatokat ellátni nincs hatáskörünk. Sokszor fordulnak olyan ügyekben hozzánk, amelyekben nem tudunk közvetlenül eljárni. Például szomszédok közötti magánjellegű vitáknál, telekkel kapcsolatos vitáknál, mert mondjuk tíz centivel arrébb került a kerítés.

Tulajdonképpen szinte mindenért telefonálnak nekünk. Ha nincs áram vagy gáz, akkor azért, ha elszakadt egy kábel, ha csőtörés van, akkor azért, de felhívnak egy kátyú miatt is.

Mi kimegyünk, ellenőrizzük a bejelentést, majd értesítjük az illetékes szolgáltatót. Ugyanez történik illegális szemétlerakás esetén is: mi intézkedtünk, és bírságot szabhatunk ki, de a szemetet nem mi szállítjuk el, ahogy a szabálytalanul parkoló autókat sem, csak a büntetést tudjuk kiszabni. Balesetnél, rosszullétnél vagy tűzesetnél szintén gyakran mi érkezünk elsőként a helyszínre. Ha szükséges, mentőt vagy tűzoltót hívunk, biztosítjuk a helyszínt, és amennyire tudunk, segítünk.

•  Fotó: Balázsy Hajnalka archívuma

• Fotó: Balázsy Hajnalka archívuma

– Ti is igazoltathattok, bírságolhattok, és van fegyveretek is?

– Igen, igazoltathatunk, és ha valaki nem hajlandó igazolni magát, be is kísérhetjük a székhelyre a személyazonossága megállapítása érdekében. Ha ellenáll, a törvényben meghatározott módon kényszerítő eszközt, például bilincset is alkalmazhatunk.

– Gondolom, ezekre nagyon szigorú szabályok vonatkoznak, hogy mikor, milyen esetben élhettek ezekkel. Emlékszel arra, mikor először tettél valakire bilincset?

– Talán egy elmebeteg ember volt az első, akit meg kellett bilincselni, mert agresszívvé vált, és ránk támadt. Ilyen esetben, hogy védjük magunkat, tehetünk rá bilincset, amíg mondjuk a mentő megérkezik. Erre konkrét szabályok vannak, és mindig el kell mondanunk, hogy ha nem teszi meg, amit kérünk, akkor ez és ez fog következni. De általában egy beszélgetés ezt megoldja, és akkor nem kell ezzel élnünk.

– A fegyveredet kellett valaha használnod?

– Nem, hála istennek. Kétféle fegyverem van: az éles fegyver (lőfegyver) és van az elektromos kényszerítő eszköz, a taser.

Ha kényszerítő eszköz alkalmazására van szükség, lehetőség szerint inkább ez utóbbit használjuk.

Ha az utcán mondjuk megtámadnak engem, a kollégámat, vagy bármilyen más személyt, és a felszólításunkra sem történik semmi, akkor használhatjuk annak érdekében, hogy ne essen bántódása senkinek, vagy akár medvetámadáskor is, ha közvetlenül ránk támadna.

•  Fotó: Balázsy Hajnalka archívuma

• Fotó: Balázsy Hajnalka archívuma

– Mennyire kiszámítható egy napotok?

– Egy teljes munkanapnak megvannak a kiszámítható rutin feladatai is, de vannak olyanok is, mint például, ha városháza valamelyik alkalmazottja ellenőrzést végez, akkor feladatunk elkísérni őt, hogy védelmezzük. Ez is a munkakörünk egyike. De vannak olyanok is, amit járőrözés közben veszünk észre, vagy telefonos bejelentés során kapunk. A diszpécser továbbítja nekünk az esetet, hogy épp csendzavarás van, vagy kapuelállás, vagy rosszul parkolás van, esetleg rosszul lett valaki, és mi megyünk oda, ahol szükség van ránk.

– Mit tapasztalsz, nőként másképp viselkednek veled az emberek, mint a férfi kollégáiddal?

– Azt kell mondanom, hogy nem, de persze attól is függ, milyen személyiségű emberrel találkozunk. Van, aki elfogadja azt, ahogy eljárunk, és van, aki egyáltalán nem, de akkor a nemtetszését ugyanúgy kinyilvánítja a férfiakra, mint a nőkre. Próbálom nem magamra venni, hiszen lehet, annak az embernek épp rossz napja van, valami történt vele, és még én hiányzom neki, hogy megmondjam, „nem jó helyen állt meg, kedves uram”.

Akármilyen szépen mondhatom, ha neki olyan napja volt, biztos, hogy nem fog örülni.

Kollégáim sem tesznek velem különbséget, és olyan se fordul elő, hogy valahova ne küldjenek azért, mert nő vagyok. Nem kivételeznek. Én azt szeretem, ha egyformán vagyunk kezelve.

•  Fotó: Balázsy Hajnalka archívuma

• Fotó: Balázsy Hajnalka archívuma

– Van olyan konfliktushelyzet, amit nőként, úgy érzed, jobban tudsz kezelni?

– Az idős emberekkel meg a kisgyermekekkel azt hiszem, jobban szót tudok érteni, mert kicsit puhább, kedvesebb tudok lenni. Bár a gyermekek minden rendőrt szeretnek.

– A te gyermeked például mit tud, anya mit dolgozik?

– Vele van egy érdekes élményem. Amikor még napközis volt, én akkor kezdtem a helyi rendőrségnél dolgozni, és mivel közel volt a napközi, sokszor egyenruhában mentem utána.

Az első napokban, amikor elment a napközibe, boldogan mondta a társainak, hogy anya rendőr, ők viszont nem hitték el,

és azt mondták, nincs is rendőr, aki nő, és ő el volt nagyon keseredve. Aztán délben, amikor mentem utána egyenruhában, csípőre tette a kezét, és nagy hangosan és büszkén azt mondta: „Na ugye, hogy megmondtam!” Szóval büszke rá, de nem hangoztatja.

– Azért nem teljesen veszélytelen ez a munka.

– A család mindig féltett, de én sosem éreztem félelmet. Persze, ha egy verekedéshez hívnak, akkor benne van, hogy na, vajon mi lesz, de félelmet nem érzek, nem félek odamenni, mert nem egyedül megyek, mindig párban dolgozunk. S ha úgy látjuk, hogy annyira elfajult a helyzet, akkor kérünk segítséget.

•  Fotó: Balázsy Hajnalka archívuma

• Fotó: Balázsy Hajnalka archívuma

– Ha valaki helyi rendőr lenne a saját városában, mi az, amit rögtön másképp látna, vagy másképp csinálna holnaptól?

– Először arra jönne rá, hogy nem csak abból áll a munkánk, hogy autóba ülünk, és megyünk körbe a városban. Meglepődne, hány dologgal foglalkozunk egy nap. Mert, ugye, nagyon sok ember azt látja, hogy a helyi rendőrök üldögélnek a kocsiban, jönnek-mennek és büntetnek.

– Mi az a mondat, amit helyi rendőrként már ezerszer hallottál?

– „Csak két percre álltam ide.” (nevet) Ezt a mondatot mindannyian megkapjuk nem egyszer, nem kétszer.

– Ki lehet kapcsolni a helyi rendőri üzemmódot, amikor szabadságon vagy, vagy mindig észreveszed a törvénytelenségeket?

– Nem lehet kikapcsolni. Egyből észrevesszük a rendellenességet, még akkor is, amikor nem dolgozunk. Igazából a rendőr a szabadidejében is rendőr. Ez egy huszonnégy órás feladat, ha éjjel sürgősségi esetben hívnak, akkor is menni kell.

•  Fotó: Balázsy Hajnalka archívuma

• Fotó: Balázsy Hajnalka archívuma

– Az egyenruha egyébként megváltoztatja az embert?

– Magát az embert nem hiszem, maga az ember olyan kell, hogy legyen, hisz ezért választja ezt a szakmát. Azzal, hogy felvesszük az egyenruhát, magunkra öltünk egyfajta felelősséget is, példamutatóak kell lennünk, amivel azt sugalljuk az embereknek, hogy nekünk olyan feladatunk van, amit értük teszünk, a városért.

– Mesélj még, milyen érdekes esetekkel találkozol?

– Vannak szívszorító esetek is, halálesetek például, melyek sokáig velem maradnak. Tizenkét éve vagyok helyi rendőr, van, hogy azért hívnak minket, mert nem érik el az édesanyjukat, valamelyik családtagjukat, és miután kimegyünk a helyszínre, és hívjuk a segítő egységeket: tűzoltókat, rendőröket, nem mindig azt találjuk a lakásba való behatolás után, amit szeretnénk. Ezek mindig fájó pillanatok, de meg kell tanulnunk kezelni ezeket a helyzeteket is.

A telefonos hívások viszont nagyon viccesek is tudnak lenni.

Amikor diszpécserszolgálatot teljesítek, mert azt is végzek időnként, volt, hogy egy hetven-nyolcvan éves bácsi vasárnap reggel azért telefonált, mert 10 órakor kellett volna mennnie templomba, és ott találkozzon a barátnőjével, de elaludt. És most mitévő legyen? Azt tanácsoltam neki, hívja fel, vagy menjen oda, és kérjen bocsánatot. Biztos megérti. Ezzel megnyugodott. De hát, ugye, ebben az az érdekes, hogy ő ezért felhívta a rendőrséget.

Volt még egy olyan nénink, aki egyik este felhívott, hogy ha most olajos szalmakrumplit fog enni, vajon megterheli-e a szervezetét.

Szóval ilyen vicces hívások is érkeznek hozzánk. Vannak nénik, akik folyamatosan betelefonálnak valamiért, kimegyünk helyszínre, s ott kiderül, hogy nincs semmi baj, csak jólesik, hogy ő még tíz-tizenöt percet el tud beszélgetni velünk, van társasága. Én emiatt sok idős személlyel tartom a kapcsolatot, meglátogatom őket időnként, és annyira tudnak ennek örvendeni. Nekik nagyon sokat jelent, ha egy kicsit valaki figyel rájuk.

•  Fotó: Balázsy Hajnalka archívuma

• Fotó: Balázsy Hajnalka archívuma

– Mit tanított neked még ez a munka?

– Hogy mindenkinek megvan a saját története, a saját keresztje, sose szabad ítélkezni. Én hiszem, hogy az emberek azért viselkednek néha nem elfogadhatóan, mert történt aznap velük valami. Ezt észben kell, hogy tartsuk.

– Ajánlanád egyébként ezt a munkát fiatal lányoknak?

– Ajánlanám, mert ez egy jó tanulólecke azoknak, akik képesek a hibájukból és a nehézségekből megerősödni, felülemelkedni, nem elgyengülni, összetörni. Erre az erőre szükség van.

Kint terepen rengeteg probléma zúdul ránk, és meg kell tanulni ezt nem magunkra venni.

Viszont a gondok és problémák mellett rengeteg pozitív élménnyel is gazdagít nap mint nap ez a munka, és ott a tudat, hogy tettünk aznap valamit a városért vagy bárkiért. Ezért megéri csinálni.

korábban írtuk

Fodor Györgyi: Hol vagy még, te vírusűző május?
Fodor Györgyi: Hol vagy még, te vírusűző május?

Egy közismert gasztroenterológus szerint a gyermekbetegségekhez nem antibiotikum, hanem idegrendszer kell. Csak épp arra nem tér ki, hogy az idegrendszernek kötélből, acélból, selyemből, vagy csak pókfonálból kell lennie, mert ezt tényleg esete válogatja.

Hirdetés